Végső újratervezés
(Egy iránytűt, azaz műhold-kapcsolatát vesztett GPS kalandjai
politikaországgal – Happy redesigning!)
Szinte elejétől végéig élőben néztem
azt a politikai paródiát (a kifejezést Murray Edelman által adott értelemben
használom itt: „A politikai szcéna mindenki számára, többféle modell paródiája,
melyek mindig fenyegetőek.”), amit az RMDSz 12. Kongresszusa címen adtak elő a múlt hét péntekjén-szombatján,
és elmondhatom: okosabb ugyan nem lettem, de roppant mód megnőtt bennem a pánik
afölött, hogy még az a kevés valóság-, és közjó iránti elkötelezettség is
végképp elenyészett, amit politikusoknál eddig föltételeztem. A paródia ugyanis
a reality-, illetve a Truman-show, olyanféle keverékének benyomását keltette
(Baudrillard szimulákrum fogalmát már csak az iránta érzett tisztelet miatt sem
használom az esetre), amit B-kategóriás tv-csatornák délutáni adásban közvetítenek,
és amit legfennebb könnyű csevely, kötés-horgolás, vagy nappaliban szunyókálás
közben fogyaszt a nagyérdemű. Senki nem mondott – lényegében – semmit, azt
viszont nagyon hosszan és horkolós unalmasan tette. Borgest idézve és parafrazálva, amit elmondtak
az „mérföld hosszúságú esztelen kakofónia, verbális limlom és
összefüggéstelenség” volt, anélkül, hogy „egy értelemes sor, vagy pontos hír”
elhangzott volna.
És mivel semmi figyelemreméltó el
nem hangzott sem a hosszú üdvözlő beszédekben, sem a beszámolókban, sem pedig a
hozzászólásokban, politikai vita pedig végképp nem volt, az emberben elsőre
fölmerül a kérdés, mi az amit ilyen sok ünneplőbe öltözött ember, ilyen hosszan,
ELHALLGATNI összejött? Ezért én itt a kudarc ünnepélyes elhallgatásának,
valamint szőnyeg alá söprésének technikáit, illetve az éppen csak kiolvasható, de
megbízható, jeleit igyekszem vázolni. Úgyhogy ez itt az ÁLCÁZÁS-TECHNIKA
(camouflage) értelmezésének kísérlete, mivel ami elhangzott érdektelen, az el
nem hangzottakat és a ki-, valamint elszólásokat igyekszem interpretálni, ez
viszont nem minden érdek nélkül való.
Kezdjem az elején, a
kongresszust, minden bizonnyal politikai tanácsadók (spin doctors) elképzelésének
megfelelően, úgy hírdették meg, hogy a 25. éves jubileum emelkedettségével,
ünnepélyességével mosták össze (amit mellesleg múlt december óta
ünnepelnek/ünnepeltetnek ahol, és amikor csak lehet), az „újratervezést”, hogy
ez utóbbi fogalom inkonzisztenciáját, ürességét, fölülírják és a kritikai
fölszólamlásoknak elejét vegyék. Az ülés ezen napirendjéhez igazodtak a bel-,
és külföldi meghívottak, akik egytől egyig gátlástalan és kritikátlan,
zengzetes ódákat adtak elő, az „elmúlthuszonötév” harci sikereinek
fölemlegetésével.
Aztán az emelkedett hangulatnak
megfelelően (volt aki dijátadás
közepette sokadszorra hullajtott vizilókönnyeket – pedig már megszokhatta
volna, hogy immár örök kitűntetett) az elnöki beszámoló színtiszta önfényezés
lett, hiszen végképp nem szólt az elmúlt 2 (vagy 4, ez sem világos, hiszen 2
éve is volt kongresszus, és ott már beszámolt az azelőtti 2 évről – de ne
kekeckedjünk: ahogy tetszik!) év kudarcairól[i],
botlásairól, veszteségeiről, rossz döntéseiről, ellentmondásos üzeneteiről, korrupciós
botrányairól[ii], stb.
Minden esetre igen
figyelemreméltó, továbbá izzadságszagú erőfeszítés folyt – véleményem szerint
csekély sikerrel -, hogy a kongresszus a sajátmaga választotta mottóval
megbírkozzék, és hogy eltakarja annak tartalmatlanságát. Szinte minden
hozzászóló (vita az nem volt) megpróbálta értelmezni az „újratervezés”-t. A
legzavarosabb magyarázatfélével viszont, némi meglepetésre, a régi elnök Markó
Béla szolgált[iii]. Az
ex-nagyfőnök valami olyasmit fejtegetett, hogy nincs itt szükség semmiféle
újratervezésre az RMDSz háza táján, hiszen a román demokrácia tévesztette el az
utat (hogy most éppen miért ez a sötét diagnózis, amikor a korrupcióellenes
fellépés nyomán egy kicsivel tisztább a kép, és bizakodóbb a nép, a politikai
osztály és a demoktratikus intézmények viselt dolgainak leleplezésével
kapcsolatban, stb., azt nem tudni), és ezért mégiscsak újra kell fogalmazni a célokat és
eszközöket (hogy is írta Caragiale: „változtassunk megengedem, csak ne
módosítsunk”). Ha jól értem, és jól értem, Markó az illiberális demokrácia
(tudjuk hol, és tudjuk kinek kedves), a nem-demokratikus eszközök fele
kacsingat, mégpedig áthárítva a felelősséget a román demokrácia kudarcára[iv].
Ez az újratervezés Budapestről sugallt egyik lehetséges – viszont elrejteni próbált
– iránya jelenik meg, Semjén Zsoltnak a román mainstream politika fele
elsütött, verbálisan keménykedő, követelésében is.
A kongresszus vezérszónokai
beszédesen elhallgatják, illetve néhol szemérmesen utalnak csak az „autonómiázásra”,
és a (kilencven százalékban dél-tiroli) statútum-tervezetre, és ehhez
kapcsoltan a székelyföldi kiskirályok hallgatása (sem Borboly, aki csak üzent,
sem Antal Árpád, sem Tamás Sándor nem tartott zengzetes beszédet, gyújtó erejű székelyföldiautonómiázással
nem állt elő a kongresszuson), hogy úgy mondjam fülsiketítő csendet terített szét a
kongresszus nagytermében. De beszédes, azaz szimbolikus jelentőségű lehet a
székely zászlók hiánya is a kongresszusi képből. Nem kétlem, hogy az
autonómiázás immel-ámmal, de folytatódni fog az „ünnep” elültével. Viszont egy
dolog nagyon valószínű, az újratervezés új, esetleg közérthető és jól
kommunikálható, az egész rommagyar közösség számára, stb. egyformán fontos és
mozgósító témát nem fog hozni: ez az újratervezés lesz a végső, változó
tartalmú és változó prioritásokon alapuló pótcselekvések, kétes értékű és
értelmű, politikai manőverek következnek!
És ezzel eljutottam a kongresszus
„munkálatainak” legfurább jelenségéhez, ahhoz ami számszerűsíthető és a
legnagyobb elhallgatás, illetve álcázás: a részvételi és szavazási arányokhoz. Hadd
ne térjek ki részletesen annak elemzésére, ami a belső demokratikus működés
egyik legnagyobb hiányossága, ami a vita elmaradása mellett a leginkább jelzi,
hogy a szövetség a demokratikus működés látszatára sem ad már, hiszen nem
biztosított, sőt a helyszínen senki nem igényelte a titkos szavazás
feltételeinek biztosítását, megtette ezt más[v].
Hanem a manipuláció non plus ultra-ja a szavazatok összeszámlálásakor és az
eredmények bemutatásakor következett be. Történt ugyanis, hogy a kongresszus
778 hivatalosan delegált, tehát szavazati joggal rendelkező tagja közül, csupán
590-en járultak az
urnákhoz Kelemen Hunor újraszavazásának alkalmából. Ami azt jelenti, hogy a
jelöltek mintegy egynegyede el sem ment a kongresszusra, illetve nem vett részt
a szavazáson (összehasonlításképpen az utolsó tisztújító nagyváradi kongresszuson
a küldöttek 97%-a szavazott az elnökjelöltek valamelyikére). Eszerint Kelemen
Hunor egyedüli jelölt az összes szavazatra jogosult küldött igen szavazatainak
a 73%-át szerezte meg, amit a szavazatszámlálók játszi nagystílűséggel
elfelejtettek közölni, és amire a jelenlevő nagyszámú sajtóképviselő, egyetlen
kérdést sem pazarolt[vi]. És ez
a jelenség a legbeszédesebb, a visszajáról és takarásból mutatja meg a
diagnózist: ott tart a szervezet, hogy saját aktivistáinak egynegyede sem tartja
fontosnak sem a kongresszust újratervezésestől, sem a régi/új elnök újraszavazását
(választási lehetőség nem volt). Hát ezzel lehet számolni, innen lesz szép a
bizalmi tőkét visszaépíteni, a jövőre esedékes választásokat sikeresen venni.
Mit mondhatnék mást ezekután, mint „Boldog újratervezést, Hölgyeim és Uraim!”
[ii] A korrupciós botrányokról és egyáltalán az
ellenük folyó aktuális föllépésről is közöltem elemzést, legutóbb például itt.
A kongresszusnak még arra sem tellet, hogy legalább alapszabályzatba foglalja,
hogy a következő választásokkor a korrupciós botrányba keveredett, meggyanúsított,
följelentett, sőt már elítélt, stb., tisztségviselők, nem kerülhetnek listára!
Rommagyar politikus korrupciója és egyéb bűncselekménye, kihágása (természetesen
a redesigning jegyében) „magyar ügy”, és ezért a szövetség minden esetben
szolidáris az elkövetővel!
[iii] Markó azt mondta
kongresszusi felszólalásában, hogy „Első hallásra nem örültem annak, hogy
kongresszusunk mottójául az újratervezést jelölték meg a szervezők, hiszen
tetszetős ez a GPS-példa, de aki használt már műholdas navigációt, arra is
emlékszik, hogy akkor jelenti be a kis szerkentyű az újratervezést, ha utat
tévesztünk, esetleg elszáguldunk a letérő mellett, vagy nem vesszük észre a
feljáratot. Márpedig az RMDSZ szerintem nem tévesztett utat. Viszont a romániai
demokrácia igen. És ez sokkal súlyosabb, ezért van tényleg szükség a célok és
eszközök újragondolására.” – nem olvastam még tőle hasonlóan zavaros három
mondatot, ami bizony zavarodottságot is jelez, mégpedig az egész szövetségre
jellemző zavarodottságot.
[iv] Önmagában is populista szólamnak, ha nem
egyenesen demagógiának hat, hogy egy 25 éve parlamentben ülő, és ezidő alatt a
leghosszabb ideig kormányon levő párt szimbolikus vezére, egyszercsak a
demokrácia úttévesztéséről kezd beszélni, van ebben felelőssége csak éppen
igyekszik szétkenni azt. Egyébként éppen a kongresszus fesztivista részében
udvarolták körül és dícsérték szemközt a szövetséget, a mainstream román pártok
képviselői, ezek szerint az úttévesztettek!
[v] Eckstein-Kovács Péter (ex-szenátor, ex-elnök jelölt,
ex-elnöki tanácsadó) fb oldalán a következőket írta erről: „Torna. Egy
tisztújító kongresszus csúcspontja az elnök megválasztása. Ez péntek este úgy
zajlott le, hogy behoztak 3 szavazófülkét a színpadra, majd Molnár Zsolt
megbízott névsorolvasó gépfegyversorozat ritmusban olvasta a küldöttek nevét.
Esély se volt - igaz az elsőként szavazó tisztségviselők sem jártak elől jó
példával - hogy mindenki bemenjen a fülkébe, legalább 2 másodpercre, amíg
összehajtogatja szavazólapját -és ezzel titkosítja szavazatát. Gondolom, hogy
az a néhány tíz küldött, aki bement a fülkébe
rögtön gyanússá vált és félő, hogy fegyelmi elé fog nézni. Az újratervezés
másik jelentős megnyilvánulása a hozzászólás cédulák elosztásának módja volt.
Minden küldöttnek 15 másodperchez van joga és mióta a világ a világ az erre
feljogosító cetlit a kajajeggyel együtt minden küldött megkapta a többi
dokumentummal együtt. Az átszervezés jegyében, premierként, a megyei/területi
elnökök osztották az alanyi jogon járó 15 másodperceket. Aki kért, az persze
kapott cetlit, de a többség lemondott még arról a rongyos 15 másodpercről is. Sajnos,
nem alakult ki vitának, vélemények ütköztetésének még a nyoma se a
kongresszuson. Emlékszem egy szintén Kolozsváron megtartott kongresszusra, ahol
reggel háromkor is zajlott a vita, a szavazás. Nem kívánok visszahozni elmúlt
időket, de messze nem tartom normálisnak, hogy programmódosításnál,
dokumentumok elfogadásánál ne nyissanak teret legalább egy általános vitára. Bő
700 küldött eljött tornászni Kolozsvárra: Ki van mellette (jobb kéz fel), Ki
van ellene (jobb kéz leereszkedik), Ki tartózkodik (jobb kéz pihenő pozícióban
marad). Szerintem meggondolkodtató, hogy 2013-ban, Csíkszeredában, bár egy
tornaterem/sportcsarnok volt a színhelye a kongresszusnak, őszinte, kulturált
vitának/együttgondolkodásnak voltunk részesei. Most, egy kultúrházban, úgy
érzem, hogy inkább tornásztunk.
[vi] Mint
ahogy azt sem tudjuk meg már soha a médiákból, hogy az elnök fő-fő sajtósa,
egyáltalán megfordult-e a kongresszus helyszínén, vagy ez nem is fontos már. Éppen egy hete írtam: „az éles kérdés:
van-e ma rommagyar média? Van-e olyan mediatikus tér, mely negyedik hatalmi ág
lehetne, és ha nincs, akkor miért teszünk úgy, mintha lenne?”. Nos, a rommagyar
médiák kongresszusi teljesítménye megerősít benne, nincs média, de valamiért továbbra
is úgy teszünk mintha ....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése