Bukta tulipánbokrétával
MRU jó arc volt, bár volt benne valami egy
szemügés, tornából felmentett, magolós kisdiákból, nem vele volt a baj.
Bizonyára sokan és sokféleképpen fogják
még értelmezni a román politikai élet nagy péntekjének közvetlen előzményeit,
mélyrehatóbb okait, és méregetik majd hídmérleggel, piacival és patikaival,
hogy ki is a „hibás”, vagy ki mennyiben járult hozzá a hangzatos, zengzetes
buktához. A balhét – jobb híján - a „magyarokon kívüli kisebbségek
képviselőire” varrták, ők viszont csak pillanatnyi bűnbaknak jók amíg, az eddig
kormányzó „nagyok” kardot előrántanak, és egymásra rontanak, legalább afféle
fénykardot, na.
A magam részéről úgy látom, hogy MRU
rosszkor jött, amikor a „kocka már el volt vetve” (http://systemcritic.blogspot.com/2012/02/alea-iacta-est.html), s a kockás vetést árvíz elől
megmenteni már nem lehetett. A vihar, mely elseperte a kormányt és nem kétlem
nem is áll meg itt, régóta készül, a szürke felhők régóta gyülekeznek. A volt
miniszterelnök közvetlen „hibája” viszont az volt, hogy megtagadta – éppen
választási kampányidőszakban – a pédélés és uneperés, valamint nem utolsó
sorban udemerés klientúra etetését, anyagi igényeinek gyors kielégítését, az
osztogató-fosztogató politika betetőzését. Ez pedig végzetesen meggyengítette
pozícióját a Basescu-féle párt(maradék) befolyásos köreiben és a kapcsolt
részek sem nézték jó szemmel a váratlan forrásvisszatartást, illetve a csucsú belengetését. Ez a zakó közvetlen
előzménye.
Erdmagyar szempontból és az ex-kormányzó
kisebbségi párt vonatkozásában a bűnnél is nagyobb hiba lényegében, tavaly
márciustól készül megbosszulni, na nem elkövetőit, hanem mindannyiunkat.
Ugyanis akkor lett volna az ideális pillanat az átálláshoz, a biztos bukás
megelőzéséhez, és a politikai értelemben döglött PDL-s projekttől való
„rugalmas leváláshoz”. Nem úgy történt, s az a vonat már rég kifutott
állomásából, sőt utóbb is voltak kedvező pillanatok (a legutolsó talán ez év
januárjában, http://systemcritic.blogspot.com/2012/01/elore-kell-hozni-aki-most-arra-biztatja.html), de a mainstream
makacs következetességgel szaladt bele a lórúgással felérő pofonba. A
választásokat pedig előre kell(ene) hozni zengi a vezér jobb híján most, csak
elfelejti, hogy néhány hónapja, amikor az utolsó lehetőség volt a kiugrásra
éppen az ellenkezőjét fújta, s szava már pusztába kiáltott halovány nyüszítés.
A helyzet viszont az, hogy az rommagyar szövetség,
1996 óta először, légüres térben lebeg, ráadásul úgy rúgták ki a szovjetből itt
maradt „porzógépből”, hogy elfelejtették hátukra erősíteni az ejtőernyőt és
sehol sem látni védőhálót. Szövetséges, sem román sem magyar, sem kint sem
bent, sehol a széles láthatáron, s az a nyavalyás G, szigorúan egy egységgel és
vészes sebességgel vonzza a pártot az anyaföld fele: nem, nem bölcs levitáció
tanúi vagyunk, hanem ejtőernyőt mellőző tökéletes szabadzuhanásé. Gatyákat
felkötni, vigyázat: itt politikai kommunikáció következik, politikai
analfabétáknak, tizenkettő alattiaknak és ügyefogyottaknak ajánlott!
Ha csak hetyke
vezetőink lennének a vesztesek, nem lenne semmi gond vele, kellemes
becsapódást, és jó étvágyat kívánhatnánk nekik ahhoz, amit főztek –
politikailag idiótának lenni, mindenkinek (magán)joga -, csak hát….
Következmények nélküli politikai életünkben veszíteni csak az istenadta tud, a
meggazdagodott és fölfuvalkodott politikai felvilág, s annak kamarillája kösz,
megvannak. Nekünk meg jön a sanyarú hét esztendő, képviselőink által megejtett
nagy lakomák után, a nagyböjt, melyet viszont szigorúan a népek fognak elszenvedni.
Csontra, bőrre fogyni sohasem a hatalmasak szoktak, ők majd politikai
kommunikációs terápiát (értsd érvágást, melynek jelszavai máris zengnek: „miféle
bukta”, „hogyhogy válság”?) alkalmaznak rajtunk, újabb cirkuszt szolgáltatnak
nekünk, megpróbálják szétmaszatolni a felelősséget.
Márpedig az RMDSZ
nagy zakó után újra kell(ene) szabni a testen lötyögős mellényt, mely azt
mondatta, hogy mi aztán (örökösnek gondolt minisztereink legfőképpen) minden
adhatók közül a legjobbak vagyunk (lásd.: http://systemcritic.blogspot.com/2012/02/we-are-bests.html), s ja, ideje újragombolni az immár
testhezálló kisködmönt. Vissza kellene venni a gigantikus arcból, nagyurak.
Most jönnének jól
az alkotó értelmiségiek (a klientúra minden csak nem kreatív), s most lenne
helye a sok-sok konzultációnak, a megszüntetett belső demokratikus intézmények
működtetésének, s most lenne szükség, például a valós politikai platformok
kommunikációs képességének használatára. De éppen most nincs ilyen. Kuss van,
amint a vezér kimondta, nincs ideje holmi eszkátézásnak sem ("Ahhoz kell az SZKT döntése, ha
kormányzati szerepet vállal az RMDSZ, de ahhoz nem, ha a kormány elvesztette a
politikai támogatottságát" - ígéri, hogy esetleg majd évek múlva, ha úgy adódik, hogy újra kormányba
lépnek fő-főink, olyasmit is össze fog hívni). Szóval maradunk abban, hogy a
főnökök – hacsak közülük egyesek az ügyészséget nem kényszerülnek sűrűn frekventálni
– továbbra is mindent tudnak, és mindent megtesznek, ők aztán nem al(k)usznak, tessék
fotelben hátradőlni: biztonsági öv sajna, nincs.
Vagy megeshet, hogy először röpke
posztszocilista történetünkben, a felelősségre vonás bitter sweet ízét fogják megízlelni vezéreink?