"Alvilági klánok tagjaival táncoló"
Ismerik a facebookon is terjedő játékot,
amelyben ki-ki felfedezheti, illetve generálhatja saját, úgynevezett indián
nevét? Nos, az államelnöknek és fivérének a névgenerátor-játék nagy
valószínűséggel az „Alvilági klánok tagjaival táncoló”[i]
magasztos nevet varázsolná a képernyőre. Most már világos, hogy ez a kép, és ez
a benyomás marad kettős mandátuma végén a „Băsescu-éra” névadójáról. Az
ifjabbik Băsescu előzetesbe vételével megszünt a Băsescu(k) korszak(a)! Az egyféle
földszintes és harmadosztályú – előjogait és kötelezettségeit, gyáva módon,
öccsén keresztül gyakorló, önmagát „A nagy” játékosnak képzelő – balkáni
keresztapa, a már-már érzelgősen könnyeit csepegtető smekher, a szinte
tökéletes politikai szélhámos, a nagy kombinátor, és mindenkit megvezető
rafinált vezér vizilókönnyeinek, sokáig meghatározó, imidzsével búcsuzik a
rendszer. És ezzel egyenesbe fordult az utódlásért folyó harc, bár a „végső”
lebukást követően, a pálya erősen balra (tudom, tudom, csak
jelképesen értendő ez a bal) lejt, hiszen az elnök nyiltan már nem
erősítheti a képzelt jobboldalt. Sőt ezután látszólag, a szemfényvesztés,
akarom mondani, a bevett politikai kommunikáció szabályai szerint, elhatárolódnak
tőle klónozott utódjelöltjei, (lassan már csak a mindenre elszánt „szőke ciklon”,
vagy politikai amazon, védi az elnök nemlétező presztizsét, míg valaki neki is
szól, hogy ennyi volt, hogy konyec) a mérközés még nem lefutott. Ahogy nem volt
képes szabványos, helyzetét átérző és alkotmányos feladatához felnövő elnöknek
lenni Băsescu, „béna kacsaként”[ii]
sem lesz politikai sorsába belenyugvó „nyugdíjas-jelölt”. És mert hatalmának
láthatatlan hálózatai még működőképesek, és e hálózatok csomópontjain őrködő
személyek/kliensek még aktívak, megjósolhatóan sok galibát fog okozni formális
országlásának utolsó hónapjaiban is.
A politikai korrupció 22-es
csapdájába esett, és onnan kivergődni képtelennek bizonyult elnök, végső soron,
sajátmaga áldozata lett. Rossz személyes tulajdonságaiba – kisstílű és
faragatlan modora, álhatatlansága és nagyravágyó hajlama, handabandázó stílusa,
kocsmai cinizmusa, stb. –, és rossz környezetébe és/vagy szociális, valamint
kulturális hátterébe kódolt sorsa utolérte, illetve mandátumainak kezdetétől
fogva fogságában tartotta. Machiavellitől tudjuk, hogy a vezető (a fejedelem)
legfőbb erénye, és egyben bölcsességének jele, hogy megfelően ki tudja
választani és „maga mellett tudja tartani”[iii]
a jó, és bölcs tanácsadókat. Nos, ez nagyon nem ment az elnöknek, az elejétől
fogva, Băsescu ugyanis számlálatlanul fogyasztotta tanácsadóit, vesztette el
azok hűségét, és bár aligha észrevette, játszotta el a kezdetben iránta táplált
közbizalmat, sőt magatartásával delegitimálta, hiteltelenítette magát az elnöki
intézményt is.
Mégsem az elnök személyes sorsa
fölött érdemes sopánkodnunk. A baj ettől mélyebb és hosszú távon is nehezen
orvosolható, neve pedig, az általánosult közéleti/politikai korrupciós
rendszer, melynek részben kiépítője, működtetője, haszonélvezője, és ugyanakkor
– szigorúan retorikai szinten – megveszekedett ellensége, illetve üldözője volt
az elnök. A bűnöző alvilág és a „politikai felvilág” gazdasági és politikai
összefonódása, mely fölött a kettős mércét mindvégig fenntartó elnök trónolt, a
jó kormányzás[iv] lehetőségébe,
és a korrupció elleni fellépés hatékonyságába vetett hitet rombolta le,
kompromittálta azt, hosszú időre.
Joggal lehet rossz véleményünk az
eddig hatalomra került két előző elnökről, a hamisítatlan kommunista pártapparatcsik
stílusában regnáló, neo-sztálinista allűröket (lásd. bányászjárás megszervezése
és üdvözlése) hordozó Iliescu-ról, és a szekus-hálózatok ellenében „gyengekezű"
Constantinescu-ról, de a politikai korrupció kiteljesedése és a párt-, illetve
elnöki patronátusi rendszer[v]
bevezetése, Băsescu nevéhez fog tapadni, mindörökre. Hiszen, ha a két előző elnök
legfennebb passzívan tűrte a korrupciós láncolatok kiépülését (Iliescu), vagy
nem volt elég erős (Constantinescu) felvenni velük a harcot, az elnöki hivatalt
nem csatlakoztatták, nem szolgáltatták ki a kormányzati, és főként megyei
adminisztratív szinteken kiépült korrupciós rendszernek. Nem úgy Băsescu – a játékos
elnök –, aki hivatalát
és családját keverte a politikai korrupciós játszmákhoz. Az elnök maga
osztotta fel a „mi” jó korruptjainkra és az „ők” rossz, és elítélendő
korruptjaira a politikai mezőnyt (bár
gyakran voltak átállások, és egyes szereplők újraértékelésére is sor került, a
napi politizálás kívánalmainak megfelelően), és kezdett hadjáratot az egyik fél
ellen, miközben nemcsak szemet hunyt, hanem helyzetbe hozta a saját oldal
korruptjait[vi].
Szintén ő vezette be a televíziós ítélkezés igen elterjedt intézményét, amely
arról szól, hogy a politikai ellenfél vélt vagy valós korruptjait legalább
egyszer bilincsben kell megmutatni, hogy a közvélemény szemében lejáratódjon, ugyanakkor
jegel(tet)ni kell a saját korruptak esetleges ügyészségi/bírósági ügyeit, elrejteni
a nyilvánosság elől, illetve zsarolható pozícióban tartani az érintetteket. Băsescu
nagy sikerének az (i)gazságszolgáltatás
és a titkos-szolgálatok, illetve az erőszakszervezetek kontrollja tűnt, az, hogy
még az EU-s (és amerikai) politikai meanstream-mel is el tudta fogadtatni –
legalábbis ideig-óráig – azt, hogy ő a tisztakezű, a korrupcióellenes vezér.
Most ez a retorikai látszatépítmény omlik össze kártyavárként és temeti maga
alá a „játékos”, és tisztakezűként árult elnök kreált imidzsét. Mi más amihez
asszisztálunk, mint – Baudrillárd-al szólva – a legmagasabb szintű politikai
pornográfia, a korrupciós játszmák perverz lenyomata, a képernyő legsötétebb
forgatókönyve,a giccses politikai
mánélizmus?
És ne feledjük a játszma csak
most – az elnöki fivér előzetesbe helyezésével – indult, az ügyben (ha csak úgy
nem döntenek a legmagasabb szinteken és egyfajta perverz kölcsönösség alapján a
fővezérek, hogy jegelni kell a dolgot), a keresztzsarolások, leleplezések,
támadások és ellentámadások évadja hosszú lesz még, az elnökválasztásig minden
bizonnyal eltart majd. Csak látnánk ki fog, illetve máris ki az, aki kormányoz
addig is!
[i] Kevin Costner híres filmjének címére is
utalok ezzel, jelezve, hogy a „Farkasokkal táncoló” név mennyivel jobban
hangzik, mint a balkáni átpolitizált megfelelője: kis pénz, kis foci.
[ii] Az amerikai politikai zsargonban a Lame
duck-állapot, a mandátuma végéhez közeledő elnököt jelöli, azt az időszakot,
amikor már nem jelöltetheti többet magát újabb mandátumra, ezért nem kezd
nagyszabású tervekbe, csupán adminisztrál. És ami személyes jó imidzsét illeti,
minden elnök ilyenkor szokott, olyan pozitív és népszerű dolgokat
kezdeményezni/támogatni, melyek jó benyomást keltenek és megmaradnak a közönség
memóriájában: egyszóval a történelmi imidzséért tesz az elnök. Éppen ennek a
hagyománynak a részeként búcsuzott Băsescutól és köszönte meg az eddigi
együttműködést Joe Biden, a nemrég Bukarestbe
látogató amerikai alelnök. Paradox módon a még román elnök, mandátumának éppen
ebben az utolsó szakaszában bukott le, mint a korrupció hallgatólagos támogatója,
rontotta el végzetesen amúgy is megtépázott imidzsét. Kicsinyességének és rossz
helyzetismeretének része, hogy nemsokára Brüsszelbe utazik, ahol az EU
jövőjéről akar tárgyalni, népszerűsége mélypontján, mandátumának formális lejárta
előtt néhány hónappal. Ez ugyan nem szolgálja az ország érdekét, de megkoronázza
félreértett szerepének, eddigi tevékenységének, rossz ízlésének,
kontraproduktív voltát. Băsescu, szemmel láthatóan – jó bourbon módjára – „semmit
nem tanult, és semmit nem felejtett”, mandátumai alatt.
[iii] „A fejedelemnek ügyelnie kell, hogy
megfelelő minisztereket állítson maga mellé: ezek vagy jók, vagy rosszak, az
uralkodó bölcsessége szerint. A fejedelem eszes voltát elsősorban az dicséri,
kik vannak körülötte; és ha ezek alkalmasak és hűségesek, mindig bölcsnek
tarthatjuk a fejedelmet, hiszen ki tudta ismerni őket és meg tudta tartani
hűségüket. Ám ha nem ilyenek, mindig rossz véleménnyel lehetünk felőle, mivel
az első hibát éppen ebben a választásban ejti.” – Niccolo Machiavelli, A
fejedelem, XXII.
[iv] Mindent egybevetve, és a kedvező
konjunktúra hatásait is figyelembe véve, a rendszerváltás óta a Tăriceanu
vezette D.A. – RMDSz kormány volt a leghatékonyabb, és a leginkább elkötelezett
a modernizáció/europenizáció mellett. Az elnök ezt a kormányt kezdte ki és
próbálta hitelteleníteni, kedvenc szőkéje kénye-kedve szerint; fatálisan tévedett és ezzel a good
governance eszméjének legalább annyit ártott, mint az ország érdekeinek, és
saját politikai sorsának. Ma ismét aktuális a „rózsaszín cédula” ügyének
felmelegítése, csak éppen senkit nem érdekel, és nem mentheti az eknöki klán
korrupció-gyanús ténykedéseit, sőt a „szőke ciklon”, alias E.Udrea, politikai
karrierjének sem használ.
[v] A párt-patronátus lényege, hogy a „pártok kizárólagos
hatalmában áll, hogy közéleti és félig meddig közéleti pozíciókba nevezzenek ki
embereket”, és ezzel valósítsák meg a klientúra megfizetését politikai, és
gazdasági szolgálataikért. (Lásd. Kopecky P. - Scherlis, G., Party Patronage in
Contemporary Europe, European Review, 2008, 16/3, 355-371 p.)
[vi] Eddig arra gyanakodtunk, hogy az elnök
körül virágzó korrupciós láncolatok áldatlan tevékenysége – lényegében, vagy
mindent egybevetve – „csak” politikai célokat (párt-, voks, és
kampánytámogatás) szolgált, a most kipattant botrány már világosan jelzi a Băsescu-klán
gazdasági érdekeltségeit is az ügyben. Persze nem precedens nélküli a család
gazdasági érdekeinek érvényesítésében használt befolyással való visszaélés
napvilágra kerülése, mint ahogy, a mindenféle botrányos vagyonosodási kérdőjel
és bizonyításra váró felvetés sem.