Földrengés sorozat
Több mint 2 tucat kisebb
földrengés rázta meg az ország földjét az elmúlt egy-két hónapban, és a
szakértők nem tudják eldönteni, hogy ez jó jel, hiszen így nem gyűl tovább a
feszültség a földkéregben és nem kerül sor nagy rengésre, vagy épp
ellenkezőleg, a sok kis rengés egy nagyobb előhirnökei. Ezzel szinte teljesen szinkronban,
se szeri se száma az utóbbi időben kirobbant korrupciós ügyek keltette
politikai földrengéseknek, melyek vagy eljutnak a legmagasabb szintig – és nem
lehet titok senki előtt, hogy a volt elnökhöz vezet minden szál – vagy pedig,
éppen azért kerülnek napvilágra, hogy elrejtsék az igazán nagy ügyeket és a
mögöttük álló személyeket. Tény, hogy az ügyészségi/bírósági eljárások óriási
médiafelhajtás mellett zajlanak, és az érintettek köre máris hangzatos, a
közéleti és mindenekelőtt politikai elit magas köreit érinti. Mégis kétes a
mostani fellépés valós kimenetele, a strukturális, a hatalmi rendszer
működésébe beépített korrupciónak – mondjuk európai átlagszintre való – mérséklése,
a rendszer szétbombázásának reális esélye. Az esélylatolgatást segíti, ha
egyfelől 1) a romániai korrupció természetét, sajátos jellegét, kialakulási
feltételeit, azaz előtörténetét, és a jelenlegi politikai kontextust egyszerre szem
előtt tartva értelmezzük azt, ami most korrupciós ügyben történik. Másfelől
pedig, 2) az esélyesnek tűnő korrupcióellenes fellépést tekintjük, azokat a
mechanizmusokat, melyek az eredményes fellépést segíthetik. Egyik vonatkozás
sem ígérkezik könnyen feldolgozható kihívásnak, hiszen rendkívül bonyolult
dolgokról kellene diagnózist felállítani, és aztán ugyancsak roppant komplex
folyamatokról prognózist alkotni.
1)
Az országra jellemző közéleti/politikai
korrupció természetét vizsgálva néhány vonást kiemelhetünk: Először is, hogy az
elmúlt két és fél évtizedben, az államigazgatás
eszközévé, ha úgy tetszik sajátos filozófiájává vált a közéleti korrupció,
úgy is, mint gyakorlat, de úgy is, mint rendszer-elvárás, és az állami alkalmazottak
rekrutációs kritériuma (a
volt informatikai miniszter ezt vallomásában világosan jelzi: havi penzumot
kellett korrupt hálózatokon át begyűjtenie feletteseinek, illetve és
gyakorlatilag, a miniszterek és egyéb kinevezett előljárók okkult módon
megvásárolják hivatalaikat). Tisztelet a kevés kivételnek, ma már a
közéleti/közszolgálati pályára csak készülők sem gondol(hat)ják, hogy érdemeik,
tudásuk, a közjó iránti elkötelezettségük, tisztességük, stb. játszaná a
legfőbb szerepet hivatalbahelyezésük és előmenetelük szempontjából. Alulról
tekintve pedig az történik, hogy a legtöbb tisztességes kisember számára az
állammal, a közintézményekkel és hivatalokkal való érintkezést, szinte minden
esetben, a korrupciós gyakorlatok közvetítik (Dieter Haller – Cris Shore). Ma nem
kopoghatunk be egyetlen közhivatal ajtaján sem anélkül, hogy ne feltételeznénk –
és a legtöbb esetben feltételezésünk visszaigazolódik –, hogy a két lábon járó
korrupcióval kerülünk szemközt, hogy ne kellene csúszó- vagy kenőpénzt, kisebb-nagyobb
figyelmességet adnunk, a legtöbbszőr olyan szolgáltatásokért is, amelyekre
egyébként jogosultak lennénk, vagy már adónkból megfizettük, stb. A kisemberek
érintkezését az állammal a korrupció közvetíti, a legtöbben más módon nem is
érintkeznek az állammal, a közintézményekkel, és ez a strukturális korrupció
legbiztosabb jele.
2)
A korrupció ellenes sikeres fellépést az
intézmények és a bennük dolgozó hivatalnokok, közszolgák, vagy tisztségviselők integritása
tenné lehetővé. De a korrupció minden szinten való intézményesülése, sőt
szervesülése és beaágyazódása a rendszer minden pontján, éppen ezt az
integritást kérdőjelezte meg. A közerkölcsök
megromlása, minden közintézményt elért, csak egy példa erre, hogy a
szervezett bűnözés leleplezésére, üldözésére, illetve felszámolására hivatott
egyik speciális ügyészség (DIICOT) elnöke éppen előzetesben van, hogy
ügyészeket és bírákat ítélnek hosszú börtönévekre korrupciós ügyeik miatt, stb.
Ami ettől is sajátosabb – és ez talán a román (illetve Ceausiszta) létezett
szocializmus, a szekus rendszer, egyedi öröksége – a titkosszolgálatok zavaros
és ellentmondásos szerepe a magas szintű korrupciós ügyekben. Nem csak a
legcsinosabb korrupcióval vádolt hatalmasság (Elena Udrea, a „szőke
ciklon”, a volt elnök üdvöskéje – minden szexizmus vagy macsóság nélkül
írom, mert nehéz elvonatkoztatni attól a kontraszttól, mely nőiessége és
angyali valós és/vagy megjátszott naivsága, no meg férfi politikusokat nemcsak
lenyűgöző, hanem korrupciós kombinációk, összeesküvés-elméletek gyártásának
tekintetében messze meghaladó ténykedése, valamint hatalmi ambíciói között
húzódik) följelentéséből
tudható, de számos egyéb jele is van/volt annak, hogy a sokféle, és sok esetben
okkult fogalaltosságú, titkosszolgálat nemcsak a korrupció leleplezésében
segítkezik, hanem maga is korrupt hálózatok része, nem egyszer közvetít
a politikai felvilág és a bűnöző gazdasági alvilág között. Eddig sem volt
titok, hogy politikai megrendelésre zajló, leleplező szándékú lehallgatások
folynak, hogy a titkosszolgálatok, olykor egyik-másik hatalmasság, politikai és
meggazdagodási ambícióinak szolgálatába szegődnek, hogy egymás ellenében is
ténykednek, hogy információik egyrészét zsarolásra, meggazdagodásra, elvtelen
előnyök megszerzésére, stb. használják. Az ideiglenes SRI-elnök okkult és
hivatalával összeférhetetlen, korrupt tevékenységekkel való megvádolása
felbillenti a leplet a szekus-módszerek és mentalitás továbbéléséről, és arról,
hogy ez az összefonódás a korrupció ellenes harc legfőbb kerékkötője.
A közéléti korrupciós hálózatok
és játszmák mára már hiperreális szcénán, elvarázsolt és átláthatatlan térben
játszódnak, hiszen elborítják és fölé kerekednek minden más közéleti
történésnek, és nemcsak a médiák eltulzó hatásának, a mediatikus tér
versenykényszerének következtében, hanem a közélet rögvalóságának terén is. A
nagy kérdés velük kapcsolatban, hogy lehetséges-e a jelenlegi politikai
felállásban, és a hatalmi konfigurációt tekintve a hiperreális viszzaalakítása
elsőrendű „reális valósággá”? Ugyanis a józan ész határait meghaladja az, hogy
hogyan juthattunk idáig, hogy a korrupciós láncolatok minden szeme, hogyan
gondolhatta, hogy van „tökéletes bűntény”, és hogy semmiféle következménytől,
leleplezéstől, ítélettől, stb. félnie nem kell? Ha volt/van valamiféle ráció a korrupció
rendszerré tételében, akkor az csak arról szólhat(ott), hogy addig
terjeszkedni, amíg minden közintézményt behálóznak és már nem lesz, aki
leleplezze magát a rendszert, és most nagyjából itt is tartunk. Miért hihetnénk
az (i)gazságszolgálat mostani intézkedéseiben, miért gondolnánk, hogy a
leleplezők szándéka őszinte és hiteles? Azt hiszem a korrupcióellenes fellépés
hitelességét és jogosságát csak az új elnök garantálhatja, ő most az
egyszemélyes kályha sarka, jobb híján az egyetlen igazodási pont, ez pedig
roppant felelősséggel ruházza fel. Sikerülhet a műtét, de ugyanúgy el is
bukhat, juthat
Johannis az Emil Constantinescu sorsára, de (érdekes így leírni egy német
etnikumú románnal kapcsolatban, de pontos) „román nemzeti hőssé” is válhat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése