Gyilkos politikai játszmák
A
poszt-szocialista politikai klánok kiépítési folyamatában
előljáró formációk, amelyek ráadásul a bürokráciát, a
helyhatóságokat is klienteláris alapon megszállták, nehezen
elmozdítható, falanxszerű tömböt képeznek. És nem vitás, hogy
a ma kormányzó párt – a PSD, melyet fölösleges is
szocialistának nevezni – lépéselőnyből kezdett, hiszen előszőr
Iliescu, majd az őt követő Adrian Năstase és társai, sok vonatkozásban
“megörökölték” a volt kommunista párt hálózatait, (ahogy
Bourdieu mondaná) társadalmi tőkéjét, és rekonverziós
eljárások során, képesek voltak uralni
az “átmenet” politikai mezejét. A poszt-Ceusiszta párt
különféle megnevezések, eltérő felállások és személycserék,
stb., hosszú során át, hol a pluralizmus és decentralizáció
kibontakozásának akadályozását, hol ultrakonzervatív
intézménypolitikát, hol neoliberális gazdaságpolitikákat tűzött
zászlójára, és bár osztódással szaporodott, valamilyen
mértékben mindig az etnonacionalista “doktrínát” is használta
céljai eléréséhez. Ezért játszi könnyedséggel olvasztotta
vissza magába azokat, akik adott pillanatban radikális
nacionalista-soviniszta korszakuk felhagyását követően, a
pártkapunál jelentkeztek (jellemző, hogy két igencsak befolyásos
vezetője Codrin Ștefănescu
pártfőtitkár és Olguța
Vasilescu ex-, és jövendőbeli miniszter, mindketten
megmondóemberek, a Vadim Tudor által vezetett
volt PRM-ből, igazoltak a PSD-be).
Miután
a kilencvenes évek elején, az első Iliescu-rezsim bizonytalan
irányba és az “eredeti demokrácia” szabályai szerint
folytatta külpolitikáját, az első igazi kormányváltást (1996)
követően mindenik párt a NATO-hoz és az EU-hoz való közeledést
tekintette külpolitikai célnak. Kissé cinikusan azt is
mondhatnánk, hogy a poszt-ceausiszta párt is belátta – hatalmi
pozícióit, amit a patronális pártépítés nyomán, mind
a számára kedvezően alakuló gyors privatizáció következtében,
ellenzékben, úgy kétezerre még meg is erősített – a
nyugati nyitás nem zavarja meg belpolitikai céljainak követésében.
Azután 2004-től éppen a PSD volt az európai és
atlanti integráció gyakorlati
kivitelezője, ami ha úgy tetszik, a régió történelmi csele,
t.i., hogy a baloldaliak privatizálnak. Mára
viszont az euroszkeptikus és nacionalista, valamint illiberális
politikák követője a PSD, és egyre nyilvánvalóbb, hogy
kormányképtelen, éppen mert semmiféle ország-projektje nincs,
elítélt/megvádolt vezéreinek fölmentése az egyetlen célja,
mely – nem mellesleg – a fékek és ellensúlyok úgy-ahogy
működő rendszerének a felszámolásán keresztül vezet.
A
rommagyar politikai mezőny egy rövid időszakot leszámítva,
amikor kísérletek folytak a „belső pluralizmus” rendszerének
kialakítására, gyakorlatilag sikeresen lépett föl a pluralizmus
mindenfajta formájával szemben (nemcsak az adott pillanatban úgy
ahogy működő belső platformokat sikerült bedarálni,
ellehetetleníteni, hanem a pártkezdeményezéseket – MPP, és
EMNx – is sikerült domesztikálni, illetve marginalizálni), ezért
a rommagyar politikai közösség, illetve szavazóközönség
számára (kivéve, akik román pártokra szavaznak) a választás
lehetősége nem adott. A mára a Fidesz itteni fiókpártjaivá
zülött politikai formációk,
amelyek megszállták és foglyul ejtétték a rommagyar közösséget,
nem hagynak alternatívát a számára. Ez talán nem is volt
mindenestől tartalmatlan politikai opció, egészen addig, amíg a
fő formáció – ki emlékszik már a hosszas vitára, hogy
„szövetség” vagy „párt” legyen-e a jobb időket megélt
néhai RMDSz? – kisebbségpolitikát, illetve identitáspolitikát
folytatott. Előbbi az egyetemes emberi jogokból, a máshol már
gyakorlattá vált kisebbségpolitikákból kiindulva kialakított
jövőkép alapján működött. Utóbbi pedig az identitásmegőrzés,
illetve létező identitáspolitikákból merített, a
multikulturalizmus számunkra előnyös variációit tekintette
követendő példának. Jellemző módon pedig, ezeket a
törekvéseket, időről-időre az etnoterritoriális autonómia
retorikája, az „autonómiázás” különféle formái váltották
föl. Mindkét retorika maradt viszont – most már bevallottan a
párt(ok) Orbán Viktor (jó kérdés, hogy van-e formálisan bár
Fidesz-politika, vagy csak a vezér „ötletei” és modelljei
alakítják azt) követése, az illiberális demokrácia, magyarán a
szélsőjobboldali etnonacionalizmus a követendő példa. A Fidesz
itteni fiókpártjának főideológusa mondja ezt, nem más, persze
úgy, hogy az illiberalizmust pragmatizmusnak nevezi, a klienteláris,
vazallusi viszonyt pedig „barátinak” próbálja maszkíronzi,
hosszú interjújában,
úgy tesz mintha a Fidesz „egyik
magyarországi demokratikus” párt lenne és nem egy bevalottan
illiberális célokat követő, nyíltan alt right formáció.
Arról sem ő, sem párttársai
nem szólnak, hogy kisebbségi helyzetben a radikális nemzeti
retorika, a hibrid politikai eljárások, a fékek és ellensúlyok
fölszámolási kísérlete,
melynek aktív támogatói, sőt olykor kezdeményezői, az általános
korrupció politikai támogatása, szemben a korrupcióellenes
föllépéssel, stb., hogyan és mennyiben segítheti a „nemzeti
identitás megőrzését”? Nemhogy nem előnyös, de
minden bizonnyal az eddigi nyelvpolitikai és kulturpolitikai
eredményeket veszélyezteti a kiépülő illiberális rendszer, és
az EU-ellenesség, amihez álságosan „pragmatikusnak” mondott
okokból csatlakoztak. Semmiféle, sem pragmatikus, sem elvi-
politikafilozófiai, illetve ideológiai, sem morális alapja nincs a
PSD-ALDE melletti kiállásnak. Egyetlen más magyarázata sem
látszik a dolognak, mint az, hogy budapesti sugallatra (esetleg
expresis verbis, kulisszák mögött kimondott ukázra), az orbáni
útra állítani a PSD (és ALDE-t), a jelenlegi román kormányt,
magát Romániát.
Pedig
a román politikai mezőny egyrészt szélesedik, újfajta pártok,
politikai csoportok és formációk jelennek meg, még ha a régi, a
jelzett módon jobban beágyazottak – mintegy,
avant la lettre – igyekeznek lejáratni
azokat, akkor is. Különös fejlemény, hogy a román EU-párti
diaszpóra hallatja hangját, sőt sikeres politikai tevékenységet
folytat (lásd Johannis megválasztása, vagy a tavaly téli
tüntetések, a pillanatnyi kudarc és frusztráció eltakarja, de a
tavaly augusztusban botrányos módon szétvert tüntetés utóhatásai
is jelentősek lesznek a politikai mezőny strukturálásában), jól
használja az internetes mozgósítás csatornáit, stb. A civil
társadalom (különösen a globális civilek itteni nyúlványai)
jól teljesítenek és gyakran pótolják az erőtlen és
szétszabdalt ellenzék politikai föllépéseinek hiányosságait, a
gyenge mobilizálást. Ezért – tetszik nem tetszik a Fidesz itteni
fiókpártjainak – ROMÁNIA
MÉG NEM MAGYARORSZÁG és nem is LENGYELORSZÁG, az illiberális és
EU-ellenes fordulat még KÉTESÉLYES, sőt. Az
elnöki intézmény – azzal együtt,
hogy a PSD-párti Alkotmánybíróság erősen korlátozta
mandátumát, gyanúsan részrehajló határozataival – ellensúlyt
képez a kormányzati hatalommal szemben, és bár előrehozott
választások aligha lesznek, a közvélemény-kutatások is hatással
vannak annak tudatosítására: a kormánypárt megfelezte
támogatóinak számát, Dragnea vezér példátlanul népszerűtlen,
és a képviselőházi többség is odavan.
A
PSD-ALDE és csatlósa a Fidesz itteni fiókpártja FÉLNEK, félnek
a korrupciós ügyleteik miatt, félnek a demokratáktól, az
elnöktől, a civilektől, a EU-tól, a jövőbeli
választási eredményeiktől, a hatalom
elvesztésétől. Kétszeresen félnek a Fidesz itteni fiókpártjai,
mert esetleges bukásukkal, azzal, hogy rossz oldalon állnak,
nemcsak Bukarest jöhet megtorló intézkedésekkel és eshetnek ki a
parlamentből (az EP-ből is, vagy onnan még inkább), hanem
Budapest is bosszúálló, sőt. Ha a Fidesz fiókpártjai a
PSD-ALDE-val buknak, jaj lesz nekük Budapesten is – bár olyan
MKP-módra – csurrannak-cseppennek magyar adófizetői pénzek (a
hálózat, az ú.n. akadémiák és egyházi infrastruktúrák kiépítve,
klientúraépítés kipipálva),
politikai hitelük, súlyuk
végzetesen megcsappan: Orbán legfőbb
jelszava, jajj a veszteseknek!
A
Fidesz fiókpártjainak félelme motiválja azt a meredek és
aránytalan támadássorozatot, ellenkampányt az új formációkkal
kapcsolatban, melyek pedig a kisebbségi jogok terén, és más
vonatkozásban is toleránsabbak, valamint EU-pártiak, jelenlegi
szövetségeseiknél. Példátlan
rágalomhadjáratokra használják energiáikat, az USR-vel és
Dacian Cioloș
volt kormányfővel szemben (aki ellen karaktergyilkossági
kísérleteket nemcsak helyeselnek, hanem kezdeményezőleg lépnek
föl), olyan társaságba keveredve, mely csak jót nem sejtet a
kisebbségi ügyek vonatkozásában (aki Cioloșt
támadja Ștefănescus
hátszéllel, az
semmi jóra ne várjon még az amúgy manipulált és foglyul ejtett,
tudatlannak és balfácánnak nézett, rommagyarság részéről
sem). A román politikai mezőny egésze változik, és egyre
világosabb, döntenie kell a Fidesz itteni fiókpártjainak is, mind
ahogy az is, kényszerpályán mozognak, zsákutcában
menetelnek, önként és büszkén tartanak a nihilbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése