Mindenki számít,
csak nem mindenkit számolnak meg
Minden „normális”
államban elsőszámú közbotránynak számítana, a felelősök pedig szigorú
bűntetés elé néznének, ha egy olyan rengeteg erőforrást igénylő, elsőszámú
állami érdeket szolgáló tevékenység csúfos kudarcot vallana, mint amilyen a jó
előre megtervezett és meghirdetett akció, nevezetesen a népszámlálás torzóban
maradása volt. Nem úgy nálunk, ahol a népszámlálás – a maga módján – éppen az
állam autoritásának vészes feloldódását a szakmai hozzáértés, intézményes
szervezési képesség hiányát, az átpolitizáltság mellet, paradox módon a
politikai érdektelenséget mutatta meg. Már tavaly februárban felhívtam a
figyelmet arra, hogy a 2011. októberi romániai népszámlálás előkészítése, alkalmazott
módszertana és lebonyolítása számtalan problémát vetett fel, ezért annak
eredményei minden bizonnyal hiteltelenek és megbízhatatlanok lesznek. Akkor az
elnagyolt, végig nem gondolt koncepciót, a rosszul szerkesztett kérdőívet, a
lebonyolítás hibáit –
bizonytalankodás volt a személyi számok regisztrációját illetően, és végül
önbevalláson alapuló megszámlálást is elfogadtak, ami nem volt az eredeti
módszertani terv része, – valamint a hatóságok és a lakosság
együttműködésében mutatkozó hiányosságokat, a bizalmatlanság légkörét emeltem
ki.
A végeredmények láttán egy előre nem látott módszertani, de elvi jelentéssel bíró eljárással bővült a kritikai lista, mégpedig a közvetlenül megszámláltak számának utólagos kiegészítésével, más célra készült adatbázisokból átemelt statisztikai adatokkal való megindokolatlan összevonásával. (Nyolc féle állami statisztikai adatbázist említenek, melyek mindegyike – a maga során – kétes értékű.) Ezért érdemes leszögeznünk: a román népszámlálás – Európában egyedülálló módon – torzóban maradt, ha úgy tetszik csúfosan megbukott. A számlálóbiztosok összesen 18 384 094 főt kerestek fel, (legalábbis elvben, mert köztük is akadtak olyanok, akiknek adatait mások diktálták be), ezt a számot duzzasztották utóbb két lépcsőben 20 121 641-re. Az utólagos kiegészítés módszertanának pontos leírása sem került nyilvánosságra, ezért nem tudni, hogy miért éppen annyi "statisztikai személlyel" egészítették ki a közvetlen számlálási adatokat, amennyivel tették, mi volt az eljárás logikai hátterében[i]?
A végeredmények láttán egy előre nem látott módszertani, de elvi jelentéssel bíró eljárással bővült a kritikai lista, mégpedig a közvetlenül megszámláltak számának utólagos kiegészítésével, más célra készült adatbázisokból átemelt statisztikai adatokkal való megindokolatlan összevonásával. (Nyolc féle állami statisztikai adatbázist említenek, melyek mindegyike – a maga során – kétes értékű.) Ezért érdemes leszögeznünk: a román népszámlálás – Európában egyedülálló módon – torzóban maradt, ha úgy tetszik csúfosan megbukott. A számlálóbiztosok összesen 18 384 094 főt kerestek fel, (legalábbis elvben, mert köztük is akadtak olyanok, akiknek adatait mások diktálták be), ezt a számot duzzasztották utóbb két lépcsőben 20 121 641-re. Az utólagos kiegészítés módszertanának pontos leírása sem került nyilvánosságra, ezért nem tudni, hogy miért éppen annyi "statisztikai személlyel" egészítették ki a közvetlen számlálási adatokat, amennyivel tették, mi volt az eljárás logikai hátterében[i]?
Pártpolitika és közérdek
szétválását, sőt ellentétét mutatja a népszámlálásnak, az állandó romániai
lakhellyel bíró személyekkel kapcsolatos végső adatainak a megszépítése. Azért fontos az
állandó lakhellyel rendelkező választópolgárok számának ismerete, mert a
szabályozás szerint ők kerülhetnek fel az állandó szavazói listákra, aminek
felügyeletére egy politikai kinevezettekből álló állandó grémium is van, és az
ők számához mérik szavazáskor, népszámláláskor regisztrált részvételi arányt.
Most, még a felduzzasztott népszámlálási eredmények szerint is, mintegy 16,3
millió állandó lakosú szavazó él az országban, ehhez képest viszont az állandó
szavazói jegyzék 18,3 millió személy nevét tartalmazza. Az aktualizálás
hiányának épp a múlt nyáron, az elnök menesztésére kiírt népszavazáskor volt
igazi tétje. Akkor egy belügyminiszter és egy államtitkár székébe került az, hogy
a lakosság nyilvántartásért felelős polgármesteri hivatalok képtelenek voltak,
illetve megtagadták a listák aktualizálását. Ebben az esetben kis huzavonát
követően, az Alkotmánybíróság a nem aktualizált, "hosszú" állandó
választói névjegyzék alapján meszelte el, nyilvánította érvénytelennek a
népszavazást, holott 8,4 millió szavazó voksolt és közülük 7,5 millióan az
elnök menesztésére. A végleges eredmények nyilvánosságra hozatalát követően
kiújult a vita a tavalyi részvételi arányról, de az ellentmondást, a kétmillió
"fiktív-, vagy papírszavazó" eredetét és a népszámlálás eredményei,
valamint a szavazói jegyzékek közötti különbség dilemmáját senki sem óhajtja
feloldani. A helyi adminisztráció azért ragaszkodik a nagy számokhoz, mert a
normatív támogatásokat a települések állandó lakóihoz mérik, a népszámlálók (a
statisztikai hivatal képviselői) meg csak azt bizonygatják, hogy ők helyesen
jártak el, és a népszámlálási adatok és állandó választói névjegyzékek között
nincs összefüggés (sic!).
Paradox módon, a cenzus tisztaságának védelmezője, az
„igazi” közérdek megjelenítője az RMDSZ lehetett volna, ha maga is nem tekinti
pártpolitikai csatározás színterének a népszámlálást (is), olyan alkalomnak
mely a pártpropagandának és nem a közügyek évtizedes megalapozásának, a
közérdek szerinti politizálás alapjának tekintette a megszámláltatást. Nos, a
meghírdetett, kissé sután hangzó jelszót sulykoló - „Minden magyar számít” -,
propagandát követő kampány maga is megbukott. A népszámlálási adatok végső
formáját tekintve, nem tudjuk, hogy hányan és nem derült ki, hogy „kik” vagyunk
(legalábbis kulturális background-unkat
tekintve). Nem
újdonság, hogy a romániai magyarság összlétszámát tekintve mintegy kétszázezer
fővel csökkent, miközben (és itt az előzetesen közölt eredmények a mérvadóak)
arányát tekintve maradt a 6,5 százalékon. A roma lakosság száma és aránya
viszont enyhén növekedett, ám a valóságban ezt soha nem mérték pontosan. Viszont,
amikor a statisztikai hivatal úgy döntött, hogy mintegy 1,2 millió
"statisztikai polgárt" is hozzácsap a népszámláláskor
megkérdezettekhez, akkor bizonytalanná, ha úgy tetszik értelmezhetővé tette a
kisebbségek, és mindenekelőtt a romániai magyarság arányát az összlakosságon
belül. A létező nyilvántartásokból átvett személyek esetében ugyanis nem
ismerős az etnikai hovatartozás, az anyanyelv és a felekezeti hovatartozás sem.
A hivatal ugyan "ígéretet tett", arra, hogy a kisebbségek számarányát
csak a kisebbségi hovatartozást bevalló, azaz szemtől-szemben megkérdezettek
számához fogja viszonyítani, de ez csak halovány ígéret. A romániai magyarság
aránya a hivatalos adatok különféle interpretációjának függvényében 6,1 és 6,5
százalék között mozog: megszámláltattunk, mostmár csak azt kellene megtudnunk,
hogy hányan is vagyunk?
[i] Vasile Ghatau professzor elemzi a
végeredményeket és ő hozza nyilvánosságra azt is, hogy mely megye lakosságát
mennyivel egészítették ki, meglevő hivatalos statisztikákból vett személyekkel.
Ebből kiderül, hogy a két „székely megye” megszámláltjait egészítették ki a
legkevesebb plusz személlyel más adatokból, ez vagy azt jelenti, h. (a
propaganda hatására?) lelkiismeretesebben jártak el az ottani számlálóbiztosok,
vagy éppen azért nem vettek be nagyobb számú „statisztikai egyént”, hogy torzítsák
az etnikai arányokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése