Csendélet lófarral

Ki ültet fel kit?

A szimbólumok gyakran uralják a társadalmi helyzetet, a szcénát, és a résztvevőket, az embereket, miközben ügyes manipulációs technikák részeként együttérzésre, de ellenségeskedésre, vagy ellenállásra is motiválhatnak. Akarva-akaratlanul behatolnak az emberek tudatába és hatnak motivációikra, sőt heves érzelmi indulatokat váltanak ki, vagy tudatállapotokat módosítanak. A politikai szimbólumalkotás sajátossága, hogy egyszeri jelentéseket és motivációkat épít fel, illetve hív elő a részvevőkből.

Van egy kép,

amely bejárta a hazai (mind román, mind magyar) sajtót, és amely Băsescut, a felfüggesztett elnököt, ábrázolja valahol a Székelyföldön, amint kezet ráz egy „tipikusan” öltözött és „tipikus” helyzetben megszólított „székely emberrel”, aki mellesleg szekér elé fogott lovát vezeti. Találkozás a „ló farkánál” - címet viselhetné a kép, s ez jól kifejezné egyfelől a paraszti világot, melyhez mindkét szereplő, más-más módon hozzátartozik, de utalna a kolozsváriak körében elterjedt találkozóhelyre is (ott a Mátyás-szobor lovának faránál szoktak találkozni a diák-népek), mintegy kontrasztként.

A kézfogás a ló hátán átnyúlva történik, a két szereplő a patás két oldalán állva nyújtja át kezét jattra, a felszerszámozott igavonó horpasza fölött. Érdekes módon a köztük levő társadalmi- és kulturális távolságot az is jelzi, hogy az ex-elnök fentebb áll és így, úgy tűnik magasabb, mint a megszólított „helyi ember”. Valószínű már kissé elhaladt a ló mellett a politikus és utóbb, mintegy „visszanyúlt”, hogy kezet rázzon a fuvarossal.

Mintha a zavartan mosolygó bizalmatlan, de mégis hálás, vagy legalábbis a helyzet egyediségét, rendkívüliségét, felfogó fuvarost, a tőle testét elfordító, kezét mintegy leereszkedően nyújtó ex-elnök arra akarná rávenni, hogy lovára felüljön. Băsescu fel akarja ültetni a polgárt! Másik olvasatban esetleg Băsescu készül „átugrani a ló túlsó oldalára”, amit ugye nem először tenne meg hosszú politikai és nemcsak, karrierje során és esetleg politikai menedékjogot kérni, az amúgy nem is létező „Székelyföldön”.

A politikai szimbólumok ez esetben sem csalnak, illetve a képi „elszólás” megmutathatja a valóságot, a mögöttes szándékot. S, itt bújik ki a szög is a zsákból, igen Băsescu fel akarja ültetni a székelyeket, kötőféken (meg)vezetni és ráadásul még körbehordozni is, közszemlére, hogy íme a székelyek, azok igazán hálás, sőt tökéletes alattvalók. A leereszkedő és mosolygó – vagy inkább, ravaszul somolygó – politikus, aki ráadásul egy bizonytalan terepen mozog, hiszen nem beszéli a helyiek nyelvét, nem igazán érti-ismeri azok kultúráját, „a főnök idegen vidékre látogat" pózában tetszeleg. Érdekes az is, hogy a kép középső, azaz leginkább exponált részét a ló fara teszi ki, ezért a képből az a hangulat árad, hogy a lótulajdonos éppen lovánál fogva, mintegy fontosságot nyer, és egyben el is bújhat a patás mögé. Ismerős a kínai mondás: „Amikor a császári menet elhalad a parasztok sorfala előtt, azok földig hajolnak s, közben halkan egy nagyot finganak”? Nos, ilyesmit sugall az „öreg fuvaros”, amint mosolyra húzza száját, de lovát helyezi maga és az idegen hatalmas közé, a ló eltakarja nemcsak a testét, hanem a valós gondolatait is, megvédi a leleplezéstől, és nem kényszeríti igaz hajbókolásra. Aztán az is jellemző, hogy nem hagyja abba munkáját, a lóval való foglalatosságot, a „vendég” érkezése miatt. Baloldalt a háttérben, alig kivehetően, de emberek, „helyiek” vannak, akik figyelik a történetet és minden bizonnyal a jelenet lejárta után sűrűn fogják kommentálni, a részvevő fuvarossal, de az esti kocsmázáskor a szélesebb közönséggel is. Băsescu mögött félig takarásban, testőre tűnik fel, aki rosszallóan tekint az előre nem tervezett jelenetre.

A ló új jelentéssel ruházódik fel, a szekér elé fogott jószág egyben kulturális határ, melyen át lehet nyúlni, de átlépni, egymáshoz közel kerülni nem hagy. Jámbor négylábúnak mutatkozik, de ki tudja, egyszer-egyszer megbokrosodik és akkor fékezhetetlenné lesz.

A politikus „köszönetének” és hálájának gesztusa, ez esetben (is) a halál ölelése! Úgy közelít, hogy kifordított, hetyke testtartása, erőltetett mosolya, leereszkedő kéznyújtása a vezér fensőbbségét sugallja, de a ló mintegy „megvédi”, eltakarja a fuvarost, aki jelzi, hogy tudja kivel van dolga. Gesztusa azt is kifejezi, hogy a kötelező kézrázáson túl, bizalmatlan az odalátogatóval szemben, sőt tudatában van annak is, hogy csak hivatalából való elmozdításának veszélye „hozta mifelénk”, késztette leereszkedő gesztusra a „főnököt”: ha marad hivatalában, jól jön a parolázás, ha nem, hát bekerült a sajtóba a fuvaros. Mindkét szereplő méregeti egymást és a jószágot, mosolyognak is mellé, de még egyikük sem esett át a ló túlsó oldalára, mindenki a maga oldalán áll, és senki sem ült fel még (vagy már) a „magas lóra”. Vajon a ló az úr?