Elvek és oportunitások
Magyari Nándor László
A politikai csatatér pillanatnyi állapotának gyors feltérképezése igen fáradtságos és hosszadalmas eljárás lenne, ezért nem is vállalkozom rá, csupán a rommagyar ruling party pozicionálását és a pillanatnyi helyzetből adódó lehetőségeit tekintem, és egy rövid elvi felvetést, ha úgy tetszik megalapozott véleményt fogalmazok meg.
Hosszú ideje figyelem/elemzem a román és azon belül a rommagyar politikai színteret és akárhogyan keresek előzményelket a rommagyar szövetség helyzetére és állapotára, nem találok. A helyzetet csak végletesnek, illetve polarizáltnak lehetne nevezni, a jelzett mezőny minden vonatkozásában, sőt nemcsak a rommagyar belpolitika és a román politikai mezőnyben való pozicionálás, hanem a magyar-magyar viszonylatban kialakult helyzet összefüggésében is. A tökéletes csapda, egyfajta generalizált 22-es csapdája éppen úgy jellemző rá, mint az eddig elérhetetlen lehetőségek, illetve haszonnal kecsegtető helyezkedések.
Jelen pillanatban úgy értem a kormányon maradás maga a csapdahelyzet, amennyiben egyértelmű, nincs olyan aktuálpolitikai kérdés, melyben maradéktalan egyetértés lenne a Basescu-féle párt(ok) és az RMDSZ között. Nem sorolom csak a legfontosabbakat. Sem az adminisztratív átalakítás, sem Verespatak ügye nem kecsegtet sikerélményekkel. Mindkét kérdéskörben az elnök akarata és a rommagyar – felfogható és közösségi érdekek – egymással ellentétesek. Vagy feltehetnénk a kérdést, hogyan és mennyiben rommagyar érdek a szociális háló leépítése, a nyugdíjak és fizetések befagyasztása, az oktatástól és kultúrától elvont költségvetési pénzeknek a titkosszolgálatokhoz való átirányítása? Mennyit ér a rommagyar közösségnek, falazni a parlamenti szavazatlopáshoz és a nyugdíjasok százezrei számára hátrányos törvény elfogadásához? És ami most a legsürgősebb: a választási törvény és a választást illető íratlan szabályok radikális átírása, mely (mint Lazaroiu rövid lejáratú exminiszter kiszólásából tudjuk) előnyös a fő kormánypártnak, vajon tényleg előnyös a rommagyar szavazóknak is? Egy vis maior cikkely teszi lehetővé a helyhatósági választások halasztását, valóban végső szükséghelyzet lenne? Vajon a helyhatósági és parlamenti kampányok összekeverése előnyös lesz a rommagyarságnak, parlamenti helyeket biztosít a párt(ok)nak? Logikus az lenne, hogy a helyhatósági választás a rommagyar pártok közötti „megméretkezés” helyszíne legyen és ennek alapján egyezség szülessen a parlamenti választások jelöltjeinek és közös kampányának érdekében. Érdemes ezt feladni, a parlamenti képviseletet kockáztatni? Nem is beszélve arról, hogy az elnök tovább erölteti a westminsteri, „kiegyenlítetlen” körzetes választást és a szenátus megszüntetését, a meccs még korántsem lefutott.
A kongresszust követően is hangot adtam abbéli – megalapozott – véleményemnek, hogy az átállás az egyetlen járható út (lásd. http://www.erdelyiriport.ro/az-egyetlen-út-a-kormánybuktatás-r-118.html), most ismét „helyzet van”. A szövetség most megszerezhetné a szenátus-elnöki pozíciót, szövetkezve az ellenzékkel, és megegyezhetne a rommagyar közösség számára valóban fontos szabályozások és politikai irányvonalak felől, egy új kormány tagjává lehetne. Az elnök – aki személyiségvonásainál fogva kezdettől fogva alkalmatlan volt az elnöki funkcióra, a bele szorult demokratikus érzék pedig erősen közelít a nullához, hogy enyhén fogalmazzak - felfüggesztésére tett ellenzéki javaslat ilyen értelemben kéznyújtás, mellé állva a szövetség visszatérhetne a demokratikus útra. Vagy legitimálni kellene azon elnöki intést, mely minden demokratikus szabály, a jogállamiság felrúgását vetíti előre, hogy a kormány tagadja meg az érvényes és végleges legfelsőbb bírósági döntések végrehajtását?
Kormányon maradni és asszisztálni a demokratikus rend szűkítéséhez a rövidlátóság jele, az átállás a demokratikus szabályok és értékek melleti elkötelezettség jele lenne.
Elvi szempont.
Markó Béla azt mondja: „politikai eszközökkel lehet lényeges változásokat elérni a román-magyar viszonyban, de ezeket tartóssá csak úgy tehetjük, ha nem ideológiai, hanem etnikai alapon politizálunk. Az etnikai kritériumokat nem tagadni kell, hanem elfogadtatni és érvényesíteni!” Ezzel azt is üzeni, hogy a demokratikus értékek mellett való elkötelezettség másodlagos jellegű, többek között a belső demokratizmus zárójelbe tehető, mert mint tovább kifejti, „el kellene felejteni a politikai váltógazdálkodás klasszikus szabályait”. Nos, mára ez az etno-nacionalista keret ürült ki, nem igazít el a jelenlegi problémák körében. Nem folytatható, különösen nem abból a helyzetből, melyben Markó pártja mára navigálta sajátmagát: kormányból, de mégis minden lényeges kérdésben a fő kormányzó párt ellenében. És itt nem konjukturális dologról van szó, azt hiszem gyökeresen át kell fogalmazni az (ex)elnök krédóját, mégpedig úgy, hogy fel kell ismerni, a kissebbségi politizálás legerősebb talapzata, ha úgy tetszik szövetségese, nem a többséggel vetekedni akaró nacionalizmus, hanem a demokratikus szabályok és intézmények, a liberális demokrácia éthosza és a demokratikus elkötelezettségű polgárok támogatása - etnikumtól függetlenül. A demokratikus játékszabályok (egyenlő jogok, intézményi garanciák, a hatalmi ágak kölcsönös kontrollja, stb.) maradéktalan betartása és betartatása a biztosíték arra, hogy azt mondhassuk: ezt és ezt a jogot meg kell adnotok, hiszen a demokratikus szabályok a jogállam, stb. részei, ezt és ezt a jogot el nem vehetitek anélkül, hogy a demokratikus jogállam elvei és gyakorlata ne sérülnének. Azt jósolom, hogy akkor amikor a pillanatnyi előnyök csábításának engedve a szövetség a kormánypárttal és elnökkel együtt, azokat követve, a jogállamiság szélére sodródik, intézkedéseivel, jogalkotásával, közpolitikáival és adott esetben a választási törvénny kapcsán is – minden látszat ellenére - garanciákat veszít és nem erősíti, hanem gyengíti pozícióit.
Kvár, 2011 nov.23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése