Brexit után Bregret, és mi, a többiek?
Lassan lecseng a NB-t az EU-ból
kiléptető referendum
első – és minden bizonnyal legdöbbenetesebb, legsokkolóbb – szakasza, amelyben
a piacok, midenenekelőtt a pénzpiacok beárazták a kilépést, a brit bankok és a
font több, mint tíz százalékpontot esett, az Euro is valamennyit, és a tőzsdei
cégek részvényei is zuhanórepülésbe kezdtek. (Hogy ezek a fejlemények mennyire
tükrözik a valós gazdaság dinamikáját, sőt a globalizált világpiacon szereplő
cégek reális értékét, az nagyon is kérdéses, mert könnyen lehet, hogy csak a
spekulánsok virtuális játszmájának állását adják vissza. Hogy is mondta Soros
sok éve? Az a gond a pénzpiacokkal, hogy „virtuális pénzek, virtuális piacokon,
virtuálisan gazdát cserélnek” – és ez biza inkább a hisztéria, az érzelmi és
politikai közgazdaság játéka, mint a reális gazdaság mozgása, csak
következményeiben – sajna – végzetes lehet egész ágazatokra, sőt országokra és
régiókra is, stb.). És miközben a britek
megbánása a leglátványosabb bulvártéma, a brexitet a bregret szórövidítés
követi (és nincs welsi bárd aki, ki merné mondani, hogy „have a nice brexit ...”),
az EU államokbeli euroszkeptikusok pedig maguk is kilépési népszavazásokra
izmoznak, még mindig nem látni a történetet kezelni képes agytrösztöt, de még a
megalapozott diagnózisok is késnek, amelyekre aztán új projektet lehetne
építeni. Számosak a brit balgaság és a
hazudozás politikájának mémjei a virtuális térben, de a
józan ész hangja még mindig várat magára. Pedig, ha valamikor az elmúlt 25
esztendőben, akkor most lenne a legnagyobb szükség rá, és nemcsak a
szigetországban, mely – hangsúlyoznám egy egész sor megoldatlan probléma nyomán
– egy populista és látszólag egyszerű, de persze önmagára és másokra egyaránt veszélyes
dolgot követett el, képzelt el megoldásnak, és ebben biza nagyot tévedett. Hanem
az úgynevezett többi EU-s ország is képtelen a kialakult helyzet józan
mérlegelésére, reális és pragmatikus lépések megalapozására, pedig az
intézményi reform és innováció – ami nélkül aligha lesz hosszú életű a „maradék
EU”, vagy amit sugallni szeretnék egy teljesen megújult, ha úgy tetszik „újraalapított”
EU – sikere az első lépésektől, sőt a helyzet diagnosztizálásától függ. És hát
kellene egy új projekt, valamiféle vízió, és megélhető, de egyszersmind
racionális távlat a sokszor és sokféleképpen félreértett EU-s integráció
helyébe, akár a britekkel, akár nélkülük. (Nem mellesleg, ha NB-ra azokat a
belépési feltételeket alkalmazták volna, melyeknek az újonnan belépő
K-K-európai államoknak meg kellett felelni /acquis communautaire/, akkor soha
nem bocsájtatott volna be az EU-ba! Ezt csak azért említem, mert sokan még
mindig egylépcsőznek, meg többlépcsőznek az EU kapcsán, hát eleve többlépcsős
volt).
Első lépésben integrált, lehetőleg
a problémák minden egyes vonatkozását figyelembe vevő, és egyúttal demitizáló,
diagnózist kellene felállítani, statisztikákra, tudományosan megalapozott
elemzésekre és persze az azokat irányító elméletekre alapozottat. És ehhez
minden állam és a legjobb műhelyek, egyetemek és kutatóintézet, stb.,
hozzájárulására lenne szükség, olyan integrált think tank és innovációs műhelyek
nagyon gyors létrehozására, melyek képesek a gazdasági/piaci érdekektől kezdve
a lakosság, a polgárok hangulatáig, a kulturális integráció és a nemzeti
identitások megmaradásának/összeegyeztethetőségének kérdéskörétől a régiók
összeillesztésének kérdéséig, a menekültválság kezelésétől a közös pénz és
fiskális politikák vázolásig, stb., kritikusan (önkritikusan) áttekinteni és pontosan
diagnosztizálni a helyzetet. Majd nem csak (a konferenciaturizmus iparágának
oly kedves) tudományos értekezések, hanem politikai döntéshozatal számára is
hozzáférhető alternatívákat vázolni. Tudom, hogy utópiának hangzik, de nem
látom egy ilyen gyors és hatékony föllépés nélkül a kilábalás semmiféle
garanciáját. Mert az a játszma, ami máris elkezdődött, hogy NB-ban nincs
politikus aki vállalná a brexitet, a EK kivezetését az EU-ból, az EU meg
keménykedésbe kezdett és sürgeti a brit kilépést, ez már nem is a vég kezdete,
ez maga a vég zárófejezete.
Meglátásom szerint, éppen a
jelenlegi viszonyok időszakos befagyasztása (persze záros határidőre), az
átgondolásra, az új projekt kialakítására lenne szükség türelemre, és nem
utolsó sorban önmegtartóztatásra, minden érdekelt fél részéről. De már hallom
is ahogy harsogják: hát ez aztán csak az – értelmiségi, tehát lefumigálandó, a
tudatlanság páncélzata mögül rögtön elvetendő – utópia. Tudom, nagyon is tudom,
hogy a mérlegelő, átgondolt és higgadt magatartás nem a jelenleg regnáló politikusok
attribútuma, vagy csak néha és végső esetben képesek fölülemelkedni kicsinyes
és önző érdekeiken (van aki Cameront, sőt, Johnsont és Farage-ot, no meg legutoljára
Corbynt továbbra is „államférfinek”, nagyformátumú politikusnak véli, eléggé el
nem ítélhető módon! És ugyanolyan biztos, hogy Junckert sem érdemes további
szerephez juttani a kötelező „megújulásban”), hibát hibára halmoznak aztán meg
mossák kezeiket, menekülnek a felelősség elől. Azt hiszem, ha távlatosan
akarjuk elgondolni ezt a helyzetet, a szűkebb kontextustól a globális fele
haladva, aztán meg fordítva is úgyanúgy, akkor el kell vonatkoztassunk a mainstream
politikusi gárdától, pontosabban alkatilag más, új és szakszerűbb, dinamikusabb,
és ugyanakkor elkötelezettebb, stb., politikusi gárdában kellene gondolkodni,
EU-szerte (nem hiszek a platoni filozófusok vezette állam sikerességében, s a
szakértői kormányt éppen megfigyelhetjük munka, akarom mondani tétlensége
közben, hát nem kérünk belőle!).
Azt hiszem félre kéne tenni
mindenféle sérelmet és önző célt, a revansok és kicsinyes előnyök követésének
játszmáit, és újra kellene gondolni, sőt EGY NAPRA MEGSZÜNTETNI, majd ÚJRA
LÉTREHOZNI egy teljesen új, föderálisabb/integráltabb, dinamikusabb, működőképesebb,
de egyszersmind igazságosabb és demokratikusabb, távlatosabb, stb., EURÓPAI
UNIÓT! Eszembe nem jutna elfelejteni, vagy nem fölhasználni az integráció eddigi
pozitív hozadékát, tapasztalatát – akár egész fejezetek átkerülhetnének a
jelenlegi szabályozásokból, természetesen egy megváltozott kontextushoz
igazítva – az új szerződésben. Ez viszont nem elég, új tudás bevonására, a tapasztalati
tudásnak, a kodifikálható, tudományos, önmagát szakmai hitelessége, és nem pusztán
politikai alapon legitimáló tudásformák ötvözésére van szükség. Innováció
szükségeltetik és nemcsak a szűken vett intézményi, hanem sokkal tágabb
értelemben társadalmi újításra: ÚJ EURÓPAI VÍZIÓ KELL! Az új EU egyfelől a (posztbürokratikus)
tudásalapú döntéshozatal, másfelől pedig a döntések társadalmasításának a
mintapéldája kellene, hogy legyen. Erről van már elméleti, sőt tapasztalati (alulértett)
tudás, csak alkalmazni kellene, egyébként marad minden a régiben, azaz
Nagy-Britannia királyságként is eltűnik, az EU pedig egészen biztosan szétesik.
(És ez nem kommunikációs, hanem stratégiai, strukturális kérdés, vagy lesz teljes
megújulás, és ennek szerves része a megújult kommunikáció, vagy bukás
lesz/van!). Azután a szakértői tudást lejáratása helyett, le kell fordítani (tudástranszfer,
tudásmenedzsment) a politika (politics), és a szakpolitikák (policies) nyelvére,
majd kodifikálni és elfogadtatni, a közélet, és politikai szcéna vonatkozásában
is legitimálni, s mindezt nagyon gyorsan, amíg a helyzet valóban
kezelhetetlenné nem válik (újabb kilépésekkel, a régi sérelmek, a régi Európára
olyannyira jellemző revansizmus
feléledése előtt).
Nos, föltéve, (de meg nem engedve),
hogy ilyesmi bekövetkezhet, még mindenki győztese lehetne a brexitnek és az új
EU mondjuk Dublinból kezdődhetne és Londonon át Berlinig, gyorsvasúton
száguldhatna, és még Tallinban sem érne véget.