Kármentés

Kármentés és kitörési pontok

Hadd tegyek néhány megjegyzést a lehetséges cselekvési programokkal kapcsolatban, ezúttal ellenzékből, mielőtt ismételten azzal vádolnának, hogy anélkül bírálom a regnáló szövetséget, hogy bármit is mondanék arról, hogy OK, de mit kellene tegyen a szövetség?

Nem kétlem, hogy elsősorban, azonnali reflexként, az elért „eredmények” megvédése merül fel legközvetlenebb feladatként. Két megjegyzésem van ezzel kapcsolatban.

Pro primo, hosszútávon fennmaradó és önmagát fenntartó, szervesülő és beágyazódó eredmények, - úgy a kisebbségi politizálás vonatkozásában, mint általában - azok, amelyeket a demokratikus szabályok és intézményi eljárások szigorú betartásával hoznak. Amit ilyen-olyan áterőltetett sürgősségi rendeletek, a parlament megkerülésével elkövetett kormányzati felelősségvállalások, vagy isten tudja miféle kölcsönös zsarolások, amelyeket a törvények határzónáján táncolva követtek el, pyrrhuszi győzelmek. Az így elkövetett – legyen bármilyen jó szándékú projekt is – képtelen beágyazódni, vagy nagyon gyorsan kiágyazódik. Az elmúlt időszak „megvalósításai”-nak jó része ebbe a kategóriába, és így a demokratikus folyamatok szempontjából szürke zónába esik. Hiszen sem a választások összevonása, sem az úgynevezett „lex-RMDSZ”, az alternatív küszöbről és általában a választási szabályozásról, de horribile dictu maga a sok szempontból kedvező oktatási törvény sem a parlamenti törvényhozás hosszadalmas vitáit követően, és többé-kevésbé konszenzusos úton jöttek létre. És nem kétlem, hogy százával történtek olyan intézkedések, melyek megkerülték a szigorú értelemben vett demokratikus szabályokat és a nyilvánosságot. Fontos lenne meglátni azt is, hogy az ilyen típusú kormányzati intézkedések valójában nem is a rommagyarság reflektált érdekébe és egy átgondolt kisebbségpolitika keretébe illeszkednek, mint mondjuk a megvitatás nyomán elfogadott kisebbségi törvény lehetett volna. Ezek kisebbségpolitikai szimulákrumok csupán. Pillanatnyi látszatengedmények a hatalomban időszakosan osztozkodó partnernek/kliensnek (!), cserében a törvényesség határán - ha nem azon is túl elkövetett -, korrupt tettei fölötti szemet hunyásért. Akik beleegyezésüket adták látszólag kisebbségi követelések elfogadásához maguk is tudták, hogy az így kicsikart, kizsarolt, stb. intézkedések bármikor visszavonhatóak. A politikai elkötelezettségek alapján folyó elvtelen osztogató-fosztogató politika eljutott a magyar kisebbséghez tartozó klientúrához, és csurrant-cseppent „magyar régióknak” is belőle. De tartós és a közösség életét lényegesen befolyásoló következményei nincsenek, sőt az eljárás kontraproduktív, mert a közbizalmat ásta alá, olyan stílust és nyilvános magatartásokat hozott előtérbe, melyek kiábrándították a választókat a pártból, stb. Az RMDSZ az elmúlt kormányzati időszakban elfelejtette, hogy nem marad mindig hatalmon, a hatalom pedig amúgy is korrumpál, nemde?! Azt gondolta, hogy a demokratikus szabályok apróbb-nagyobb átlépésének, illetve az ilyen lépések hallgatólagos elfogadása árán nemcsak a klientúráját tudja kielégíteni, hanem tartós kisebbségpolitikai eredményeket is megvalósíthat. Ezt nevezni pragmatizmusnak, „kijáró politikának”, azért gáz, mert immorális, korrupt és tiltott, ugyanakkor rejtett eszközökkel közérdeket szolgálni nem lehet („a kecske is jól lakjon a káposzta is megmaradjon” nem megy, vagy ahogy a brutálisan realista román mondás említi, nem lehet egyszerre „şi cu p... in p…, şi cu sufletul in rai”.). Semmi sem lehet attól hamisabb, mint azt közvetíteni, és magunkkal is elhitetni, hogy a zsíros klientúra közérdeket szolgál. Ez bizony alantas szándékból elkövetett önáltatás, önbecsapás, melyet aztán az istenadtával „politikai kommunikáltak”, s sokan ma is hisznek. Az így elért „engedmények” megvédését csak a hatalomban való örökös részesedés, a korrupciós láncolatokban való részvétel tenné lehetővé, ennek most – egyelőre – befellegzett.

Az ellenzék sikere a bizalmatlansági indítvány megszavazásakor azon múlott, hogy megtalálta a kormánykoalíció Achilles-i sarkát, éppen a MOGYE kapcsán. Ugyanis, biztosak voltak benne, hogy az RMDSZ át nem szavazhat – és ezzel elszigetelődik (ezt most „szabadságként” „el nem kötelezettségként” kommunikálják, de jaj, keserves szabadság a légüres térben való zuhanás) –, és biztosak voltak abban, hogy lesz annyi nacionalista a kormányoldalon, aki éppen ennek a problémának kapcsán átszavaz. S jól számoltak, hiszen bejött.

Pro secundo. Most ismét az a helyzet állt elő, mint kétezerkilencben, amikor az RMDSZ egy rövid időre ellenzékbe került, és amikor nem építkezésbe kezdett, nem átgondolta helyzetét és lehetőségeit, nem nyitott, hanem zárt. Akkor Markó adta ki a jelszót, hogy vissza az etnopolitikai akol melegébe, illetve az etnopolitikai vállalkozás az egyetlen járható út. Tartok tőle, hogy most is erre készülnek a vezetők, csakhogy ezúttal a helyzet, minden egyéb vonatkozásban, más. Mert a mostani elszigetelődés azt jelzi, hogy egy korszaknak vége. Az RMDSZ minden párttal volt már kormányon, és nyitott volt – legalábbis a román pártok irányába (kivéve a mindenkori comme il fou alakulatokat) – most pedig édes elszigeteltségben nyalogatja sebeit. Előreláthatóan legalább a következő öt évben nem lesz, vagy csak nagyon speciális helyzetben lesz, bársonyszék rommagyar ülep alatt. A néhány hete magát/magukat örökös miniszternek gondoló, ex-miniszter(ek) meg kell szokja/ák, hogy az etnopolitikai vállalkozásoknak árnyoldalai is vannak, mint minden vállalkozás kockázattal jár. Másrészt meg a pálya egyre telítettebb, a rommagyar politikai szcénán egymás tyúkszemét tapossa a három jobboldali, autonomista, konzervatív, keresztény, nemzeti, stb., párt. Az RMDSZ eddigi „zsarolási potenciálja”, a rommagyarság egészének nyomásgyakorlását lebegtette, ezt ezután nem teheti, szóval teheti, de senki nem fogja komolyan venni.

            Azt gondolom következésképpen, hogy a szövetségnek balra és a liberálisok fele kellene orientálódnia (hosszabb ideje, persze), és megváltoztatnia retorikáját, politikai filozófiáját, stb. Az etno-nacionalista alapállás „az etnikai alapon kell politizálni” és „eredményeket megvédeni” csúfos kudarcot hozott és fog hozni, amennyiben újra ezzel próbálkozna. Nyitni kell, nemcsak balra és liberális irányban, hanem egy esetleges transzetnikus párt fele; újra kell gondolni a romániai magyar kisebbség kihívásait (gazdasági, szociális, demográfiai, stb. tényezők) és lehetőségeit; tekintettel kell lenni arra a tényre is, hogy a válságot követően „meg fog változni a világ”, a tágabb kontextus; a Fidesz-KDNP-hez való dörgölőzés csődöt mondott és felesleges újra próbálkozni; az a szimbolikus politizálás, melyet a szövetség „ernyőszervezet”- jellege képviselt felszámolódott; az elszigeteltség szinte tökéletes, stb.

           

A politikában – szerencsére, vagy a hallgatóság részének szerencsétlenségére – van „megbocsátás”, politikusok és akár egész pártok képesek lehetnek megújulásra, a rebranding sikeres véghezvitelére. Számtalan példát lehet erre felhozni, és azt gondolom ez a lehetőség az RMDSZ esetében, szintén fennáll. Csak meg kell tanulni sorry-t mondani, meg kell tanulni magyarul és meg kell tanulni románul, és el kell mondani más idegen nyelveken is. Elnézést kellene kérni a sok-sok populista és tartalmatlan diskurzusért, a manipulációért, félrevezetésért, a saját érdeknek a közérdek elé helyezéséért, a lekezelésért, a reális érdekek zárójelbe tételéért, a választóktól. A mellőzésért, a titkolózásért, stb. az értelmiségtől, s a többi politikai formációtól, stb. Legalább utóbb bűnbánni kellene, hogy havonta változtatták a főnökök véleményüket, döntéseik ellentmondásosak és inkonzisztensek voltak, stb. hogy is mondta az „öszödiben” egy határon belüli politikus: "hazudtunk, reggel, hazudtunk este és éjjel”, hát ezért kellene határozott és ugyanakkor szemlesütött sorry-t mondani. Ja, s levonni néhány egyszerű következtetést. Mert meglehet Borbély nem követte el azon válogatott disznóságokat, mellyel az ügyészség vádolja, de jó hónapja nem végzi politikai alelnöki munkáját, a „társai védőfala mögül kukucskál a világba”, vajon fel sem merül, hogy más lépjen helyébe, aki ebben a kiemelt momentumban tárgyalóképes? S, a többi szinte mindig rosszul számító álszakértő, kösz szépen, maradhat?

Hathónapnyi (részben önkéntes) karantén és átépítés után hatékonyabban lehetne fellépni, és ehhez kellene még nagyon gyorsan visszaléptetni Frundát a vásárhelyi polgármester-jelötségtől és Smaranda Enache-t támogatni, együtt a többi rommagyar formációval. És máshol is átgondolni az egyezségek lehetőségét, lépni ott ahol érdemes.

És ami szintén prioritás kell, hogy legyen: kormányon kívülről, a parlamentben megtámogatni a készülő kormányt. Ezzel is igyekezni a MOGYE magyar tagozatát (vissza kell térni az önálló intézményhez, és az oktatási törvény betűjéhez és szelleméhez, mint a BBTE-n történt, s ennyiben elfogadni a kormányrendelettel létrehozott kar esetleges megszüntetését) megőrizni. Meg kellene őrizni ugyanakkor a választások arányossági kritériumait a megváltoztatni szándékolt választási törvényben.