Politikai stabilitás (sic!)
A politikai stabilitás fenntartása dívik
ma kormányzóberkekben. Egyfelől a PDL mindenese, a "szimbolikus
juhász" (alias Flutur-Lepke) meséli, hogy a politikai stabilitás esetleges
elvesztése miatt nem lehet előrehozni a parlamenti választásokat, másfelől az
RMDSZ főnök – Shakespeare-i drámába illő ábrázattal - mondja ugyanazt. Ha nem
rólunk lenne szó egyszerűen csak autistának tekinthetnénk az urakat-hölgyeket,
börleszknek a történetet (elvégre Caragiale évforduló van), de hát a helyzetkomikumnak
most nincs ideje, éppen tragédiába kezd átfordulni telünk jókedve.
Nézzünk mögéje egy
kicsit a fennálló stabilitásnak, mert roppant különös módja kell a
világlátásnak, hogy ezt röhögés nélkül lenyelhessük. Szóval polititikai
stabilitást mond a vezérkar, amit ráadásul érdemes foggal-körömmel megőrizni. Íme
néhány az emlegetett stabilitás pillérei közül:
1. A kormány és az őt fenntartó pártok
parlamenti többsége kétséges. A szenátusban az előny talán már el is olvadt, a
képviselőházban – bár vakáció van, ezért az átállásokról, lemondásokról csak
később fogunk értesülni - nem tudjuk melyik oldalon a többség. Ha még van is
kormánytöbbség, egy olyan szavazó csoport jóvoltából, amely választásokon nem
indult, amely a más pártokból kiugró, illetve kirúgott szedett-vedett alakok
csenevész gyülekezetéből áll (UNPR), akkor a közvéleménykutatások szerint ez a
szavazati szándékok egy százalékát sem bírja. Eközben az ellenzék parlamenti sztrájkra, az ülések bojkottjára készül.
2. A kormányzó párt bizalmi indexe alulról
nyaldossa a tíz százalékot, párt-vezérének népszerűsége leginkább elektron-mikroszkóppal
ellátott grafikonokon tanulmányozható, s a mindenható vezér népszerűsége is a mérési
hibahatárhoz közelít.
3. Mindeközben a nép, az istenadta, annak
apraja és nagyja, lassan három hete, kisebb-nagyobb, erőszakosabb vagy békésebb
tüntetések hosszú sorozatán fejezte, illetve fejezi ki „háláját” a regnáló
politikai erők és személyiségek iránt. A humoros és jó fantáziáról árulkodó
jelszavaktól a triviális és alpári jelzőkig mindenféle elhangzik, már a fennálló
stabilitás dícséretén kívül.
4. A politikai „stabilitást” jelen
pillanatban az erőszak-szervek, mindenekelőtt a csendőrség tartja fenn. Csak
nehogy előbb átálljanak a „nép” oldalára, mint az egyensúlyt hangoztató,
magukat politikusnak gondoló urak hölgyek dönteni tudnának, a mi a teendő Lenin
óta kacifántos kérdésében.
5. De jöjjünk közelebb a rommagyarokhoz. Az
instabilitás már az RMDSZ falain belülre lopózott, t.i. példátlan módon mást
mond a vezér és mást mondanak az őt háttérből támogató-irányító mogulok: Markó
és Borbély.
6. És akkor arról nem is szóltunk,
hogy a kormányzó pártok között szinte egyetlen sarkallatos politikai, illetve
törvényhozási, adminisztratív, stb. kérdésben sincs konszenzus.
Magyarázzák
nekünk, hogy azért nem lehetnek előrehozott választások, mert nem lehet
politikai instabilitást okozni az országnak, s vajon ősszel nem ugyanerről lesz
(lenne) szó? A legjobb a „Băse forever”, s a stabilitás biztosított,
hacsak az utca el nem hajtja az egész bagázsit. A puliszka márpedig robban
(generációnként egyszer ugyan, de akkor biztosan), s közeleg a robbanás
pillanata.
Csak
hüledezem és elképzelni sem tudom, hogy mi kellene ahhoz, hogy a fenti
körülmények között a zsandárok pajzsaival megtámogatott, és mindenféle súlyos
társadalmi, gazdasági, jogi és politikai probléma közepette stabilitást vizionáljon
akárki is.
És
még egy kép. Történt a reggel, hogy Borbély László környezetvédelmi miniszter
munkakezdés előtt vicces és hosszas tárgyalásokba keveredettt a magukat az
irodai fütőtestéhez láncoló (amúgy magyar) Greenpeace aktivistákkal. A felvételek
tanúsága szerint sem kóófit, sem mineráál vóótert, sem teát nem akartak
elfogadni az előljárótól, azt viszont megigérték – a politikai stabilitás ilyen
formán való fenntartása végett is – hogy
holnap is ott lesznek.
Halal guvern, halal popor – mondaná
Caragiale -, azaz bravó kormány, bravó nép!