Szép új, McMiccs-és-sőr, világ
Globalizálódunk és
lokalizálódunk (lásd még glokalizáció), vagyis az amerikai típusú világterjeszkedés jelképe, holnaptól figyelembe
veszi sajátos ízlésünket és – május egyre – papírízű miccseket dob piacra, az
abban érdekelt romániai nagyközönség számára, örvendezzünk. Gondolom sok
rommagyar méltányolná, ha előljáróink jövőre kijárnák a cukrozott és diózott
papírízű Mc-kürtöst is (leánykori nevén „kúrtóóós kolács”), már a kisebbségi
jogok biztosításának örvén, hogy végre mi is belépjünk a nagyvilág sorába, legalábbis
junk food kategóriában.
Na,
de komolyra fordítva, holnap Május elseje, a munka és a dolgozók ünnepe és
nincs már sem „munkásököl vasököl”, aki odacsapna, de még csak lelkes speechek és utcai
megmozdulások-tiltakozások sem várhatók szép hazánkban, mint minden bizonnyal
lesznek szerte a kapitalista világban, ahol böcsületje van még a
baloldaliságnak. Nálunk a munka ünnepe hétköznapi piknik, pedig a kibontakozó
és elhúzódó világválság, a kapitalizmus rendszer-válságának,
legnagyobb vesztesei minden bizonnyal újfent mi – a periféria - szegény vagy
feltörekvőnek mondott országainak lakosai leszünk. Aztán mielőtt rám förmedne akárki is, hogy nálunk,
ha nem tudnám, éppen
baloldali(nak mondott) kormány van és miért is kellene fellépni ellene, hadd
jegyezzem meg, hogy a baloldali kormány még a progresszív adózás régi szocdem
vívmányának visszavezetésében sem jeleskedett ezidáig. Mit mondhatnék a munka
törvénykönyve „helyreigazításának” elmaradásáról és a munkahelyteremtés,
jövedelemnövelés, társadalombiztosítás, egészségügy, stb. baloldali értékeinek
állapotáról? Tudunk-e bármiféle intézkedésről, mely a szegényeken segít,
marginális csoportokat integrál, tanulási és karrierépítési lehetőségeket
teremt és mindenekelőtt decens és emberhez méltó életfeltételeket biztosító
jövedelmeket eredményez? Költői kérdések persze, mert akármennyire is
pontatlanok a „hivatalos” statisztikák: országunk és régiónk Európa
legelmaradottabb, legszegényebb övezete. Olyannyira rosszul állunk, hogy lassan
minket már „kizsákmányolni sem akar” a globális nagytőke. A lakosság egyre
nagyobb szegmense kell külföldre távozzon, hogy ott hagyja magát bagópénzért
kizsigerelni, az itthoniak pedig „megélhetési parasztok”-ká lesznek, vidékre
szorulnak ki, apró kis háztájiból próbálnak nyomorúságos körülmények között
„túl”-élni. S, közben szinte mindenkit megtéveszt – a médiák pedig szinte
kizárólag őket ajnározzák – az a föltűnő és hivalkodó, nagyarcú kisebbség, mely
a rendszerváltás nyertese: az ügyeskedők és pofátlan garázdák, a politikai
felvilág és a bünöző alvilág határán lebzselő törpe minorítás, korrupt, felfuvalkodott
és urhatnám tagjai, akiktől nem látjuk az indokolatlanul csendes,
kiszolgáltatott, vesztes és egyre reménytelenebb, szervezetlen többséget.
Egyszóval – piknikezés helyett - hangosan kellene kiáltanunk, az
igazságtalanságok és a mindent fölülmúló korrupció, a kizsákmányolás, az
elnyomorodás és hanyatlás okán, de nincs itt baloldali mozgalom, nincs hiteles
baloldali párt (sem román, sem rommagyar) és még szakszervezetek sincsenek,
akik világgá kürtölhetnék a munka és a munka világának nyomorúságát. Itt
tartunk most, és kilátásaink sem rózsásabbak.
A baloldali mozgalmak (azok
hagyományos szocdem formájától, az új progresszív és olykor anarchista balos
mozgalmakig) különösen rossz történelmi pillanatukat élik, posztszocialista
térségünkben. Ha igaza van ugyanis Immanuel
Wallerstein-nek (és társainak), akkor a kapitalista világrendszer
strukturális válságával, és nem csupán egy múlandó (ciklikus) krízisével van dolgunk.
Meglátása szerint az elkövetkező harminc-negyven eztendőben fog eldőlni, hogy a
kapitalista világgazdaság és társadalmi rendszer, a válságot követően, egy még egyenlőtlenebb
és még kevésbé demokratikus, vagy pedig egy egyenlőbb és részvételibb társadalom
fele fog elmozdulni[i]. A
kérdés eldöntésében a globális baloldali társadalmi mozgalmaknak meghatározó
szerepük lehet. Mi (a régiónk egészét értve itt) pedig kimaradni látszunk ebből
az újraformálódó világból, kozkáztatva azt, hogy a „következő világ”
elszenvedői is mi leszünk, megalkotói pedig mások és máshol vannak, ne is
csodálkozzunk, ha újra vesztesekké válunk, ha nem lesz az új világban sem
szavunk.
És ide kívánkozik a megjegyzés: a
rendszerváltás kudarca abban is megmutatkozik, hogy nem jött létre hiteles és
hatékony bal-, illetve liberális oldal, hogy a jobboldal és a szélsőjobb
becsatornázta, kisajátította azokat a témákat is, amelyeket a baloldalnak és
liberálisoknak kellett volna, és nemzeti, sőt nacionlista és xenofób,
liberálbolsizós rigmusokba foglalta a globalizáció-kritikát, a kapitalista rend
bírálatát, a kisemberek mindennapi életének és konfliktusainak kérdéskörét,
stb.
Két Mcmiccs (vagy reménybeli
Mckürtös) és sok sőr közepette, talán ez kellene foglalkoztasson e majálison.
[i] V.ö. Immanuel Wallerstein, 2011, Structural Crisis in the World-System.
Where Do We Go from Here?. Monthly Review,
62, 10,31-40 pp.