Horkolós kongresszus - parasztvakítás

Horkolós kongresszus - parasztvakítás

Alig járt le az „Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje,…” (Balassi) és ismét a csíksomlyói-hegy alá gyűlnek elit rommagyar csapatok. Nem tudom milyen zenei aláfestésre, hatásnövelő muzsikára vonulnak majd be a szeredai sportcsarnokba a szövetség 11. Kongresszusának küldöttei és meghívottai, de győzelmi indulót indokolatlannak tartanék. A szervezetnek, a nagy nehezen átlépett parlamenti küszöböt követően nem sikerült egyik napirenden levő sarkalatos közéleti-közjogi kérdésben sem kezdeményezőnek lenni, sőt alig van esélye kivédeni a rommagyar kisebbségre nézve hátrányos törvénykezési és kormányzati rohamot. Ráadásul a korrupció-ellenes ügyészség egyre nagyobb szerepet kap – ha nem is a meggyőző leleplezésben, konkrét ügyletek szakszerű kivizsgálásában –, de a rommagyar politikusok befolyásolásában/zsarolásában. Nem sikerült megjavítani a magyarországi kormánypártokkal való rossz viszonyt (és itt a jó alkalom, hogy pelcznéildikó, ezt mikrofontól is kimondja) és szemmel láthatóan az RMDSz képtelen belső reformok útján hozzáigazítani a szevezeti struktúráját és működését a felmerült kihívásokhoz, adekválni, megfeleltetni azt, azoknak a politikai körülményeknek, amelyek meghatározzák esélyeit, lehetőségeit. A szevezet nem hosszútávú célokat követ (mégha szónokol is ilyesmiről), még csak nem is előre menekül, hanem sunyít, elhallgat lényeges dolgokat, kivár és irracionálisan remél: magyarán az elmúlt kongresszustól eltelt időszakban nagyban csökkent a szervezet érdekérvényesítő képessége, minden területen.

Az egyre inkább pártosodó, mégpedig hangsúlyosan a néppártosodó, kartellesedő pártok cseppet sem szerencsés modelljéhez igazodó (máshol ezt utódpártiságnak neveztem, azóta is tartom elemzésem következtetéseit) szervezet, még csak napirendre sem tűzi a megújulást, alkalmatlan strukturális és működésbeli rutinjainak megújítását, a belső reformot. Minek a kongresszus? Mit oldhatna meg, ha még kérdések formájában sem veti fel a legfontosabb problémákat, melyek a döntéshozási- és működési mechanizmusaival kapcsolatosak? Ezért mondom, hogy a tétnélküliség, pótcselekvések, na meg a parasztvakítás jellemzi majd a kongresszus „munkálatait”: azért gyűlnek össze szép számban (immár 777-en), hogy megerősítsék azokat a bizonyos értelemben marginális alapszabály-módosításokat, melyeket Szebenben már elhatároztak, hogy éltelen ento-nacionalista és fantáziátlan tiltakozásaikat ismételten kinyilatkoztassák. Csakhogy a politikában a repetitio mater studiorum, nem mindig működik, van szupraszaturáció, csömör az állandóan sulykolt, de valójában soha meg nem oldott problémák iránt.

A tét nélküli – nincs tisztújítás – gyűlés két egymással összefüggő kérdésben hoz döntést, egyfelől szűkíteni fogják a belső demokratizmus maradék kereteit, vagyis az alulról úgy-ahogy szerveződött és működő platformokat fogják „fölülről” kezdeményezett és kontrollált belső alakulatokkal, kijelölt platformokkal  felcserélni. Felszámolják a nők által kezdeményezett és eddig működtetett platformot („Nők a nőkért”) és helyette az SzKT strukturához nehezen illeszthető női tagozatot hoznak létre, ismétcsak központi ukázra. Megjegyzendő, hogy a platformokkal bíbelődni régóta pótcselekvés, hiszen a belső választásoknak még ’95 magasságában való elszabotálásával, a platformok léte, raison d’etre-je lett zárójelbe téve: csokréták a kalapon. Másrészt pedig tovább fogják erősíteni a centralizálást, a döntéshozatal központosítását (lásd még „demokratikus centralizmus”), azzal, hogy felére csökkentik az elnökségi tagok létszámát, és gyérítik a döntéshozó szerv, az SzKT kötelező üléseit, ezután félévente fog összegyűlni a testület, hogy meghallgassa és felkiáltással jóváhagyja az elnökség időközben hozott „bölcs” döntéseit.

Azt hiszem, ez az ímmel-ámmal, kényszerű kötelességből szervezett gyűlés, horkolósra, halálosan unalmasra fog sikeredni, hacsak nem okoz némi vitát, nem plénumban persze, hanem a folyosói  purpárlékban/suttogásokban, hogy mi lesz a korrupcióval gyanusítottakkal, hogy a választásokat követő félévben elvesztődött egy szenátori hely, hogy milyen lesz a sok helyhatósági tisztségviselő és a központ közötti viszony ezután. Ez most érdekes lehet akkor, amikor az egyik fő-fő helyi vezér, illetve önkormányzati vezető éppen szabadlábon, de karanténban van, „tisztségét nem gyakorolhatja”, vajon mégis ő játsza majd a házigazda szerepét, vagy visszább vonul, megérdemelt fizetett pihenőszabadságra? Az önfényezést szolgáló felszólamlások, másra mutogató önigazolások biztosan nem fognak hiányozni a sportcsarnokból. A várható dagályos és bikkfanyelven előadott szónoklatokból adhat ízelítőt az egyik háromszéki „kiskirály” legutóbbi reflexiója a kongresszus tétjére, illetve a körvonalazni kívánt jövőképre: „Meggyőződésem, hogy új fejezet fog kezdődni Szövetségünk életében, egy olyan fejezet, amelyben nagy hangsúlyt fektetünk az önkormányzati képviselőinkre, hiszen ők azok, akik mindennap előbbre tolják Székelyföld és a magyarok ügyeit” /Lol/ (már ugye, ha a “politikailag befolyásolt” korrupcióellenes rohamügyészség meg nem zavarja áldásos  ténykedésük). Hát most ennyire futotta-futja majd, ha a jövőben a gőzt nem a zászlólobogtatásra, hanem a szakszerű politizálásra, tervezésre, újjászervezésre fogják nyomni, talán többre is telik, a kérdés az, hogy van-e türelmünk azokat az időket kivárni, vagy valaki előbb oltja le a villanyt.