Már a medve sem a régi
A
behódolt média és a kiszolgáltatott közvélemény az élet –
különösen a politikai felvilág látható és főként
csak sejthető részét, de
általában - minden területét, szimulákrummá változtatja,
úgyhogy az abszurd közjáték, a mindent magához vonzó reality
show, összekeveri a témákat és műfajokat.
A tragédia bohózatként, a valódi dráma kabaréként mutatkozik,
a valós valóság pedig elrejtőzik, hol medvebarlangba, hol a
politikacsinálók budoárjába.
Három
egymással meglepő módon összefüggésbe
hozható, de a valóságban
egymástól távoli, más-más jelentőségű
és kaliberű jelenség van jelen a rommagyar mediákban és így
aztán a “közéletben”, ha ugyan van még
ilyesmi errefele. A bulvár és az
infotainment, a szórakoztatgató
műfajba oltott hír-, és főként, ál-híripari termékek, mint
keleti bazárban „hozzák össze a
dolgokat”, leegyszerűsítik és lebutítják, a bóvli szintjére
visznek le fontos dolgokat és emelnek a figyelem középpontjába
lényegteleneket, a hatalom dicsőségére, a fogyasztók
mulattatására. Panem nélküli circus
a világ, örömnek apró, de ámulni
rajta, még lehet.
A
kommentátorok és magukat
újságírónak mondó propagandisták, egyfelől azon versengenek,
hogy hogyan fényezhetnék Orbán Viktort és tűntethetnék pozitív
színben föl az EPP-beli “kért és elért” nagyszerű
teljesítményét, a pártcsaládon belüli fölfüggesztését;
aztán azon filózik “a nép”, hogy mi legyen “Rozival”, az
anyamedvével, amelyik megtámadta és halálosan megsebesítette az
őt “zargató” “két gyerekét egymaga
nevelő”, post mortem, hős apát; végül
fölbukkant az EMNP és Tőkés László, a politikai felvilág
peremén, és új-régi szereplő veszi át a nem létező párt
marsallbotját, aki nemcsak botránykeltő, hanem akinek
megválasztása is gyanús.
Az
Orbánt dicsőítő üzenetek arra jók, hogy az itteni
politikai/értelmiségi felvilág vazallusi pozícióját megmutassa
– ha, kellett újfent és rárakott lapáttal –, a lehajtott
fejet, a kiszolgáltatott és koldusként előrenyújtott tétova
tenyeret. Ez
nagyjából elég is lenne, a kép nagyon jól megjelenítheti a
lényeget: a „fijjuk, lementek kutyába” és ott is maradtak.
Meglepetésükre viszont, a „kutyáknak már van királyuk” és
az nem ők, erre aztán felsóhajtanak, jaj, de kár, viszont a
király uralma az mégiscsak királyság, nyaljunk oda még egyet,
mondják, ha már
kéznél van a nyelv, és hátha valami apró mégicsak csörren
koldusmarokban, ha esdekel. Így aztán
senki sem akar arról az abszurd és nemcsak Orbánt, de Webert és
az egész EPP-s bagázst jellemző logikai bukfencről még hallani
sem, hogy egy pártot „saját kérésre”, szavazásos alapon
felfüggesztenek, mintha valamiféle trófea – a felfüggesztettség
ikonikus képe – lenne, amit Orbán kapott, kitűntetés és
buksisimogatás. Kérdés, ha nem szavazzák meg a fölfüggeszgtést
– ha jól értem a magából kikelt rommagyar vezér is
megszavazta, elég zavarodott egy gesztus, nemde? – akkor a Fidesz
marad az EPP-ben, sőt Orbán lesz az új Weber? A zagyva, az
értelmetlenség, de főként, ahogy azt az itteni
politikai/értelmiségi mainstream benyeli és közvetíti, sőt a
média frankón fölerősíti, még itteni szinten is botrányos, az
alternatív tényekből alternatív-valóság (zombie-világ)
született: Orbán és pereputtya (hogy Fideszt ne mondjak) a
politikai nyugat páriája lett immár, ahogy azt románul mondják,
„ku akté űn régúlő”, aktákkal iagazolhatóan, és ezt úgy
kommunikálják, mint győzelmet. Mit érthet ebből az egyelőre –
kivételként és nem főszabályként – józan eszénél maradt
plebs? Hát, hogy magasról teszünk Európára, hogy a Brüsszelezés
új, immár rejtett formában, fog folytatódni és a sorosozásnak
sem alkonyult le. Ha
Orbán a király, akkor az EU-nak vége, hajrá szavazzunk erős
EP-jelöltekre, sőt szavazzunk át a
Fideszre (mindegy, hogy az ottanira, vagy az ittenire – a szeles,
de tavaszias Budapesten írom e sorokat)!
Aztán
ott van a medve, bocsaival barlangjában, idilli-bukolikusan tavaszi
szendergésben, és jön a nagyon-nagyon széeköly atyafi zargatni,
bizonyára valami új népszokást „tradícióvá tenni”
szándékkal, és mint minden medve felhorkad és megvédi kölykeit.
Ki gondolta volna, nemde? Példátlan, szörnyű és fölháborító
a medve-botrány, de főként kapóra jön hazug helyi kiskirálynak.
Már-már új fordulatot vesz, éveken át folyó ádáz harca a
fenevadak ellen, egyet a „koalíciós partner”
miniszterasszonynak is odaszúr Borboly Csaba, hogy ti. nem adott
kilövési engedélyt – ugye, mint kiderült, sem ő, illetve senki
más nem is kérte (ott es jó helyt van egy kis hazug rágalom) –
, s aztán jön a rossz hír (a Hír-TV-től – ejnye ejnye nem
müxik a feed-back, az ottani propagandát hiánytalanul átveszi a
helyi, de fordítva még dolgozni kell az ál-hírek terjesztésével
el`tá`sak!),
hogy „medvezargatás esete forgott fenn”. Az
öngyilkosságnak egy „erőst sajátságos” formája, amivel az
atyafi élt, ja és belehalt. Nem vitás nagyon rossz a PR-ja a
medvének szerte Székelyföldön, a folyamatos
és gyakran hazug lejáratása,
a kiskirály – lassan-lassan egyetlen hatásos – propagandája
működik, ahogy alakulnak a dolgok, nem, hogy valami pozitív, de
medve sem marad uralkodása után.
A
hétvége híre volt – na jó, csak úgy zárt körben, szordinóval
– hogy kis híján megújult az EMNP, de … aztán mégse. És
megjelent a váradi színen a sokszorosan lejárt szavatosságú
Tőkés László, sőt beszólt hittársának Semlyén fővadásznak
is, hogy becses (Lol) személyével Fidesz itteni fiókpártot
erősített március havában, s nem vadászással ütötte el az
időt. Mondom majdnem bekövetkezett az elképzelhetetlen, ha igaz
egy, egyetlen egy, szavazaton múlott, vagy mulasztották a dolgot
el. A
Tőkés-Fideszes aprópárt
megújulásának ígérete, már-már a
levegőben volt, aztán jött egy
„folytonosságot ígérő” csicska és annyi lett az új
lendületnek. Az eset pikantériája, hogy már nálunkfele is elég,
ha valaki botrányhős, hogy „magas politikai funkcióhoz”
jusson: az ex-püspök, egykori morális példakép, a
„mega-pásztor”, ahogy kliensei szólították, új/régi
csicskást, másik strómant tett párt-gyermekének élére. Nem is
lenne ez nagy csoda, viszont
az új arcról – Csomortányi István –
egyetlen, de micsoda (!),
dolgot tudunk, hogy nyilvánosan
köpködős. Mindent egybevetve ugyanis,
egyetlen dolog hírlik
róla: tíz éve szerette volna leköpni a Váradra meghívott
Demszky Gábort, de nyála célt tévesztett és (akkor a
még másik aprópárt alelnöke, és
jobber ifjúsági vezető) egy helyi szerkesztőt, írót,
és kultúrszervezőt
tisztelt meg, amit viszont az elkövető
„nem bánt meg”, pont. Hát így épül
és szépül kishazánk, elég egy rosszul célzott köpés és a
pártvezéri székbe röpít, az ex-püspök áldásával, ismét
megtörtént a csoda.
Nem
akarom, azt a közhelynek számító, de leggyakrabban költői,
kérdést elsütni, hogy meddig süllyedhet még a rommagyar közélet,
a politikum, a nyilvánosság, mert tudom. Jövő
héten új prókátorok fognak még lentebbre menni, a versengés a
„kutyába lemenni” becses tétjéért folyik és ezért nincs
feneke a dolognak. Addig megjegyzem, hogy
már a jó öreg medve sem a régi, domesztikálódott, helyi
kiskirályok politikai játszmáinak ágensévé lett, sajnálom őt.