Tusványosi tömegpszichózis
Történt egy incidens, sajnálatos
és az összes résztvevő szempontjából kínos, illetve szégyenletes, de érdemes azt
a napirendről levenni, mert lényeget takar el, elvonja a figyelmet a tusványosi
mainstream politikai diskurzusokról, amelyek pedig botrányosak és
elfogadhatatlanok voltak, mint már szokás szerint. Az önbíráskodó fiatalembert,
aki minden jogalap nélkül járt el a tiltakozni készülő magányos hölggyel
szemben, testi sértésért kell följelenteni és megbüntetni. És újra kifejezni,
hogy minden megrendezett körülmény ellenére, nem beszélve a demokratikus
politizálás elvei szerint eljárva, ami a polgári engedetlenséget is eszközei
közt tudja, nemhogy az egyszerű, akár füttyszóval kifejezett,
véleménynyilvánítás szabad, hanem ettől radikálisabb föllépés is megengedett.
Nem Orbán and Co. lennének az elsők akiket paradicsom és záptojás hullás fogad,
nem igaz? (A gyülölködve véleményt nyilvánítókat és a szakszerűtlenül eljáró
biztonságit, csak morális felelősség terheli, de az csak akkor lehet hatásos,
ha ők maguk is megértik, vagy legalább átérzik tetteik jelentését, elfogult és
aránytalan föllépésük erkölcsileg elítélendő volt, viszont sejtem, hogy őszinte
megbánásra nincs mód esetükben). Lassan a Tusnádon tiltakozni készülő hölgyet
ért inzultus médiajelenléte és a körülötte zajló vita, fölülírja a „vezér”
diskurzusát is, (ez lehet szándékolt politikai manipuláció is, hogy eltereljék
a figyelmet Balog botrányos fölvetéséről, és Orbán újabb diagnózisáról és
programjáról, mely még a saját híveknek is egyre inkább tehertétel: olyan
alterntív valóságról szól, mely kívül került a józan értelmezhetőség, és a még követhetőség
körén, különösen itt, Erdélyben. Orbán politikai kommunikációjának alapsémája a
botrányos, a meghökkentő kijelentések – sok szép példájával találkozunk, ha a
tusványosi dzsemborikon elhangzott botránykeltő kijelentéseit áttekintjük –
olyasmit mondani, amitől másokban megáll a lélegzet, ami követhetetlen /lásd
még Farage és Trump hasonlóan hatásvadás és inkonzisztens, minden esetre
botrányos kijelentéseit/) – viszont a maga során az ilyenfajta diskurzus nagyon
is vulnerábilis. No, nem a józan ész, a megfontolt és megalapozott, helyesen
kontextualizált racionális érvek, a tényekre való logikus utalásokból épülő
diskurzusok számára, hanem a szintén botrányos, a rendkívüli, a
polgárpukkasztó, a hatalom kontrollmechnizmusai által megfoghatatlan hacknizás,
a civil kurázsi megnyilvánulásaival szemben az. Egy viszonylag kis méretű utcai
megmozdulás az internetadó ellen, kockásinges tanári tiltakozás, aláírásgyűjtés,
hétvégi nyitvatartásért, vagy olimpia-rendezés ellen, stb., megingatja és
meghátrálásra készteti a „rendszert”), ami pedig mégiscsak a dzsembori
csúcspontja és kellően botrányos is volt, hogy több figyelmet kapjon. Viszont,
és megítélésem szerint, az orbáni diskurzus és egész rendszer gyöngeségét, és
bizonytalanságát kiválóan jelzi, hogy egy magányosan, és csak szándék szerint
tiltakozó személy, egy csapásra megbonthatja a „rendet”, és eltérítheti a
figyelmet a nagy orbáni attrakcióról, defenzívába szorítja a nagyarcú
politikusokat. Ennyit arról, hogy mennyire fanatikusan szeretik a „székely” és
nem székely tömegek (és kár itt etnicizálni a dolgot, mert ami történt, és
ahogy történt, az az arctalan és „kívülről vezérelt, magányos tömegekkel”
/lásd. David Riesman, erről/ bárhol a világon hasonlóan történik – hogy egy
klasszikus szociológiai elméletre utaljak), a vezérlő tábornokot. Ami történt
az, valóban a gonosz
hétköznapi megnyilvánulása, amire figyelmeztetni kell
akárhányszor, de amit nem változtatnak meg sem sopánkodások sem ördögöknek
falra való föstése: politikai kultúrát kilakítani, és főként átalakítani
fáradságos és gyakran hálátlan dolog, állandó feladat. És amennyire nem képesek
tematizálni az elfogult, a mindenféle „királyi” (értsd kiszolgáltatott és
klienteláris) médiák a történteket, ez a NER „márványszilárdságának” a
fokmérője lehet. És ez, véleményem szerint, bizakodásra ad okot, mégsem lesz
teljes elhajlás a demokratikus elvektől és politikai berendezkedéstől, vagy legalábbis,
ahogy az elhíresült mondás szól: not yet. Hogy ezt megmutatta (szenvedés,
szerencsére még elviselhető fájdalom és nyilvános megalázás kockáztatása mellett)
dícséret illeti az inzultált hölgyet, tette több lett, mint magánakció (a
képhez tartozik, hogy előzetesen megpróbált társakat szerezni a fb-n, de nem
sikerült, ezért indult egyedül tiltakozni), a jelzett gyöngeség bizalmat adó markerévé
vált: chapeau.
Egyetértve azokkal, akik az
esetet szimptomtikusnak tartják, de hát mennyi más közvetlenebb jele volt/van
annak, hogy merre halad az Orbán-rezsim, s vele együtt Magyarország, és akár
nőgyűlölet és diszkrimináció, akár a szólásszabadság felszámolása (Orbán ezt
nyiltan bevállalta, mondván, hogy lényegében sikerült az ellenzéki médiákat
bedarálnia) irányába viszik értelmezéseiket, vagy éppen az áldozat hibáztatására
hivatkoznak joggal, én mégis egy más irányt vetítenék föl. Azt hiszem a lényegről
szólok, ha Balog, és azután Orbán diskurzusát egyfelől tágabb összefüggésben (geopolitikai
és európai), másfelől pedig szűkebb a rommagyarság szempontjából igyekszem fölvetni,
illetve bírálni. Két botrányos megnyilvánulásra hívnám fel a figyelmet, az
egyik Balog (páter) szájából hangzott el, a „magyarul beszélő romániai
cigányság”-al kapcsolatban, hogy t.i. „A magyar közösségek és a magyar kormány
sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok
tehertétel vagy erőforrás”. És azt hiszem az illiberális demokráciat szajkózó
volt lelkipásztórtól az előzmények ismeretében, nem várható más viszonyulás a
romákhoz, sem hazájában sem máshol, és attól is tekintsünk el, hogy miféle
döntési hatásköre lehetne a magyar kormánynak a Romániában élő magyar cigány
sorstársaink minősítésében, stb. De ott mellette mosolyog az erdélyi református
püspök (az elsőszámú Orbán-hívő), Kató Béla, akinek szava sincs az aberrációra:
önfeledten és érzéketlenül mosolyog a kamerákba, (elv)barátja vállát veregetve,
és ez a fájdalmasabb. Amikor Orbán szárnysegédjének a szegregált, a roma
gyerekeket külön iskolába terelő ötlete elhangzik, akkor is csak a
hallgatólagos egyetértés uralja a pódiumot (egyelőre ezt Romániában törvény
tiltja), senki föl nem veti, hogy egyfelől ez méltatlan, diszkriminatív és
kontraproduktív, nem az integrációt, hanem a szembenállást szolgálja, másfelől
meg nem a létező konfliktusok megoldásának, hanem a problémának válna
ismételten, a részévé. (Úgy tűnik mostanra érett be Németh Zsolt két év előtti hímsovén,
nőgyülölő beszólása, hogy t.i. „az asszony nem ember” és így azután
molesztálható, mint a tiltakozásra készülő hölggyel most megtörtént. Tessék
mondani jövőre majd kisebb – remélhetőleg kisebb, afféle demo változat –
cigánypogrom várható, hogy Balog páter szavai megvalósuljanak?)
És akkor itt van Orbán 2 mondata,
ami egy kérdésre akart válasz lenni, hogy „Az autonómiát támogatom, pont. Jobb
híján, pont”! Ami többértelmű kijelentés, mert jelentheti azt is, hogy létezhet
racionálisabb, hatékonyabb, célszerűbb és esetleg könnyebben megvalósítható út
az autonómiánál (sic!), hogy kisebbségi problémáinkat megoldjuk. Ezt viszont,
akkor ki kelett volna fejtenie, hogy t.i. mihez képest?, mi heyett?, mi az a
jobb, ami helyett az autonómiát éppen (persze csak a tartalmatlan
„autonómiázásra” vonatkozott maga a kérdés is) támogatja? Így a kontextusból
világos, a kérdező így is értette a magasról jött választ (legalábbis nem
kérdezett vissza) és nem kétlem a közönség is, hogy itt a jobb megoldás a
revizionizmus, ami Orbán reakciós agyában és diskurzusában működik. Hova tegyük,
hogy egy emberöltő óta igyekszünk meggyőzni – még a legvérmesebb autonómiázok
is ezt tették eddig – a román többséget, hogy az esetleges etno-territoriális
autonómia nem a későbbi szecessziót és revizionizmust szolgálja, csak a
hatékony önkormányzás eszköze, miközben Orbán most éppen az ellenkezőjét
sugallja. És a klientelizmus csendes, még csak vissza sem kérdez egyetlen
politikus vagy újságíró sem, tusványos
népe mindent a legnagyobb rendben talál, illetve cinkosan kussol. Hát ez
lett a magyar-román párbeszéd eredeti tervéből, itt tart ma a „biztos pont”
tusványos, a tükör, ami igaz valónkat mutatja?
És végül előljáróink és a
rommagyar politikai mainstreamnek el kell döntenie, hogy Orbánnal, Putyinnal és
Erdogánnal, és Kacsinszkijval, az illiberális demokrácia híveivel tart, az EU
szétverését támogatja, vagy éppen az EU-tól vár támogatást kisebbségi
problémáink megldásában. Most az új jelszó: "Európai védelmet akarunk a
kisebbségi jogainknak"! Csakhogy közben az RMDSz-kiskirályok Semjén és
Balog mellett grasszálnak, s főként Orbán záptojás szagú illiberális, már
alternatív tényekre sem alapozott haknijának csápolnak, hogy t.i. Brüsszel az
"inkvizitor". Pedig előbb-utóbb dönteni kell ügyünket aprópénzre
váltó, sőt eláruló vezéreinknek is, a kettő együtt nem fog menni, egészen
biztosan, nem!