2012/08/28

Csuda demokrácia


Csuda egy demokrácia

Mai rádiós jegyzetem 

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=68116%3Amagyari-nandor-laszlo-csuda-egy-demokracia&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

A politika szereplőinek sorozatos tévedése, helyzetismeretük hiánya, a bosszú és a kaján cinizmus eluralkodása miatt, no meg nem utolsó sorban a külső, EU-s és AEÁ-s nyomásnak hála, Romániának olyan elnöke van (ha meg nem viccel és lemond, mielőtt a gall kakas háromszor kukorékol), aki nem mer szembenézni, sőt nem mer megjelenni sem „szeretett népének” színe előtt. Elnök, akit a nép (szinte kilencven százaléka) elutasít, akit egyre inkább csak az átpolitizált, zsarolható (így tehát megzsarolt) Alkotmánybíróság, és saját közvetlen maroknyi, de létében érdekelt klientúrája támogat! A mindent elöntő politikai manelizmus, a szimulált demokrácia eljutott, sajátosan hazai fejlődésvonalának új állomásához, melyet stílusosan „smekker (vagy gazember) demokráciának” nevezhetnénk, ahol a szabályok gátlástalan kijátszása maga a legfőbb szabály (az Ab elnökének kedvenc kifejezésével, a törvények értelmezhetősége, teszi érdekessé azokat).

Az utóbbi két hónapban nagy divatja lett a „verbális aggódásnak” a vezető európai és az AEÁ kormányának körében, kishazánkkal kapcsolatban. Már-már páni félelem uralkodott el a nagyhatalmak körében, a „demokratikus intézményrendszer romániai veszélyeztetettsége okán”, csak éppen nem azért aggódnak, ami valóban veszélyezteti a népfelséget és a kifejezett demokratikus akarat érvénybe lépését, hanem épp ellenkezőleg: semmibe veszik az elnök menesztésére voksoló elsöprő többség akaratát. Külföldön senkinek sincs szava az átpolitizálódott Alkotmánybíróságról, mely a parlament legfelsőbb házaként kezd törvényalkotó kezdeményezéseket tenni, vagy népakaratot cenzúrázni (ha éppen azt a politikát egyengeti, melyet a nagyhatalmak elvárnak), ellenben lassan mindenki el kezd egy fiktív, „megálmodott” román demokratikus rendszert félteni. Az sem számít, ha ez az aggodalommal körülvett ál-jogállamiság éppenséggel eltakarja a valóságot, – hányan vagyunk, illetve hányan vannak, akik szavazásra jogosultak, és hányan akik az állandó szavazói névjegyzékben kellene szerepeljenek? – vagy a demokratikus rendbe vetett bizalmat fenyegeti.

A demokratikusnak mondott – és „otthoni” körülmények között a jogállamiság legfinomabb szabályaira, még a PC beszédre is oly érzékeny – posztmodern nagyhatalmak sajátossága, hogy azokat a népszuverenitást korlátozó politikai lépéseket, amelyeket otthon meg nem mernének tenni, rendre elkövetik nemzetközi téren, a kisállamokkal szemben. A belső viszonyait tekintve egyre demokratikusabb, liberálisabb, illetve toleránsabb AEÁ, és nyomdokaiban az EU vezető hatalmai, külső kapcsolataikban, úgynevezett „nemzeti érdekeik” (legyenek azok gazdaságiak, katonaiak, vagy akár kulturálisak – lásd. Hans Morgenthau) érvényesítésében egyre kevésbé mondhatók toleránsnak, érzékenynek a jogállamiság, a demokratikus értékrend és a tolerancia fennen hirdetett értékeire. (Ez történik többek között, az Unió gazdag tagállamainak esetében a bevándorlás, és a munkavállalási jog korlátozása, a romák kiutasításakor, stb.). A nagyhatalmi „nemzeti érdekek”, még ha geopolitikainak is mondják vagy más divatos kifejezéssel is illetik azokat, fölülírják az odahaza féltve őrzött demokratikus vívmányokat. Összeszámlálni is nehéz lenne, hogy példának okáért az hányszor alkalmazott kettős mércét, „rövid” története során, belső- és külső politikájában, és külföldön támogatott, olyan politikákat és politikusokat, akik nem a demokrácia, hanem a diktatúrák irányába mozdultak el, éppen az amerikai segítséget kihasználva. A létezett szocialista rendszerek, a kétpólusú világrend megszűnte után, a népszuverenitásra oly érzékeny művelt Nyugat élen jár(t), más népek és nemzetek szuverenitásának korlátozásában, és ez történt most Romániával is. Ne legyenek illúzióink, Barroso 11 pontja” és Gordon „intelmei” (melyeket mellesleg arra alapozott, hogy a népszavazáson „észlelhető” visszaélések – ezekről azóta kiderült, hogy még az Ab szerint is fiktív állítások  – miatt kell visszaengedni hivatalába a felfüggesztett elnököt), a népfelség és a demokratikus rend korlátozását jelentik. Világossá lett, hogy az EU vezető államainak és az AEÁ-nak nem érdeke Băsescu, törvényes és demokratikus, a népakaratot figyelembe vevő eltávolítása, ami nem világos az az, hogy mi is áll e mögött az elköteleződés mögött? Magyarán, hogy mekkora és miféle árat fogunk fizetni ezért a minden bizonnyal kölcsönös elköteleződésért, – hiszen Băsescunak, a feltétlen lojalításán túl, igérnie kellett valamit ezért cserébe – az, hogy mit: a jövő zenéje. A számlát márpedig be fogják nyújtani és kiderülhet ez fájóbb és nyomósabb lesz, mintha a jelenleg regnáló pártok úgymond szembe mentek volna a külföldi nyomással, ha például nem statuálják a népszavazáson a részvételi küszöböt (mint ahogy, „egyébiránt” azt a Velencei Bizottság egyenesen ellenzi).
Az elhibázott politikai lépések, melyek az elnök elmozdítására és a népszavazás körül történtek, de a nyugati beavatkozás is minden bizonnyal negatív következményekkel járnak majd az élet minden területén, de visszahat Európa megítélésére is. Egészen mostanig azt mérték az összehasonlító közvélemény-kutatások, hogy Románia lakosságának túlnyomó többsége megbízik Európában, sőt szinte kritikátlanul EU párti. Most meg könnyen meglehet, hogy az euroszkeptikus és amerikaellenes hangok és vélekedések kerülnek előtérbe és minden bizonnyal ez a nacionalista, protekcionista, intoleráns, stb. eszmék egyidejű megerősödésével fog járni. Mert, mint lenni szokott, ott feslett fel az „európai demokrácia szövete”, ahol a leggyengébb volt, és ez kies hazánk határaival esett egybe: a sokszereplős politikai szcénán (mezőnyben) valaki(k) átlépték a Rubikont: a háború csak most kezdődik, tökkelütött ország egy fokkal mélyebbre került a pokol tornácánál.

2012/08/21

Nép-népszámlál-népfelség


Nép – népszámlál – népfelség

Mai rádiós jegyzetem 

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=67206%3Amagyari-nandor-laszlo-jegyzete&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

Mire adásba kerül ez a jegyzet, meglehet a hallgatók, már ismerni fogják az Alkotmánybíróság ma esedékes döntését a népszavazással kapcsolatban. Nagyobb esélyt én mégis annak adok, hogy a döntés elnapolódik, egyik sarkalatos álláspont – érvényesnek vagy érvénytelennek tartani a referendumot – sem fogja megszerezni a bírák kétharmadának (6-3) a voksát.

Volt sejtésem a népszámlálás fontosságáról és rengeteg hibájáról, valamint hiteltelenségéről, még az előzetes ideiglenes adatok közzétételekor, amikor azt írtam egy cikkben: „nem tudjuk meg, hogy hány szavazó van, így nem állapítható meg például népszavazások érvényessége (a nyilvántartásba vett szavazók fele plusz egy arányú részvétele), …”. S, lám mára kiderült, hogy valóban fogalma sincs az “illetékeseknek” (néha az illetékesség eldöntése is problematikus) arról, hogy kik és hányan kellene hogy szerepeljenek az állandó választói jegyzékeken, akiknek számához viszonyítani kellene a népszavazás részvevőinek számát, azért, hogy eldönthessük érvényes volt vagy sem a voksolás. Az elnök menesztésének centrális politikai kérdése népszámlálási, lakosság nyilvántartási, választói névjegyzékek hitelességének, a kitelepülők számának, a halandóságnak, azaz szociológiai, társadalomstatisztikai, és demográfiai, illetve adminisztratív kérdéssé minősült át. Szociológusként mondom, hogy a politikai osztály felelősségének áttolása a társadalomtudósok térfelére, akiknek szavára, jelzéseire, racionális társadalomszervezési elveire mind ez ideig képtelen volt figyelni a dölyfös és öntelt politikum, a demokratikus rend elsilányulása, és kiürülése. Látszólag az egész kérdéskör arra szűkül le: hogyan lehetséges, hogy a népszámláláskor számba vett 19 millió állandó jelleggel az országban lakó polgár esetén 18,3 millió szavazó legyen a választói névjegyzéken, mikor azt is tudjuk, hogy a lakosság 18%-a (mintegy 3,5 millió személy) kiskorú? Miközben a reális kérdés az, hogy vajon A TÖRVÉNYEK ÉS A JOGI SZABÁLYOK A „VALÓSÁGRA” KELL, HOGY ALAPULJANAK, VAGY A VALÓSÁG MÁSODRENDŰ? a változékony politikai érdekek mentén hozott, ezért elfogult, részleges érdekeket kifejező jogi szabályozás, felülírhatja a valóságot.

Én azoknak adok igazat, akik azt mondják: a jogi szabályoknak és értelmezéseknek a VALÓS TÁRSADALMI FOLYAMATOKON, kell alapulniuk, azokra szervesen ráépülniük. Ez az elv végső soron a NÉPFELSÉG elvébe torkoll, mely kimondja „minden jog forrása a népakarat”, minden kormányzati hatalom eredete a nép, csak a polgárok közössége ruházhatja át hatalmát másokra, hozhat létre KÖZhatalmat. A rousseaui népszuverenitás, olyan elv, mely minden demokratikus – néphatalmi - rendszer alkotó eleme, sokszor kimondott, sokszor alulértett, de meg nem kérdőjelezett alappillére, végső talapzata. A jogi szimmetria elve – mely azt mondja: ugyanúgy ahogyan megválasztották, le is válthatják az elnököt – fölül kell, hogy írjon minden más „jogelvet”. Ebből esetünkben az következik, hogy akit a polgárok 5 millió szavazattal köztársasági elnökké választottak, azt 7.4 millió ellenszavazattal meg is foszthatják elnöki székétől. Minden további számháború, a politikai játszma része. Nincsenek „objektív” statisztikai adataink (a hanyagságon és sorozatos mulasztásokon túl, főként az (e)migrációs folyamatok ellenőrizhetetlensége okán), de biztosan tudjuk, hogy a Băsescut hatalomba emelő, őt felhatalmazó politikai népakarat megváltozott, sőt az ellenkezőjébe csapott át. A román politikai közösség, az állampolgárok elsöprő többsége az elnök távozását óhajtja, és ezt határozottan kifejezte július 29-én.

Aztán itt van az Alkotmánybíróság, amely szemmel láthatóan átpolitizálódott és képtelen a helyzet magaslatára emelkedni, „időhúzásra játszik”, vagy végképp megbénult. Ne feledjük, bár magasan magunk fölé emeltük az alkotmánybírákat ők mégiscsak közhivatalnokok, sőt közszolgák (public servants). Jogi és egyben politikai döntéseiket – végső soron – a népnek, a polgárok közösségének kell jóváhagynia, akármeddig csűrjük csavarjuk is a népszavazás eredményeinek értelmezését: „a nép beszélt”, az urnákhoz járult és kifejezte akaratát, szinte másfélszer annyian mondtak igent az elnök menesztésére, mint ahányan megválasztották őt, jó három éve.

Vox populi vox dei – a nép hangja az istenek hangja - tartja a régi latin mondás, csakhogy mint szinte minden, ez is a visszájára sülhet el mifelénk. Nálunk a megbukott Zeusz – köztudott, hogy Băsescut Zeuszként emlegették, talp- és egyéb testrészeinek nyalói – hangja túlharsoghatja a nép hangját. S, ha ez bekövetkezik, akkor jön csak az igazi háborúskodás, s akkor az olümposziak legyenek irgalmasak velünk.

2012/08/20

Csendélet lófarral


Ki ültet fel kit?

A szimbólumok gyakran uralják a társadalmi helyzetet, a szcénát, és a résztvevőket, az embereket, miközben ügyes manipulációs technikák részeként együttérzésre, de ellenségeskedésre, vagy ellenállásra is motiválhatnak. Akarva-akaratlanul behatolnak az emberek tudatába és hatnak motivációikra, sőt heves érzelmi indulatokat váltanak ki, vagy tudatállapotokat módosítanak. A politikai szimbólumalkotás sajátossága, hogy egyszeri jelentéseket és motivációkat épít fel, illetve hív elő a részvevőkből.

Van egy kép,




amely bejárta a hazai (mind román, mind magyar) sajtót, és amely Băsescut, a felfüggesztett elnököt, ábrázolja valahol a Székelyföldön, amint kezet ráz egy „tipikusan” öltözött és „tipikus” helyzetben megszólított „székely emberrel”, aki mellesleg szekér elé fogott lovát vezeti. Találkozás a „ló farkánál” - címet viselhetné a kép, s ez jól kifejezné egyfelől a paraszti világot, melyhez mindkét szereplő, más-más módon hozzátartozik, de utalna a kolozsváriak körében elterjedt találkozóhelyre is (ott a Mátyás-szobor lovának faránál szoktak találkozni a diák-népek), mintegy kontrasztként.
A kézfogás a ló hátán átnyúlva történik, a két szereplő a patás két oldalán állva nyújtja át kezét jattra, a felszerszámozott igavonó horpasza fölött. Érdekes módon a köztük levő társadalmi- és kulturális távolságot az is jelzi, hogy az ex-elnök fentebb áll és így, úgy tűnik magasabb, mint a megszólított „helyi ember”. Valószínű már kissé elhaladt a ló mellett a politikus és utóbb, mintegy „visszanyúlt”, hogy kezet rázzon a fuvarossal.
Mintha a zavartan mosolygó bizalmatlan, de mégis hálás, vagy legalábbis a helyzet egyediségét, rendkívüliségét, felfogó fuvarost, a tőle testét elfordító, kezét mintegy leereszkedően nyújtó ex-elnök arra akarná rávenni, hogy lovára felüljön. Băsescu fel akarja ültetni a polgárt! Másik olvasatban esetleg Băsescu készül „átugrani a ló túlsó oldalára”, amit ugye nem először tenne meg hosszú politikai és nemcsak, karrierje során és esetleg politikai menedékjogot kérni, az amúgy nem is létező „Székelyföldön”.
A politikai szimbólumok ez esetben sem csalnak, illetve a képi „elszólás” megmutathatja a valóságot, a mögöttes szándékot. S, itt bújik ki a szög is a zsákból, igen Băsescu fel akarja ültetni a székelyeket, kötőféken (meg)vezetni és ráadásul még körbehordozni is, közszemlére, hogy íme a székelyek, azok igazán hálás, sőt tökéletes alattvalók. A leereszkedő és mosolygó – vagy inkább, ravaszul somolygó – politikus, aki ráadásul egy bizonytalan terepen mozog, hiszen nem beszéli a helyiek nyelvét, nem igazán érti-ismeri azok kultúráját, „a főnök idegen vidékre látogat" pózában tetszeleg. Érdekes az is, hogy a kép középső, azaz leginkább exponált részét a ló fara teszi ki, ezért a képből az a hangulat árad, hogy a lótulajdonos éppen lovánál fogva, mintegy fontosságot nyer, és egyben el is bújhat a patás mögé. Ismerős a kínai mondás: „Amikor a császári menet elhalad a parasztok sorfala előtt, azok földig hajolnak s, közben halkan egy nagyot finganak”? Nos, ilyesmit sugall az „öreg fuvaros”, amint mosolyra húzza száját, de lovát helyezi maga és az idegen hatalmas közé, a ló eltakarja nemcsak a testét, hanem a valós gondolatait is, megvédi a leleplezéstől, és nem kényszeríti igaz hajbókolásra. Aztán az is jellemző, hogy nem hagyja abba munkáját, a lóval való foglalatosságot, a „vendég” érkezése miatt. Baloldalt a háttérben, alig kivehetően, de emberek, „helyiek” vannak, akik figyelik a történetet és minden bizonnyal a jelenet lejárta után sűrűn fogják kommentálni, a részvevő fuvarossal, de az esti kocsmázáskor a szélesebb közönséggel is. Băsescu mögött félig takarásban, testőre tűnik fel, aki rosszallóan tekint az előre nem tervezett jelenetre.
A ló új jelentéssel ruházódik fel, a szekér elé fogott jószág egyben kulturális határ, melyen át lehet nyúlni, de átlépni, egymáshoz közel kerülni nem hagy. Jámbor négylábúnak mutatkozik, de ki tudja, egyszer-egyszer megbokrosodik és akkor fékezhetetlenné lesz.
A politikus „köszönetének” és hálájának gesztusa, ez esetben (is) a halál ölelése! Úgy közelít, hogy kifordított, hetyke testtartása, erőltetett mosolya, leereszkedő kéznyújtása a vezér fensőbbségét sugallja, de a ló mintegy „megvédi”, eltakarja a fuvarost, aki jelzi, hogy tudja kivel van dolga. Gesztusa azt is kifejezi, hogy a kötelező kézrázáson túl, bizalmatlan az odalátogatóval szemben, sőt tudatában van annak is, hogy csak hivatalából való elmozdításának veszélye „hozta mifelénk”, késztette leereszkedő gesztusra a „főnököt”: ha marad hivatalában, jól jön a parolázás, ha nem, hát bekerült a sajtóba a fuvaros. Mindkét szereplő méregeti egymást és a jószágot, mosolyognak is mellé, de még egyikük sem esett át a ló túlsó oldalára, mindenki a maga oldalán áll, és senki sem ült fel még (vagy már) a „magas lóra”. Vajon a ló az úr?