Egy ámokfutás utolsó lépései
Azt
hiszem vége Dragnea ámokfutásának és megkockáztatom Dăncila
asszony sem fogja vezetni az EU-t a jövő
év első felében (a
rémület, mely arcán játszott a mai parlamenti sajtótájon jól
mutatja: ezt ő is tudja). És
bár senki nem mondja, sőt nyilvánosan tagadja, hogy ilyesmi
történne, a PSD-ALDE szövetségnek is oda, csupán a
kegyelemdöfésre vár, ott fekszik kiterítve. Nem
állítom, hogy azonnal következik a vég és azt sem, hogy hosszú
távra megoldódnak azok a problémák,
melyek a jelenlegi válsághoz vezettek, de azt igen, hogy eldőlt: a
jelenlegi hatalmi berendezkedésnek vége, így és a jelenlegi
felállásban, tovább nem folytatható. Félreértés
ne essék, nem azt mondom – valamiféle felelőtlen optimizmustól,
vagy whisful-thinking-től
hajtva – hogy percek alatt jobb hely lesz Románia, csak, hogy
Dragnea and Co túlhajtotta rejtett terveinek hajszolását és
beomlása iminens. A jelenlegi hatalmi felállás bukásának
hátterében levő egyes tényezőkről, nem az egészről beszélek,
és nem is egy módszeres oksági viszonyrendszer kimerítő
kifejtésére vállalkozom. Nincsen, olyan tudásom, mely nem
nyilvános információkon alapszik, és jövőbelátó sem vagyok,
csak egymás mellé próbálom rakni azt,
ami a kialakult helyzetről tudható.
Dragnea
és kormánya hetek óta halasztgatja, ígéri is meg nem is,
határidőket jelöl ki, azután meggondolja magát, napok múlva
újrakezdi és azután mégsem hajtja végre a kormányátalakítást.
Föltevődik a kérdés, miért nincs kormányátalakítás? Az
általános okok – elhibázott kormányprogram, a kormánytagok
kontraszelekciója, az igazságszolgáltatás ellen indított támadás
elhibázottsága, az elnök, a civil
társadalom és az EU-s fórumok, nem utolsósorban a hatalmon levő
formációk európai pártcsaládjainak tiltakozása, stb.
- mellett két közvetlen ok is látható.
Egyfelől
a PSD-n belüli fő törésvonal már nem tölthető ki Dragnea
ígérgetéseivel, kormányzati pozíciók újraosztásával, a
klientúra nyaklótlan osztogatással sem vásárolható meg,
különösen, hogy az ígérgetésnek pénzügyi alapjai erősen
megcsappantak. A nagyobbik kormányzó párt
legutóbbi belső válságából Dragnea és tsai csak látszólag
kerültek ki győztesen, hatalmukat végzetesen aláásta az a belső
ellenzék, mely miniszterelnök-helyettest és minisztereket,
alelnököket és a bukaresti főpolgármestert, tehát elsőrangú
eddigi klienseket, pártmogulokat tömörített. Egyszóval a belső
ellenzék eléggé erős, és elég sok forrással rendelkezik, hogy
elszabotálja a központi hatalom és a mögötte álló vidéki
kiskirályok korlátlan hatalomgyakorlását a párton belül, sőt a
kormányban is. Időnként a politikai
bábuk önálló életre kelnek – már két korábbi
miniszterelnököt menesztett Dragnea ilyen okok miatt – és nem
viszik végig a titkos terveket, nem hajlandók elmenni a falig, nem
áldozzák be maguk a Daddy kénye-kedvének, aki a kormányt és az
abban elérhető pozíciókat saját feudumként kezeli és alakítja
saját elvárásainak alapján. Tagadják, hogy a menesztettek
ellenállnak, hogy a miniszterelnök zsarol, hogy a belső ellenzék
védi pozícióit, de a halasztás mögött – meglehet éppen első
fokon – ez áll. A pártpatronátusi
rendszer, a klientelizmus Dragnea-féle rendszere, annak
eddigi formája meggyengült, az az
asszimetria, mely a kormány és a központi hatalom, másfelől
pedig az alacsonyabban álló klientúra között fennállt eltűnt,
a kormányátalakítás már nem képes visszaállítani a rendszer
egyensúlyát, a korábbi szinten
legalábbis. És
ebben közrejátszik az is, hogy a pártok elveszítették
kapcsolatukat a szavazókkal, a társadalommal, a civil szféra pedig
nem megvásárolható (ráadásul
működését éppen a napokban próbálták meg törvénymódosítással
ellehetetleníteni). Ismétcsak
nem arról beszélek, hogy a patrónusi rendszer a jelenlegi vezér
iminens lebukásával egyszerre eltűnne – amúgy ez egész
K-K-Európára jellemző pátrstruktúra –, hanem csak arról, hogy
átalakul, sem az előrehozott választások, sem a kormányváltás,
sem valamilyen más hatalmi csomópont fölemelkedése nem
elképzelhetetlen, de a patrónusi rendszer több, mint valószínű, marad (Kopecky-Scherlis,
2008).
Másfelől
az ALDE, na nem elvi okokból, hanem mert
Tăriceanu a
PSD-vel közös államelnök-jelöltségi kilátásai egyre
valószerűtlenebbek, kormányzati pozícióikat pedig Dragnea, a
többihez hasonlóan lojalitásért kiárusítani igyekszik, ezért
csak lépésnyire
van a szakítástól. Márpedig a kormánykoalíció parlamenti
többsége – esetenként, mert a lojalitás és a pártfegyelem is
ritka dolog, hát még a következetesség és a tudatosság – így
is, adott esetben az ALDE-támogatással
is, kétes. Azt gondolom viszont, hogy Tăriceanu
és zsebpártja jobban hajlik az EU-s
bírálatok – nemcsak az EB, Az EP, vagy a Velencei Bizottság,
hanem az európai ALDE kritikáinak, stb. - meghallgatgására, a
pártcsaládjából való esetleges kizárása végzetes lehet
pártjának további parlamenti karrierjét, ha nem egyenesen létét
illetően. Az USR, az újabb és ezért is
tisztább párt, nyakában liheg és helyére pályázik
az EP-ben is, ez
is nyomhat a latban. Nem kizárt, hogy az államelnöknél tett
legutóbbi látogatás is közrejátzik abban, hogy az ALDE vezér
hajlik egyfajta fegyvernyugvásra, akár az ellenzékhez való
közeledésre, és elhatárolódni, az egyre inkább EU-ellenesre
hangolt PSD-s diszkurzustól. És ha nem vitás, hogy Dragnea and Co
mindent föltett egy lapra, a főnök és néhány hasonszőrű
megmentéséért, képes beáldozni a magát szocialistának mondó
párt nemzetközi megítélését, sőt az országot a magyar-lengyel
euroszkeptikus és illiberális tengelyre állítani sem rest,
Tăriceanu az
utolsó másodpercben átáll, megpróbálja újrapozicionálni
pártját.
Ahogy
az ALDE távolodik a PSD-től, olyan mértékben araszol a mérleg
nyelve szerepbe a Fidesz itteni fiókpártja és egyre inkább rajta
múlik (no
meg a többi kisebbség képviselői csoportján)
a kormányzati többség. De
kérdés, hogy még megmarad-e a protokollum, a külső parlamenti
támogatás, vagy már értelmetlen
fönntartani azt? Persze ismétcsak felemás
a helyzet, mert adott esetben, ha a PSD belső ellenzéke
szavazataival is ellenáll, akkor így sem lenne meg Dragnea and Co
parlamenti többsége. És ismét fölmerül a kérdés, vajon a
rommagyar formációk (már
az egyéni haszonszerzésen túl)
nem csupán a
Fidesz sugallatára/utasítására maradnak az illiberális irányba
haladó hatalmi pártok mellett? Annál is sürgetőbb a kérdés
megválaszolása, mert úgy tűnik, hogy szinte tökéletes csapda,
amibe belesétáltak, és ha Dragnea bukik ez biza hosszú távra
fogja esélyeiket, szinte lenullázni. Nem
sikerült sem az illiberális átállás és
a bosszúálló Orbán behajtja ezt
vezéreinken, mind egy szálig. Sem
kormányzati előnyöket nem sikerült érvényesíteni, a
külső támogatásért cserében, a protokollum semmiféle
kisebbségipolitikai, vagy jogi igényt nem oldott meg, sőt. Sem
a viszonylag tisztább és elvszerűbb ellenzéki pozícióból
származó előnyökből és koalíciós képességből nem
profitáltak a rommagyar pártok.
És
azt hiszem a tegnapi (f.
év október 29.) budapesti
Orbán-Kelemen találkozóról készült kép jól mutatja az itteni
(és
az ottani) főnök
helyzetét.
A
kényszeredett mosoly, mely
Kelemen Hunor arcán ül,
a meglepett tekintet és mimika, a
megalázkodó testtartás, a kardotnyelt Orbán Viktor mellett, semmi
jót nem ígér. A rommagyar vezér, minden bizonnyal nem kapott
engedélyt a Dragnea-tól való elszakadásra, menetelni kell az
illiberális úton,
egyébként oda a magyarországi pénzek, és kegyvesztetté válik a
vezér. Semmi más nem számít.