Kényszerű kilépés
Egyre nyílvánvalóbb, hogy a gyorsan elfogadott (i)gazságügyi- és perredtartási törvények módosításait, egyes politikusok fölmentésének rendelte alá a hatalom, és fogadta el, (sőt helyenként kezdeményezte) a Fidesz itteni fő fiókpártja. És hogy ezek, még az alkotmányos normakontrollt megelőzően is tarthatatlanok. Aztán a sürgösségi kormányrendeletet lengette be Dragnea, a BTk módosítására, mely fölmentené aktuális büntetése alól még a fellebviteli szakasz előtt, viszont ezt a lehetőséget, most úgy tűnik - az utca hangjának és a külföldi nyomás hatására - koalíciós partnerei is elvetik.
A politikai manipuláció magasiskolája, ahogyan a hatalmon levő pártok és a rommagyar formáció a perrendtartási törvényt módosító törvénycikkelyeket védeni próbálja. A módosítók egyrésze ugyanis valóban elfogadható és megalapozott, más részük pedig, bűnöző politikusok fölmentését szolgálná, ha sikerülne az alkotmányossági próba után kihírdetni. Az ellenzék és a szakma az elfogadhatatlan “megcímzett”, egyénre szabott, cikkelyeket kifogásolja, minden kétséget kizáróan jogosan, a hatalom pedig “megjátsza a hülyét” és hajtogatja, más cikkelyek jogosultságát (ezt nemcsak a tettestársaihoz hasonlóan, mindenféle joggyakorlat híján parlamenti szakbizottságban ülő Márton Árpád hanem, másik rommagyar képviselő is támogatja, részt vesz a manipulációban).
Kizárásos alapon, mert hogyan másként, ha a Fidesz fiókpártjai egyre kevésbé képesek kommunikálni, illetve egyre több rejtegetni és nem közölni valójuk van, semmi más nem motiválja a jelenlegi kurzust, mint az “illiberális demokrácia” melletti elkötelezettség (egészen biztosan budapesti elvárás szerint), és a zsarolhatóság. És bizonyos értelemben a Fideszhez fűződő vazallusi viszonyt is joggal nevezhetjük zsarolásnak, hiszen - merem remélni - a rommagyar politikai mainstream nem saját kezdeményezésre, hanem mégiscsak kényszerből állt be a magyar kormánypárt és vezér alá (önkéntes underdog pozícióba), fogadta el az illiberális demokráciát sajátjának. Az itthoni zsarolás pedig a korrupt rommagyar politikusok miatt van. A közélemény ma tudatosabb és jobban érzékeli a rommagyar politikusok korrupcióját, mint amennyit a politikusok érzékelnek erről, magyarán, hülyének nézik a polgárokat - a perrendtartás “vitája” jelzi ezt jól - miközben azok érzékelik a gondot. Amíg a rommagyar politikai mainstream nem képes árnyalt képet festeni és közvetíteni a korrupcióról, illetve a rejtegetés az egyetlen stratégia, addig a hitelességük sem állhat helyre. Igen, a Fidesz itteni fiókpártjait a korrupt politikusok miatt zsarolják. Csak néhány példa, egyik a Borbély Lászlóé (akinek kivizsgálását, megvádolását kétszer is PSD-s segítséggel akadályozta meg a parlament egy olyan ügyben, melyben a többi szereplőt véglegesen elítélték és börtönbüntetésüket töltik), aki most meg Viorica Dăncilă tanácsosa (titokban, vagy hogyan nevezték ki, mert nyilvánosság előtt ezt nem hangoztatj(t)ák). Másik példa Borboly Csaba ügye, akinek ítéletét évek óta húzzák-nyúzzák, miközben ugyanabban az ügyben érintetteket már elítéltek, és aki továbbra is tanácselnök lehet, a vezérkar bizalmát élvezi, stb.
Ezért nem tűnik nagy árnak, hogy Eckstein Kovács Péter 28 év után kiválik a politikai formációból, tiltakozásként a Dragnea-t mentő cikkelyekkel elfogadott igazságügyi törvények okán. Pedig nagyon is nagy veszteség, hiszen ő volt az utolsó, aki még tudta: a politika minden hiresztelés ellenére igenis a morálról, tartásról, elvekről és következetességről, lojalitásról, de szakértelemről és racionális döntésekről is szól. Kelemen Hunor fölháborító nyilatkozata, melyben a kilépést elkönyveli pontosan jelzi: véget ért egy szakasz a rommagyar politikában, a Fidesz itteni fiókpártjai számára már nincsenek elvek és nincsen éthosz, csak önérdek és törtetés, és a végtelen önzőségről szól számukra a politika. (Nem hagyhatom szó nélkül a “csahos kutyusok” fülsértően éles csaholását sem. Egyikük, Hegedüs Csilla, többek között a “nőszervezet” vezető tisztségviselője, azt a politikust támadja, sőt egyenesen temeti, aki a nők és mindenféle kisebbség jogaiért a legkövetkezetesebben kiállt az elmúlt lassan harminc esztendőben. Ennyit a mostani nőszervezet, és főként vezetőinek hiteléről, akiknek egyike korrupciós botrányba keveredett, a most éppen “ártatlanság vélelmével” (értsd alapfokon nyolc éves ítélettel) megáldott nagyváradi ex-mogullal együtt, másik meg a nők jogaiért kiálló politikust temeti. A habzó szájjal, és igaztalan vádakkal EKP-t támadó Horváth Annáról itt csak azt a népi mondást érdemes idézni, miszerint “akinek vaj van a fején, ne álljon (és ne ugráljon) a napon”. A hirtelen fő propagandistává és agitpop vezérré lett újságíró kirohanását ne számítsuk ide, az úgy imorális ahogy van, szakmai kritériumok szerint is elítélendő, és őt minősíti).
EKP olyan politikai habitussal képviselt mindvégig, ami a morális szabályok betartásán, a közérdek képviseletén, tolerancián és nem utolsó sorban az egyetemes emberi jogokra és a párbeszédre, az elvszerű alkukra és kompromisszumokra épült. Régebben volt, de mára nem maradt egyetlen olyan rommagyar politikus sem, aki a többség-kisebbség párbeszédet, az ország és benne a rommagyar és egyéb kisebbségek közös javát mindvégig következetesen szolgálta volna: ahogy lehetett. Kelemen és társai sem legitimitással, sem népszerűséggel nem rendelkeznek ahhoz, hogy lényegi, nyilvános és elvszerű kompromisszumokat és nem háttéralkukra alapozott, okkult illiberális célokat követő paktumokat, köthetnének a román, illetve a magyarországi politika szereplőivel.
De még arra sem telik a rommagyar politikusok egyikétől sem, hogy érthető románsággal elmondják, hitelesen kommunikálják álláspontjukat - a rommagyarság álláspontja rég nem érdekli őket - a többségi közönség fele, hogy párbeszédet folytassanak és ne vélt vagy valós sérelem-listát olvassanak be rossz bikkfanyelven, stb. És talán ez ami a leginkább hiányozni fog EKP távozása után, aki máris túl sokáig legitimálta jelenlétével az utját tévesztett, önállóságát elveszített Fidesz itteni fiókpártot. Mint oly sokan mások EKP is a jóhiszeműségének, a belülről való kritika és változtatás esélyének és lehetetlenségének az áldozatává vált. Legalábbis első pillantásra, hiszen eddig is voltak látványos kilépések, de ezek mindig a még nacionalistább irány javára, a radikális irányba történtek, a konfrontáció irányába mentek, amit a valamikori érdekszövetség nem vállalt föl. Most viszont a tolerancia és a jogszerűség, a párbeszédre való hajlandóság és képesség válik ki egy nagymértékben hitelvesztett szervezetből, mely maga radikalizálódott, illetve manipulatív módon és fű alatt lépett az intolerancia, a gyűlölködés és kizárólagosság útjára. És abban is téved a pártvezér, hogy nincs élet, azaz politikai élet a szervezetén, vagy a kis Fidesz fiókpártokon kívül, sőt, tisztességes, elvszerű politizálás egyre inkább csak azokon kívül van. És főként csak kívülről és alulról lehet újraépíteni azt a mezőnyt, mely éppen a Kelemen-érában veszítette el hitelét, és főként önállóságát, zsarolható és minden szempontból kiszolgáltatott, kiégett és cselekvésképtelenné lett.
Azt mondja Kelemen Hunor, hogy “elveink és közösségi céljaink” (a többes szám csak amolyan szófordulat, hiszen nem először csak magáról beszél) nem változnak EKP távózásával, ami derék dolog, csak tudhatnánk milyen elvekről és célokról beszél? Arról, hogy az általa vezetett szervezet végleg kiűzte a belső demokráciát, a pluralizmusnak, a más véleménynek még a halovány lehetőségét is? Arról, hogy jobboldaliként egy baloldali (és főként velejéig korrupt) párttal és vezérével menetel? Arról, hogy kisebbségi jogvédelem helyett, olyan törvénytervezeteket támogat, melyek a jogállamiság leépítését szolgálják? A korrupció támogatásának elvéről, nem mond le az elnök úr? Arról, hogy szembemegy a rommagyarság politikai opcióival, akkor is, amikor nem az államelnököt támogatja, szemben Dragneaval, a bűnözö pártelnökkel? És végül, mióta közösségi cél a korrupt politikusok fölmentését szolgálni? Zsákutcában menetelnek, és egyre közelebb a fal.