Magyarázom a bizonyítványunk - és röhög az egész osztály

Magyarázom a bizonyítványunk – és röhög az egész osztály

„Végül is mi az oktatási rendszer, ha nem a beszéd egyfajta ritualizálása, a beszélő alanyok szerepének minősítése és kijelölése; ha nem egy szétszórt doktrinális csoport létrehozása, a diskurzus hatalmának és tudásának elosztása és kisajátítása?” (Foucault)

Az érettségi vizsgák jelenlegi formájukban hatalomtechnikai játszmákként kerültek be a politikai csatározások színterére, és ezért hűen tükrözik, elsősorban, nem a felnövekvő nemzedékek társadalmi léptékben hasznos tudással való ellátottságának szintjét és milyenségét, hanem az egész közélet, és ezen belül a tudástársadalom állapotát. Mondanom sem kell, hogy az élet minden területére rátelepedő, a legkülönfélébb fajtájú és formájú korrupció úgyszintén betüremkedett, sőt rátelepedett, át meg átszőtte az iskola és az iskolai teljesítmény mérésének intézményes formáit is. Nincs ebben semmi meglepő – legfennebb csak az érintetteknek és a „széplelkeknek” sokkoló –, hiszen ahol mindenre kiterjedő közéleti korrupció van, ott egyetlen intézményi rendszer sem képes kivonni magát és ellenállni a korrupciós hatalmi játszmák és hálózatok gerincroppantó nyomásának. És itt nemcsak a leleplezett csalásokról, vagy a felnagyított és túlexponált „Bolintineanu”-esetre gondolok (de persze arra is), hanem a tanügyben uralkodó „hétköznapi” korrupciós eljárások kiterejdt rendszerére, mely egy-egy kiemelt momentumban, mint amilyen az érettségi is, minden oldaláról megmutatkozik. Az iskola társadalmát (is) fogva tartó és maga alá gyűrő korrupciónak csak a csúcsa az, ami, ilyenkor kiviláglik, ami viszont a legaggasztóbb ezzel kapcsolatban éppen az eisberg vízalatti részének elhallgatása, az omerta, mely a rendszert övezi. Ne legyenek illúzióink – a rendszer minden szereplője nem egyenként és személy szerint, hanem eltérő mértékben, viszont intézményes formában – érintett: azok a diákok, akik előreszámolják, sőt iskolai előmenetelük stratégiájának kialakításakor eleve beszámítják a csalás lehetőségét, kamerák és megfigyelés ide vagy oda (tartok tőle, hogy az idei enyhén jobb érettségi eredmények semmiféle javuló trendet nem mutatnak, csak azt, hogy a tanulók-tanárok megtanultak „együttélni a térfigyelő kamerák hálózatával”, a legtöbb helyen megtalálták a rendszer kijátszásának módját); azok a tanárok, akik tisztán üzleti alapon tekintenek a pedagógusi szakmára-karrierre, akik a leginkább nem a fő tevékenységként űzött iskolai feladataikat tekintik elsődlegesnek, hanem az intézményen kívüli – többé-kevésbé láthatatlan – oktatási piacon való részesedésüket igyekeznek fenntartani és/vagy kiterjeszteni és ezért ellenérdekeltek a tananyag egyszerűsítésével szemben. (Ki ne hallott volna olyan tanárról, aki a legalacsonyabb osztályzatokat adja az iskolai teljesítményre azoknak, akik nem járnak fizetett délutáni korrepetálásra, akiknek szülei nem akarnak, vagy legtöbbször persze nem tudnak magánórát venni, aztán láss csodát, alig kezdik fizetni az illető tanár – na jó, megengedem, egy másik hasonszakos kolléga – magánóráit, és minden előjel nélkül, hirtelen és radikálisan megjavul az illető diákok „iskolai teljesítménye”, az illető diszciplínából. Félreértés ne essék, sok pedagógus belekényszerül a rendszerbe, ha nem áll be a sorba, nincs előmenetel, nincs „jobb” városi iskolában való címzetes katedra, stb., stb. és persze egy botrányosan alulfizetett pályán, végül a pénz beszél). A politikai alapon kinevezett, és bármikor visszahívható, ennek következtében zsarolható, iskolai előljárókról – igazgatók, aligazgatók, tanfelügyelők, minisztériumi alkalmazottak, stb. –, az oktatáspolitikusokról felesleges külön szólni, ők az általánossá lett politikai korrupció, a mindenkor aktuális korrupt establishment részeként generálják, tartják fenn, illetve termelik újra az iskola társadalmának rendszerszintű korrupcióját; azok a szülők, erősítik a rendszert, akik kényszerből és konformizmusból, meg néha kényelemből is (ha, megengedhetik maguknak) inkább duplán fizetnek, mint tanulásra „fognák” gyerekeiket, vagy fellépnének a korrupt rendszer ellen (és aztán sopánkodnak, ál-sokkot kapnak, fűt-fát összehordanak műfelháborodásukban. Egyébként meg-, illetve lefizetni a tanárokat, pedagógiai előljárókat, és ezzel (is) kijátszani a rendszert, társadalmi presztízs, kivagyiság kérdése, ezért gyakran akkor is megteszik, ha erre még a korrupt rendszer logikája szerint sem lenne szükség).

Az országos érettségi eredmények – bár látszólag enyhe javulást mutatnak – a rendszer mély válságát, a fennálló viszonyok tarthatatlanságát mutatják: a vizsgára állók szinte fele képtelen sikeresen venni az akadályt. Ezen belül viszont, a rommagyar oktatás színvonala talán az általánosnál is szomorúbb visszaesést, rendszerszintű csődöt mutat. A két magyar többségű (székely) megye sikeresen vizsgázóinak aránya, mintegy 13%-al marad el az országos átlagtól, hátulról számítva a megalázó 3., illetve 4. helyen szerepel[i] (csupán a leggyengébb két déli megyét, Ilfovot és Teleormant megelőzve – erre biza nehéz autonómiát varrni!). A 122 csupa tízes végzős közül csak 2 magyar és közülük egyik sem székelyföldi, a látszólag „jobb” eredmények mögött is az az épületesnek nem mondható, (hogy nyomdafestéket nem tűrő kifejezést ne használjak) oktatáspolitikai eljárás áll, hogy a magyar oktatási államtitkár sugallatára, krédójának gyakorlatba ültetése nyomán hatékonyan eltántorították a szülőket és végzősöket attól, hogy vizsgára álljanak. Így országosan, a sikeresen érettségizők csupán 62%-a idei végzett, a többieknek másodszorra-harmadszorra (vagy még többedjére) sikerült vizsgáikat letenni. Ezzel együtt a Hargita megyei szakiskolásoknak csupán 19%-a a Kovászna megyeieknek csak 15%-a ért el átmenő átlagot.

Azonnali lemondásuk benyújtása helyett oktatáspolitikusaink magyarázni próbálják a magyarázhatatlant, kiderül, hogy a székely megyékben a román tannyelvű iskolák jobban teljesítettek, mint a magyar tannyelvűek, (az átmenési arány a kovászna megyei román tannyelvű gimnáziumok esetén 54.5%, a magyar tannyelvűeké pedig csupán 37%, és a főtanfelügyelő asszony azt a nyílvánvaló, de közkeletű hazugságot is elismétli, hogy mindez a román vizsga miatt van, ahol ugye a diákok fele ment át, szemben az összesen 42 százalékban sikeresen vizsgázottak arányával (sic!), miközben a magyarul tanulók arányát a magyar nyelv és irodalom átmenőinek 86%-a, és azok magas médiája is javította), és egyetlen szó magyarázat vagy előremutató, változást vagy javulást ígérő félmondatra sem futja. De a legmagasabb szintről jövő üzenet a legfurcsább, mert ha jól értem, az RMDSZ által funkcióba juttatott, magyar államtitkár üzenete a romániai magyar végzősökhöz és szüleikhez így szól: "magyarázzuk el a magyar diákoknak, hogy ne jelentkezzenek az érettségi vizsgára, mert 'érettségi nélkül is van élet', és ezáltal lesznek jobbak az eredmények". Különös logika ez, különös és torz (Talán azt kellene elmagyarázni, hogy mit tett Ön – és az oktatásopolitikusok, tanárok, tanfelügyelők, stb – azért, hogy az eredmények jobbak legyenek, s nem azt, hogy meggyőzzük a diákokat, arról, hogy lemondjanak az érettségiről – vagy nem? Van itt felelősség, csak az nincs aki vállalja, meddig még?), nagyban hajaz arra a másik rendszerből örökölt mentalitásra, mely szerint az a lényeg, hogy a statisztikák ne romoljanak.

Sikeres és feltörekvő társadalmakban az iskola és az oktatási rendszer a társadalmi felemelkedés (felfele való mobilitás) hatékony eszköze (többek között Finnország és Kína lehet erre jó példa), és nem a fennálló társadalmi (osztály)különbségek megerősítésének és bővített újratermelésének az eszköze (Bourdieu), márpedig a román és ezen  belül a rommagyar oktatási rendszer ez utóbbit szolgálja. A szegény családból származó diákok eleve kimaradnak a rendszerből, náluk a leggyakoribb a korai “iskolai halál”, és arányuk igen magas társadalmunkban. Akiknek sikerül elbukdácsolnia a tizenkettedik végéig – legtöbbször alacsony színvonalú szakiskolákban – azt a még mindig nem kellőképpen differenciált érettségi vizsgarendszer veti ki a “sikeresek” társadalmából, bélyegzi meg és kényszeríti alacsony presztízsű pályára. Az iskolai sikeresség, amit az érettségi vizsgákkal mérni próbálnak, szinte közvetlenül a diákok szociális hátterének a függvénye, a kontraszelekció és a magánóravásárlási szokások, stb., a jelenlegi rendszer, a társadalom hatalom általi megosztásának és a szegények felemelkedési lehetőségei elzárásának az eszköze.

---

[i] Csupán a legnyersebb gyorsstatisztikák állnak még rendelkezésemre, ezért egy árnyaltabb statisztikai elemzéssel még várni kell.