Ki is az a 200 éves Marx, és mit akar?
Akárhogyan is nézzük a
kétszázéves Marx évforduló mifelénk csakis azt mutatta meg, hogy mennyit
süllyedt a közélet, a közös okoskodás, a nyilvános vita, a filozófia, a
gazdaságtan és végül a publicisztika színvonala. Persze ez sem kevés, mármint a
hanyatlás, az igénytelenség, a primitív-demagóg közbeszéd eluralkodásának való
tükörnyújtás. És azt is eszünkbe juttatja, hogy nemrég még rommagyar
filozófusok és közéleti hangadók is részt vettek – fölkészültségüknél és erúdíciójuknál
fogva még a legsötétebb elnyomatás körülményei között is megtehették – a (neo,
poszt, reform vagy kritikai) marxista vitákban: volt saját mondanivalójuk. Vagy
felejtsük el, hogy volt nekünk Bretter Györgyünk is? (Hogy csak őt említsem,
mert nem volt nekünk saját Antonio Gramscink, de még Lukács Györgyünk sem, mert
hogy műveit hasonlóan kevesen ismerik). S, mivel azok, akik időnként úgy
léptek/nek föl, mint valamiféle Marx-követő „tiszta elmék” most éppen alkalmi maoista
korszakukat élik (persze stílusosan Alain Badiou félreolvasatát követve) és már
nem is pitiznek az általuk elképzelt Marxnak, a legszínvonaltalanabb és
közönségesebb, a magyarországi gyűlöletkampányhoz igazított publicisztikák és kommentek
virágoznak. Becsületére legyen mondva, a hiányt (nem tudni, hogy egyáltalán
fölkértek volna valakit, hogy próbálkozzon meg egy Marx interpretációval?) a
transindex.ro, azzal próbálja kitölteni, hogy átveszi TGM Mércében megjelent alkalmi írását. Így mégiscsak megjelenik rommagyar fölületen is a
gondolat, hogy: ”Marx osztozik a
legnagyobb gondolkodók balsorsában: őt is félreolvasták, félreértették, műveit
nem ismerik eléggé se hívei, se bírálói – … – , ráadásul hatása (akárcsak olyan
mestereké, mint Platón és Arisztotelész) annyira szerteágazó és sokrétű, hogy
könnyű őt összetéveszteni némely követőivel, s néhány odavetett (ám
agyonkommentált) megjegyzése önállósult, saját szakirodalmat növesztett, amelynek
csak kevés köze lehet gondolkodásának lényegéhez”. Így a magát megveszekedett
antimarxistának tudó, valójában ignoráns és arrogáns, „hetyke tudatlanságára”
végtelenül büszke publicista, ízléstelen és mindent egybevetve érdektelen,
írásából tudja meg a nagyérdemű (no, ugyan hányan lehetnek ők is?), hogy Marx
nem alsónemű vagy karóramárka, hanem valami más. És ez a más az ami bosszantó,
mert mint primitív írásból és kommentekből
látszik Marx egy „sarlatán”, szóra is alig érdemes, ha nem azért, hogy
elpufogtassuk gyűlölködő kijelentések sokaságát, bizonygatva, hogy értjük az
újpopulista/demagóg üzenetet, most gyűlölni kell, nem baj, ha azt sem tudjuk
kit és mit. Az sem baj, ha Sztálint szidjuk (majd talán ugyanolyan hévvel
dícsérni is fogják ugyanazok), mikor Marxot írunk és az sem, hogy olyan
dolgokkal azonosítjuk a 19.századi szellemóriást, amihez végképp semmi köze. Marx a
jobboldalként tetszelgő populista diskurzusok, a gyűlöletbeszédnek is központi
alakja, mire mennének nevének – de soha nem gondolatainak, azokat nem éri föl
ésszel sem a másod-harmadrangú publicista, sem az ő nagyérdeműje a
kommentariátus – fölemlegetése nélkül?
Egyetlen őszinte
mondata van hangadónak Marx kapcsán, és nagy kár, hogy nem erre szűkítette
írását, mondandója ennyi volt:”Tulajdonképpen akart a fene Karl Marx
születésének kétszázadik évfordulója alkalmából bármilyen módon
megnyilvánulni”. A többi gondolattalan pocskondia, semmi köze Marxhoz. A
színvonalas kritikai műfaj rég halott, az anyázás a dívat, a bayerizmus, úgy
is, mint keresztény érték.
De még a legigénytelenebb
szövegben is van valami, ami reflexióra érdemes, bizonyítja szerző (neve
említésére sem érdemes) cinikus/önsajnáltatónak szánt megjegyzése, hogy ti.
gyerekként, valamennyit, egy olyan rendszerben élt – mi több szerinte egy egész
régió szenvedte meg ezt a dolgot – , mely „Marx tanaira épült” volna. Sőt aztán
állítja, valahogyan, történelmi és földrajzi bakugrások, demagóg szövegelés,
töltelékszavak és mondatok során Marx tanai felelnek usque „százmillió ember
pusztulásáért”.
És itt azért érdemes lenne
megállni az apokalipszissel, és egy ártatlan de attól fogasabb kérdést
föltenni: Ceusescu, Pol Pot, Mao, vagy Castro,
Sztálin, vagy horribile dictu, Rákosi rendszere, hogyan és mennyiben „épült
Marx tanaira”? És a választ nem várhatjuk demagóg, szerencselovagoktól, akik
most éppen a trendet vélik meglovagolni, de biza kihívás ennek megválaszolása a
létezett szocializmust megtapasztalt, és a „marxi tanokat” valóban ismerők
számára. Eszme és gyakorlat, filozófia, vagy egyenesen utópia, és praxis
viszonya – és persze nemcsak Marx kapcsán, de miatta fokozottan, hiszen ő
állította, hogy „a filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; a
feladat az, hogy megváltoztassuk” – máig megoldatlan föladvány. Nem túlzás azt
mondani, addig nem tudunk – legalábbis eszmei értelemben – túllépni
közelmúltunkon amíg ezt a kérdést meg nem válaszoljuk, és sajna Marx ehhez nem lehet
útmutató, ő az összevetés egyik pólusa, de receptet, továbbra sem adhat.
Újra kell gondoljuk (vagy marad
az unthinking) az összefüggést, hogy pontosan megérthessük nemcsak a
közelmúltat, hanem a jelenlegi krízis(ek), a világ rend(etlenség) hátterét, és
ha kell, tagadjuk meg Marx valamely olvasatát, csak oldjuk meg a föladványt. Mi
került válságba, ha nem a Marx által joggal és ezidáig a legalaposabban – ti.
lényegét, a kizsákmányolást és elnyomást tekintve és elítélve – bírált kapitalizmus? Létezik-e
alternatívája a jelenleg éppen válság-ciklusát élő kapitalista világrend(etlenség)nek?
Vessük el azt a Marx által vizionált 19. századi történelemfelfogást, hogy a
progresszió állandó, hogy a történelemnek iránya és célja van, de akkor
vázoljunk plurális történelemképet, alternatívákat, hiszen az elméleti
kilátástalanság kezelhetetlenné teszi a válságot.
Egyébként a 19. századi Marxon
számon kérni 21. századi kríziseink megoldásának kulcsát, több mint balgaság,
olyan ez, mint volt párttitkárok (wow,
elgondolni is borzasztó, köztük élhetett és eszmélhetett szerző) anekdotikus
mondása miszerint „Platón hibája, hogy nem ismerte föl a munkásosztály
forradalmi szerepét a történelemben”.
Hát, itt tartunk (azokról az írásokról
pedig fogalmam sincs hol lehetnek, melyek: „az
erdélyi magyar médiában is sok magvas gondolatot vázoltak fel a Mestert
méltatva” /sic!/, miközben még nyomuk sincs. Ennyire megbízható szerzőnk, de akár
a marxizmus „lényegének” sebtében való felvázolásából is kitűnik ez),
ostobákkal és balgákkal, sőt rosszindulatú és tudatlan propagandistákkal tele
volt mindenkor a világ, (no meg a hócipő) csak eddig, mintha, nem lettek volna
ilyen szemtelenül büszkék előbbi jelzőkkel leírható „teljesítményükre”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése