Látszat és valóság
Már-már közhelynek számít, hogy a
román és benne, a még úgy ahogy létező, rommagyar kisebb társadalom, akut bizalmatlanságon
épül, még nyomatékosabban általános közbizalom-hiányban szenved, és ez az általános
bizalmatlanság rendre zsákutcába, mellék-, sőt tévutakra tereli a
társadalmi-gazdasági folyamatokat, hitelteleníti a mégoly ambiciózus
modernizációs-fejlesztési programokat is: zombitársadalmat termel.
Paradox módon, a politikai mezőny
és a benne folyó csatározások – Baudrillard nyomán – általam sokszor
megfogalmazott szimulákrum jellegét, illetve kialakulásának hátterét, az elnök sejtető
bejelentése – miszerint a
mostani elnökjelöltek egyike, másika titkosügynök, vagy az volt – és aztán,
különösképpen egy ismert újságíró, valós vagy csupán elbeszélt titkosszolgálati
hátterének (coming out-ja) kitálalása mutathatja meg. Turcescu bejelentése
(pontosabban patetikus/giccses vallomása, vagy nevezhetjük akár
gyónásnak is), mintegy megbillenti a szőnyeg sarkát, mely alá be lett
seperve a szekusmúlt és a jelenlegi titkosszolgálati hálózatok működésének,
természetének és megnyilvánulásainak, stb. minden szennye. Ezek a gesztusok lényegében
– minden bizonnyal szándéktalanul – azt a régebbi felvetést igazolják, illetve
kezdik el feltárni, hogy a felszín, a szcéna politikai káosza mögötti „láthatatlan
rend” alapja a szekus-árnyékvilág fennmaradt hálózataira épül, annak „valóságát”
és szabályrendszerét, bevett szokásait, stb. követi. Nem lehet kétséges, hogy,
a jelenséget, mintegy véletlenül, (és vétlenül – perverz hatásként) leplezi le
az elnök és az újságíró gesztusa. Kampánytémaként, ellenfél lejáratásának
szándékával jött elő a lelepleződés Damoklész-kardja, viszont az ön-leleplező gesztus
jelentősége – manipulált és/vagy valódi jellegétől függetlenül – a rendszer mögöttes
tartalmának, a politikai szcéna rejtett hálózatainak leleplezésében teljesedhet ki.
A média és újságírótársadalom, a politikum,
és (i)gazságszolgáltatás, stb. titkosszolgálati behálózása, a rejtett ügynökök
beszivárogtatása világossá teszi: a román és rommgyar politikába minduntalan beavatkozó
„láthatatlan kéz”, a volt szeku által létrehozott, de soha le nem leplezett,
illetve fel nem számolt „szekus-kéz”! A rendszerváltás politikai kudarcának
magja a szekusmúlt fel nem tárása, illetve szokásrendjének, sőt hálózati
(ön)szerveződésének láthatatlan továbbélése; ez mára világosabb, mint bármikor
az elmúlt 25 esztendőben. A mai politikai osztály – így pártállástól, vagy
pillanatnyi pozicionálástól függetlenül – Ceauşescu bosszújának és örökségének
az áldozata! Nem véletlen, hogy Romániának van a százezer lakosra számított
legtöbb titkosszolgálati ügynöke, hogy összesen (legkevesebb) 7 ilyen szervezet
működik, nem kétséges, hogy gyakran más-más hatalmi gócpont ellenőrzése mellett,
és az sem lehet véletlen, hogy mindenik hatalmi csoport igyekszik megfelelni a
titkosszolgálati rendszer elvárásainak. A jelenlegi kormány éppen most emeli a
nekük szánt (amúgy is csak részben átlátható) költségvetési támogatást, és –
némiképp meglepő módon Johannis, – az ellenzéki elnök-jelölt beállt a sorba, egyetért
a titkosszolgálatoknak a médiába való beszivárogtatásával.
Így van ez akkor is, ha egyesek ki-
illetve felhasználják a szeku hálózatait, mások pedig – időszakosan, vagy a
hatalmi csoportok egymást váltogatva – üldözöttjei a „rendszernek” (emlékszünk
még Emil Constantinescu elnök kifakadására, hogy a titkosszolgálatok áldozata
lett, akiket nem volt képes uralni?), mindnyájan a szekus múltból fennmaradt
hálózatainak éltetői. Márpedig annak a rendszernek leglényegesebb vonása a
magán- és a közbizalom aláaknázása volt, és ma is az (jól leírja a régi/új
rendszer, a besúgóhálózat és intézményi beszivárgás
mechanizmusát egy román újságíró!). Ez eredményezi, hogy ma sem tudjuk egy
egy sajtótermék cikkeiből, tévéadásokból, stb., vagy egyik másik politikus beszédéből
pontosan „ki beszél”, ki áll mögötte? Az
elnök és Turcescu gesztusa azt sugallja, sőt bizonyítja, hogy szkepszisünk, a
politikai osztály hitelességét illető kételyeink megalapozottak. Nem tudjuk,
hogy hányan és nem tudjuk, hogy pontosan milyen szándékkal, stb. épül(t) be a
hét titkosszolgálat besúgóhada a médiákba és politikai pártokba, az
(i)gazságszolgáltatásba, az adminisztrációba, esetleg civil társadalmi
szerveződésekbe, de tud(hat)juk, hogy a jelenség létezik. Egyre inkább látható,
hogy a manipulációt a háttérből irányítják és az is, hogy a régi bevett
módszerekkel zsarolással, megfélemlítéssel, elvtelen alkukkal, és
végeláthatatlan korrupcióval, stb. a háttérben ott van, és ebolaként fertőz az
idejekorán eltemetett szekus rendszer.
A titkosszolgálatok okkult hálózatainak
előterében, azok által manipuláltan, csak a demokratikus politikai szcéna
szimulákruma alakul(hatot)t ki, nálunkfele. Végső soron csak a javíthatatlan naivak
gondolhatják, hogy egyfelől a silány politikai dráma (még inkább tragikomédia
vagy egyszerű szitkom) amiben játszanak valós, és ők valódi befolyással
rendelkező szereplői a játszmának, mint ahogy másfelől a szavazók sem szabadon
választó polgárok. A háttérmanipuláció szemmel láthatón eltéríti a választók
politikai szándékát, ezt a legutóbbi 2009-es elnökválasztás, melyet Basescu a „külföldiek
szavazatával” gyanús körülmények folytán nyert meg, éppen úgy igazolja, mint az
2012-es elnökleváltási népszavazás kimenetele, mely az Ab döntése nyomán, a
népakarat ellenére hagyta funkcióban az elnököt.
Bizakodásra csak az adhatna okot,
ha a most beindult önleleplező folyamat folytatódik, illetve ha a nagyon kevés valódi
civiltársadalmi szerveződés és a polgárok kierőszakolják a rendszer feltárását
és végső soron felszámolását, hiszen az egész térségben talán egyedülállóan
Romániában a legjellemzőbb a múlt rendszer okkult hálózatainak továbbélése, a
szekusmúlt folytatása. A szekus-hálózatok szétkapcsolása, és felszámolása elemi
fontossággal bír, a román demokrácia jövőjének szempontjából, az hogy ki lesz
az elnök, ehhez képest lényegtelen. A kérdés újfent az, hogy a láthatatlan, tovább
élő, szekus-múltat le lehet-e váltani békés választások útján? S, ahogy a dolgok
állanak sem Ponta, sem pedig Johannis nem erre készül, a többiek meg outsiderek.