EZ ITT AZ (ÖN)REKLÁM HELYE!
MINDEN KEDDEN JÖN, VALAMI ÚJ,
CSAK ITT ÉS CSAK NÁLAM!
OLVASS 7-ente MNL-t, NEM BÁNOD
MEG!
Új sorozatot indítok blogomon
(mecsoda kifejezés, mintha valamilyen más bolygóról való lenne,
de hát szabatos: www.systemcritic.blogspot.ro),
hol lazábban, hol – akár ugyanazon a bejegyzésen belül is –
feszesebben, azaz eltekintve a „közérthetőség” ismérveitől
(mely közértés színvonala egyre alacsonyabb, bár a diplomások
száma egyre nő), szakmai eszmefuttatásokat fogok prezentálni.
Nem köt a nagyobb nyilvánosság (a
Rádióból kiakolbólitott a rommagyar uralkodó párt, persze
szövetségesének segítségével; más felületen, vagy nem
fogadnak, vagy én nem vagyok hajlandó közölni, de ez még
változhat), ezért önzőbb leszek, a magam és
esetleges követőim, eszmei/intellektuális hasznát nézem és
igyekszem hasznosítani eddigi írásaim (számuk elérte a
négyszázat) tartalmát, fölvetéseit is.
Azután meg a tőlem telhető új
stílus – egy posztmodernebb, azaz összemosottabb
műfaj, valami az elemzés és a lazább napló, kifejtett és csupán
megkezdett gondolattörredékek egyvelege, stb. – reményeim
szerint, nemcsak nagyobb autonómiát fog megengedni, hanem
radikálisabb, valamint provokatívabb kérdések fölvetését is.
Témám nem változik, hiszen azt
gondolom, a politikai diskurzusok értelmezése/elemzése
folyamatos kihívás, illetve feladat, viszont soha nem a czifrább
vagy ha úgy tetszik blikkfangosabb, felturbózott, vagy közkedvelt
vonalon haladok, hanem az analitikus nyelvezet és témakezelés
fele. Meggyőződésem ugyanis, hogy nem arra van nagyobb szüksége
a közgondolkodásnak, hogy az értelmezők egyszerűen és
népszerűen, visszafejtsék, vagy lefordítsák azokat a politikai
megnyílvánulásokat (nem csak beszéd-cselekvés aktusokat, hanem
minden egyéb politikai megnyílvánulást is), melyeket mások –
többnyire az elrejtés, a látszatkeltés, a megvezetés, a
manipuláció, a beetetés, a f@szravétel,
a bennfentes nagyképűség, illetve a „magasabbrendű
erkölcstelenség” gesztusaiként, tessék választani –
politikai kommunikációként okádnak a nyilvánosságba, hanem
valami másra.
Ez a más pedig a
politikai antropológia, -szociológia és -pszichológia eszközeit
követeli meg, azért, hogy rejtett társadalmi hatásmechanizmusokat
lehessen feltárni, hogy a politikai mező strukturált és
strukturáló szerkezeteinek, valamint az aktorok, vagy legalábbis
az ott téblábolók, jelenlevők, kölcsönhatásainak
következményeit lehessen láthatóvá tenni.
Elemzők – mintegy széttárt
karral – jutnak el addig, hogy amikor képtelenek, vagy nem érdekük
tovább vinni egy-egy értelmezést, azt mondják „ez
politikai kultúra kérdése”, pont. Nos, én a politikai
kultúrát egyáltalán nem valami adottságként tekintem, „és
pont”, hanem éppen, hogy egy nagyon is dinamikus jelenségnek, a
valódi elemzés vele kezdődik, és nem ott végződik. Annak
kritikai olvasatát szándékozom nyújtani ezután (is), persze a
magam szintjén és eszközeivel, amit én, fennt és lent, és
mindenekelőtt a médiában megjelenő politikában, kulturális
megnyilvánulásnak tekintek.
Hatásvadásznak készülök
– na, nem úgy, hanem – abban az értelemben, hogy megvizsgálom,
mire vezet, ami a politikában folyik? És persze lehetne-e más,
jöhetne-e más, valami, ami jobb, vagy legalábbis kevésbé
visszataszító?
