A populizmus ára
„Hogy a hatalommal ne lehessen
visszaélni, ahhoz az kell, hogy a dolgok helyes elrendezése folytán a hatalom
szabjon határt a hatalomnak.”
Montesquieu
Montesquieu
Vélhetően, a háttérben, a pártok
madár és béljóslói (augurok és haruspexek – de még inkább hasonszőrű
(poszt)modern társaik, a spin doctorok)
lázasan keresik az isteni és földi jeleket, melyek biztosan eligazítanák őket
az elnökválasztással és annak kimenetelével kapcsolatban. Legfennebb csak
sejthetem, hogy a jelöltállítást megelőzően fent jelzett jósok/mágusok
és csatolt részeik – mindenekelőtt a közvéleményt kutatók és elemzők – hogyan
értelmezték az égi és a nagyon is földi jeleket, mit láttak egy-egy jelölt
esélyeit illetően, milyen tulajdonságaik okán ajánlották jelölésüket, stb., és
hogyan értékelik esélyeiket? Mindenesetre az a tarka sereg, aki indulási
szándékát jelezte, igencsak eltérő hátterű, más-más társadalmi habitusú,
különböző kiállású és a mai román (és persze kicsiben rommagyar) társadalom
sokféleségét jól kifejező gyülekezet. És bár a képlet minden bizonnyal egyszerűsödni fog még a jelöltállítási határidő leteltekor, hiszen nagy
valószínűséggel nem mindenkinek sikerül majd összegyűjteni az induláshoz
szükséges kétszázezer aláírást, ez a sokféleség önmagában érdeklődést jelez,
ami politikai aktivitásban ölthet testet. A jelöltek nagy száma és az esetleges
rétegzett, meg régionálisan értelmezhető kampányuk érdeklődésre tarthatna
számot, már persze, ha jól pozicionálódnak és szakszerűen, a különféle
választói szegmenseket megcélozva, kampányolnak.
És itt kezdődnek a gondok, melyek
jórésze abból a strukturális hiányosságból fakad, mely a román politikai mezőny
(beleértve a rommagyart is) sajátja, nevezetesen, hogy a politikai élet rosszul
strukturált, nincs – és egyelőre nem is látszik, hogy alakulna – beazonosítható
politikai értelemben vett kályha-sarka, amelyhez képest a politikai szereplők
(és általában a közéleti aktorok) elhelyezkednének és beazonosíthatók lennének.
Az egész román politikai mezőnyre (a függetelnséget mímelő rommagyarral együtt)
vonatkoztatva én az egyre inkább elharapozódó populizmust látom a torz szcéna kialakulásáért és makacs fennmaradásáért
felelősnek. A populizmus eluralkodása miatt az amúgy tarka politikai paletta
színei megkopnak, a pozíciók összemosódnak, a tóposzok és témák elkenődnek,
hiszen ez az irányzat a részben baloldali, részben jobboldali gondolkodás és
ideológia egyvelege, mely ráadásul a nép „elvárásainak” való föltétlen
megfelelés híve, és ezért aztán többek között, igen sok kérdésben intoleráns,
ha úgy tetszik utánozza, sőt rájátszik a vélt vagy valós populáris
viselkedésekre, vélekedésekre és feltételezett elvárásokra. A populizmus kifejezi
a kiábrándulást a hagyományos pártok, ideológiák és politikai élet
konvencionális elrendeződéseiből, de – lényegében – nem mutat irányt: a
mindenkinek való megfelelés igénye, és célja végső soron tovább növeli a
kiábrándulást, a passzivitást. A populista szólamokban megszólítottak
visszahallhatják saját igényeiket, de nem kaphatnak semmi újat, nincs, és ezen
az alapon nem is alakulhat ki sem új politikai projekt, sem intézményi reform,
sem átfogó jövőterv, ebben az értelemben egyfajta stand by állapot, a fennálló
népszerű viszonyok konzerválása zajlik. Ez viszont a vezérelvűség táptalaja,
ahol a vezért más sem érdekli csak saját (és pártjának) népszerűsége, ezért a
legtöbbszőr elvtelen és gyakran változó álláspontokat képvisel, önellentmondó
és inkozisztens diskurzusokat ad elő nagy hévvel, harcos, de tartalmatlan
retorikát folytat.
Úgy tűnik, hogy bár sok az
elnökjelölt a maga módján, és nagyon kis eltérésekkel mindenik populista (de
legalábbis „néppárti”), mindenki mindenkihez szólni akar, mindenki nevében
próbál beszélni, a jobb, illetve baloldal csupán afféle egyre halványuló
hívószavak (liberalizmus már nincs is!), olyasmi, mint futballmezen, sőt
reklámszatyron a cifra felírat. Mitől lenne az egykulcsos adót fenntartó, és
helyi kiskirályokat – legalábbis hallgatólagosan – támogató Ponta balrébb, mint
Johannis – akiről nem mellesleg szinte csak azt tudjuk, hogy németajkú és
lutheránus – aki annak a pártnak az elnöke, amelyik az aktuális
kormányprogramot írta és elfogadta? Aztán mindketten román
patrióták/nacionalisták, ez a neofita román nacionalista diskurzus roppant hiteltelenül
hangzik a Johannis szájából, aki ez helyett mondjuk erdélyiségét, és
etnikumának országépítő/lojális történelmét hangsúlyozhatná (egyébként, a
„pontos és megbízható” német politikai mítoszát erre a mimetikus, a román
jelölteket utánzó nacionalista diskurzusra váltani kontraproduktív lehet: az
ilyen gondolatok kedvelői több másik, és „autentikusabb” jelöltre szavazhatnak,
miért szavaznának egy nyilvánvaló utánzóra, egy ortodox román nacionalizmust pusztán
színlelőre?). A „baloldali” Ponta populizmusának számtalan jele mellett (amit
kormányfőként követ el), akiket ma jobboldali jelölteknek cimkéznek a
populizmusnak különféle válfajait testesítik meg, hol primitívebb és útszélibb
nyelvezettel (köztük a fundamentalista/grobiánus populista Gheorghe Funar, Dan
Diaconescu, Vadim Tudor), hol kevésbé agresszív diskurzussal (Cristian
Diaconescu, Mihai Răzvan Ungureanu, a „liberális gyanús” Călin Popescu Tăriceanu),
élve populista és nacionalista beállítódású. Kivételt képez Monica Macovei, az
igazságszolgáltató (a juszticiáris), aki reformot ígér ezen a területen és
Elena Udrea, aki a jelenlegi elnök „kegyeltjeként” (mostanában mindenféle
eufemizmusokkal kell élni, ha egy politikus és egy nő „természetes” viszonyáról
kerül szó?!), afféle "smekkericaként",
kompromittálja a női nem politikai képviseletét. És persze egyelőre van
két rommagyar elnökjelölt-jelöltünk, akik a populizmus sajátos válfaját
képviselik, egyfelől azáltal, hogy mindketten a teljeskörű rommagyarság képviselőjeként
lépnek fel, másfelől azáltal, hogy számukra az autonómia
kifejezés elsősorban varázsszó, mágikus jelentéssel bír, és nem igazi
szemantikai értelemben szerepel a diskurzusukban.
Úgy hogy nem is kell augurnak,
vagy Nostradamusnak lennem, hogy megjósoljam: az elnök-választás várható kimenetele
– Ponta szinte biztos befutó – nem sok jót ígér a választóknak. Az amúgy
zavaros hatáskörrel rendelkező fél-prezidenciális rendszerű román politikai
mezőnyben, az elnöki hivatal legfontosabb funkciója, hogy sajátos ellensúlyt
képezzen a (z amúgy folyamatosan gyengén teljesítő és politikai alapon
kormányzó és törvénykező) kormány és a parlament esetleges túlkapásaival
szemben hogy közvetítsen (leírni is nevetséges ezt a jelenlegi elnökkel
kapcsolatban) hatalmi ágak és intézmények között, stb. Éppen ezért lenne
fontos, hogy „ellenzéki” elnökjelölt nyerjen, csakhogy Johannis és a teljes,
magát jobboldalra pozícionáló, jelölt-sereg esélytelen. Félős, hogy nagyon elbillen
a virtuális politikai mérleg, jön az egyértelmű és egyoldalú maffia-populizmus.