2012/01/31

Politikai stabilitás?



Politikai stabilitás (sic!)


A politikai stabilitás fenntartása dívik ma kormányzóberkekben. Egyfelől a PDL mindenese, a "szimbolikus juhász" (alias Flutur-Lepke) meséli, hogy a politikai stabilitás esetleges elvesztése miatt nem lehet előrehozni a parlamenti választásokat, másfelől az RMDSZ főnök – Shakespeare-i drámába illő ábrázattal - mondja ugyanazt. Ha nem rólunk lenne szó egyszerűen csak autistának tekinthetnénk az urakat-hölgyeket, börleszknek a történetet (elvégre Caragiale évforduló van), de hát a helyzetkomikumnak most nincs ideje, éppen tragédiába kezd átfordulni telünk jókedve.
Nézzünk mögéje egy kicsit a fennálló stabilitásnak, mert roppant különös módja kell a világlátásnak, hogy ezt röhögés nélkül lenyelhessük. Szóval polititikai stabilitást mond a vezérkar, amit ráadásul érdemes foggal-körömmel megőrizni. Íme néhány az emlegetett stabilitás pillérei közül:

1. A kormány és az őt fenntartó pártok parlamenti többsége kétséges. A szenátusban az előny talán már el is olvadt, a képviselőházban – bár vakáció van, ezért az átállásokról, lemondásokról csak később fogunk értesülni - nem tudjuk melyik oldalon a többség. Ha még van is kormánytöbbség, egy olyan szavazó csoport jóvoltából, amely választásokon nem indult, amely a más pártokból kiugró, illetve kirúgott szedett-vedett alakok csenevész gyülekezetéből áll (UNPR), akkor a közvéleménykutatások szerint ez a szavazati szándékok egy százalékát sem bírja. Eközben az ellenzék parlamenti sztrájkra, az ülések bojkottjára készül.
2. A kormányzó párt bizalmi indexe alulról nyaldossa a tíz százalékot, párt-vezérének népszerűsége leginkább elektron-mikroszkóppal ellátott grafikonokon tanulmányozható, s a mindenható vezér népszerűsége is a mérési hibahatárhoz közelít.
3. Mindeközben a nép, az istenadta, annak apraja és nagyja, lassan három hete, kisebb-nagyobb, erőszakosabb vagy békésebb tüntetések hosszú sorozatán fejezte, illetve fejezi ki „háláját” a regnáló politikai erők és személyiségek iránt. A humoros és jó fantáziáról árulkodó jelszavaktól a triviális és alpári jelzőkig mindenféle elhangzik, már a fennálló stabilitás dícséretén kívül.
4. A politikai „stabilitást” jelen pillanatban az erőszak-szervek, mindenekelőtt a csendőrség tartja fenn. Csak nehogy előbb átálljanak a „nép” oldalára, mint az egyensúlyt hangoztató, magukat politikusnak gondoló urak hölgyek dönteni tudnának, a mi a teendő Lenin óta kacifántos kérdésében.
5. De jöjjünk közelebb a rommagyarokhoz. Az instabilitás már az RMDSZ falain belülre lopózott, t.i. példátlan módon mást mond a vezér és mást mondanak az őt háttérből támogató-irányító mogulok: Markó és Borbély.
6. És akkor arról nem is szóltunk, hogy a kormányzó pártok között szinte egyetlen sarkallatos politikai, illetve törvényhozási, adminisztratív, stb. kérdésben sincs konszenzus.
            Magyarázzák nekünk, hogy azért nem lehetnek előrehozott választások, mert nem lehet politikai instabilitást okozni az országnak, s vajon ősszel nem ugyanerről lesz (lenne) szó? A legjobb a „Băse forever”, s a stabilitás biztosított, hacsak az utca el nem hajtja az egész bagázsit. A puliszka márpedig robban (generációnként egyszer ugyan, de akkor biztosan), s közeleg a robbanás pillanata.
            Csak hüledezem és elképzelni sem tudom, hogy mi kellene ahhoz, hogy a fenti körülmények között a zsandárok pajzsaival megtámogatott, és mindenféle súlyos társadalmi, gazdasági, jogi és politikai probléma közepette stabilitást vizionáljon akárki is.
            És még egy kép. Történt a reggel, hogy Borbély László környezetvédelmi miniszter munkakezdés előtt vicces és hosszas tárgyalásokba keveredettt a magukat az irodai fütőtestéhez láncoló (amúgy magyar) Greenpeace aktivistákkal. A felvételek tanúsága szerint sem kóófit, sem mineráál vóótert, sem teát nem akartak elfogadni az előljárótól, azt viszont megigérték – a politikai stabilitás ilyen formán való fenntartása végett  is – hogy holnap is ott lesznek.
Halal guvern, halal popor – mondaná Caragiale -, azaz bravó kormány, bravó nép!


2012/01/30

Prioritás-tévesztés


Prioritás-tévesztés

Eddig is tudható volt, hogy az RMDSZ belső demokrácia-deficittel küzd olyannyira, hogy azok a döntéshozó szervek, melyeknek tagjait nagy elővigyázatossággal válogatják ki a klientúra legbensőbb és egyben legfensőbb köreiből: szimulákrumok, látszattestületek. Az elmúlt időszakban csupán arra valók, hogy arra érdemesített yes-manok útóbb szentesítsék a vezérkar döntéseit: a tudomásulvétel „fontos fórumai ezek”, melyek nagyságáról és hatásköréről, késhegyre menő ál-viták folynak kongresszusok és egyéb többnapos dzsemborik keretében. Amolyan posztkomcsi maradványok egyébként, persze, amelyek arra valók, hogy az istenadtával jó alaposan lenyelessük (ha kell fakalánnal lenyomva a torkán) a vezérkar improvizációt, saját érdekének megfellő döntéseit.
            A Markó-érában azért még adtak a látszatra, néha még láthattuk a folyton ásító,  félig alvó, unott arcokat, ahogy „döntenek” és egyöntetűen támogatják a vezér minden szisszenését, aztán ebéd és a jól végzett munka örömével, irány haza...
A főnökváltással a stílus is átalakult, immár nem először tagadja meg sarkallatos kérdések megvitatásának napirendre tűzését az új vezér mondván, majd elér post festum dönteni, illetve a kormányzó párt és Base majd megmondja mi kell nekünk a véleményünk legyen, s nem vitás, hogy mi azután ezt el is fogadjuk, pontosabban fogadtatjuk. Ez történt/történik, a verespataki bánya engedélyeinek kapcsán és ez a helyzet a választások összevonása, majd az AB döntést követően felmerült előrehozása kérdésében is.
Ma már ott tartunk, hogy az RMDSZ-elnök számára a koalíciós egyeztetés (magyarán, hogy Base és a PDL diktálja a döntést, mondja meg tutira a rommagyarok érdekét és véleményét) előbbre való, mint a szövetség álláspontjának kialakítása.
Történik viszont egy újszerű dolog is, a szövetség lejtőre kerülésének biztos markere állt elő, azaz a többszólamúság. A belső (felső) törésvonal látszólag a „régi gárda” és az újonnan választott „fiatal farkasok” csoportja közt húzódik. Kelemen kontra Markó és Borbély a felállás, de nem kétlem, hogy az elnök mögött opportunista képviselők és szenátorok, helyi potentátok sorakoznak fel. Nekük minden nap és minden megszerzett zsíros fizetés, a sokféle kiegészítő és – mondjam ne mondjam - a korrupciós csúszók igen változatos formája, (szó szerint) aranyat ér. A felsővezetői differerendum még talán elsimítható – a manipuláció lényege, hogy a döntésből kizárják a közönséget és a média kontroll alatt legyen – a vezérkar nem először kezd egyeztetni koalíciós „partnerével” (nevetőgörcs nélkül nehéz partnert írni), anélkül, hogy tudhatnánk mi is a véleménye, mi is a saját álláspont, amit a tárgyaláson képvisel. Csak lassan kisebb a szőnyeg, mint az alája gyűrt kupac, a szekrénybe zárt csontvázak tulajdonsága pedig, hogy egyszercsak váratlanul kizúdulnak. Ennek megakadályozására való az „egységes képviselet” (értsd a húsosfazékhoz közeli hely csak a mi klientúránké lehet) álságos hangoztatása: arra való, hogy a beleszólás jogától megfoszszuk a kívülállókat, pontosabban a választóinkat. Markó úgy fejezte ki a vezérek elzárkozását mindenféle megmérettetéstől, atavisztikus viszolygását bármiféle választói kontrolltól, hogy azt mondta: ő „nem híve a választás szabadságának” ettől előbbrevaló az egység. Az idő viszont nem nekik telik...
Ajánlom a vezéreknek (nem mintha  bármiféle hangra még hallgatnának), hogy tárgyalási alapként a választások húsz évre való elnapolásával rukkoljanak elő, tudom demokratikus érzelmüket ez cseppet sem sértené, s miféle csodás eredmény lesz, ha jövő télen mégis választást rendeznek az országban.

2012/01/29

Előre kell hozni!


Előre kell hozni!

Aki most arra bíztatja az RMDSZ-t, hogy ne próbáljon meg – legalább magán alapon, azaz egymagában – „kiugrani” a teljességgel hitelvesztett kormányból, és az előrehozott választások gondolatát támogatni, az rosszakarója a szövetségnek.
Két érveléssor fejthető ki az előrehozott választások mellett, a rommagyar ruling party szempontjából:

Előszőr: itt a belolitikai helyzet. Az AB határozat és az utcai tüntik – bár más-más féle összefüggésben és más arányban - világossá tették, hogy az a taktikai húzás, amit a kormánypártok felelősségvállalással áterőltettek a parlamenten nem tartható, vagyis az összevont választások és általában a Boc és tsai körül elfogyott a levegő. Nem lehet őszig osztogatni – főként a helyha szintjén, és ebből mi tagadás a székelyföldi klientúra tovább hízlalható lett volna -, s összevont választással manipulálva, okkult és korrupt hálózatok segítségével „jó” eredményt elérni a parlamenti választásokon is. Az AB döntés és a tüntetések messzemenő hatásait mára már a PDL és maga a mindenhatónak tűnő Base is felismerte, nem lehet a késő őszig a jelenlegi felállásban kihúzni: (ebben az értelemben) game over.
Az utolsó pillanat van, amikor még egy verespataki bányával kapcsolatos
Döntést, és annak következményeit megúszhatja a két magyar miniszter (Kelemen, Borbély) és az új egészségügyi törvény is Ritli nélkül döglődik tovább.
            Az (ellenzékhez való) átállás viszont nem sikerült, arról már lekésett az RMDSZ, az ellenzéki szövetség már nem fogadófél ahhoz: jó, ha esélye van menteni a menthetőt és egy kurucos gesztussal az előrehozott választásokat erőltetve, menti a mundért, nem is a tizenkettedik, hanem immmár a tizenharmadik órában. A tüntik megnyugtatása-elaltatása, mára már önmagában is “eredmény”, hiszen nagyon gyorsan erodálja a kormányt és az elnököt, ja, ha a rommagyaroknak eszébe talál jutni, hogy “mi” is kormányon vagyunk még a végén az RMDSZ meglévő hitelét sem fogja megkímélni. Aztán kis taktikai összjátékkal az előrehozott választások megszervezése akár az őszig is elhúzódhat, és akkor az elvtelen és nyakló nélküli osztogatás, még mindig aktuális lehet. Ha az ellenzéki szövetség 50% allatt teljesít még szövetségre is van esély, feltéve persze, ha parlamenti mandátumokat szerez a szövetség (erről, lásd: http://manna.ro/velemeny/lesz-e-parlamenti-kepviselonk-jovore-2012-01-27.html)

Másodszor (és ez nem kevésbé lényeges): a rommagyar politikai mezőny „állapota”. Kétségtelen, hogy az RMDSZ jobban szervezett, bejáratott (ja, persze lejáratott is), mint a most csigatempóban eszmélő EMNP, s ez utóbbi, minél előbb vannak választások, annál kevésbé tud komoly erőként fellépni, akár a tárgyalóasztalnál, akár a választásokon. Itt aki időt nyer az játszmát nyerhet, mert az alternatíva nem volt képes kiépülni (néhányszor megfenyegették a zembereket programmal is, de peszre „ráérünk arra még”.., mondják a korifeusai), és kétséges, hogy egyáltalán összeszedik-e magukat egy esetleges hirtelen kampányra, választásra.

Úgyhogy előre kell hozni.

2012/01/23

Felvonulók kérték



Tömeges kivonulás a politikából

Tetszik nem tetszik, a szombati tüntetés részvevői nem valamilyen racionális, vagy nacionális programhoz adták a beleegyezésüket, nem is valami mellett, vagy ellene foglaltak állást, hanem alattvalói lojalitásukról biztosították a vezért. Azt üzenték, hogy elfogadják és támogatják a paternalisztikus államot és politikai establishmentet, s különösen bíznak a „nemzet atyuskájának”, a regnáló miniszterelnökben.
            Jó humorral és sokszor racionális módon írják le, keresik a kommentelők a felvonulás ellentmondásosságán túli értelmét, bírálják zavaros célkitűzéseit és paradox voltát. Ha elhisszük, hogy valamilyen artikulált politikai program mellett tettek tanúbizonyságot a felvonulók, tévedünk. Könnyen mondhatjuk, hogy félrevezetettek és az EU, valamint az IMF ellen tüntetnek és OV mellet, miközben maga a vezér az EU-nál és az IMF-nél kalapol, támogatásért. De ezt a kognitív disszonanciát a tüntetők nem élik át, ők egy vezetési stílús és egy személy mellett léptek fel, kitöltetlen csekket nyújtottak át OV-nek. Azt mondták, mi mint jó vazallusok feltétel nélkül alávetjük magunk a vezér akaratának, amit ő fog képviselni – és itt mindegy is, hogy mit fog tenni – azt támogatjuk. Nem ez a zsarnokság kezdete, nem ez ad felhatalmazást a teljhatalom fele való meneteléshez? 
A tömeg megadta magát a vezér akaratának, nem kíván többé demokratikus kontrollt gyakorolni tettei fölött: nem csak az utcára vonult ki, hanem kivonult a politikából is. Megadta magát, jöjjön, aminek jönnie kell, EU-val és IMF-el vagy azok nélkül, legyen meg a vezér akarata, mi majd követjük. Elfordultak az értelmes és demokratikus politizálástól. Weber mondja egy helyen, hogy a politikától való elfordulás, a visszahúzódás, nem mentesít a hatalom hatásai alól, csupán teret nyújt másoknak a hatalom koncentrációjára, hogy önkényesen gyakorolhassák a hatalmat. Ezt a megelőlegezett hitelt mutatta föl az utcára vonultak serege, a kezdeményező a vezér legyen, ők csupán lojális követők.

Egy mondat a vonuló „hatúmákról”

Többszörösen ellentmondásos helyzetben vannak a határontúliak, akik részt vettek a tüntin. Ők olyan pályatévesztettek, akik éppen behatolni, bevonulni szerettek volna a magyarországi politikai mezőnybe és eltévesztették a bejáratot, hiszen azok közé keveredtek, akik éppen kifele tartanak a politikából. Ez esetben sem kétlem, hogy tudtuk és belátásuk nélkül vonultak (nem beszélek azokról hatúmákról és otthoiniakról, akik jó futball-drukkerként mentek szórakozni, akik „csak ott voltak”) Bp. központjában. Akik viszont tudták és szervezték, azok félrevezették a határontúli magyar „zembereket”. A vezér felhartalmazása, a biankó csekk ünnepélyes átnyújtása kívül helyez és nem integrál a magyarországi politikai mezőnybe. Ja, hogy olcsó büszkeséget, gyors kielégülést ad, akolmeleget, hát azt ad, de csak annyit és közben persze kirekeszt, megtart a kalapozó „hatúma”-állapotban.

2012/01/22

e7


Mi történt Hungáriában?

Értelmezésem szerint a múlt héten alapos változáson ment át a magyarországi belpolitika.
Egyfelől Strassbourgban sikerült Ovi-nak – hathatós PPE támogatás mellett – egy kommunikációs teret nyernie. Magyarán megengedték neki, hogy befele eljátsza a (száj) hőst, miközben kifele, végül is az engedékenység, a kért szabályok betartása, törvények átalakítása, stb. kanonizálódott. Másfelől ezt a befele való keménykedést, a hárijánoskodást, sikerült a tegnapi tüntetéssel nyomatékosítani, megerősíteni: látható, hogy (reális) igény van rá.
Magyarán az a kettős beszéd, ami kifele engedékeny és elvben – Ovi meg fog tenni (vajon?) mindent az EU és IMF kiengesztelésére – rugalmas, befele maradhat merev és neokon, a kis homokozóban, játszható az „örök harc”, legalábbis egyelőre.
A rendezett és zökkenőmentes visszavonulást mostmár két szereplő zavarja, az egyik az elszabadult, a hárijánoskodásba belerokkant Matolcsy, akit immár probléma nélkül le lehet váltani, a külső nyomásra való hivatkozással. A másik Schmitt Pál, aki malomkőként nehezedik, de nehezen meneszthető komoly presztízsveszteség nélkül.
Lássuk a fejleményeket!

2012/01/14

Rádió_beszélgetés

Hátha vkit érdekel! Beszélgetés Székely Ervinnel, közéleti rádió-műsorában:
http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=category&id=211%3Akozeleti-naplo&layout=blog&Itemid=181&lang=hu

2012/01/11

Egy mondat...


Egy mondat a zsarnokságról

Mára aligha lehet kétséges, hogy az Orbán vezette Magyarországon és a Băsescu-féle Romániában a demokratikus alapjogok megnyírbálása, a hatalmi fékek és ellensúlyok felszámolása, a közintézmények politikai megszállása, a klientelizmus legvadabb formáinak nyílvános intézményesítése gőzerővel folyik. Senkit nem téveszthet meg, hogy az előbbi nagy-főnök parlamenti szavazógéppel, az utóbbi pedig kormányrendeletekkel és felelősségvállalással mellőzi a parlamentarizmust, az eszmék és törvénykezés nyilvános ütköztetésének demokratikus gyakorlatát. Nincs puccs és nincsenek véres utcai ütközetek, de amikor kiépül a rendszer, csak szellemtelen holt betű marad a törvények helyén. Vigyázat, akkor aztán zsarnokság lesz!

Magyari Nándor László, szociológus, Kolozsvár