2013/04/30

Szép új, McMiccs-és-sőr, világ



Szép új, McMiccs-és-sőr, világ

Globalizálódunk és lokalizálódunk (lásd még glokalizáció), vagyis az amerikai típusú világterjeszkedés jelképe, holnaptól figyelembe veszi sajátos ízlésünket és – május egyre – papírízű miccseket dob piacra, az abban érdekelt romániai nagyközönség számára, örvendezzünk. Gondolom sok rommagyar méltányolná, ha előljáróink jövőre kijárnák a cukrozott és diózott papírízű Mc-kürtöst is (leánykori nevén „kúrtóóós kolács”), már a kisebbségi jogok biztosításának örvén, hogy végre mi is belépjünk a nagyvilág sorába, legalábbis junk food kategóriában.
            Na, de komolyra fordítva, holnap Május elseje, a munka és a dolgozók ünnepe és nincs már sem „munkásököl vasököl”, aki odacsapna, de még csak lelkes speechek és utcai megmozdulások-tiltakozások sem várhatók szép hazánkban, mint minden bizonnyal lesznek szerte a kapitalista világban, ahol böcsületje van még a baloldaliságnak. Nálunk a munka ünnepe hétköznapi piknik, pedig a kibontakozó és elhúzódó világválság, a kapitalizmus rendszer-válságának, legnagyobb vesztesei minden bizonnyal újfent mi – a periféria - szegény vagy feltörekvőnek mondott országainak lakosai leszünk. Aztán  mielőtt rám förmedne akárki is, hogy nálunk, ha nem tudnám, éppen baloldali(nak mondott) kormány van és miért is kellene fellépni ellene, hadd jegyezzem meg, hogy a baloldali kormány még a progresszív adózás régi szocdem vívmányának visszavezetésében sem jeleskedett ezidáig. Mit mondhatnék a munka törvénykönyve „helyreigazításának” elmaradásáról és a munkahelyteremtés, jövedelemnövelés, társadalombiztosítás, egészségügy, stb. baloldali értékeinek állapotáról? Tudunk-e bármiféle intézkedésről, mely a szegényeken segít, marginális csoportokat integrál, tanulási és karrierépítési lehetőségeket teremt és mindenekelőtt decens és emberhez méltó életfeltételeket biztosító jövedelmeket eredményez? Költői kérdések persze, mert akármennyire is pontatlanok a „hivatalos” statisztikák: országunk és régiónk Európa legelmaradottabb, legszegényebb övezete. Olyannyira rosszul állunk, hogy lassan minket már „kizsákmányolni sem akar” a globális nagytőke. A lakosság egyre nagyobb szegmense kell külföldre távozzon, hogy ott hagyja magát bagópénzért kizsigerelni, az itthoniak pedig „megélhetési parasztok”-ká lesznek, vidékre szorulnak ki, apró kis háztájiból próbálnak nyomorúságos körülmények között „túl”-élni. S, közben szinte mindenkit megtéveszt – a médiák pedig szinte kizárólag őket ajnározzák – az a föltűnő és hivalkodó, nagyarcú kisebbség, mely a rendszerváltás nyertese: az ügyeskedők és pofátlan garázdák, a politikai felvilág és a bünöző alvilág határán lebzselő törpe minorítás, korrupt, felfuvalkodott és urhatnám tagjai, akiktől nem látjuk az indokolatlanul csendes, kiszolgáltatott, vesztes és egyre reménytelenebb, szervezetlen többséget. Egyszóval – piknikezés helyett - hangosan kellene kiáltanunk, az igazságtalanságok és a mindent fölülmúló korrupció, a kizsákmányolás, az elnyomorodás és hanyatlás okán, de nincs itt baloldali mozgalom, nincs hiteles baloldali párt (sem román, sem rommagyar) és még szakszervezetek sincsenek, akik világgá kürtölhetnék a munka és a munka világának nyomorúságát. Itt tartunk most, és kilátásaink sem rózsásabbak.
A baloldali mozgalmak (azok hagyományos szocdem formájától, az új progresszív és olykor anarchista balos mozgalmakig) különösen rossz történelmi pillanatukat élik, posztszocialista térségünkben. Ha igaza van ugyanis Immanuel Wallerstein-nek (és társainak), akkor a kapitalista világrendszer strukturális válságával, és nem csupán egy múlandó (ciklikus) krízisével van dolgunk. Meglátása szerint az elkövetkező harminc-negyven eztendőben fog eldőlni, hogy a kapitalista világgazdaság és társadalmi rendszer, a válságot követően, egy még egyenlőtlenebb és még kevésbé demokratikus, vagy pedig egy egyenlőbb és részvételibb társadalom fele fog elmozdulni[i]. A kérdés eldöntésében a globális baloldali társadalmi mozgalmaknak meghatározó szerepük lehet. Mi (a régiónk egészét értve itt) pedig kimaradni látszunk ebből az újraformálódó világból, kozkáztatva azt, hogy a „következő világ” elszenvedői is mi leszünk, megalkotói pedig mások és máshol vannak, ne is csodálkozzunk, ha újra vesztesekké válunk, ha nem lesz az új világban sem szavunk.
És ide kívánkozik a megjegyzés: a rendszerváltás kudarca abban is megmutatkozik, hogy nem jött létre hiteles és hatékony bal-, illetve liberális oldal, hogy a jobboldal és a szélsőjobb becsatornázta, kisajátította azokat a témákat is, amelyeket a baloldalnak és liberálisoknak kellett volna, és nemzeti, sőt nacionlista és xenofób, liberálbolsizós rigmusokba foglalta a globalizáció-kritikát, a kapitalista rend bírálatát, a kisemberek mindennapi életének és konfliktusainak kérdéskörét, stb.
Két Mcmiccs (vagy reménybeli Mckürtös) és sok sőr közepette, talán ez kellene foglalkoztasson e majálison.


[i] V.ö. Immanuel Wallerstein, 2011, Structural Crisis in the World-System. Where Do We Go from Here?. Monthly Review, 62, 10,31-40 pp.

2013/04/23

Azokról a piszkos anyagiakról



Azokról a piszkos anyagiakról

Megítélésem szerint igényes és hiteles oknyomozó riportot közölt a múlt héten az egyik rommagyar portál, melyben az újonnan létrejött ellenzéki aprópárt, valamint a Tőkés érdekeltségét jelentő EMNT, magyarországi kormány-, illetve állami cégek általi, bujtatott anyagi támogatását dokumentálja a szerző. Az írás feltűnően erős visszhangot keltett nemcsak a rommagyar vagy a magyar, hanem a román sajtóban és egyéb médiákban is, miután az eredeti cikk egy rövidebb változata egy központi román napilapban is megjelent. A témában felszólalók – mint lenni szokott – egész széles skálán értékelik-értelmezik és reagálják le a feltárt támogatási rendszert; kezdve a határozott tagadástól, a megengedőbb és figyelmet másra – nevezetesen az RMDSz-nek az elmúlt kormányok alatt (feltehetően) megtörtént, hasonló sémák szerinti támogatásának irányába – terelő reagálásoktól, egészen a feljelentéssel fenyegető hangokig. Az érintett szerveződések és az éemenpé politikai indíttatású lejárató kampányt, illetve feljelentést és árulást kiáltanak, akárcsak a szövetség tette akkor, amikor nemrég a másik oldalhoz láncolt napilap, az RMDSz „háttéralapítványának” pénzügyeit firtatta. Felesleges a bölcs rabbit játszani az ügyben, hiszen egyfelől világos, hogy az ú.n. „demokrácia központok” hálózata, az EMNP pártaktívájának és egyéb csókosainak kifizetőhelye. Másfelől pedig bölcsis naívnak kell lenni, hogy ne lássuk, a volt „státuszirodák” hálózatának hasonló szerepét, csak éppen a szövetség oldalán. És ugye, mindkét esetben, a támogatások a magyar költségvetésből származtak, illetve származnak.
Nem mennék bele a kialakult vita ismertetésébe, vagy a cinkosságok méricskélésébe, már csak azért sem, mert az éppen kibontakozóban van, és még sok fordulója lehet a csörtének (Egyébként elfogadom Székely Ervin vonatkozó különbségtételét, a külföldi kormánytámogatások jellegét és sajátos céljait tekintve). Én inkább a jelenség általánosabb kereteit szeretném vázolni, azt a kontextust, amelyben a politikai pártok, rejtett hálózatokon alibi-szerveződéseken, ál civil-társadalmi formációkon keresztül való pénzügyi támogatása folyik. Ez pedig a kiterjedt és az élet minden területére jellemző strukturális közéleti korrupcióval kapcsolatos, illetve akként írható le. Márpedig a közéleti korrupció visszaszorításának két alapvető feltétele 1) a politikai pártok és szervezetek státuszának, valamint azok működésének és kampányaik finanszírozásának kérdésköre; 2) valamint az átláthatóság-elszámoltathatóság egyértelmű szabályozása, megbízható, szakszerű és nyilvános ellenőrzése.
1)      A jelenlegi szabályozás zavaros és számos kiskapuval tarkított, egyfelől a politikai pártok státuszát illetően, másfelől és elsősorban a párt-, illetve kampányfinanszírozás szabályozatlan, és azt soha nem ellenőrzik szakszerűen, kimerítően és átláthatóan. (Nálunkfele, miközben mindenki a korrupcióellenességről prédikál, illetve azzal kampányol, a politikai osztály harca a leginkább a korrupcióellenességgel szemben folyik, magyarán a politikusok, alapvetően érdekeltek a politikai-közéleti korrupció fenntartásában.) Egy olyan társadalomban, ahol a képviselő vagy szenátorjelöltek (és persze a polgármester, illetve tanácselnök jelöltek, stb., is) többet fordítanak – legtöbbszőr gyanús forrásokból – megválasztási kampányukra, mint a reménybeli négyéves képviselői-szenátori fizetésük összesen, valami nagyon sántít a  pártfinanszírozások körül! A politikai élet és a demokratikusnak mondott választások mögött, szinte minden esetben, korrupciós-klienteláris hálózatok, gyanús pénzügyi műveletek, pénzmosás, közpénzek eltérítése, a politikai felvilágnak, a bűnöző alvilággal való összefonódása, stb., sejlik fel.
2)      Az átláthatóság-elszámoltathatóság hiánya pedig oda vezettett, hogy nem alakulhattak ki valódi - alulról és önkéntesen szerveződő, csupán a közjó iránt elkötelezett – civil társadalmi szerveződések; a korrupt politikum rátelepedett a civil társadalmi kezdeményekre, eltérítette azokat – tisztelet a kevés kivételnek – eredeti szándékaiktól, és olyan, pártok körül gombamód kinőtt rendszerekké tette, melyek nem növelik az átláthatóságot, hanem a titkos ügyletek és klienteláris összefonódások inkubátoraivá lettek. Nincs is olyan párt vagy politikai formáció, mely körül ne jött volna létre „támogató-támogatott”, korrupt-klienteláris ál civil-társadalmi szervezeti felhő, afféle pufferzóna, mely segít a gyanús pénzügyi manipulációk és összeférhetetlenségek elrejtésében. És itt megintcsak nincs eltérés többségi, illetve rommagyar politikai mezőny között, legfennebb az utóbbi esetében, nem csak az itteni politikai széljárás emeli fel vagy sülyeszti el az ál civil-társadalmi holdudvart, hanem az odaátali is. A versengés pedig mindkét ország begfolyásosai, az állami támogatások csapjait örzők kegyeiért folyik. A zászló most az ellenzéki aprópártok, illetve a „védnök” Tőkésnek áll „magyarban”; s a román kormány, pillanatnyilag, eremdéeszmentes, és ezért – paradox módon – a rommagyar többség képviselete került hátrányba a rejtett támogatások terén. De lesz ez még fordítva is, és volt már ezelőtt is. (Véleményem szerint, éppen ezért folyik a kelemenhunori fideszhez-kádéenpéhez való – olykor ízléstelen és hiábavaló – intenzív dörgölőzés.)
Ahol strukturális közéleti korrupció van, ott innen vagy onann nézve egyaránt korrupció van; felesleges egyik-vagy másik félre újjal mutogatni, legfennebb a gátlástalanság mértéke különbözik. És persze a jelenlegi magyar kormány és itteni csatlósai, nem önkorlátozási hajlamukról és mértékletességükről híresek.

2013/04/16

Ha lenne teteje az uszelizmusnak



Ha lenne teteje az uszelizmusnak[i]

A jelenleg kormányzó és eresztékeiben recsegő-ropogó kormánykoalíció tipikusan tartalom nélküli forma[ii], üres keret, mely pusztán az elnökellenesség alapján állt össze, és a tavaly nyári sikertelen népszavazás fölött érzett frusztráció, egyfajta revans-szellem, tartotta egyben a múlt decemberi választásokig. Na, aztán a konc fölötti osztoszkodásból való kimaradás veszélye a kormányzati bársonyszékek igézete, valamelyest összekovácsolta a „csapatot”. Politikai, ideológiai vagy bárminemű hasonló tartalommal viszont, nem töltötte fel az uniót. Sok szó esik a két vezető politikus személyes „jó” viszonyáról is, ami kohéziót hozna a politikai tömbbe, viszont éppen a személyiségbeli különbségek és az eltérő törekvések feszítik egyre inkább szét a koalíciót. És a két vezérnél maradva, nem vitás, hogy szembetűnően különböznek temperamentum és személyiség-dinamika dolgában. Miközben Antonescu egyre merevebb, autoriterebb, és moralizálóbb, keménykedőbb, felszínes és csupán saját elnöki projektjébe fagyott, amúgy ötlettelen ortodox és nacionalista, és az ezekből következő magatartása semmi jót nem ígér esetleges megválasztása esetére, Ponta más. Szemmel láthatóan rugalmasabb és nyitottabb a politikát kompromisszumok sakk-játszmájának tekintő, dinamikus és változni-tanulni képes politikus (ritka jószág errefele), méghozzá jó taktikai érzékkel. Mert bár meglehet nem a legszerencsésebb csillagzat alatt lett miniszterelnök – gondoljunk csak arra, hogy az eddig méltán legnépszerűbb elődje, Călin Popescu Tăriceanu, milyen jó konjunktúrában került a kormány élére -, amikor a gazdasági válság egyre akutabb, az adosságteher pedig egyre fojtogatóbb, ráadásul a magát még játékosnak álmodó elnök és klikkje ellentámadásba lendült és folyton keresztbe próbál tenni az általa uralt intézmények hathatós segítségével, Ponta előre menekül. Intézkedéseinek dandárja a jó irányt mutatja, a főügyészek kinevezésével vállalt felelősségével, és a kompromisszummal, melyet habozás nélkül meghozott, - véleményem szerint - vérbeli politikus megszületését hozta tudomásunkra. A miszterelnök megújító szándékainak, új politizálási stílusának és a koalíciót politikai-ideológiai tartalommal való feltöltése ígéretének kontextusában, próbálom meg értelmezni Remus Cernea legutóbbi két törvény-javaslatát, és nyilvános szerepléseit. Azt feltételezem ugyanis, hogy a zöldpárti politikus kezdeményezéseinek hátterében Ponta -  néha gyerekes, és olykor kaján - mosolya van[iii], előre tud a bejelentésekről és tervekről, s teszteli a mezőnyt. Nem ront ajtostul a megkövesedett és elévült, a modern baloldali, valamint liberális eszméktől és stílustól fényévnyire lemaradt pártnomenklatúrára, (helyi kiskirályok és bárók klientúrájára) csak olyan helyzetbe hozza őket, amikor öngolt rúgniuk szinte elkerülhetetlen. Ez történt a pojácáskodó Mazăre[iv]-vel és a bigott Hașotti[v]-val és hasonszőrű (Zsizsikkel, meg Pujukkal), dinoszaurusz társaikkal. Az apró örömök mellett, hogy lebőg a férgese, hogy kiderül kit miféle fából faragtak és mettől-meddig demokrata, toleráns, netán ajrópéer, a sok mellveregető és húsosfazék körül sertepertélő álhős közül, van a dolognak egy lényegi vonatkozása is.
Ha a balliberális koalíciónak valamilyen kemény magja, ideológiai, vagy politikai filozófiája lenne, akkor azt ma minden bizonnyal Remus Cernea és javaslatai képviselhetnék. Az új progresszív baloldaliság[vi], liberalizmus és ökopártiság (annak leghaladóbb nyugati, illetve amerikai változatai) éppen azokért az eszmékért (persze, még továbbiakért is) való fellépést jelentik, melyek az egyház és állam szétválasztásának garanciáit erősítik meg, illetve a diszkrimináció minden formájának megszüntetését célozzák, beleértve a mindenféle kisebbségeket, köztük természetesen a szexuálisakat is. Mellesleg a Ponta által szorgalmazott „Robin Hood adó[vii]” is, ugyanazt a progresszív baloldaliságot szorgalmazza, valamint a nagyobb társadalmi egyenlőséget célozza, mint a korszerű baloldali-liberális mozgalmak globalizáció ellenes és egyenlőségpárti felszólamlásai.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy olvasatomban, a Cernea által felvetett (de minden bizonnyal a miniszterelnök által, a háttérből, támogatott) javaslatok - az egyházak költségvetési támogatásának és az egyházi vagyonok kérdéskörének rendezése[viii], valamint a melegek párkapcsolata elismerésének problémája[ix] - nem az azonnali törvénykezést vették célba, hanem az ezekkel kapcsolatos közvitát kezdeményezték: ez viszont több, mint aktuális, ez korparancs! Nem hiszem, hogy józan ésszel a demokratikus közvita megtagadása, vagy akárcsak megkerülése, netán elfojtása, elfogadható lenne. Természetesen érveljenek ellene az arra elhivatottak, hiszen a közvita minden fél számára nyitott, de ideje, hogy kiderüljön: a tömjénfüst-tartót körbelóbálva, álszent ördögüzéssel, nem lehet XXI. századot ideálmodni, még a Balkánra sem.
Egyébként kár volt Pontat idejekorán „leorbánviktorozni”, fogunk még nagyot nézni politikusi teljesítményét közelről követve!


[i] A balliberális kormánykoalícióra az USL-re teszek célzást és annak esetleges ideológiájára.
[ii] A tartalom nélküli forma (Forme fără fond), mind szimptóma és mind elmélet is végigkíséri a román modernizációs vitákat Titu Maiorescutól és Eminescutól kezdődően, eredetileg a nyugatról átvett, de inadekvát, sajátos tartalommal meg nem töltött intézményekre vonatkozik, egy paraszti társadalom erőltetett modernizálásának megannyi problematikus vonatkozására. Én itt inkább olyan politikai keretnek, gondolom, melyet létrejöttekor nem gondoltak végig, valami (pontosabban valaki) ellenében kovácsolódott, de nincs jól meghatározható pozitív tartalma.
[iii] Cernea parlamenterré választását megelőzően a miniszterelnök tanácsosa volt környezetvédelmi (Verespatak) kérdésekben és jó  személyes kapcsolatuk, minden bizonnyal, továbbra is fennáll, stb.
[iv] Az exhibicionista (mélyortodox meggyőződését, hol félmesztelen nők társaságában, hol hitlerista egyenruha utánzatban ugra-bugrálva közsszemlére tevő) és extravagáns konstancai polgármester talán a legcsúnyábban árulózótt, ördögözött és buzizott, a javaslatok kapcsán.
[v] A neokon (bár liberális színekben parlamentben őgyelgő) szenátort fel is jelentették a homoszexuálisok ellen tett diszkriminatív kijelentéseiért. Inkonzisztens politikai krédójára jellemző, hogy kisebbségi létére, a legelső a nacionalista frázisok puffogtatásában és tiltakozik mindenféle kisebbségi jog felmerülése kapcsán.
[vi] A legutóbbi baloldali-liberális és ökológiai mozgalmak célkitűzése, hogy olyan átfogó társadalmi vitát nyissanak a társadalmi rend legtöbb kérdésében, mely végül az új társadalmi formákat “elhelyezné a politikai palettán is”, pontosabban rádöbbentené a polgárok nagyon széles rétegeit arra, hogy a jelenlegi politika nem az ők, hanem a globális nagytőke érdekeit képviseli. A társadalmi világ, nevezetesen a politikai felvilág visszafoglalását és a válság veszteseinek kárpótlását célozzák az Occupy Wall Street (OWS) típusú mozgalmak.
[vii] Ponta, a legmagasabb közszolgálati fizetések plusz tíz százalékos adóval való terhelését javasolja.
[viii] Most hallgatnak és sunyítanak az „ellenzékiek”, megtehetik. És ellenzéki ugye, a rommagyarság is, majd csak megvívják helyettünk is emancipációs harcukat a többségiek, mi meg legfennebb lesajnáljuk őket, en bloc. Legfőbb ideje lenne számunkra, rommagyarok számára is, kimondani a jelszót: „Laicizáljuk az ingatlanközvetítő és közületeknek bérbeadó társaságokat!”
[ix] Hallgatnak a kisebbségi politikusok, ebben az ügyben is, ők sem érnek többet a „Hașotti (vásznánál)”, aki kisebbségi létére, kisebbségi jogok ellen ugat.

2013/04/09

A leleplezőket megkövezni, félnetek nem kell?



A leleplezőket megkövezni, félnetek nem kell?

Van egy lassan társadalmi méreteket öltő negatív jelenség társadalmunkban (beleértve a románt, a magyart, és természetesen a rommagyart is), melyről beszélni, melyet elemezni és ennek nyomán értelmezni, netán fellépni ellene önmagában is „veszélyes” vállalkozás, és ez nem más mint az elharapózó rasszizmus és gyülöletbeszéd fölöttébb aktuális témája. A gyülölködés és a neki alárendelt, irracionális és érzelmileg túlfütött beszéd persze nemcsak itt és most jelent problémát. De úgy gondolom, hogy a kitágult kommunikációs hálózatok, a nyilvánosság tereinek és hordozóinak sokrétűvé válásával szembeni tehetetlenség, no meg az a mutáció, amit a médiák „hiperrealizmusának”[i] nevezhetnénk, egyre súlyosabb problémává teszi a hate speech, sőt a rasszista uszítás föltűnő jelenlétét és terjedését a nyilvánosságban. Leszűkítve a témát, az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e legalább a mi kis mediatikus terünkben, abban a reális és virtuális közegben, melyben élünk, felismerni a gyülöletbeszéd káros voltát, vagy akárcsak magát a jelenséget, és oly módon kezelni azt, hogy az értelmes és – tetszik, nem tetszik a kifejezés – tanulságos vitához és a jelenség visszaszorításához közelítsen? Ugyanis – tapasztalatom legalábbis ezt mutatja – nagyon sok esetben még fel sem ismerik a rasszista, idegengyűlölő szövegeket terjesztő személyek, hogy valójában mit is tesznek (ugyan melyik rasszista vállalja nyilvánosan rasszista voltát?), sőt az ártatlanság és segíteni akarás mézes-mázas aurájával vonják be gyülöletkeltő beszédeiket. Az ilyen beszédek fogyasztói pedig - facebook bejegyzésekben, média-kommentekben és egyéb nyilvános, de leggyakrabban álnév alatt elkövetett közösségi felületeken - echte jó embereknek, jó keresztyénnek és hazafffyaknak, sőt felvilágosító és másokat a „veszélyekre” figyelmeztető váteszeknek gondolják magukat.
Mivel a jelenség megértésében és leküzdésében a racionális elemzés és érvelés kulcsfontosságú lehet, hadd folytassam egy analítikus megkülönböztetéssel. Különbséget kell tennünk egyfelől a népi, vagy hétköznapi rasszizmus és előítéletesség, idegen csoportokkal szemben érzett gyanakvás, stb., és másfelől a módszeres, politikai, és propaganda, valamint uszítás céljából üzött rasszista megnyílvánulások között. Bár az utóbbi az előbbire, azaz a bennünk szunnyadó „gyűlölködő állatra” apellál, arra építi fel politikai és egyéb érdekeinek nyilvános diskurzusát, az eltérések életbevágóak. A népi rasszizmus ugyanis a megfelelő kontrollmechanizmusok mellett, melyet az iskola, egyház, család, jól működő közvélekedés és nyilvánosság, és végül a jogi normarendszer (csupa jó konzervatív intézményeink) segít, potencialítás, szunnyadó és passzív vélekedés marad: nem szerveződik rendszerré, és nem lép fel hathatós erőként mások ellen. A módszeresen propagált, programatikusan megfogalmazott és nyilvánosan terjesztett idegengyűlölet, és rasszizmus viszont, aktív; romboló hatását és negatív társadalmi következményeit éppen a szunnyadó „animal odiosa”-ra építi. Mit sem számít, hogy elkövetői tudatosan választják a torz és illogikus, érzelmekre apelláló diskurzust, vagy maguk is megtévesztettek, háttérből manipuláltak. És akkor álljunk meg itt egy szóra.
Nem kétlem, hogy a legtöbben, akik manapság rasszista, magyarellenes, románellenes, cigányellenes, antiszemita, stb., propagandaanyagokat vagy a napokban éppen, a Jobbik negédes felhívásait, lájkolják[ii] naívságból, ignoranciából vagy szellemi restségből, esetleg heccből teszik. Viszont a dolog áldatlan következményei semmivel sem enyhébbek, mintha szándékosan tennék. A probléma lényege szerint azzal kapcsolatos, hogy ha olyan emberek - hangadók, értelmiségiek, papok, politikusok, pedagógusok, stb. – élnek a gyülöletbeszéd sztereotíp fordulataival, akik autoritással rendelkeznek, akiknek szavára felnéznek és hallgatnak a köznapi emberek, akkor a propaganda megfogan. Az üzenet végső soron az lesz, hogy „itt és most, ezt lehet”, sőt ajánlatos! Ha a nyilvánosságban a gyülöletbeszéd elharapózik, ez az, ami kiváltja, vagy ha úgy tetszik, előhívja a látens gyülölködést és – adott körülmények között – a gyülöletből elkövetett bűnözést és a további fertőzést.
Szögezzük le azt is, hogy rasszista, kirekesztő beszédhez, a "zsidózáshoz-cigányozáshoz" nem is kell zsidó[iii] vagy cigány[iv]. Az interpretációs klisé melyet többek között egy papi személy alkalmaz, mondjuk a tavaly március 15-i beszédében[v] (amúgy is marginális dolgokat állít be történelmet meghatározó "előzményekként", ugyan mi köze 1903-nak és a pápaválasztásnak Trianonhoz, semmi, s a fidesz mai unortodox gazdaságpolitikájának 1903-as pápaválasztáshoz vajon mi köze?), tipikusan antiszemita diskurzus: vajon a zsidó-sztereotípiája és a "nemzetközi összeesküvés" áll minden magyar történelmi sérelem mögött? Ez bizony a gyűlöletbeszéd tipikus fordulata, mellyel bünbakot igyekszik felfedezni, elterelve a figyelmet azokról a történelmi tévedésekről és hibákról (óh, a nagyszerű "apostoli király" Ferenc Jóska, hát...), melyek katasztrofákat idéztek elő a magyarság történelmében.
Az autoritér, kizáráson alapuló, gyülöletbeszéd ellen nehéz (vagy szinte lehetetlen) tisztán jogi eszközökkel felvenni a harcot, az ilyen diskurzusra épülő politikai giccset a jó érzés, és a jó ízlés no meg a manapság lenézett általános műveltség, a kritikai szellem segítségével lehet(ne) leleplezni, visszaszorítani.  A keresztes hadjáratok és egyéb bandériumok vonulása fölött eljárt az idő: a jövő vagy a tolerancia és a társadalmi integráció kora lesz, ... vagy nem lesz egyáltalán.





[i] Lásd, Jean Baudrillard: Simulacra and Simulation, University of Michigan Press, 1994
[ii] Maga a “lájkolás” kifejezés is ellentmondásos és azon a végtelen leegyszerűsítésen alapul, melyet a facebook terjesztett el azzal, hogy like-dislike alapon „követel” ítéletet a világ legkülönfélébb dolgairól. Jelentésének és következményeinek kiértékelése megérne egy külön misét.
[iii] Lásd Kovács András: A különbség köztünk van. Az antiszemitizmus és a fiatal elit; Cserépfalvi Kiadó, 1997
[iv] Ezzel kapcsolatban hasamat fogva gondolok egy kezdő-nagyöreg politikusunkra, aki vagy húsz esztendeje, amikor antiszemitizmussal vádolták, azt találta mondani, hogy „Nem igaz, mert én csak a zsidókkal szemben vagyok antiszemita”! Lol.
[v] Én nem linkelem, mert felesleges terjesztenem gyülöletbeszédét, torz történelemszemléletének kétes termékét, mely közvitát váltott ki, de elérhető a youtube megosztón, és saját közléseiben is.