2012/07/31

Pokol tornácán




Mi vezetett a pokol tornácára[1]?

Mai rádiós-jegyzetem 

 http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=64801%3Amagyari-nandor-laszlo-mi-vezetett-a-pokol-tornacara&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

A népszavazás újra bebizonyította, hogy egyfelől a nép, az istenadta képtelen a manipulációnak ellenállni, nem rendelkezik azzal a tájékozottsággal, és kulturális felvértezettséggel, mely lehetővé tenné, „a demagógia átlátszó trükkjeinek leleplezését”. Sem a nagyon színvonaltalan oktatási rendszer, sem a médiák, sem a közbeszéd, nem alakítja ki azt a kritikai szemléletet és elemző készséget, mely a manipulált beszédet leleplezhetné: magyarán megvezethetők vagyunk, sebezhetőek a mindenféle politikai manipuláció és demagóg-populista diskurzusokkal szemben. Másfelől az is kiderült, hogy továbbra is Băsescu a fő manipulátor, ő ismeri legjobban a trükköknek és gazemberségeknek, a manipuláció eszközeinek minden fortélyát és eléggé gátlástalan ahhoz, hogy bevesse azokat, nemcsak a köznép, hanem az őt leváltani akaró politikai vezérekkel szemben is. Az ideiglenes elnök és a parlamenti többséget adó pártok éppen úgy meg lettek vezetve, mint az istenadta, hiszen fiktív szavazói listához viszonyított kötelező választói részvételi küszöböt fogadtak el (saját számításaim és a Központi Választási Iroda a szavazók számát, kb. 2-2,5 millióval alacsonyabbra teszi, mint a „hivatalos” listákon szereplők száma) következésképpen a népszavazást minden bizonnyal – az Alkotmánybíróság nem fogja érvényesnek tekinteni.

A romániai magyarok és különösképpen a székelyek megvezetésében nem csak a heherésző elnök (megérne egy komoly elemzést a Băsescu és a székelyek közti affinitás hátterének felderítése) és pártjának üres ígéretei (ezúttal, ha akarnának sem adhatnának semmit), hanem Orbán Viktor, a szinte tökéletes rábeszélőgép[2], az apró néppártok és Tőkés, valamint az RMDSZ kettős beszéde (egyet mondott a szövetség központi vezetősége és mást például a Hargita megyei tanácselnök) is közrejátszott. Lehetetlen szétszálazni, hogy mondjuk a magyar kormányfő beszólása mennyit nyomott a latban, vagy mit ért a távolmaradás motiválásában a néppártocskák propagandája, - kibic számára nincs igazi tét - az árat, az RMDSZ mellett, minden bizonnyal a megvezetett szavazó, a romániai magyar közösség fogja megfizetni. Meglepő továbbá az RMDSZ mozgósító kampányának hiánya, hiszen a népszavazásnak azáltal is sajátos téttje lett, hogy a két „ellenzéki aprópárt” távolmaradásra buzdított (most nehogy valaki el akarja hitetni, hogy nem lehetett, ha az elhibázott népszámláláskor lehetett kampányolni – igaz minden haszon nélkül). Akkor most értsük úgy, hogy kiderült: a helyhatósági (túl)győzelem mámora eddig tartott, a szövetség szavazói hirtelen elpárologtak, a romániai magyar politikai viszonyok fejük tetejére álltak? Ezt az értelmezést nem fogja megúszni a szövetség, hiszen bizonyosan defenzívába fog szorulni mindhárom (romániai magyar-magyar, romániai magyar-román, és magyar-magyar vonatkozásban) szinten, és a következmények nélküli kettős beszéd, az őszi választások előestéjén, kínos helyzetek sorozatát okozhatja nemcsak a szövetségnek, hanem mindnyájunknak.

Aztán, ha egyfajta laissez faire[3] nacionalizmus nevében megpiszkálják a kettős állampolgárok helyzetét, a MOGYE magyar tagozata kerül napirendre, vagy netán a megyehatárok átszabása kerül terítékre, maradhatunk bátran otthon, nélkülünk és ellenünkre változnak majd a dolgok, s akkor majd Băsescuval nyakunkban vonszolhatjuk tovább, sanyarú sorsunk. Akkor majd eszünkbe fog jutni a referendumon elbaltázott magatartásunk, a mostani orbános-tőkéses-borbolyos, és szászjenős és tórós sunyítás. Tartok tőle, a romániai magyarság elleni vendetta nem marad el!

Tökkelütött ország megvezetett népe a káoszra, pontosabban a most következő anarchiára szavazott! Az elnök megcsappant legitimitása, hallatlanul alacsony hitelessége – a távolmaradók, és a választói névjegyzék fantomjai, meg az átpolitizált Alkotmánybíróság, és nem a politikailag aktív, tudatos polgárok kifejezett szavazatai, tartják meg posztján – csak a cirkusz fenntartására, illetve folytatására elég, ebből pedig sem társadalmi béke, de még minimális gazdasági stabilitás sem telik.

Mint sejteni lehetett a népszavazással mindenki veszített. És most majd kiderül van-e visszaút a pokol tornácáról, de az is mekkora árat kell fizetnünk a normalitás útjára való visszatérésért: állandósult politikai instabilitással, véget nem érő politikai háborúval, gazdasági hanyatlással.


[1] Dante, Isteni színjátékának első köre, a pokol tornáca, akik itt várakoznak, azoknak még van esélyük, vagy halovány lehetőségük a szabadulásra, a felemelkedésre.
[2] Pratkanis és Aronson, híres elemzésében A rábeszélőgép-ben, azt írják, hogy a meggyőzés és a csűrés-csavarással és hazudozással elért rábeszélés közötti különbségen múlhat a demokrácia sikere vagy bukása. A becsületes versenyt a csalástól a kommunikátorok és a befogadók oldalán is, a rábeszélés tisztességes érveinek és a rábeszélőgép hazudozásainak a világos elkülönítése különbözteti meg.
[3] A kifejezést a neves amerikai szociológustól, Lawrence Bobo-tól kölcsönöztem, aki laissez faire rasszizmusról beszél. Itt: a nem folyamatosan és következetesen agresszív, vagyis inkább következetlen, csak konkrét politikai ügyekben fel-felvillanó nacionalista diskurzusok által éltetett nacionalizmus értelmében használom.

2012/07/24

Kakukk fészkek


Mai Rádiós-jegyzetem 

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=63971%3Amagyari-nandor-laszlo-koelcsoenoes-kakukkfeszkek-igerete&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

Kölcsönös kakukkfészkek ígérete

Hallatlan érdes és éles állandósult mocskolódás közben szinte észrevétlenül múlt el egy érdekes fejlemény, visszhangja az nélkül halkult bele az általános csatazajba, hogy reflektáltunk volna rá, vagy legalábbis kimerítő nyilvános okoskodás tárgyát képezte volna. Nemrég indult be ugyanis a „Csináljon mindenki pártot a szomszédban” – című szitkom, vagy közösségi társasjáték, a közönség részének bánatára, vagy éppen mulattatására, lássuk miről is szól?
            Az ötlet az RMDSZ legutóbbi SZKT ülésén pattant ki, elöljárók agyából. A szappanopera forgatókönyvének apaságát többen is magukra vállalták, de most nem ez a lényeges, vigyázó tekintetünket fordítsuk a lényegre, azaz a félig üres, félig tele tartalomra. Történt ugyanis, hogy Magyarországon létrehozandó erdélyi párt megalapítását ajánlották tisztségviselők, mégpedig az RMDSZ által létrehozandót, mely annak rendje és módja szerint vehetne részt az elkövetkező magyarországi parlamenti választásokon. Az egyfajta külhöni olajfa-koalíció megalakítását, mintegy ellenreakcióként ajánlották a magyar kormányzó pártok erdélyi pártalapításaival szemben. Egy olyan gesztusról van tehát szó, amely – egyelőre legalábbis – nem is valódi vagy potenciális létével, hanem figyelemfelkeltő erejével válhat politikai cselekvéssé: kimondatott, tehát van, illetve hát, helyet talál magának a politikai falvédőn, melyről, mint tudjuk, időnként lemászik ez meg az. A virtuális Erdély-párt, aztán idővel akár az összes határontúlit is megjeleníthetné, vagy legalábbis azokat, akik nem csókosai a fideszkádéempének, akikkel a kormányzó pártok egyenlő és jól elsáncolt távolságot tartanak. És miért is ne? Hiszen a politikai pártok – alapjáraton, és legjobb emlékeink szerint -, olyan civil társadalmi, önkéntes képződmények, melyek közügyek képviseletét tűzik zászlajukra, melyek azzal a szándékkal szállnak be a politikai csatába, hogy sikerre vigyenek ideológiákat, megvalósítsanak eszményeket és nem utolsó sorban – last but not least – hatalomra kerülve, konkrét terveket valósítsanak meg, az adminisztráción keresztül. Egy ilyen erdélyi, illetve határontúli párt végre hitelesen artikulálhatná és érthetővé tenné a határontúliak érdekeit, értékeit és saját jogon kialakított, önálló vízióit. Képzeljük csak el egy pillanatra, hogy Budapesten egy RMDSZ ihletésű párt része az ottani kormánynak – esetleg maga a mérleg nyelve, vagyis nélküle nincs kormány-többség - és felelőse a határontúliakat érintő mindenféle kérdésnek. Hát nem előnyünkre válna? Képzeljünk bele, hogy magyar „határonbelüliek” adóforintjait irányíthatnánk át itteni (felvidéki, vagy vajdasági, kárpátaljai) felhasználásra, hogy nem örvendene a kettős állampolgárságnak tapsikoló közönség, arra mérget vehetnénk. De még egyszer: a pártalapítási terv, mintegy tüköreffektusra kalkulál, azaz a visszájáról mutatja meg azt a paradoxális helyzetet, melyet a magyar állampolgárság gyors – kampányszerű – kiterjesztése hozott létre. Mert jól mutatja, hogy a könnyített honosítás kiagyalói nem gondolták végig a dolgokat, azoknak politikai következményeit semmi esetre sem voltak képesek modellálni, és még kevésbé azzal számolni, hogy mi is történik, ha magyar pártok „fiókszervezeteteket” nyitnak a környező országokban, illetve a határontúli közösségek többsége által támogatott pártokat el kezdik kioktatni, sőt kiutálni és ellenükben újakat (vagy meglévőket) támogatni. Mert állampolgárság politikai cselekvési jogok és lehetőségek – a szavazati jogtól és a választhatóságtól, a pártalapításon át, egészen a kormányban való részvételig – nélkül, üres aktalobogtatás, nemzeti fél téglával vert kongóan üres mell.
            Új helyzetet teremtett a belengetett párt kezdeményezés, hiszen az elmúlt jó két évtizedben először villant fel, az önálló és cselekvőképes határontúli szervezetek politikai zsaroló potenciálja, a határonbelüli politikai mezőny vonatkozásában is. Ha eddig a legtöbb magyarországi politikai párt és politikus azt gondolta, hogy amiért szegényebbé tett bennünket a kérlelhetetlen sors anyagiakban, azért már mindenestől kiszolgáltatottak és eszköztelenek is vagyunk, most nézzék meg jól magukat. Amikor a magyar polgárok kétharmada nem rendelkezik pártpreferenciával és nagyrészük, részt sem venne egy manapság tartandó választáson, egy friss Erdély-párt eséllyel pályázna, nemcsak a kettős állampolgárok és erdélyi származású, ahhoz kötődő, emberek sokasága szavazataira, hanem vonzó lehetne a kiábrándult többség igen sok polgára számára is. Kíváncsi is lennék egy olyan közvélemény-kutatás eredményeire, mely egy ilyen olafja-koalíció esélyeit is mérné: lehetne meglepődni.

Nincsenek illúzióim afelől, hogy (Köteles) Kövér László itteni kampányportyázásait egyszerre csak visszafogottabbá tenné a belengetett Erdély-párt megalapítási szándéka, nem ő továbbra is, mint elefánt a legendás kínai porcelán butikban jár kel, határon innen és túl. De ha van józan ész, klubtársai, visszafogottabban fognak kakukk-fészkeket rakni határontúl. A kölcsönösség elve alapján ugyanis, a kakukk-fészek visszajár, ha ti elkezdtétek, hát mi is tudunk politikai felfordulást okozni (ha kell külön fidezkádéempések részére, kettős – román-szlovák-szerb-ukrán-magyar - állampolgárságot is kijárhatunk. Mondom, ha igény lenne rá, hadd szavazzon bátran, ki akar „szászjenőre”, csak akkor az itt szabványos savanyú puliszkát egye ám!). Aztán lássuk, mire megyünk így kölcsönösen? Minden esetre a határontúliak most azt üzenték: hátrább az agyarakkal Nagyurak, az erdeinkben még szabadon kószáló barnamedve, nem játék.

2012/07/20

Tökkelütött ország


Tökkelütött ország nyáron bulizik


Crin Antonescu – pán(i) (euro)félelmében - részvételi küszöbbel dúsítva hirdette ki a frissen módosított népszavazási törvényt[1]. Tette ezt azután, hogy az Alkotmánybíróság, a csakis általa ismert Alkotmányra hivatkozva, részvételi küszöböt „javasolt” bevezetni, és ebben az ET is látszólagos támogatásáról biztosította őt, sőt politikai nyomást gyakorolt ebben az irányban. Ez a szabályozás szembemegy viszont nemcsak a józanésszel, hanem a szakértői ajánlásokkal is: az elnök hivatalában való bebetonozásánál egyebet nem szolgál. Az a faramuci helyzet állt így elő, hogy elnököt választani bármilyen alacsony részvétel mellett lehet, de leváltani majd csak akkor, ha a fiktív szavazói listákon lajstromba vettek fele megjelenik a szavazáson. Az arányosság, illetve a tükör-szabályozás elve is sérül a kötelező részvételi küszöb elfogadásával, hiszen akit a résztvevők többségével választanak, az a résztvevők többségével is kellene, hogy leváltható legyen, ja majd normális helyeken és nem tökkelütött ország hasonló politikai osztálya számára. Másfelől meg ez aztán az igazi balkáni megoldás: a rosszban való progresszió, a pozitív váltás lehetőségének akkurátus kizárására való kísérlet. Ez annak a régi rossz beidegződésnek a törvényre emelése, mely azt mondja, hogy „csak rosszabb ne legyen”, szemben a „jobb legyen” esélyével, a rossz konzervatív kulturális beidegződések további erősítése a változásra, a jobbra való törekvéssel szemben. A Velencei Bizottság ajánlata azért érvel a részvételi küszöb bevezetés ellen a népszavazások megszervezésekor, mert így a távol maradók véleményei összeadódnak a „nem” opciókkal és tulajdonképpen megduplázott erővel érvénytelenítik az „igen” szavazatokat. Továbbá a küszöb bevezetése megfosztja a szavazókat a „tartózkodás”-tól, mint politikai opciótól. A legnagyobb tapasztalattal a népszavazások megszervezésében és lebonyolításában Svájc rendelkezik, ahol a „félig-közvetlen” demokrácia jegyében szinte havonta tartanak referendumot a legkülönfélébb közérdekű ügyekben. Az ügyekről – a pro és kontra érvekről – kimerítően értesítik a polgárokat. Nos, ott sincs semmiféle részvételi küszöb, mely a pro vélekedések érvényre jutását, megakadályozná.

A most nálunk elfogadott referendum-törvény viszont éppen ezért, különös módon a „demokratikus Nyugat” nyomására elkövetett, demokráciát csorbító szabályozás. Azoknak a politikai zúg-formációknak, a „nem oszt nem szoroz” pártocskáknak, a népszerűtlen és a zavarosban halászgató apró-népvezéreknek, kis sumákolóknak kedvez ez az eljárás, akik nem merik nyilvánosan is felvállalni politikai el-, illetve pontosabban lekötelezettségüket, akik érvek helyett a „távolmaradásra” játszanak, manipulálnak és eltérítik a referendumnak, mint demokratikus intézménynek a küldetését. Így aztán – ha nincs meg a többszörösen fiktív, ötven százalékos, részvételi küszöb – a referendum, pótcselekvés: politikai manőver a Băsescu minden áron való megtartására.

S mintha önmagában nem lenne elég az egyik félnek kedvező, az esélyegyenlőséget csorbító részvételi küszöb bevezetése, azt ráadásul egy olyan 50%-os értékhez kötötték, mely a valóságban legkevesebb 55-57,5%-os részvételt követel meg a népszavazás érvényesítéséhez. Akármennyire is elhibázottak legyenek ugyanis a legutolsó népszámlálás adatai, egy dolgot biztosan jeleznek: nem vagyunk 22 milliónyian román állampolgárok. Arról lehetne vitatkozni, éppen az inkonzisztens, nyilvánosságra sem hozott „előzetes eredmények” alapján, hogy hány szavazásra jogosult polgára is van az országnak, de egy dolog egészen bizonyos, nincs 18,4 millió. A pontatlan és torz választói névjegyzékek esetében érvényességi küszöböt bevezetni több mint bűn, ez politikai hiba a javából. Józan feltételezés szerint, mintegy 16-16,5 millió szavazati joggal rendelkező román állampolgár megléte feltételezhető, így a megkövetelt 9,2 millió népszavazáson részvevő személy, az összes szavazó mintegy 55-57,5%-át, adja. Hogy miféle logika mondatja, hogy ez a nem éppen kerek potenciális szám szükséges a referendum érvényességéhez, azt egyszer a - törvényhozással egyre inkább elfoglalt - Alkotmánybíróság, vagy hasonlóan inkompetens és elfogult szerveződés bizonyára tudtunkra hozza, az elnök boldog nyugdíjas éveinek a vége fele.

Politikusok és politikai „mánélisták”[2]

Szóval ilyen jogi szabályozás mellett népszavazunk a nyáron, tengerparton, hegyi üdülőkben és itthon, vagy akárhol, ahol éppen ránk jön. S, mint ilyenkor már lenni szokott a politikai pártok „értékes utasításokkal” látnak el bennünket, formálják (értsd: manipulálják) véleményünket, győzködnek és győzködnek az egyedül üdvözítő és honorálandó álláspontról. A politikusok pedig éjt nappá téve politikai kommunikálnak, pontosabban hazudoznak fűt és fát, ha lehet még áldásos esőt is ígérnek, ha „maradnak”, illetve, ha „jöhetnek” eztán. A politikai mánélizmus (mellyel a leginkább Băsescu, felfüggesztett elnök élt) újbóli felélesztése gőzerővel folyik, mint legutóbbi elnök-választáskor. Ebből és így épül és szépül Tökkelütött ország, égig ér már, talán!
            A politikai pártok és politikusok véleménye, természetesen, megoszlik a referendum tárgyát képező elnök menesztésével kapcsolatban: egyesek pro, egyesek kontra, érveket hangoztatnak, mások meg a választók belátására bízzák a döntést. Mindhárom álláspont többé-kevésbé racionálisan érvelhető és mindhárom álláspont demokratikus, nem csorbítja az amúgy is (szabályozásánál fogva) torz népszavazás integritását, eredeti értelmének fenntartását. Vannak viszont politikai mánélistáink, különös módon éppen, az amúgy racionálisan a harmadik alternatívát magáénak valló RMDSZ berkeiben, akik a sunyítást támogatnák. Szeretném leszögezni, hogy aki a referendumról való távolmaradásra bíztatja a rommagyar szavazókat, nemcsak antidemokratikus gesztust követ el, hanem egyenesen gazemberséget[3]. Miért is ne élnének szavazati, alapvető polgári jogukkal, a romániai magyarok? Akik, ezt javasolják, álságos és gyáva módon járnak el, hiszen mindenki számára világos, hogy Băsescu támogatói, de álláspontjuk mellett sem érvelni nem tudnak, sem nyíltan felvállalni nem képesek azt: (ön)manipulációba menekülnek. Azt sugallják a politikai hip-hop mesterei, a tartalmatlan és elvtelen, hol ide, hol oda húzó, egyszer ezt, egyszer meg azt mondó politikai mánélistáink, hogy az elnök menesztése, vagy megtartása „nem a mi ügyünk”. Nem a mi ügyünk, nekünk minden mindegy, az is hogy ki az elnök? Mi nem ennek – a mellesleg tökkelütött - államnak a polgárai vagyunk, a többséghez mindenben hasonló jogokkal és kötelezettségekkel? (Demény Péter találóan fogalmaz: „Vagy én valami fiókban élek, amelyen az áll "magyarság", rajtam szalicil és celofán?”, ezzel kapcsolatban). Amúgy a távolmaradásra buzdítás az az álláspont, melyet maga a felfüggesztett elnök sem mer nyíltan magáénak vallani, ezért húzd meg, ereszd meg játékot folytat „kedvenc pártjával” a pédélével is. 

Demobilizálás hátulütőkkel avagy, vajon mi lesz ősszel? Részt veszünk-e még?

A nyilvános, érvelő és demokratikus vita, a közös gondolkodás fejleszti ki a demokratikus közvéleményt és a jogaival élni tudó tudatos polgárt, a maszatolás, a manipuláció a nyilvánosan felmutatott vállalt és ütköztetett érvek helyett, rombolja az állampolgári részvételt és a „beleszólni tudást”, rezignáltságot és társadalmon kívüliséget eredményez. Nem túl nagy ár ez a hőn szeretett vezér mandátumának ideig-óráig való megőrzéséért? A politikusi hitelvesztés – s mennyi „háziszakértő” keresi okát az RMDSZ-ben manapság – dinamikája egészen egyszerű: a hazudozás, nagyotmondás és az egymásnak ellentmondó politikai üzenetek, a szétbeszélés és az álláspontok változtatásának (szinte követhetetlen) gyors egymásutánja adja, a választók sokszoros megvezetése (mellesleg 2007-ben, egyszer már „szavaztattak” volna Băsescu ellen). Íme a példa rá: június elején részvételre buzdítunk, mindent megteszünk, hogy mozgósítsunk, aztán július végén az ellenkezőjéért kampányolunk, demobilizálunk, majd novemberben ismét mobilizálunk, és újfent voksokért kuncsorgunk. De mi lesz, ha az utasítást késő ősszel is követni fogja a rommagyar szavazó, hiszen azt a fő-fő elöljáró hirdette meg? Megéri-e az elnök-liebling nagyon is esetleges megtartása, hogy ősszel – éppen a távolmaradás miatt - a parlamentbe jutást kockáztassák? Politikusok vagy csupán politikai mánélisták elöljáróink?  Ez itt a kérdés, s ez sem kevés.



[1] Ez azt jelenti, hogy érvényes népszavazáshoz az kell, hogy a választói névjegyzékeken szereplő személyek legkevesebb fele részt vegyen a referendumon, kifejezze politikai opcióját.
[2] Eredetileg olcsó, de fülbemászó popart, zenei megnyilvánulás, melyet balkáni népek és ott élő roma zenészek követnek el, másképpen egyfajta „lagzilajcsis”, népzenei elemekből összetákolt, szubkulturális termék. Szövegeik egyszerűek – pontosabban giccsesen ismétlődőek – és az igénytelen befogadók „ízléstelenségére” apellálnak. Pénzről, autókról, nőkről, szerencséről, és gazdagságról regélnek, akárcsak politikai követőik, akik ugyanolyan igénytelen-ízléstelen módon, csak persze zenei tehetség nélkül, ígérik a mánélé szövegek sztereotip mennyországát. A műfajt a leginkább Băsescu felfüggesztett államfő használta kampányában, de átvitt értelemben minden demagóg és populista politikust a politikai mánélé művelőjének tekinthetünk.
[3] Tessék mondani, a tökkelütöttségnek milyen hiperbolikus szintjére kell eljutni, hogy politikai mánélista  úgy lássa, hogy a hat héttel ezelőtti választásokat fölényesen nyerő pártszövetség „szétverte magát”, a „padlón van”, és nem a neki kedves párt támogatottsága csökkent a felére? A borbolyizmus, mint politikai mánélé, a maga teljességében bontakozott ki az illető, legutóbbi aranyköpéseiben.

2012/07/17

Érettségi bankett


Érettségi bankett, rejtett kamerával

Mai rádiós-jegyzetem 
http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=63271%3Amagyari-nandor-laszlo-erettsegi-bankett-rejtett-kameraval&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

Mint ahogyan nagyon sokan emlékezünk rá, az érettségi bankett az a rituális lerészegedés, mely a másnaposság biztos jelei mellett (hányás, böfögés, hasogató fejfájás, emlékezet kiesés), a felnőtté válás elismerését hozza. Nos, nálunk a szép felnőttkor, melyre úgy vágynak gyermekeink, megaláztatást, kiszolgáltatottságot, kiábrándulást és tehetetlen szorongást hoz, a felnövekedett nemzedék jó felének, s persze szülőnek, pedagógusnak, az egész iskolai társadalomnak. De ne legyenek illúzióink mindenki megbukott, csak a hatalom és a (köz)szereplők nagy része ezt még nem tudja. Mindenki megbukott mondom, makogó és másokra mutogató politikus (némelyek még elmagyarázni is képtelenek a kudarc okait, mint például a Hargita megyei főtanfelügyelő – még mindig az! - aki a tavaly szépen bezsebelte a dicsőséget, mert kamera nélkül a megye diákjainak 67%-a sikeresen érettségizett, most meg kamerával csak 30%, tett sikeres vizsgát; a magyar oktatási államtitkár jövőre még rosszabb eredményeket ígér, derűs nyugalommal); mélyen hallgató vagy esetleg sokatmondóan hümmögő pedagógus (pedig ennyi fizetésért én mindent megtettem, még külön felkészítőt is tartottam); elkeseredett diák (hiszen én reggel héttől délután háromig iskolában voltam, tudtam, hogy nem vagyok „perfekt”, de azért ennyire, szóbelin „tapasztalt” minősítést kaptam, s most?); értetlenül a semmibe bámuló szülő (pedig felkészítő órát vettünk neki, pedig bíztattuk is eleget a tanulásra).

Most, hogy az ennedszerre is bekövetkezett pofára esésből is ócsúdozunk, beszéljünk az oktatási rendszerről egy külső álláspontból. Az érettségi vizsgák eredményei, – pars pro toto alapon – mint cseppben a tenger, megmutatják nemcsak a tanuló-tanító társadalom, hanem az egész társadalom állapotát, különösképpen állam és társadalom általános viszonyát. Húsz éve folyik a szemléletében és gyakorlatában egyaránt elhibázott, tanügyi reform és még az alapok sincsenek lerakva, mit lerakva?, eltervezve, átgondolva sincsenek. A politikusaink dicsérte tanügyi törvény részben alkalmazhatatlan, részben elszabotálják, nagy részében pedig értelmetlen: politikai krédót tartalmaz, de alapvetően társadalomidegen, nem találkozik sem diák, sem pedagógus, sem szülő elvárásaival. Az oktatás tartalma, oly sokat markol, hogy végül semmit sem fog. A pedagógus-életpálya presztízse a padlón, a diplomák értéke a nullához erősen közelít, stb., stb.

Az érettségi vizsgák, akár az egész oktatási-nevelési rendszer, nem is a pedagógiai folyamat, a nevelés, hanem a hatalmi játszmák része, és alapvetően a politikai pártok csatározásának színtere, melyet kénye-kedve szerint változtatott minden hatalom az elmúlt két évtizedben. Márpedig tanügyi reformot csak hosszabb távon – legkevesebb tíz-tizenöt esztendő – érvényes politikai konszenzussal lehet véghezvinni, sok-sok kísérlet, teszt, pedagógia, pszichológiai stb. ismeret összehangolása és működtetése mellett. A folyamat sikerét a politikai támogatottság mellett az iskola és társadalom, a diák és pedagógus, az iskola és szülői közösség, stb. érdekeinek, elvárásainak, sőt vízióinak összehangolása és egy tágabb társadalmi konszenzus kialakítása, biztosíthatja. Enélkül az oktatási reform csak politikai kommunikáció, kisstílű és cinikus játék a társadalom jövőjével, felelőtlen és öncélú hatalmi kísérletezés.

Az érettségi nálunk fennmaradt formája a Nagy Testvér, nevezetesen a mindenkori hatalom, végtelen bizalmatlanságának kifejezője, az oktatás-tanulás és szülői társadalom minden szereplőjével kapcsolatban. A hatalom tesztje, mégpedig bosszúszomjas tesztje (ezt a differenciálatlan vizsgatételek megfogalmazóinak eljárása bizonyítja a leginkább: sokszor marginális témaválasztással és beugratós vagy éppen értelmetlen kérdésfogalmazással, „elkapni”, „rajtakapni”, szándékoznak és nem képességeket felmérni akarnak), az alattvalókkal szemben. A rejtett cél még egyszer - a sikeresen érettségiző diákok egy része számára talán utoljára – megmutatni, hogy hol is lakik a fennvaló, még egyszer meggyalázni, megalázni és kicsinységét felmutatni diáknak, tanárnak, szülőnek. Az érettségi jelenlegi formájának egyetlen üzenete van: féljetek, sőt reszkessetek mindnyájan, hiszen a tesztet el fogjátok bukni (mintha látnám az exminiszter kaján mosolyát, kárörömét, mert bebizonyította: az iskola valóban ostoba fajankókat nevel, mint kedvenc elnöke üzente), ez felől a hatalom gondoskodott, sőt egy életre belétek vésődjön, a Nagy Testvér mindent lát: kamerái mindenhová eljutnak, kontroll alatt vagytok egy életen át.

Ahol társadalom és állam viszonya kiegyensúlyozott, ahol bizalomra épül vezetők és vezetettek kapcsolata, ahol az iskola társadalma szervesen beépül a szélesebb értelemben vett közösségbe, a több szintű és formájú tudás-és-képesség felmérés és az érettségi vizsga vagy formaság, vagy nincs is (pl. USA, ahol a folyamatos Stanford-tesztek segítségével mérik a tanulói-pedagógusi teljesítményt). Ilyen helyeken persze az államelnök nem mondja iskolai évadnyitón, hogy ő bezzeg rossz tanuló volt, és íme elnök lett, vagy diákként cigizni menekült a matek tanár elől (ezt nevezik nálunk „életre, pontosabban smekkerségre, nevelésnek”), közben meg „értékes utasítást” ad arról, hogy nem filozófusokra, hanem autóbádogosokra és pincérekre van az országnak szüksége (ezt nevezik a szakoktatás társadalmi szükséglet-felmérésének, nálunk), ott az iskolának van társadalmi presztízse: a tudás össztársadalmi érték, a jövő záloga. A szavak számunkra is ismerősen hangzanak, csak legyintünk rájuk, mert kiürültek, a mi szimulált valóságunkban, tartalmatlanok. 

Kamerákat kikapcsolni, induljon a bankett!

2012/07/10

Sajátos demokrácia


Demokraták nélküli demokrácia, nemzetközi hisztériával

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=62591%3Amagyari-nandor-laszlo-demokratak-nelkueli-demokracia-nemzetkoezi-hiszteriaval&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

Mai rádiósjegyzetem

Romániában nem volt puccs, sem „parlamenti”, ami ugye baromi nagy újdonság lenne, sem semmilyen. Továbbá a köztársaság „demokratikus"-nak mondott, de az autokrata elnöki vezetés nyomán megszállt intézményei, nem lettek megtámadva. Lényegében egyet dübörgött az új parlamenti többség, meglepő módon sikerült összehangolni a kormányt támogató frakciók ténykedését és meglepetésszerűen jártak el némely tisztségviselő leváltásában. Nem volt elegáns gesztus – mihez elnökünk szoktatott (bruhaha és Lol) -, de puccs sem volt, sőt az intézmények fenyegetése is csak egy rossz ízlésre valló, erős elnöki kommunikációs klisé, melyet a hű média felerősített és Abszurdisztánba vitt. Okosabb lett volna kissé türelmesebben és körültekintőbben eljárni, az autokratikus rendszer lebontásában, hogy az ne tűnhessen a félig-meddig demokratikus rendszer illegitim átépítésének. Băsescu segélykiáltását, melyet bel- és külföldi fan-klubjai villámgyorsan elterjesztettek, azokat az abszurd vádakat, és fenyegetéseket, melyeket világgá kiáltott – újra átlépve elnöki mandátuma alkotmányos kereteit, ha ugyan valaha is érdekelte volna ez a dolog – többek között (gondolom ismét afféle megelőző becsúszásként), az RMDSZ-t is ellenségei közé sorolva, sokan vették.
Ha puccsveszély van, vagy „bányászjárás” (amit legyünk eszünknél, senki nem gondol komolyan) akkor azzal az elnök fenyeget, nehezen megjátszott komolysággal, fő műsoridőben elmondott diskurzusa, nyomatékosan elismételt felszólítása sejtet ilyesmit.

Băsescut felfüggesztették, és népszavazás fog dönteni további politikai sorsáról, de a politikai osztály marad. Attól tartok éppen Băsescu hathatós hozzájárulásával, elnökhöz méltatlan és autokratikus stílusa miatt, marad a román „demokrácia” sajátos jellege is, nehéz, sőt lehetetlen, demokráciát építeni és működtetni, demokraták nélkül. A ma demokráciát féltő néppárti és Băsescu-párti szóvivők és álértelmiségiek, közvetlenül érdekelt apró patriarchák autokrácia-imádata, nem terem demokratákat. Demokráciát félteni akkor kell, amikor az valóban veszélyben van, a Băsescu „védnöksége alatt” számtalan példa volt arra, hogy félteni kellett volna a megszállt intézmények önállóságát. Amikor a házelnök-asszony duplát látott és számolt; amikor Geoana-t szabálytalanul elmozdították; amikor botrányos éjszakai ülés keretében manipulációval választottak Băsescu barát alkotmánybírót; amikor sürgősségi kormányrendeletekkel szabályoztak egész ágazatokat, ráadásul az „elnökhöz közel álló” Alkotmánybíróság is elkaszálta azok némelyikét; amikor Băsescu, elnöki hatáskörét meghaladva maga kormányzott; amikor törvény-tervezetek az elnöki palotában készültek és nem a parlamentben, stb. A hiszterizált politikai és média-kórus meg bólogatott, vagy szemérmesen hallgatott, most a Băsescu-világ végének kezdetével hangos óbégatásba kezdtek: süllyed a hajó, szorul a hurok, dőlnek ki a vasszekrények féltve őrzött csontvázai. S, a kiszolgáltatott titkosszolgálatok, végzik a csak általuk és az elnök által tudott áldatlan tevékenységüket.

A politikai döntések világa ma pusztán média-percepción alapul. Az, hogy a Băsescut imádó „picipankák[1] sikolyai és apródrámái, érdekelt kommunikátorok sirámai és fenyegetései átjutnak a „művelt Nyugat” médiáiba, nem meglepő. De, hogy Ön is Frau Merkel, hogy a német kancellár is pártalapú kirohanásokat követ el, a romániai viszonyok legelemibb ismerete nélkül, meglepő. A politikai kommunikáció a nyilvános hazudozás szinonimája lett egész földrészünk szintjén, ezért eshet meg, hogy a román balliberális kormány, csillagokból, tyúkbelekből, vagy kávézaccból kiolvasható, jövőbeni jogellenes szándékait próbálják előzetesen beárazni. Teszik ezt nemcsak a hivatalából másodjára felfüggesztett elnököt támogató pártok, hanem a nyugati néppártok és kormányaik is. Tehetik, mert a gyenge és periférián tengő Románia, soha nem fog tudni „visszavágni”, belátható időn belül nem lesz képes érvényesíteni érdekeit, a „hatalmas Nyugattal” szemben: amit a Nyugat egy része tesz, az viszont nem a demokratikus Új-Európa, hanem a hatalmi előfeltételeken alapuló, „régi” reflexeit gyakorló „többlépcsős” Európa, gőgös és inkonzisztens politikai kommunikációja.

A nyugati médiáknak, sőt kancelláriáknak is szívük joga „szelektíven érteni” a közép-kelet európai politikai folyamatokat, másfelől viszont meg ne lepődjenek, ha kiderül: az EU intézményeinek, és tagállamainak hitele, még pontosabban innen világosan látható hiteltelensége a tét. Amikor azt látjuk, hogy teljesen megalapozatlanul ítélkeznek fölöttünk, és vélt szándékokat büntetnek előzetesen, miért hinnénk, hogy más esetben tényszerűen és elfogultságmentesen vizsgálják a dolgainkat és hoznak 27 országra (és világra) érvényes döntéseket? Miért gondolnánk, hogy nem félreértik és félrekezelik a pénzügyi-gazdasági-rendszer válságot, miért bíznánk Görögország mentőcsomagjának sikerességében, stb., stb., ha ez a pártalapú, elfogult és elhibázott diagnózis, máskor is alapját képez(i)te politikai programjaiknak, sürgősségi beavatkozásaiknak? Ha valakik „puccsot” és a „jogállami normák lábbal tiprását” kiáltják Băsescu szabályos felfüggesztése kapcsán, miért lennének hitelesebbek, megalapozottabbak más felmerülő problémák megítélésében?

Ez ma a velejéig átpolitizált ország, és ez a végletesen átpolitizált imádott-gyűlölt Európa, a szép új évezred elején. És késő estére az AB alkotmányosnak nyilvánította az inkriminált intézkedéseket: innen indul a népszavazási kampány!

,


[1] A románból vett “szakkifejezés”, az újgazdagok és befolyásos politikusok oldalán megjelenő dekoratív hölgyek megjelölésére szolgál, akik roppant jól ismerve érdekeiket, minden kis kritikára hisztérikusan reagálnak, vészes óbégatásba kezdenek.

2012/07/04

Áldemokratikus pu(n)ccs


Áldemokratikus érzékenységek és „parlamenti pu(n)ccs

Kiválasztott népek vagyunk az hétszentség, mert nálunk minden sajátos, sőt rendkívüli. Ilyen kezdetektől fogva a „demokráciánk”, de még a demokráciát sirató kórusunk is: szimulákrum a javából. Jelbeszéd az életünk, mert nálunk semmi sem az, aminek mondják, ezért új értelmező szótárra lesz szükségünk románul és magyarul is. Mert legalábbis a puccs (erőszakos hatalomátvétel, a népakarat ellenében) és a dzsihád szavak értelmét, oly exkluzivistán használják sajtómunkásaink, megmondóembereink, hogy annak eredeti értelme fényévekre maradt el a manapság szárnyaló és elfogult, „újbeszél” által e kifejezéseknek tulajdonított tartalomtól. Hazai magyar sajtóban olvasom, hogy a PDL-elnök, egy személyben szenátus-vezető, és a bizonyítottan csaló nomenklatúra-kisasszony, ki elnökünk preferáltja volt a parlament élén, valamint „az elnökhöz közel álló” ombudsman, leváltása maga a „dzsihád” (iszlám vallásháború, „Allah útján való küzdelem”), akkor én meg civilben, a damaszkuszi főmufti vagyok.

Mi történt tegnap?

Kétezertizenkettő július 3-án, egy tumultusos forró nyári napon, a parlament két házának elnökét, illetve a parlament által választott és általa visszahívható ombudsman-t - hangsúlyozom a parlamenti demokrácia szabályainak megfelelően – rövid úton leváltották, és helyükbe az új parlamenti többséget adó pártok képviselőit ültették. Az intézkedésekről sejteni lehet, hogy egy olyan forgatókönyv részei, melynek célja a kormánypártok és a lakosság kilencven százalékának bizalmát nem élvező köztársasági elnök parlament általi felfüggesztése, majd népszavazást követően, esetleges elmozdítása. Az eljárás a parlamenti demokrácia és a jogállamiság szabályainak betartása mellett teljesen jogos és szabályos (az elnök volt már felfüggesztve, de a népszavazás eredménytelensége okán hivatalát visszaszerezte, majd újraválasztották). S igen, akadt olyan politikus, ki inkompetensnek titulálta és pokolba kívánta az inkompetens és elfogult apparatcsikok, mindközönségesen alkotmánybíráknak mondott személyek némelyikét. Ha rajtam múlna, többségükből raffiaszatyorral sorbanálló kisnyugdíjast kreálnék. Punktum.

Mi nem történt tegnap?

Tegnap sem volt puccs, sem „parlamenti”, ami ugye baromi nagy újdonság lenne, sem semmilyen. Továbbá a köztársaság „demokratikus” intézményei nem lettek megtámadva, egyet dübörgött az új parlamenti többség, meglepő módon sikerült összehangolni a kormányt támogató frakciók ténykedését és meglepetésszerűen jártak el némely tisztségviselő leváltásában. Nem volt elegáns gesztus – mihez elnökünk szoktatott (bruhaha és Lol) -, de puccs sem volt, sőt az intézmények fenyegetése is csak egy rossz ízlésre valló, erős elnöki kommunikációs klisé, melyet a hű média felerősített és Abszurdisztánba vitt (elképzelni is tereh, hogy mi lenne, ha valódi veszély fenyegetné a demokratikusnak mondott intézményeket, valójában ki(k) védené(k) meg őket?). Eljut ez a párthű üzenet (értsd néppárti) egyes „külföldi médiákhoz” úgyszintén, ahol félretájékoztatott és a román ügyekben teljességgel járatlan „széplelkek” alig várják a botrányt, hogy rating-et „csináljanak”, hogy végre valami címlapsztori kerüljön az uborkaszezon frontoldalra. A populáris elkötelezettség mellett vajon nem tették fel a kérdést (esetleg telefont ragadva illetékesnek is), hogy a PPE „színeiben focizó” RMDSZ éppen mivel fenyegette a fennálló román rendet, amint az elnök mondta? A meleg teheti, de ma nagyon („párt)vonalas” vagyok, olvasom, hogy Kelemen Hunor, éppen úgy, mint én „határozottan elutasítja” az elnök vádjait, hát ilyenformán.
Ha puccsveszély van, akkor azzal az elnök fenyeget, nehezen megjátszott komolysággal, fő műsoridőben elmondott speech-e, nyomatékosan elismételt felszólítása sejtet ilyesmit. Ezt, a ma hatalmon levő, no meg ebben a felsorolásban kakukktojásnak számító RMDSZ vezető nevének kétszeres elismétlésével, személy szerinti aposztrofálásával követte el, a magát „államfőnek” gondoló köztársasági elnök. Mindenesetre Zeusz (itt az elnöknek a pártnomenklatúra által adott személyikultos neve) bukása nagy csörömpöléssel fog járni, sok kis feudum, gondosan kiépített kiskirályság, fog bajba kerülni. De ez lenne a „nép gondja”, hogy egyesek elvesztik befolyásukat, klientúrák bomlanak fel, és a túlhatalom kihullik Băsescu kezéből? Kétlem, és arra is emlékszem, hogy a télen mintha éppen a Băsescu- és embereinek távozását kérték volna a tüntetők, a nép megunta Băsescu nyegle hahotázását (szlengesen mistó-it, ha úgy tetszik), erős „szívatástudatát”, hozzánemértését,  stb., új „kerált” szeretne.
                                                                                                                               
Ma a tegnap holnapja van

Demokráciát félteni, akkor kell, amikor az valóban veszélyben van, a Băsescu „védnöksége alatt” számtalan példa volt arra, hogy félteni kellett volna a megszállt intézmények önállóságát. Amikor a házelnök-asszony duplát látott és számolt, amikor Geoana-t elmozdították, amikor botrányos éjszakai ülés keretében manipulációval választottak Băsescu barát alkotmánybírót, amikor sürgősségi kormányrendeletekkel szabályoztak egész ágazatokat, ráadásul az „elnökhöz közel álló” Ab is elmeszelte azokat, amikor Băsescu elnöki hatáskörét meghaladva maga kormányzott…., tovább is van. A hiszterizált politikai és média kórus meg bólogatott, vagy szemérmesen hallgatott, most a Băse-világ végének kezdetével hangos óbégatásba kezdtek: süllyed a hajó, szorul a hurok, dőlnek ki a vasszekrények féltve őrzött csontvázai.
Amúgy mindenki plagibál (ez az új nemzeti sport errefele, foci lassan csak a „bolgártévén”), kivéve a bíróságokat, ők eredetiek, soha két azonos mérce, soha két azonos ítélet. Három ártatlan ember, halálra gázolása (Huidu) két és fél év felfüggesztve, államosított épület jogos visszaszolgáltatása eredeti tulajdonosának, kétszer három év letöltendő, ja a harmadiknak („román ember”) kettő s fél szabadlábon. Védjük meg a független és igazságos (i)gazságszolgáltatást, éljen Zegrean (jogtanácsosból hirtelen avanzsált Ab-elnök), éljen Zeusz! Amúgy meg csínyján bánni a sok államcsínnyel, nagyurak!

2012/07/03

Kötéltánc következik


Kötéltánc következik

Mai rádiós jegyzet
http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=61831%3Amagyari-nandor-laszlo-koeteltanc-koevetkezik&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu


Az Alkotmánybíróság elmeszelte az új szociál-liberális hatalom által „áterőltetett” választási Törvényt, mégpedig mindenestől. Marad tehát – minden valószínűség szerint – a 2008-as választási rendszer, és puszta ujjgyakorlat, illetve wishful thinking kifejezése volt „tudós” politológusok elemzése, „a mi lenne ha” típusú nyilvános okoskodás, az új – most alkotmányellenesnek nyilvánított - törvény margóján.

Általánosságban tekintve, az arányos képviselet elvét úgy-ahogy megőrző választási rendszer, mely az utolsó parlamenti választásokat szabályozta előnyösebb, mint a tisztán westminszteri, a győztes mindent visz, típusú rendszer, mely drasztikus aránytalanságokat hoz(hat). Gond marad a mandátumok elosztásának látszólag kiszámíthatatlan és esetleges jellege, mely azt eredményezte, hogy egy képviselőnk 34 szavazattal jutott mandátumhoz, míg volt olyan szenátor-jelöltünk, aki 10.500 szavazattal sem lett tagja a szenátusnak. 

Aztán marad az öt (illetve, szövetségek esetén progresszíven több) százalékos küszöb, bár van alternatív bejutási lehetőség is, afféle vigaszág. Ez viszont éppen az arányosság elvével megy szembe, hiszen ez esetben nincs sem országos, sem megyei visszaosztás, a nem első helyen végző jelöltre leadott szavazatok elvésznek. No meg, erről a lehetőségről nem tudni, milyen parlamenti következményekkel jár, mennyiben szűkíti az így bejutott képviselők és szenátorok mozgásterét a házszabály, lehet-e saját frakciót alapítani mondjuk 4 szenátornak? Ha pedig nem, akkor van-e bármilyen közösségi hatása az így előállt „csonka-képviseletnek”? Minden esetre az alternatív küszöb egészen biztosan nem előnyöket, hanem hátrányokat jelent a jelenlegi „teljes jogú” képviselethez képest, ezért erre építeni választási stratégiát egy fél vereséggel ér fel: vigaszág, vigaszképviselet, ráadásul a szövetségek esetén az alternatív küszöb érvényessége, (jog)értelmezés kérdése.

És akkor hadd tegyek pár megjegyzést a választási rendszer ismeretében a romániai magyar politikai mezőnnyel és az őszi választási esélyekkel kapcsolatban. A lehetséges forgatókönyvek, melyek mentén a háromra szaporodott politikai alakulatok megtervezhetik választási stratégiájukat – és itt kimondottan választástechnikai értelemben beszélek – keskeny mezsgyét jelölnek ki mindenik pártnak, szervezetnek. Én a hármas- vagy kettes szövetségben indulás lehetőségét kizártnak tekintem, a megemelt bejutási küszöb, illetve az alternatív (6+3) küszöb, bizonytalan szabályozása miatt. Miközben a romániai magyar képviselet számbeli csökkenést fog hozni: egyre kevesebb a fóka, az elérhető képviselői hely és egyre több az eszkimó, a képviseletre ácsingózó, jelölő párt, további kényszerek is meghatározzák a pártstratégák lehetőségeit. Kezdjük a küszöb elérésére legesélyesebb RMDSZ-el. Elindulhat anélkül, hogy akár egyeztetne is a két apró néppárttal és teljesítve az 5%-os küszöböt, szinte a jelenlegi súlyra tenne szert az új parlamentben-szenátusban. Csakhogy ez az eredmény egyáltalán nem biztos, egyfelől, mert az egymás ellenében induló romániai magyar formációk – és ez nemcsak mérésekben, de a helyhatósági választáson is kiderült – nem mozgósít, és a magyar szavazók alacsonyabb részvétele kockáztatja a küszöb elérését. Másfelől a néppártocskák mostani rossz stratégiája és a helyhatósági választásoknak az országostól eltérő tétjei miatt, akármeddig is „elemeznék” a mostani eredményeket, ezek nem jelzik előre az őszi választások kimenetelét. A két ellenzéki pártocska jobb eredményt is produkálhat késő ősszel, és bár nem jut képviselethez, a további negatív kampány és obstruktív stratégia öt százalék alá süllyesztheti az RMDSZ szavazat-arányát. Az alternatív küszöb mellett bejuttatott „néhány képviselő és szenátor”, csonka-képviseletet eredményezne, mely nagy visszalépés az eddigi parlamenti jelenléthez képest, magyarán bukás.
            A két néppártocska helyzete még kényszeresebb és kilátásaik is rosszabbak. Azt hiszem önállóan sem az öt százalékos, sem pedig az alternatív küszöböt nem tudják teljesíteni, és nehéz elképzelnem azt is, hogy ne indulnának (az MPP-nek ez törvényileg kötelező) az országos választásokon. És akkor hadd említsem meg újra, hogy a helyhatósági választások elhibázott stratégiája miatt, tárgyalási potenciáljuk szinte a nullára csökkent. Ha vállalták volna a nyílt, és demokratikus megmérettetést és nem az RMDSZ megakadályozását tűzik ki célként, most sokkal jobb helyzetből indulnának. Ha folytatják a negatív stratégiát, nagy valószínűséggel végképp kiiratkoznak a politikai mezőnyből: s óh, mily unalmas is lenne nélkülük. Ezért nem marad más, mint S.O.S.-t kiáltani és „felkérezkedni” - egy esetlegesen jól átgondolt területi, jelölési elv alapján -, a Nagytestvér bárkájára, annak színeiben szerezni néhány képviselői és esetleg egy vékonyka szenátori helyet. Ezzel viszont odavész a nagy garral hirdetett „új brand”, a kihívó pártok identitásának nagy arccal való fitogtatása, és szinte minden marad a régiben. Mindenesetre kötéltánc biztosan lesz, hogy kötélhúzás lesz-e, az még döntés kérdése.