Schmitt a jobboldal Gyurcsányja

Schmitt a jobboldal Gyurcsányja,

(avagy trendi fogalmazásban Plagi Bácsi egy veszélyes, jobboldali Fletó)

csak sokkal veszélyesebb kiadásban.

Demokratikus választási rendszerekben, az eredmények tekintetében, a hatalmi inga hol jobbra, hol balra lendül ki, de nem jobban, mint a ketyegő dobozának oldala, azaz a demokratikus intézményrendszernek a határai. Ha viszont az inga bősz lendületében kiveri az óra oldalát, bajba kerül, sőt szétesik az egész mechanizmus. Meggyőződésem, hogy a Magyarországon előállt igen nagy amplitúdójú mozgásért Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének plusz egy éve – pontosabban az őszödi beszéd utáni makacs „maradása” – a ludas. Akkor nem csak a jobboldali, de a baloldali és liberális értelmiségiek egy része is pontosan látta azt, hogy a kormányfő maradása, a „következmény nélküliség” tarthatatlan és lejáratja nemcsak a kormányt, hanem annak értelmiségi holdudvarát is morálisan, és szakmailag egyaránt kínos helyzetbe hozza. Mások meg éppen úgy megpróbálták védeni a védhetetlent, mint ahogy a jobboldaliak egy része – a Schmitt-ügy kapcsán - most is ezt teszi.

Félreértés ne essék, ha Gyurcsány Őszöd után rögtön lemond, akkor is van ellenzéki-, jobboldali győzelem kétezer tízben csak, nem jön össze a kétharmad és az ingamozgás amplitúdója, megmarad a demokratikus szabályrendszer által előírt keretek között.

            Bár sokan állítják, illetve vizsgálják, még nem világos, hogy a magyarországi kormányzati „kétharmad”, és unortodox intézkedései nyomán végzetesen sérült-e az intézményes demokrácia, az mindenesetre egyértelmű, hogy közel került ahhoz, hogy az inga túllendüljön a határon. A kormánypártok, hogy enyhén fogalmazzak, nem az önmegtartóztatás, vagy önkorlátozás művészei, hanem a gátlástalanság mintapéldái: a kétharmad birtokában azért tesznek, illetve nem tesznek dolgokat, mert megtehetik, illetve másfelől senki sem kényszerítheti őket, hogy megtegyék. A teljhatalmú vezér sohasem kottából játszik, sajátja a „tartalom nélküli” nagyot-akarás (Nietzche-vel szólva a „wille zur macht”?), a tartalomra vonatkozó ötletek menetközben formálódnak. A zsarnok kezében a hegedű, de van-e szakértője a zsarnokságnak, ki megtanácsolhatná, mit is játsszék? Van-e a diktatúrának igazi forgatókönyve, mely kiépítőjét eligazítaná, és egyszersmind tervét leplezné le?

Tipikusan olyan helyzetben van a mai Magyarország, amikor a hatalmasokkal el szokott szaladni a ló, amikor a nyaklónélküliség gyorsan a falig vezet, illetve a szakadék széléig. Nos, ebbe a végzetes vágtába „robbant bele” a Schmitt affér és ennek mentén érdemes értelmezni az elnök maradásának várható következményeit.

            Az elnök maradása (legvalószínűbb, hogy saját akarata ellenére, pontosabban a miniszterelnök személyes elvárásának megfelelően) a jobboldalt járatja le, de ami a legproblematikusabb, azét a jobboldalét, amely nem felejtett el késsel, villával táplálkozni, a jóérzésű konzervatív-keresztény szavazókét és értelmiségi holdudvarét. A nem szalonképes szélsőjobbot meg sem érinti, sőt erősíti, mert az játszi könnyedséggel hárít(hat)ja a botrányt. Attól tartok, hogy az elnök makacs maradása a Sándor-palotában nem a hatalmi inga visszalendülésének kedvez, azaz nem a középre és ennyiben balra mozgást indukálja, hanem a szélsőjobb fele való további veszélyes kilendülésnek biztosít hátszelet. Ne feledjük, hogy jelenleg „hiteles” és egységes baloldal nincs, de magyar liberális párt még a horizonton sincs!

Magyarán az elnök a jobboldal szalonképes részén belül is törésvonalakat teremt és széthúzást okoz a jobboldali tudósok, akadémikusok, értelmiségiek, közéleti személyiségek között, végzetes vitát kavar.

            Bár csak észrevennék a hatalmon levők, hogy amint Kiss János mondja, létezik (feltehetőleg még Magyarországon is) a politikára is érvényes minimal moralia, erkölcsi minimum, ha ezen túllépnek a közszereplők saját magukat égetik, a hatalmon levők iránti közbizalmat ássák alá, ez a mostani helyzetben végzetes lehet. Persze, ha a kormánypártok nem készakarva játszanak a szélsőjobb kezére, vagy vakságukban észre sem veszik a harmadik fél kaján vigyorát. Kérdeném azért a jóérzésű magyar jobboldali polgároktól, akarják-e a gárdásodást, a szélsőség mindennél ártóbb garázdálkodását, vagy egyetértünk abban, hogy ceterum censeo: az elnöknek mennie kell?