Morális összeférhetetlenség
Nagy rommagyar karakterünk, a politikában
jó két évtízede hol ezért, hol azért sértett primadonnát játszó ex-püspök,
pártot alapított. Pontosabban ismét pártot alapított, vadonat „új”-at persze,
tisztát, és csupa új arcot felvonultatót persze, akik túlnyomó többsége egykor
bukott, illetve marginalizálódott másod-harmad vonalbeli „hívők” köréből
verbuváltatott. Jobboldali konzervatívat és keresztényt persze hiszen itt
mindenki az csak egyesek még „azobbak”, mint mások, autonomistát persze, mert
itt mindenki autonomista, csak egyesek még „azobbak”, mint mások. Van immár
három rommagyar jobboldali, keresztény, konzervatív, és autonomista pártunk,
melyek egymás tyúkszemét rendesen tapossák, a végleg jobbra billent rommagyar
politikai színpadon. Sőt van egy karakterünk, ki rendre mindháromnak
emblematikus figurája, szimbolikus vezére, azaz tiszteletbelije volt (van és
lesz), kettőnek aktív tagja és képviselője, egyiktől (amúgy kontesztált) „ajrópai”
kenyeret kap, másikat másféle támogatás reményében patronál. Cirkuszi
mutatványosnak sem mondható éppen szászjenőnek[1]
az ex-püspök, miközben ugyanazzal az üleppel több lovat egyszerre, vágtában és
szőrmentén meglovagol. Hanem a tőkési skizó éppen pártalapítás előtt
mutatkozott meg a leginkább, egy székelyföldi hivatalos „munkalátogatás”
alkalmával. Amikor is karakterünk abbéli meggyőződésének adott hangot sűrű
egymásután, hogy a magyar vezető kormánypárt által kizárólag télen tartott
nyári-iskolán darabonként resapált[2]
„új” hadoszlopnak, „nem szabad többé RMDSZ zászló alatt vonulni”. S, aztán
másnap meg az összefogásról kiselőadott, a megegyezés fontosságáról persze,
helyenként, s az új párt feltételei mellett, stb. mégiscsak lehet a
szövetséggel menetelni, anélkül azonban, hogy ugyanabba a rozzant és rossz
irányba tartó gépjárműbe ülnének az apparatcsikok. (Találón foglalta össze ezt
Székely Ervin egy központi napilapban
éppen ma: http://maszol.ro/velemeny/tokes_az_alguru_2012_02_27.html).
Hiába
na, a néppárti, pontosabban populista, episztemológia nem ismer Descartes-ot, azaz távol áll tőle mindenféle
racionális gondolkodás, dichotómia, olyan logikai fogalmak használata, melyek
egymást szigorúan kizárják: egyidőben, és ugyanabban az összefüggésben,
érvényesek nem lehetnek. A rommagyar populizmus – akarom írni néppártiság -,
példának okáért olyan természetű valami, aminek elkoptatott kliséi egyszerre
három pártba is beletalálnak (s még ki tudja, hány mozgalom és klikk és szekta,
stb., használja ugyanazokat a kliséket!), kicsendülő jelszava, hogy össze kell
fogni (gondolom, mint színes ruha mosáskor) és/vagy egymást kell folyamatosan
ekézni. Sőt van itt tertium datur is,
nem is felváltva, hanem szinte szimultán lehet mindkettőt tenni. Itt lehet
egyfelől nagypofával autonómiázni, ami csak kifér a csövön, másfelől és
ugyanakkor alamizsnáért folyamodni Buki-ban és Bp.-en, sőt horribile dictu Brüsszelben úgyszintén, a legkisebb helyi akadály leküzdéséért is.
Nemrég
mint „kis rommagyar politikai szimulákrum”-ot jellemeztem a politikai mezőny
állapotát (lásd. http://www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/pdf/006Forum.Magyari.pdf),
amely éppen az új párt (akkor még csak bejelentett) megalakulásával kerekedett
ki. A szimulákrum keretein belül az új-beszél
szabályai maximálisan érvényesülnek, hiszen semmi nem azt jelenti immár, mint a
“reális valóságban”[3], a politikusok tökéletes
és áthatolhatatlan fallal körülvett “Truman
show”-ban játszanak. Teszik ezt olyan lendülettel és szenvedéllyel, hogy
kár is lenne néha figyelmeztetni őket, hogy papírból van az ég, hogy nincs
ötödik utca a stúdióban, hogy csak kulisszák vannak és Jupiter-lámpák, napsütés
sehol. A gyülölet-játék olyannyira groteszk és egyben olyannyira realista, hogy
szinte sajnáljuk, ha egy-egy szereplő, mint valami szappanoperából kikopik.
Ezért jó ismét látni a resapált arcokat egy vadonatúj párt újonnan választott
vezérkarában, és ja ezért szeretjük és végtelenül hálásak vagyunk a nagy
rommagyar karakternek, ki egyszerre több szerepben is nagyot alakít a vége
nincs politikai Truman show-ban.
Jól is lenne ez így, ha választások
nem közelednének, ha az istenadta nem mindig “fülkeforradalomra” lenne kész, és
cédulájával politikusainkat hátbadöfni rest volna, de most, hogy van egy újabb
jobb-közép, konzerv………., párt, vagy szászjenősen fogalmazva ismét “kitört” a
választás szabadsága, meglehet mégsem babra megy a spiel.
El ne feledjem a címben jelzett
összeférhetetlenséget, elmagyarázni. Jogi, illetve politikai értelemben az összeférhetetlenség
annak a tilalma, hogy “aki bizonyos közhivatalt, állást visel, bizonyos más
közhivatalokból, állásokból, foglalkozásokból kizárva van”, mindenekelőtt a
bíróknak más befolyásolást, vagy elköteleződést implikáló foglalkozásoktól való
eltíltását jelenti. Jobb helyeken a közéleti személyiségek önként lemondanak,
olyan összeférhetetlen foglalkozásokról, melyeket egyfelől a jogi normák akkét
tűntetnek fel, másfelől pedig nem vállalnak egymással morálisan össze nem illő
szerepeket sem. Nem úgy a mi rommagyar karakterünk, aki szemmel láthatóan
semmiféle kognitív disszonanciát (az összeférhetetlenség felett érzett stressz,
rossz közérzet), meg nem él faramuci helyzeténél fogva. Tőkés egyszerre az RMDSz EP képviselője és legádázabb ellenfele, azaz
az EMNP tiszteletbelije (az EMNT vezére, stb., stb.). Lehetne ez személyes
ügylet, afféle morális spárgázás két szék között, ha az új néppárt már
megalakulása előtt ki nem fejti, hogy a „Tőkés László nevével fémjelzett értékelvű politikát és az
autonómia-törekvések következetes képviseletét tűzi ki célul”. Szóval mit is
jelenthet itt az „érték-elvűség”? Vajon az egyéni rugózás két-három közéleti
funkció között, melyek ráadásul homlokegyenest ellenkező stílusok és politikai
krédók között folyik, lehet egy párt mértékadó, sőt szimbolikus személyiségének
kis magánjátéka? Miközben a párt vezetői (legyünk komolyak TL és a nagyobbik magyar kormánypárt, darabonként válogatott kliensei) a választás szabadságát
propagálják képtelenek meggyőzni vezérüket, hogy válasszon, oldja fel a morális
összeférhetetlenséget, vagy EP képviselő az egyik jobb-közép, konzerv......
párt színeiben, vagy az új jobb-közép, konzerv...... párt élharcosa legyen, tertium non datur.
Most
jókat kívánni kellene az új néppártnak (Éljen sokká!), csak az a kérdés, hogy
lehet-e morális összeférhetetlenségre hiteles pártot, programokat, hosszútávú
terveket építeni? És ez a kérdés cseppet sem költői.
[1] Itt ajánlanám a politikai balfácánság (balekség)
mértékegységeként a 100 „szászjenő”-t
bevezetni. Egy ilyen mértékegységből alkotott skála segítségével kvantifikálhatóvá, számszerűsíthetővé
válna a rommagyar politikai balekok teljesítménye, esetleg utóbb Székelypénzt
is nyomtathatnánk a megfelelő személyiségek képe alatt a „szászjenőség”
töredékét, illetve alkalom adtán többszörösét feltűntetve. És mindjárt hitelesebben csendülne a nóta is, hogy aszongya: "szészjenőnek, ötven a fele, egye..."
[2] Románból vett jövevényszó, amely eredetileg
használt gumiabroncs felújítását jelölte, de kiválóan alkalmas kifejezés többé-kevésbé
elhasznált politikusok új politikai formációban való felújításának jelölésére is.
[3] Megkülönböztetendő a reality
show-nak a köznép életében domináns világától, mely többé-kevésbé silány
szimulákrum, de nálunkfele nagyobb bizalmi indexel bír, mint a hiteltelen,
gyűlölt és százszor elátkozott „reális valóság”.