Az elmaradt házi feladat
“Június volt s ujjongtunk, nincs
tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.” – Ady
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.” – Ady
A kerettantervek és a tananyagok
újragondolása helyett, kampányfogások és populista szlogenek miniszteri
rendeletbe foglalása folyik: tömény és ártalmas demagógia, melyet sajnálatos
módon éppen a rommagyarság képviselete szorgalmaz (a tanügyminiszter még egy
kompromisszumos, mérsékelt határozatot hozott, az RMDSz által fölvetett, a házi
feladat teljes tiltásához képest). Az elhibázott, de minden esetre soha végig
nem gondolt oktatáspolitikák, a rendszerváltástól számítva végigkövették az
összes politikai pártot, minisztert és minden szereplőt, a tanárokat, diákokat,
szülőket, egyszóval az iskola társadalmának teljes vertikumát és ma már
kísérletezés sem folyik az ésszerű
reformra. A miniszter legutóbbi rendelete, mely az egy-nyolc osztályok
diákjainak házi feladatát lenne hivatott szabályozni, és 1, illetve 2 órában
maximálni azt, már az oktatási reform teljes csődjét jelzi: sem megalapozni,
sem estleg kísérleti jelleggel kipróbálni, sem végrehajtási szabályozást hozzárendelni
nem kell, sem a következményekről nem lehet tudni szinte semmit. Mi fog
történni példának okáért, ha a tanítók/tanárok egy-egy napra mégis több házi
feladatot hagynak diákjaiknak, mint az „előírt” egy, illetve az öt-nyolc
osztályban, a két óra? Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni? Egyáltalán mérhető-e a házi feladat órákban vagy
percekben, amikor nyilvánvalóan az egyéni tanulási készségek és problémamegoldó
képességek, az egyéni ritmus, stb., stb., függvénye az, hogy ki mennyi idő
alatt képes elvégezni egy tanulással kapcsolatos feladatot? Azt már csak
mellesleg teszem hozzá, hogy az eddigi mérések szerint, a teljes oktatási
ciklusra vetítve, a diákok csupán napi egy órát töltenek házi feladatok
ellátásával, így a valós értékhez képest, akár nőhet is a feladatok mértéke.
Tételezzük fel, hogy a szándék
tisztességes és nem csupán kampánypopulizmusból fakad, és a cél egyfelől a
diákok részleges tehermentesítése, másfelől meg a fizetett korrepetálás, a
szülők anyagi kiszipolyázásának csökkentése, vezérelte a határozathozót. A
dolog ekkor is zavaros és ellentmondásos, valamint a pedagógiai alapelveknek
ellentmondó. Nem lenne már érvényes a jó latin mondás, miszerint repetitio est
mater studiorum? Vajon nem éppen az érdekes és motiváló, kreatív és felfedező,
stb., egyéni tanulás biztosítja a diákoknak az önálló munkára való
fölkészítését, az ismeretek alkalmazásának/alkalmazhatóságának gyakorlata, nem
fontos célkitűzés, már? Sőt, én még azt is hozzáteszem, vajon nem hasznos a
szülőknek is, és az egész családnak, a családon belüli (intra)kommunikációnak,
a közös munka, vagy a házi feladatok szülői ellenőrzése nem játszik
szocializációs szerepet? Csakhát az értelemes és racionálisan
megtervezett házi feladatok integrált, projektekre épülő, kreatív és
feltáró, stb., elképzelése és gyakorlatba ültetése helyett jön a demagóg és
nagyon is föltételes tehermentesítés. Így a tananyag nem könnyebben
elsajátítható, hanem még nehezebb lesz, a tanulás még felszínesebb: a tananyagot
nem sűríteni kell, hanem ritkítani, racionálisan hozzáigazítani a hasznos tudás
megszerzéséhez.
Az oktatási folyamatnak csak
egyik dimenziója a lexikális tudás átadása/megszerzése, az informatív funkció. A
másik a formatív, a viselkedés, a motiváció, az önálló tevékenység, az
exploratív képesség, a motiváltság, stb., alakítására eddig sem volt ideje az
iskolának. Most majd még sűrűbbek lesznek a tanórák, még inkább a véglegesítő
és érettségi vizsgákra kötelező, nagyon szerteágazó, túlnyomórészt memóriára,
biflázásra és visszaböfögésre, apelláló és haszontalan tudás megszerzésére
fognak koncentrálni a tanárok. Voltak és vannak, olyan feladatok, melyek
megnevezésükben is „háziak”, ezután csak órán fognak mesét vagy regényt
olvasni, verset tanulni, írásjeleket begyakorolni, rajzolni, zenét hallgatni, rovar-
és/vagy lepkegyűjteményt létrehozni, búzát csíráztatni, kisállatot nevelni, stb.,
stb., stb., a diákok? Mert, természetesen, az iskolai feladatokat pusztán megismétlő,
fantáziátlan és monoton, illetve a gyerekek képességeit helyből meghaladó tevékenységeket
fölösleges házi feladatnak kijelölni. De vajon az időbeli maximálás, netán a
teljes eltörlés helyett, nem az ésszerűsítés, arányosítás, kiegyensúlyozás a
járható út? és főként a projekt alapú, önálló tevékenységet igénylő, és azután
ezeket értékelő házi feladatok, nem szerves részei az új nemzedék
fölkészítésének? A virtuális térben föllelhető hallatlan mennyiségű információ
irányított és pedagógiai célzatú fölhasználása a házi feladatok keretében, nem
értelmesebb, mint csupán játszani/időt tölteni hagyni a fiatalokat a virtuális
térben, a világfaluban? Vajon nem arra való az értelmes és korhoz igazított
házi feladat, hogy egyfelől megszerettesse a tudást, a tudományokat, a
művészeteket, a kultúrákat, másfelől meg hogy felvértezze az ifjúságot
szövegértéssel, a manipulált beszéd leleplezésére késztetni őket, és általános
műveltségüket (general knowledge) pallérozni? Vajon nem arra való a házi
feladat, hogy a fiatalok maguk találhassák meg, hogy mi érdekli őket és mit
tanulnak szívesen, mire vannak készségeik, mihez vonzódnak és azután ez segíti
a pályaválasztásukat, helyük megtalálását a munka világában?
És tisztázzuk, a néha és csupán hevenyészett
módon hivatkozott külföldi példák, azért nem mérvadóak, mert ahol gyakorlatilag
nincs – legalábbis nincs a nálunk évszázada működő poroszos iskolai rendeszerre
jellemző szigorún kötelező és magolásra serkentő, érdektelen és nem motiváló,
hanem inkább demotiváló, stb. – házi feladat-rendszer, ott a diákok plusz
iskolai időben (after school program), végzik el a megfelelő feladatokat,
pedagógusok segítségével. (Ilyen rendszer nálunk is működik, széles körben, a mostani
miniszteri határozat ezért is visszás).
Még jó, hogy a politikai
kampányok csak néhány hetet tartanak, hiszen, ha hosszabb lenne a jelenlegi –
szigorúan a rommagyar szervezet kifejezett igényének megfelelően – a miniszter végül
a gravitáció törvényét is felfüggesztené, és lebeghetnénk
a demagógia légüres terében, egyszerre szállnánk el, kisebbség és többség,
diák, tanár, szülő, és maradna a nagy átpolitizált színtelen, szagtalan, sárga,
büdös gáz.