Alászolgája Főnök, s respekt
Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak
esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden vonatkozásban
Orbánt követi és egyelőre úgy tűnik nincs visszaút. A populizmus sajátja, hogy
nemcsak az erőforrásokat és lehetőségeket akarja társadalmi szinten szétosztani,
pontosabban újraosztani, hanem a becsületet, tiszteletet (igen, a respektet) és
elismerést is, a diskurzusok szintjén legalábbis, előnybe hozva a „köznépet” (a
plebst, amelyet a populista politika megcéloz), akitől, állítólag, megtagadták
azokat. A populista diskurzus azt föltételezi, hogy az elit elvonta a
plebs-től, az újradefiniált köznéptől, a javakat és az elismerést, stb. A
legszegényebbek, a kisebbségek (bevándorlók, vagy helyiek), pedig másságukkal fenyegetik
a köznép biztonságát, aki így a populista politikusok és formációk védelmére
szorul. A „köznép” nevében föllépő populisták viszont egyetlen érvet tudnak
fölhozni arra, hogy miért akarnak hatalmat, ti., hogy többségben vannak, azaz a
populizmus magjához tartozik a többségi elv (majoritarianism), melyet szembefordítanak
különösképpen az elit, de a legszegényebb rétegek elvárásaival, életmódjával,
tudásával, tapasztalatával, stb. A „kisebbségi
populizmus” éppen ezért abszurd, contradictio in adjecto, aki a nép/nemzet
nevében beszél, az – szándéka szerint – a többséghez szól (ezt mondta Orbán
Viktor első kormányzását követően, amikor a radikális populizmus útjára lépett:
„a nemzet nem lehet ellenzékben”), sőt annak a nevében követel. A populista
többségi elv arra a radikális következtetésre jut, hogy az általa meghatározott
köznép, maga a nemzet, aki nem tartozik a köznéphez az a nemzetnek sem része,
hiába állampolgára egy államnak. Így az anti-populista elit és a
legelesettebbek, akik között Magyarországon jelesen egy kisebbséghez tartozókat
lehet beazonosítani, nemzeten kívüliek, vagy legalábbis nemzetidegenek. De
ellenségek lesznek azok az intézmények – fékek és ellensúlyok rendszere –
melyek nem rendelődnek alá automatikusan a „többségi elvnek”, innen az
illiberális fölhördülés, a média egy része, az igazságszolgáltatás és minden
egyéb viszonylag független intézmény ellen.
Nos, ha megvizsgáljuk az Orbánt –
immár egyre nyíltabban – (kényszerűségből, vagy sem) fölvállaló, sőt egyenesen „lemásoló”, magyarán radikális
populista fordulatot vett rommagyar politikai mainstream ténykedését kiderül,
hogy minden olyan konjunkturális vagy sem, összetevő adott, mi több a
korszellem is kedvező, ami a populista politika egy sajátos formájának kialakítását
segíti. Különössége a helyzetnek, hogy a FfP semmit sem kell tegyen azért, hogy
az orbáni politika szárba szökjön – ellene kellene tegyen, de ez más kérdés –
és az orbánista populizmus eluralkodjon, hiszen a rommagyar közönség közvetlenül
a magyarországi média által hagyja magát fertőzni. A magyarországi elfideszesedett,
megszállt köz-, illetve kormánymédiára
ráhangolt közönség számára csak megerősíteni kell a populista propagandát és
jelszavakat, „csatlakozni a többséghez”, és a népszerűség garantált.
Megvan arra nemcsak a plebstől jövő erős igény, hogy a
populizmus szárba szökkenjen a rommagyar társadalomban, hanem az eszköz is,
ennek elterjesztésére, a magyarországi mainstream „média rejtett üzenete”
ugyanis, azokat az etno-nacionalista érzelmeket és attitűdöket hívja elő, illetve
erősíti föl, melyek nálunk is régóta a lappangó közvéleményt jellemzik. Nem
kell a szomszédba mennünk kis idegengyűlöletért, kirekesztési gesztusokért,
elitet, illetve a legelesettebbeket lesajnáló magatartásért, mi több a helyi
konjunktúralovagok is készen állnak – itt a mainstream rommagyar politikai
osztályra gondolok –, a populista politizálást kisebbségi mezőnyben színre
vinni. És akkor még nem szóltam a rommagyar társadalom foglyul ejtéséről, mely
egyfelől a bűvös parlamenti bejutáshoz szükséges küszöb elérésével operál,
masfelől meg a mediatikus tér – pontosabban az írott és közvetített média –
megszállásából, a politikai
cenzúra egyértelmű bevezetéséből nyeri hatalmát.
Legyen populista a román hatalom is
Van viszont egy óriási akadálya a
kisebbségi populizmusnak, mégpedig a „reális”
etnikai/nemzeti többség, azt gondolni ugyanis, hogy egy kisebbség sikerrel
játszhat többséget a politikai mezőnyben, vagy a társadalom bármely
szegmensében, több mint önbecsapás, a kisebbségi közösség politikai elárulása.
A kisebbségi politizálás usque 25 éve arról szólt, hogy a kisebbségi jogokat az
általános emberi jogokból és az állampolgárokat egyenként megilletőkből
levezetve kell – adott esetben pozitív diszkriminációval (affirmative action) is – létrehozni, illetve megvédeni. A
populista fordulat viszont, egyfelől azt hozta, hogy már sem az elit, sem a
legelesettebbek (nevezetesen a magyarul beszélő, magyar öntudattal is
rendelkező romákról van szó), de a szórványban élők igényeit sem kell
figyelembe venni csak az, elvben legalábbis, Orbánra szavazó plebs számít.
Ezzel beszűkül az a választói társadalom, melytől azután szavzatokat vár a politikum
(most még lehetett Kárpátokon kívül vásárolt szavazatokkal 5%-ra teljesíteni,
de a hurok egyre inkább szorul), belső határvonalak jelennek meg a rommagyar
társadalomban – ismétcsak magyarországi mintára – melyek hosszú távra is
megosztják a közösséget, stb. De a kisebbségi
társdadalom elárulását, az eddigi politizálás feladását leginkább az
adja, hogy a rommagyar politikai mainstream nemcsak populista fordulatot vett,
hanem az orbáni politizálást közvetíti a bukaresti politikai osztály fele. Az elmúlt három esztendőben Kelemen Hunor
és pártja a PSD mellett kiállva egyenesen sürgette egy olyan román hatalom
kiépülését, mely – a populizmus sajátosságából fakadóan – nemcsak potenciálisan,
hanem tevőlegesen sem lehet más csak kisebbség-ellenes.
Hokiakadémiát Sadova-ra[i]
Kibújt a szög a zsákból, hiszen
Kelemen Hunor azt ajánlja (egy a „román multikulturalizmusról” szóló ifjúsági
rendezvényen a monokulturalista, élesen multikulti ellenes Orbánt egy ilyen
rendezvényen promotálni önmagában is gáz), hogy a román kormánynak (vagy nem is
tudom kinek, mert most éppen az a helyzet, hogy ha valaki megkérdezné a
miniszterelnök asszonyt, hogy kik alkotják legálisan és legitim módon a
kormányát, minden bizonnyal nehezére esne a miniszterek nevét fölsorolnia),
vagy hatalomnak „le kellene másolnia Orbánt”. Egyelőre csak a határontúli
románság vonatkozásában, de, mintegy magától értetődő módon, minden egyébben
is, hiszen a hatumák orbáni támogatási rendszere szerves következménye
belpolitikájának. Magyarán azt üzeni a rommagyar pártvezér a román ifjúsági
képviselők által a román hatalomnak, hogy átláthatatlan módon, klientúrát
építve, (könnyen kiderülhet, hogy illegálisan) nagyobb költségvetésből származó
összeggel támogassa, saját belátása, azaz kénye-kedvének megfelelően a határon
túli románságot, hogy több foci- illetve hokiakadémiát Moldovába!
Egy populista jelszó
A Respekt a populista politikai mezőny azon pontját jelöli
(mondhatni az abszurd boncasztal), amelyen Orbán Viktor és Liviu Dragnea –
mostanában via Viorica Dăncila – találkoznak és olyan trumpista módra, nagy-Romániáról
és nagy-Magyarországról álmodnak, ami éppen a két reálisan létező ország és a mindenféle
kisebbségek kizárásával jönne létre. Hogy mit keres ott a FfP és Kelemen Hunor,
az már az árulás természetrajzához tartozik, a rommagyar vezér ugyanis, olyan
áruló, aki Esterházyval szólva, nem vállalja az árulást. Az előkampányban
bedobott Respekt jelszó nem
légüres térben, hanem a radikális populista fordulatot kifejezendő került
meghírdetésre, hogy világos legyen nemcsak az orbánizmus, hanem a román
populisták fölvállalása is (Dragnea kampányolt a májusi EP választásokkor a „nagyobb
respektet Romániának”, jelszóval).
A megfordított R betű a FfP elnökének keresztnevében, mellyel az aláírásgyűjtést „díszitették ki” még jelez némi – talán – lekifurdalást, de leginkább a rejtőzködést, a fel nem vállalt habitust jelzi. Egyfelől, mert biztos a bukásban, amit statisztikailag is be lehet lőni – minden ellenkező szóvivői elmaszatolási igyekezet ellenére – hiszen egy pártvezérnek ildomos, sőt kötelező hozni pártja szavazatarányát. Másfelől a már máskor is jelzett politikai árulás elrejtését (szereptávolítás) szolgálja: „hisz nem is én vagyok, valakik nem csak az R betűt, de a személyt is eltévesztették és tévedésből helyezték plakátra” – sugallja a főnök.
A szimbólumok sajátja, hogy többértelműek, és más-más kontextusan akár egymásnak ellentmondó jelentést hordozhatnak, de a most felszínre került politikai szimbólumok, leginkább a populista fordulat visszafordíthatatlanságát jelzik: új rommagyar politikai formáció(k)ra és politikusokra van szükség, ha nem akarunk a szakadékban kikötni.
[i] Sadova, az a Moldova Köztársaságbeli falu,
ahonnan Igor Dodon, moldovai elnök származik. És köztudott, hogy nemcsak
Felcsúton működik közpénzből grundolt fociakadémia, hanem Csíkkarcfalván – Kelemen
Hunor szülőfalujában – magyar közpénzen létrehozott (egyébként, hogy érdekesebb
legyen katolikus alapítvány áltl működtetett) hokiakadémia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése