Az ellenállás tétje
A populizmus – melynek erősen
agresszív válfaja éppen az (i)gazságügyi törvények módosításának keretében tör
magának utat – minden esetben, a politikai pluralizmus és a liberális
demokrácia, valamint a kiszámítható jogállam ellen hat. A populista (és
demagóg, valamint klientelista, ergo korrupt) politika, ha hatalomra kerül, a
pluralizmus, magyarán saját demokratikus úton való leválthatósága ellen kezd
dolgozni, hatalma bebetonozása szinte egyetlen célja, már az elérhető források
kisajátítása mellett. A pluralizmus és demokrácia értékei csak addig fontosak,
amíg a „népnek tetsző” politikai programmal választást nyer, utána meg
felszámolandó könc, a populista minden lehető és lehetséges módon igyekszik
ellehetetleníteni a demokrácia intézményeit. Mind pl. Magyarországon ahol az új
alkotmánytól kezdődően, Orbán minden politikai lépése ebbe az irányba hat, aki
a keleti kisebb-nagyobb despóták nyomán, olyan rendszert épít, mely pusztán
formális értelemben (de a választási szabályozások, a gerrymandering, a médiák
kisajátítása, stb., hatására, csupán formálisan) őrzi a demokrácia látszatát,
miközben diktatúrát épít.
A populizmus minden definíciója
három kapcsolódó, sőt mesterségesen összekapcsolt, fogalmat tartalmaz, illetve
ezekre hivatkozik, egyiket vagy másikat részesítve előnyben, pillanatnyi
érdekeinek megfelelően: a nép, az elitellenesség, és a köz-akarat (vagy
legalábbis többségi) (Cas Muddle-Cristóbal Rivera Kaltwasser, eds., 2017). A „nép” olyan
konstrukció, melyben mindig a köznép, a szuverén, a nemzet (vagy etnikum)
szemben áll a sajátosan értelmezett elitekkel. Az elitek legfontosabb
tulajdonsága a populista diskurzusban, a korruptság, és ezáltal a „tiszta”
népivel való szembehelyezkedés. A közakaratnak egy erősen leegyszerűsítő és vitatható
definícióját adja a populizmus, amikor azt mondja, a többségi szavazatok minden
területen az abszolút és megváltoztathatatlan közakaratot tükrözik és ennyiben
csak ők és csakis a többségi diktatúra követi a nép kifejezett akaratát, minden
más alternatíva „elitista”. A populizmus paradoxonok sokaságával jellemezhető,
ezért demagóg, és manipulatív diskurzusok kidolgozására és sulykolására
kényszerül. Többek között azért, mert egy „valóban korrupt” populista elit
próbál „népet játszani”, és ellehetetleníteni a politikai pluralizmus
működését, egy olyan nép nevében, melynek akaratát csak ő ismerheti. A
populista vezér, a diktátor, misztikus összefonódásban él az ilyen módon
fölépített „néppel”, más szerinte erre képtelen, stb. Nem a populista
politikusok viselkedése a meglepő ebben a stílusban, az autoritér indulatokban,
stb., hanem azoké, akik vakon követik őket, és nem veszik észre a rendszer
alapvetően hazug, képmutató és végső soron diktatúrába torkolló jellegét, hinni
akarnak a vezérnek és ezért nem is fölvilágosíthatók. (A populista vezér képes
mozgosítani egy kemény magot, mely vallásos hittel csüng minden
megnyilvánulásán és a személyi kultusz mindenféle kellékével ellátja, olyan
visszajelzésekkel, melyek megerősítik a vezért mindenhatóságában, sőt, egyre
autoriterebb lépésekre sarkallja őt).
Nem kétlem, hogy a ma parlamenti
többséggel rendelkező politikai establishment, valamint a Fidesz itteni
fiókpártjai, ha tehetnék, az orosz, a magyar, vagy a lengyel populista,
fél-diktatúrák, illetve autokráciák (hogy Kornai
János analitikus kifejezését használjuk) útjára lépnének. Hogy
ez nem sikerül, annak egyelőre hatalom-megosztási és -technikai, valamint
személyi akadályai vannak, és a nem elhanyagolható civil ellenállás futtatja
zátonyra az ilyenszerű kísérleteket. Nem sorolhatom föl az egészet, de hadd
utaljak arra, hogy a román politikai berendezkedés, a szabványos fékek és
ellensúlyok rendszere mellett, a miniszterelnök és az államelnök intézményes
szembenállását, kölcsönös kontrollját is statuálja. A populista vezér – Liviu
Dragnea – korrupciós ügyei miatt, nem lehet(ett) miniszterelnök, ezért
rendre gyenge kezű miniszterelnök szurrogátumokat próbál kineveztetni, akiket a
háttérből kontrollál. De ez – nem kétlem csupán technikai és nem elvi okokból –
működésképtelen fölállás. A civil társadalom ellenállása talán a legfontosabb
összetevője a képletnek, (egyszer majd nagyon tanulságos lenne alaposan
megvizsgálni, hogy a román diaszpórának és az ideiglenesen külföldön
tartózkodóknak mekkora szerepe volt/van a civil kurázsi éberségének
fönntartásában és a hatékony mozgosításban. Sejtésem szerint hatalmas érdemei
vannak ebben, és az sem mellékes, hogy Johannist sajátjuknak tudják, ezért az
elnök hatalmát erősítik a mostani agresszív-populista támadássorozatban), mely képes
ellenállni Dragnea and Co. eddigi támadásainak, nem mellesleg azzal, hogy az
államelnök pozícióját erősíti.
Mindezt azért vezettem be, hogy
jelezzem, fordulóponthoz érkezett a populista rendszer, az autokrácia
kiépítésének folyamata: ha sikerül átvinni a most erőltetett
(i)gazsgszolgáltatással kapcsolatos törvényeket és modosítókat, teljesül
Dragnea and Co. akarata. Románia az orosz-magyar-lengyel útra lép, Keletre (még
akkor is, ha ezt szemérmesen elhallgatják majd), az illiberális demokrácia,
valójában az autokrácia, fele fordul. Ezért manipulatív, ha azt magyarázzák
befolyásos rommagyar politikusok, hogy a mostani (valójában szinte egy éve
tartó) törvényhozás, nem támadás a liberális demokrácia és jogállamiság ellen,
ha arra ösztönöznek, hogy elvesszünk a részletekben (magyarán bevegyük a
maszlagot, mint ők teszik, ők viszont érdekből, meg budapesti sugallatra. Több,
mint meglepő, hogy a populista vezérek a kevésbé korrupt, szakmailag
fölkészült, de naiv, vagy álnaiv(?) képviselőkkel képesek „megvédeni
populista álláspontjukat”, akik nem látják át: miután átértek a
pallón, ellenük fordul a populista vezér, de legalábbis „leelitezi” őket,
akárcsak nagyon enyhe bírálataik, fenntartásaik miatt is. Ráadásul a jelenlegi
helyzet, mely megosztja a rommagyar szavazókat is, fölszínre veti az „egységes
képviselet”, a rommagyar politikai pluralizmus hiányának ódiumát, és napirendre
hozza a „Not in my name” jelszót). Hogy szakmai vitát kezdjünk ott, ahol puszta
populista-demagóg szándékok jogi formulájának megtalálását eröltetik, melyben a
Fidesz itteni fiókpártjai partnerek, ha nem egyenesen kezdeményezők.
És ez a keret, amelyben a korrupció-ellenes szabályozások és intézményes
elrendezés ellehetetlenítését, a Btk. módosítását, az ANI kiherélését, stb.,
értelmeznünk kell. Ez tipikusan az a helyzet, amikor a technikai részletekben
való elvesztődés – melyre egyfelől a laikus közönség képtelen, másfelől pedig
szemfényvesztés, ha kicsit is megkaparjuk a demagóg kísérőszövegeket ez rögtön kiderül – a
tisztánlátás akadálya. A populisták mélyen lenézik az igazi szakértőket (is),
ezért a manipuláció könnyen
átlátható, az áljogi diskurzusok csak a manipulációt szolgálják. Ne
hagyjuk magunkat megvezetni, nem lesz újabb esély az ország nyugati orientációjának,
a liberális demokrácia értékeinek és intézményeinek megmentésére!