(Át)helyezkedések I.

(Át)helyezkedések I.


Rádiós-jegyzet, 2O12 ápr.24.

Úgy tetszik mindenekelőtt a politikára érvényes az ősrégi hérakleitoszi mondás: a pantha rei, azaz minden folyik, változik, alakul, és ha már az ókori bölcset idéztem, hát az is a politikai élet jellemzője, hogy „nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba” (mely mondás Hegel közvetítésével Marx dialektika-elméletének erős magjává fejlődött). A politikában következésképpen nincsen kétszer ugyanaz a helyzet, az egyszeri alkalmak soha nem térnek vissza, ha egyszer elveszítettük az adott lehetőséget, hát még egyszer hiába várunk annak megismétlődésére. Ezért a politikai dinamika az elemzőktől is megköveteli a folyamatos értelmezést, újra és újragondolását, annak „ami zajlik”. Nem feledhetjük viszont, hogy a közönség, a politika iránt csak kevéssé érdeklődő választók, általában biztonságra és kiszámíthatóságra várnak, a politikában is a következetességet honorálják, azt tekintik a hitelesség mércéjeként. A politikai kommunikáció számára különös kihívás, a folyamatosság és állandóság látszatának fenntartása a legkülönbözőbb helyzetek ellenére, illetve a mindig változó feltételek mellett. Némelykor pedig éppenséggel a váltást, az átalakulást kell kommunikálni, mert a megújulás a korkövetelmény, aki képtelen változni az „időkkel”, hát menthetetlenül elvész a hatalmi versengés szempontjából, kirostálódik a történelem szitáján.

            Most váltás van a romániai magyar politikai szintéren. Azok a politikai kommunikációs klisék, magyarázó és egyben elfedő politikai diskurzusok, melyek egy viszonylag hosszú időszakot jellemeztek (lényegében az elmúlt, mintegy két évtizedet), már nem működnek, olyan kihívások érték, aminek nem tudnak megfelelni. Új, egységesen mozgósító - mondjuk kisebbségpolitikai diskurzusok - pedig nem látszanak a láthatáron, ezért a többféle, többszólamú diskurzust kell megtanulni és megszokni, mind a politikai osztály, mind a választók oldalán. Az új párt megjelenése radikális váltást jelent (az MPP néhány éve nem volt képes igazi kihívást intézni az akkor még igen erős, domináns romániai magyar politikai formációval szemben), ezért mindenkinek változnia kell. Újra kell kalibrálni és pozícionálni, újra el kell helyezni a romániai politikai szintéren a magyar politikát, és új belső határvonalakat kell meghúzni. A most jellemző elkülönböződés viszont időt igényel és bizonyos értelemben kreatív munkát, kimenetele pedig bizonytalan.

            Tévedés lenne azt feltételezni, hogy újat és mást csak az RMDSZ-t kihívó „új pártoknak” kell hozniuk a szövetség elég, ha „megmarad” jelenlegi pályáján. Nagyon nehéz, már-már feloldhatatlan dilemma merült fel a szövetség jellegének megőrzésével, vagy átalakulásának mikéntjével kapcsolatban. Miért?

Régebben serdültek bizonyára még emlékeznek arra a hosszú, hol heves, hol lanyhuló vitára, „nyilvános okoskodásra”, mely az RMDSZ szövetségi-, azaz a teljes romániai magyar közösséget - kisebbségpolitikai, illetve identitáspolitikai értelemben - képviselő jellegéről, illetve pártszerű működéséről folyt. A szövetség „ernyőszervezetként” való önmeghatározása civil társadalmi beágyazottsága a kilencvenes évek elejétől, egészen a legutóbbi időkig azt jelezte, hogy a strukturált és tartalmas, részleteiben is szabályozott szövetségi jelleg volt a domináns. Ezt az SZKT, választásokon való legitimálásán túl, főként a civil képviselőket tömörítő egyeztető tanács volt hivatott megjeleníteni, valamint a végrehajtó feladatokat ellátó ügyvezető elnökség, mely utóbbiakat sorra megszüntették. A szövetségi vezetés régebbi gárdája pontosan értette a hatalmi ágak szétválasztásának fontosságát és ezért az évtizedes vita a „párt vagy szövetség” témában, a szövetség koncepció relatív fölényének megtartásával zárult, az újak pedig szemmel láthatóan nem értik. Most a pártszerű működés és politikai helyezkedés a jellemző, az új pártok az egyik (jobboldali) párt pozíciójába próbálják kényszeríteni a szövetséget, mely – legalábbis a helyhatósági választásokat megelőző elő-kampányt figyelve – maga is hajlik e pozíció elfogadására. A gond csak az, hogy ha a szövetség, csupán egy a romániai magyar politikai pártok közül, pontosabban önként, vagy a másik pártok által kényszerítve, lemond az eddigi integráló (lásd. „ernyőszervezet”) szerepéről, politikai értelemben vett identitását veszíti el. Ezt a karakteres vonását eddig, az alapvetően identitáspolitikai célkitűzései és az „elismerés politikájában” elért sikerei adták, annak a távlata, hogy mindenekelőtt a romániai magyarság jövő nemzedékeinek kulturális identitását egyengeti, azért tesz. Ha az RMDSZ „csak” egy, magát - a többiekkel együtt - jobboldalinak mondó párt(ocska) a romániai magyar politikai palettán, akkor legjobb esetben is a még el nem kopott, és nem korrumpálódott jelöltjeinek személyes sármjában bízhat. Nincs, a politikai identitás értelmében vett, arculata túlontúl langyos és körvonalaiban elmosódott párt. Ráadásul nem lesz képes elhárítani az identitáspolitikai krédóját csupán mímelő, magyarán opportunista pártként elkövetett kormányzati felelősségét firtató, azt számon kérő kritikákat sem. Ki fog derülni, eddigi föllépései csupán a saját klientúra, esetleg úgy általában az „eremdéeszes”-ek érdekében, nem pedig az egész romániai magyar közösség, mint etnikai/nemzeti kisebbség érdekében történtek. És ami ennél is fontosabb csupán a szavazótábor egy része érdekében igyekszik politizálni a jövőben! Ez pedig radikális és végleges szakítást feltételez a szövetségi múlttal, hiszen ezután kell megteremtenie azt a közösséget, azt a választói identitást, mely a rá szavazni szándékozók politikai azonosságát adja, mely most már nem esik egybe a romániai magyar kisebbség egészével. S akkor nehéz megválaszolni, hogy miféle párt is az RMDSZ? Miféle sajátos ideológiai, kulturális, szociális, stb. programok követője, mely különbözne a többi romániai magyar párttól? Kiknek a pártja az RMDSZ, milyen felismerhető, behatárolható, a nyilvánosság előtt felmutatható választói közösség(ek)nek a szóvivője?, stb. Másfelől a hosszú ideje kormányzó párt kudarcai, a puszta pártlogika alapján, individualizálódnak, nem lehet őket szétkenni romániai magyar össztársadalmi, azaz kisebbségi kudarcként értelmezni, hanem „csak” a regnáló párt és tehetségtelen képviselőinek kudarcaként jelennek meg. 

(A ma ellenzéki, romániai magyar pártok sajátos dilemmáiról a következő adásban igyekszem szólni.)

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=54571%3Amagyari-nandor-laszlo-valtas-a-romaniai-magyar-politikai-szinteren&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu