Pontának mennie kell!
A politikai mezőny, még inkább a
kialakult jellemzően romániai politikai szimulákrum, perverz hatása, erősebb a
szándékok és tervek eltérítésében, paradox helyzetek kiakításában, mint a
szándékolt és eltervezett következmények létrejöttében, és ez a maga
teljességében nyilvánul meg a Ponta körül kialakult botrányos és tarthatatlan
helyzetben. És persze, ahogy az már lenni szokott, a kialakult helyzet kusza és
átláthatatlan, minden porcikájában bizarr, olyan kérdéseket vet föl, melyek
gyors megválaszolása reménytelennek tűnik, szinte tökéletes a tanácstalanság –
látszólag – senki nem tudja, hogy mi a teendő. Ezért tökéletes a terep a zavarosban
halászóknak, a minden nemű párvenűknek, az üzéreknek és politikai hatalmukkal
visszaélő, korrupt haszonlesőknek, és mindez annál rosszabb a közélet kitisztulásának
reményében tekintve, minél tovább tart. Legveszélyesebb játékos ma – az időnként
miniszterelnöki teendőkkel ideiglenesen megbízott – a mondvacsinált tábornok, Gabriel
Oprea, akinek pártja soha meg nem mérettetett demokratikus választásokon, de
aki a helyzet perverzitása folytán kulcspozícióba került, ami a kormányzást
illeti. Már-már azt is mondhatnánk, Oprea fellépésével és konjunkturális hatalmi
pozíciójával a demokrácia intézményei mentek Pontával együtt hoszúra nyúló szabadságra,
csakhogy a politikai iparban nincs szabadság, ha valaki éppen elveszti legitimitását,
és végső soron hatalmát, másvalaki fog fölemelkedni, akár az elemi demokratikus
játékszabályok megkerülésével is: a hatalom nem vész el, csak átalakul, még
akkor is, ha árnyékemberek a háttérből irányítanak.
A válságot az elnök
indította/provokálta, amikor Băsescu nyomdokain haladva, alkotmányos hatáskörének
határmezsgyéjére lépve (mert ahogy azt a jó Montesquieu több, mint 250 éve
írta: ”minden ember, akinek hatalma van hajlik arra, hogy visszaéljen; ezt addig teszi, amíg korlátokba
nem ütközik”), „saját
kormányt” szorgalmazott, és támadásba lendült a kormányfő ellen,
kirobbantva a paloták háborújának újabb csatáját. Viszont a blitzkrieg ezúttal
sem jött össze, elhúzódó bozótharc alakult ki, aminek a végső szakaszában
tartunk, de aminek következményei hosszú távra kihatnak, és meghatározzák Johannis
mandátumának alapdallamát; még egy
politikus, aki a remények ellenére sem képes magas funkciójának megfelelni,
belesülyedt saját kicsinyes és szűk párt- és csoportérdekeinek, és főképpen
szenvedélyének mocsarába, és ezzel oda is az újabb remény (amint azt közvéleménybeli
gyors erodálódása is világosan mutatja). Mintha csak az elnök segítségére
sietett volna a DNA amikor eljárást indított a miniszterelnök ellen, mégpedig
egy nagyon sovány, és vélhetően 7
évvel ezelőtt történt „okírathamisítás” és pénzmosás gyanújának vádjával, és
ezzel Ponta védekezésbe szorult, csapdába, melyből végső és elkeseredett gesztusokkal
próbált szabadulni (vannak állatok, akik, ha csapdába esnek képesek saját
lábukat lerágni, csak, hogy szabaduljanak a hurokból!). Először külföldre ment térdműtétre,
aztán szabadságra vonult, lemondott pártelnöki funkciójáról, és kétségbeesetten
próbált – többé-kevésbé dokumentáltan – érvelni ártatlansága mellett, az
ügyészségen, stb. Miután egyik eljárás sem működött, nem volt képes időt
nyerni, illetve csak nagyon rövid időt, az uborkaszezon idejét nyerte meg, az
ígérgetéshez folyamodott. Talmi népszerűséget immár az ellenzék és a „köznép”
körében próbált szerezni, mindent egybevetve szociáldemagógiával,
fizetésemelésekkel és adócsökkentésekkel előrukkolva. Fontos megjegyeznünk,
hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően, illetve az adók hatékonyabb
begyűjtésével keletkezett költségvetési többletet fizetésemelésre, illetve
forgalmi adó csökkentésére használni, ha úgy tetszik a leghitelesebb
szociáldemokrata program része lehet, csakhogy. Az adott politikailag zavaros
helyzetben, amikor a pártoknak nem ideológiai az identitása, mindenki populista
és zsákmányszerző magatartásra állt be, stb., amikor a gazdasági teljesítmény
számai megkérdőjelezhetők, és különösképpen a nemzetközi fejlemények bizonytalanok,
(a kínai tőzsde-válság lényegében azt jelzi: nemcsak az amerikai típusú
globalizáció és neoliberális/neokon pénzügyi és gazdasági politikák hanem a
keleti kontrolláltan globalizálódó kínai hasonló politikák is becsődölni
látszanak!), stb., ez az emelés/könnyítés beláthatatlan kockázatokkal jár. Még
akkor is, ha a szintén populista („pillanatnyi”) ellenzék (aki nemrég még
fizetéscsökkentést és adóemelést hajtott végre, nem kivétel ez alól az RMDSZ
sem) népszerűség hajhászás végett, a hatalomrakerülés kétségbeesett reményében,
a kezdeményezés mögé állt (persze, a maga felemás módján, akárcsak a
kormánypártiak). Ponta mindent egy lapra tett föl – és az adótörvénykönyv kapcsán, Dragnea által elkövetett
politikai árulás után – veszített, ma már utódlásának kérdésébe sincs
beleszólása: partvonalon kívülre került, politikai karrierjének annyi. PONTÁNAK
MENNIE KELL, nem azért, amit tett (az sem kizárt, ha lemond, ejtik az ellene
fölhozott halovány és nehezen bizonyítható vádakat!), hanem azért, amit
képtelen volt tenni, azaz kormányozni! És itt is van a politikai káosz, és nem
is látszik ki fog itt rendet teremteni, hiszen az előrehozott választások
senkinek sem kedveznek (a mérhető politikai viszonyok zavarosak, de némiképp
mégiscsak kiegyensúlyozottak), a kormánypártoknak viszont a hatalmon maradás
sem kedvez, hiszen erodál, ronthatja maradék hitelüket, különösen egy megvádolt
miniszterelnökkel az élen. Az ellenzék sem lehet biztos győzelmében, és a
fölmerült árnyék-miniszterelnök (az egykori Băsescu-párti, viszont nagyon
halovány miniszter – Cătălin Predoiu) és csapatának hitele,
ütőképessége, és feddhetetlensége, stb., enyhény szólva is, kétséges. Johannis
mosolya is egyre keserűbb, hiszen Ponta elleni győzelme, óriási népszerűség,
sőt legitimitás-vesztéssel járt, ami ráadásul újfent a részrehajlás, az új
elnöknek való politikai kiszolgáltatottság gyanújába keverte a korrupcióellenes
ügyészséget is, és haszna semmi. Az együttélés működhetett volna (emlékszünk
még? Az elnök egyetlen szavára hozott egyöntetű döntést a parlament, és lépett
a kormány, nem is egyszer), ha a rossz reflexek, a hatalom kiteljesítésének
törekvése, stb., helyett a felek a
konszenzuskeresést választják. De nem voltak képesek túllépni saját árnyékukat,
rossz beidegződéseik és a hatalom szenvedélyes akarása győztek, a józan ész, és
főként, a közérdek fölött.
Forró politikai ősz várható, csak
ne feledjük: a haborúk költségeit soha nem a tűzparancsot kiadó tábornokok,
hanem a köznép fizeti meg!