MOGYE, amitől borul(hat) a bili

MOGYE, amitől borul(hat) a bili

Addig kúszott felfele az általános politikai-közéleti korrupció, míg nemcsak a legfelsőbb politikai köröket, a politikai felvilágot hozta össze a bűnöző alvilággal, és fonta be keresztül-kasul társadalmunkat, hanem elérte a törvények alkalmazását is. Ma politikai csúszópénz, értsd politikai gazsulázás és hatalmi „harc” kell ahhoz is, hogy a  megszavazott (áterőltetett) oktatási törvény betűjét és szellemét, állami intézmények betartsák. Mi az, ha nem a legmagasabb fokú korrupció, ha egy miniszter azért esdekel a felügyelete alá tartozó intézmény előljáróinál, hogy „lesszíves betartani a Törvényt”? S, ha a betartás körül politikai alkudozás folyik, mi más ez, mint a legmagasabb szintű közéleti korrupció? Az állam részleges disszolúciójánál is fontosabb a hatalmat megtartani, nincs elvtelen és törvénytelen kompromisszum, melyet meg ne tennének, csak csak „kihúzza” őszig a vezető  kormánypárt és csatolt részei, és persze fővezére, az elnök.

            A MOGYE-ügy a lehető legvegytisztább formában mutatja a posztszoc országokban kialakult strukturális korrupció sajátosságát, melyet J. LaPalombara írt le nagyon találóan:  „A kelet-európai közéleti korrupció (...) legeredetibb teljesítménye azonban abban áll, hogy az esetek nagy részében a korrupcióért cserébe, illetve patrónus-kliensi szívességként a köztisztviselő csak azt nyújtja, ami egyébként is jár vagy adható lenne.” (Lásd. http://findarticles.com/p/articles/mi_m2267/is_n2_v61/ai_15764923/). A strukturális korrupció e vonatkozását magam is részleteztem (http://manna.ro/velemeny/kedves-nenem-politikai-korrupcio-a-kisebbsegi-akol-melegebb-2011-08-05.html), itt csak jelzem, hogy a MOGYE-példa szinte szószerint illusztrálja azt, hogy olyasmiért kell „politikai árat” fizetni, ami egyébként törvény szerint járna, azaz a magyar tagozatért az egyetemen. De arra is további példa, hogy a jelenlegi hatalom háttal áll a választóknak, lemondott rólunk és csak hatalma fenntartásával van elfoglalva, cselekvésképtelen, egyetlen raison d'etre-je pusztán formális, kiépített hídfőit és korrupciós-klienteláris hálózatát fenntartani és táplálni hivatott csupán. Az RMDSZ-t pedig elérni látszik végzete, a csapda, melybe besétált egyre szorosabban tartja, alternatíva pedig alig mutatkozik.

Lemond-e Markó, és vajon kiáll-e a koalícióból az RMDSZ, a MOGYE kapcsán?

A szövetség eltévelyedését, a jelenlegi koalíció tarthatatlanságát, megengedhetetlenül sokáig palástolták, sőt olykor gőgös fennhéjázással elutasították annak vezetői. Márpedig az ellenzékhez átállni tavaly márciusban kellett volna, pontosabban akkor még lett volna értelme (Lásd. http://www.erdelyiriport.ro/az-egyetlen-%C3%BAt-a-korm%C3%A1nybuktat%C3%A1s-r-118.html). Ma már hátrafordulni sem hagy a zsákutca. Az előrehozott választások már elúsztak, ellenzékből kormányt támogatni, az adott helyzetben abszurd, az ellenzék tárt karjai finoman szólva sem várnak, ebben a szituban a helyzetet végsőkig élezni és törésre vinni csak a PDL-t segítené. A 22-es csapdája előállt és fogva tartja őszig a szövetséget, s közben a rommagyar ellenzék is megmérettetésre gyúr.

            Én viszont megértem Markó álláspontját. Aki mindig is úgy gondolta, és most is úgy hiszi, hogy csak az “etnopolitika” lehet az alternatíva, és jó esélyt lát arra most, hogy visszatérítse az esetleg renitenskedő “pragmatikusokat”, a tiszta etnobizniszhez. A MOGYE-ügyet nem véletlen hasonlítja a potentát Vasárhely fekete márciusához, az etnikai konfliktus mobilizáló hatására, az etnikai ellenállásra próbál ismét apellálni, akárcsak azokban “a régi szép” - akarom mondani csúnya - kilencvenes években. Markóval megállt az idő, s ő, megállítani akarja a politikai folyamatot is. Nem a mainstream demokratikus elkötelezettségének hiánya, nem az istenadta nép szociális elvárásainak való megfelelés, a szolidarítás hiánya, nem az autoriter vezetés szabadság-korlátozó intézkedéseivel való együttmenetelés, nem a politikai korrupció általánossá válása zavarja a vezetőt, hanem az etnobiznisz vége borzongatja az ő lelkét.

            Azt jósolom, hogy Markó (másodszorra is) FELÁLL, és ezzel mutat (tév)utat az etnopolitikai vonal folytatásához: áldozatként fog visszavonulni. Kérdés csak az, hogy követi-e őt a szervezete? Jóslatom, hogy NEM, a szervezet marad a kormányban –“ annyi jó és zsíros pozíciót feladni, meg vagy(tok) őrülve” – mondják majd a klientúra tagjai, a puszta fölvetésre is.

Az etnopolitika halott, mi jöhet utána?

            Fel kell ismerni, hogy a kisebbségi jogok legfőbb garanciája nem az etnikum számbeli nagysága (ami éppen elapad), vagy a vezérek nacionalizmusának agresszivitása, hanem a demokratikus jogok tiszteletben tartása. Máshol is elmondtam, hadd ismételjem: “a kisebbségi politizálás legerősebb talapzata, ha úgy tetszik szövetségese, nem a többséggel vetekedni akaró nacionalizmus, hanem a demokratikus szabályok és intézmények, a liberális demokrácia éthosza és a demokratikus elkötelezettségű polgárok támogatása - etnikumtól függetlenül. A demokratikus játékszabályok (egyenlő jogok, intézményi garanciák, a hatalmi ágak kölcsönös kontrollja, stb.) maradéktalan betartása és betartatása a biztosíték arra, hogy azt mondhassuk: ezt és ezt a jogot meg kell adnotok, hiszen a demokratikus szabályok a jogállam, stb. részei, ezt és ezt a jogot el nem vehetitek anélkül, hogy a demokratikus jogállam elvei és gyakorlata ne sérülnének.” (http://systemcritic.blogspot.com/2011/12/elvek-es-oportunitasok-erdelyi-riport.html). A MOGYE éppen a demokratikus rendszer hazai sérülékenységét jelzi, etnikai alapon a rendszert megreformálni nem lehet: az etnopolitikai frame halott. Pótcselekvéshez vezet, hiszen az etnikai mozgósítás és “harc” legjobb esetben is olyasmit valósíthat meg, amit a törvény eleve “megad”, amit cask végrehajta(t)ni kellene. Ki kell szabadítani a rommagyar politikát e halott keret hullamerev öleléséből, de ezt már minden bizonnyal csak egy másik politikai intézmény, és más arcok, tudják majd felvállalni.

Azzal kezdtem, hogy a MOGYE-ügy az állam autoritásának részleges disszolúcióját és a strukturális közéleti korrupció kiépülését jelzi, mely árat a kormánypárt(ok) kész(ek) megfizetni, hogy őszig hatalmát(ukat) és az elnöküket megőrizhessék. Azzal zárom, hogy az RMDSZ-nek ez nem lehet hiteles és követendő alternativa, ha kilép légüres térben találja magát (ott aztán még zsozsó sem terem!), ha marad, és kudarcot vall a magyar tagozat létrehozásában, hát céltáblát csinál magából és ősszel bukik. A csapda tökéletes, a PDL, illetve a hahotázó elnök nyer.