A demagógia, mely összehoz
Amikor azt állítom, hogy a rommagyar politikai mainstream, hasonlóan az
ország és a régió többi politikai elitjéhez, félreérti, illetve rosszul fogja
föl a jelenlegi válságának különösen hosszútávú következményeit, nem az egyes
politikusok szellemi képességeire utalok. Nem azért indulnak el a téves úton –
a legtöbbszőr, szinte kényszeresen, vagy saját legjobb belátásukat téve
zárójelbe, jobb sorsra érdemes politikusok – mert nem lennének képesek fölfogni
az amúgy valóban bonyolúlt változásokat, hanem inkább azért, mert eleve rosszul
pozicionáltak. Abból a kilátótoronyból, mely alig emelkedik a talaj fölé, mely
ráadásul sűrű erdő közepén, a bokrok alján épült, alig látni rá a valós
tényekre és folyamatokra, köldököt nézni persze onnan is lehet és még kényelmesebb
is, mint távlatosan gondolkodni. Ennyiben a demagóg szövegek, melyek
mint csapból a vezetékes víz folynak, a szellemi restség termékei is. Már
persze elsősorban a megvezetési, manipulatív, önigazoló és rejtegetni való
célok legitimmé tételére kitalált hazugsággyűjtemények, mert mi más lenne az
alternatív tények és az igazság utáni valóság, amit a deep state konteójával
egyesítenek, mint hazugsággyűjtemény? Márpedig folytonosan hazudozni nem intelligencia-hiány,
hanem jellembeli hiba. Ha nem másért hát azért, mert a demagógia – amelyről
elkövetői jól tudják, hogy hamis kijelentések gyűjteménye – másik sajátossága,
hogy ha nem is idiótának, de minden esetre ignoránsnak tekinti hallgatóságát. A
demagóg diskurzusok csak akkor és annyiban hatnak, ha elkövetőik és
hallgatóságuk egyaránt szemet hunynak, vagy ez utóbbiak helyzetüknél fogva (a
karhatalom, vagy a megvezetettség, vagy anyagi fenyegetések, stb., az ok
mindegy is) nem léphetnek föl ellene. A vezérek meg egyenesen örömüket lelik
összemérhetetlen kategóriák összehasonlításában, hamis szaktekintélyekre való
hivatkozásokban, áldillemák fölállításában, egymáshoz nem illő tények
párhuzamba állításában, mások démonizálásában, ellenségképek kialakításában, érzelmi
támadásokban, gyülöletkeltésben, sejtelmes és hazug utalásokban, stb. Mert hogyan
másképpen hathatna és válhatna már-már hihetővé, világösszeesküvések
fölemlítése, a sorosozás, alternatív tényekre, párhuzamos- vagy mély államra való
utalás, ha nem a hallgatóság bűnös/kényszerű cinkosságával? A médiapolitizálás
korában, a legelső és kitüntett fontosságú hallgatóság, maga a kiszolgáltatott média,
mely minden kritikai megjegyzés és az elemző gondolkodás legkisebb jele nélkül
átveszi és sulykolja a demagóg diskurzusokat. (A média hatalmi struktúrában
elfoglalt helye és tulajdonosi érdekstruktúrájának következtében – tisztelet a
kevés valóban független médiának – a jelzett cinkosság transzmissziós szíja,
elterjeszti a populista-demagóg diskurzusokat és meggyőzi hallgatóságát). Sőt,
nemcsak visszhangozza, hanem generálja is a demagógiát és a populista
diskurzusokat az állandó ismételgetés már önmagában is fölerősíti, egyfajta
álhitelességgel ruházza föl a demagógiát.
Jó példa erre Liviu Dragnea párhuzamos állam definíciója (melyet a
kormányfő nem is ért), mely szerint létét rengeteget hangoztatják a
nyilvánosságban, és „mindenki érti” (sic!)... Dragnea and Co demagóg
kijelentéseit nehéz – és kevesen teszik – komolyan venni, hiszen az ő rejtegetni
valójuk annyira áttetsző, hogy motivációik – nemcsak kikandikál, hanem orrba is
rúg, az a bizonyos lóláb – a többség számára beláthatóak. Dragnea-Tariceanu-Iordache
(akinek balján állandósulni látszik Márton Árpád képviselő, mint fődemagóg) és
társaik még csupán nevetséges hazudozóknak, elzavarható pojácáknak tűnnek, de senkit
ne tévesszen meg, ha megerősödnek – mondjuk sikerül a parlamenten átverni
korrupciót támogató elképzeléseiket – bebetonozzák hatalmukat (az orosz, török,
magyar, lengyel, stb. példák mérvadóak ebből a szempontból), kormányra viszik a
demagóg-populista politikát.
Annál bosszantóbb a rommagyar politikában és nyilvánosságban eluralkodó demagóg
diskurzusokat olvasni, hogy jól tudjuk: ez nem saját kútfőből, hanem
megrendelésre termelődik és forgalmazzák. És ráadásul magát a budapesti megrendeltséget,
az utasításos-klienteláris rendszert, a teljes politikai mezőny
kiszolgáltatását és az önálló rommagyar politikai cselekvés korlátozását is el
kell rejteni. Kelemen Hunor nem egyszerűen Dragneat – elv- és szerződéses
politikai barátját – utánozva hangoztat demagóg szövegeket, hanem ezt ráadásul
orbáni ukázra teszi. Amit mond és ahogyan mondja az – ha ugyan lehet fokozni a
demagóg-populista szövegelést – többszörösen demagóg és hiteltelen. Oly sok mindent próbál elfödni, eltagadni és nem
létezővé tenni, hogy az immár egyre inkább szabványossá váló párhuzamos államra
való hivatkozás rövid takaró (apró zsebkendő egy jókora kupac bélsáron), a
hazugság-hegyen.
És akkor itt van az újabb majdnem kifejtett demagógia, mely Dragneától
indul (a deep statet „nem én találtam ki, ennek ma már van szakirodalma” (Sic!)
– mondja) és immár Trump összeesküvés-elméletére hajaz, hogy azt mondja a Fidesz
fiókpártjának vezére, hogy nincs párhuzamos állam, csak deep state van. Amit viszont
definícióként igyekszik megfogalmazni, az a liberális demokráciák nélkülözhetetlen
eleme, a fékek és ellensúlyok rendszerének őt zavaró működésére utal. Szögezzük
le a hatalmi ágak szétválasztása és kölcsönös kontrollja, és igen, a „nem
választott intézmények” hatékony működése (ez zavarja ám a demagóg-populista
politikusokat, de nagyon) nélkül a populista és demagóg politikai irányzatok és
politikai vezérek éppen a demokrácia fölszámolásában válhatnak sikeressé. Helyesen
fejtegeti, hogy a vízfejű és agyonbonyolított bürokrácia, az elsősorban
gazdasági, kibontakozás akadálya, hogy a korrupt bürokrácia, olyan saját
érdekeket fejlesztett ki, melynek leépítése nélkül valóban nehéz előre lépni.
Csakhogy a jelenlegi, általa is támogatott kormány, egekbe emelte a bürokraták
és a fő-fő kinevezettek, az adminisztratív személyzet fizetését és ezáltal
hatalmát, nem pedig csökkentette bürokráciát, vagy egyszerűsítette a
működésüket. Az egy év óta a korrupció-ellenes törvények enyhítéséért folyó
ádáz harc, az igazságszolgáltatás politikai kiszolgáltatására való igyekezet, melynek
egyik fő mecénása egy rommagyar képviselő, éppenhogy megnöveli a potenciális
korrupciót, a Kelemen szóhasználatában mély államnak nevezett korrupt
bürokratikus rendszer erejét, nem pedig korlátozza. Azután a civil szféra
folyamatban levő korlátozásával hagynák kicsúszni a társadalmi kontroll alól a
bürokratikus rendszert, melyet másfelől minden baj forrásaként jelölnek meg
(erre mondaná Caragiale, hogy „curat murdar”, azaz „tisztára piszkos”).
Magyarán Kelemen az általa definiált deep state érdekében szólal föl és nem
ellene, akárcsak Dragnea and Co, akik korrupt ügyeik miatt illegitimek és ezért
ellehetetlenítik magát a kormányzást, miközben láthatatlan erőkre, konteókra
hivatkoznak. Álságos a kormányzás céltalanságát emlegetni – miközben a Fidesz
itteni fiókpártja partnerséget vállal a PSD-ALDE-s hatalommal – hiszen ezzel
csak elrejteni próbálja azt, hogy a kormányzat csupán a pártvezér menekvési
érdekeit szolgálja, van cél, csak kimondhatatlan és nyilvánosan vállalhatatlan,
mert a korrupt politikusok és közéleti aktorok fölmentését célozza. Ehhez adja
nevét és arcát Kelemen, ezt csomagolja ilyen-olyan, lényegét tekintve
demagóg-populista mezbe a pártvezér, és ezt akarja elhitetni velünk, balgának
néznek és észre sem vesszük, sőt eszköztelenek vagyunk föllépni ellene, nincs
alternatíva, mert nincs rommagyar pluralizmus (a jelek szerint még sokáig nem
is lehet), kiszolgáltatottak vagyunk, mert klienteláris érdekek alapján
kiszolgáltattak.
Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek
a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot prómozza (méghozzá
ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus
irányzatnak), a populista autoritér hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni
hangja.