Egyensúlyhiány
Két dolgot lehet, többé-kevésbé
biztosan, állítani az új miniszterelnök-jelölttel kapcsolatban – már azon a nyilvánvaló tényen túl, hogy
szintén a PSD-elnök teleormáni fief-jéből való – és mindkettő sötét időket
vetít előre.
Egyik, hogy biztosan lojális
pártelnökéhez, és ezt nem is rejti véka alá. Mostmár csak azt kellene tisztázni
ezzel a lojalitással kapcsolatban, hogy mint egyfajta nem feltétlen racionális,
érzelmileg beágyazott attitűd, mennyire stabil, mennyiben lehet hosszútávon, és
főként, miniszterelnöki pozícióból gyakorolni. Ráadásul, amint azt Tăriceanu
szenátus-elnök, a kormányzó hatalom kisebbik pártja vezérének szíves közléséből
immár tudjuk, a miniszterelnök csak a Dragnea helyettesítője, román
kormányhangja, afféle „adminisztrátor”, ügyvivő feladatokat fog ellátni
(sic!, ami persze törvényellenes, de kicsire már senki nem ad: ezennel a stróman
miniszterelnök intézménye, feltalálva!). Sejtésem, és az előzmények
figyelembevételével képtelenség kormányzást egy külső – és ennyiben
természetesen a dolgokat egy a kormányon kívüli pozícióból megítélő – személy
kénye-kedvének megfelelően bonyolítani, miközben ez a helyzet akaratlanul is
erodálja a föltétlen hűséget. Másfelől, mint minden érzelmi viszonyulás a hűség
is illóanyag egykettőre elpárolog, nemcsak egy kifáradó házasságban, hanem
annál inkább egy politikai (valójában klienteláris, a politikai korrupciót
populizmussal eltakarni igyekvő) viszonyban, mely ráadásul kiegyensúlyozatlan.
A mérleg nyelve egészen a beiktatásig Dragnea javára billen, ő van hatalmi
helyzetben, ezt követően viszont az asszimetrikus viszony kiegyenlítődik, sőt
előbb-utóbb – akár a két legutolsó miniszterelnök esetében – átbillen a mérleg és
jön a konfliktus, majd a saját kormány elzavarása. Semmit sem változtak azok a
körülmények, melyek két kormányfő és kormány, valamint nagyszámú miniszter
menesztését eredményezte, nincs okunk azt föltételezni, hogy ez másképpen fog
történni a közeljövőben. A beiktatásra váró Dăncila-kormány soron következő
bukása a változatlan politikai mátrixba, abba a strukturális elrendeződésbe van
előre bekódolva, mely eddig is válságot, kormányozhatatlanságot okozott.
A másik tudható dolog a kijelölt
miniszterelnök-asszonnyal kapcsolatban az, hogy hangos híve az
igazságszolgáltatást érintő módosításoknak, melyeket a politikai nyugat mellett
az államelnök, és ami fontosabb a szakma és civil társadalom élesen ellenez. Ráadásul
egy olyan pillanatban próbál kormányt alakítani, amikor a korrupció-ellenes
harc jogi kereteit mindenáron módosítani, meglágyítani próbáló hatalom, egyszerre
a parlamentet, a bírókat és ügyészeket, az
államelnököt az EU és USA valamint a nyugati államok képviseletét, stb. rossz
politikai kommunikációval, maga ellen fordította. Most a kedélyeket az a PSD-s párthatározat
borzolja, mely, az ártatlanság vélelmére álságosan hivatkozva, megvádoltakat is
„büszkén”
engedélyez kormány–, illetve miniszteri fukcióba jelölni.
De a PSD-ALDE mindenekelőtt a
civil társadalmat hívta ki maga ellen – mégpedig egyszerre annak szervezett és
jó nyugati kapcsolatokkal rendelkező NGO-it, és ugyanakkor az utca emberét, a
vox populit is – mozgosította maga ellen. Márpedig az utca hangja, a civilek,
akikkel egyelőre nem tud mit kezdeni a parlamenti többséggel rendelkező
hatalom, nagyon is mozgosítható, és máris aktív. Még el lehet hallgatni,
illetve kicsinyíteni a részvevők számát, a szombati tüntetéseken, úgy tenni,
mintha követeléseik el sem hangzottak volna, de a dolog minden bizonnyal
folytatódni fog. Hatásukra pedig egyéb ügyek miatt – lásd. infláció,
árfolyamesés, gondokat okozó adóreform, és mindenekelőtt a korrupció, stb.,
stb. – elégedetlenkedők is csatlakozni fognak hozzá, újra bizonyítva, nem lehet
populista jelszavakkal, a vox populi ellenében kormányozni.
Közelebb hozzánk, nagy kérdés,
hogy érdemes-e a rommagyar politikai establishmentnek ezzel a kormánytöbbséggel
menetelni? Vállalható-e egyáltalán Dragnea két szép szeméért a kooperáció, a
rommagyar polgárság jórészének ellenében? (Ha Márton Árpádot kérdezzük, persze
ő reakciósabb és radikálisabb az igazságszolgáltatás kiszolgáltatásában, mint a
legtöbb PSD-s társa, Csordáchébb, a Iordachenál). Új fejlemény, hogy – az (i)gazságszolgáltatás
újraszabályozási kísérlete, és a korrupciós ügyek miatt, stb. – a rommagyar
civil társadalom is mozgolódik, és ezt nem lehet másképpen értelmezni, mint
ellenállást a rommagyar politika jelenlegi kurzusával szemben. Szombaton még
csak egy-két
tucatnyi civil tüntetett Bukarestben a hatalom, és alulértetten
mindenképpen az azt követő szövetség ellen, de eddig is sok rommagyar vett
részt a kormányellenes megmozdulásokban, és számuk növekedni fog. Olyan
szolidaritás épülhet föl a civil társadalomban, ami az eddigi Fidesz inspirálta
kisebbségi etnonacionalista politizálás kereteit kérdőjelezi meg, és akkor?
(Érzékeli ezt Kelemen Hunor, legalábbis megbékélő, ha nem egyenesen elfogadó nyilatkozatot
adott a tüntetőkről/tüntetésekről. Érthető, ha a magyarországi kampányban nem
akar szembemenni egyetlen rommagyar irányzattal, vagy csoporttal sem, hiszen
feladata van: mozgosítani Orbánra való szavazáshoz).
Minden esetre a kormányválságok
és civil társadalmi megmozdulások egyre nyilvánvalóbbá teszik, amit eddig is
lehetett tudni: nem lehet egyszerre két nacionál-populista hatalmat szolgálni
(ezt a MinoritySafePack kezdeményezés előrelátható kudarca is jól érzékelteti),
különösen kisebbségi helyzetben nem. Sem a Dragnea-Tăriceanu-pártiság, sem az
Orbán-pártiság nem tartható egyszerre. És főként nem a kisebbségi – azaz általános
emberi! – jogok következetes fenntartása, az érte való sokoldalú és az EU-t is
implikáló politikai harc hangoztatása mellett. Nem foghat az illiberális macska
liberális demokráciát, pláné nem egyszerre kint és bent – hogy a költőóriás
szavait, ilyen vulgárisan parafrazáljam.
A nyárelő vízválasztó lesz a
rommagyar politikában. Itt szárba szökkenhet a civil elégedetlenség, ha tovább
menetelnek az egyre népszerűtlenebb (lassan már-már egészen abszurd, Ionesco-i)
hatalommal, és a civil kurázsi is felhorkadhat, nyílt ellenállás és tüntetések
jöhetnek, valamint újabb kormányválság. Ez viszont az előrehozott választásokat
is valószínűsíti. Odaát pedig Orbán, amennyiben nem sikerül a kvóta, nem lesz
elég a mozgosítás az átszavazásra, kevés lesz a hálavoks, stb., benyújtja a
számlát, és az igazán fájdalmas lesz (amúgy sem sikerült teljes jogú kliensé
válnia a Kelemen vezette fő itteni Fidesz fiókpártnak, hiszen a nagy
magyarországi adóösszegeket Kató Béla és Demeter Szilárd kezeli, a szövetségnek
csak töredék jut!).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése