Mi
ugyan (semmit) nem jelentünk?
2007.
07. 16. 07:11 http://www.ahet.ro/content/view/2321/101/
Magyari
Nándor László
A
Babeş-Bolyai és a 22-es csapdája
Találgatni
sem tudom, hogy miért maradtunk ki ismét egy szakmai előkészítésből/elemzésből,
mint ahogy azt sem, hogy miért nem esik
egy árva szó sem a romániai magyar nyelvű oktatásról a nemrég napvilágot látott
elnöki bizottság jelentésében[1]. Annál is beszédesebb a (kényszerű?)
távolmaradásunk, hogy a jelentés egyfajta „oktatási és kutatási nemzeti
paktumot" sürget, egy ilyenről szóló tárgyalási asztalnál pedig, a
romániai magyar „szakértőknek", illetékeseknek, felelősöknek,
politikusoknak, is ott lenne a helyük.
A
legegyszerűbb ismét csak az lenne, ha a szerzők/megrendelő, a román politikai
elit, stb. nacionalizmusára, magyar-gyűlöletére, stb. hivatkoznánk (ezt minden bizonnyal meg is
teszik majd). Ezzel azonmód el is kennénk, ránk érvénytelennek
nyilvánítanánk, a jelentésben
felállított - számomra érvényesnek tűnő - szomorú diagnózist. Az is lehet
persze, hogy „szakértőink" csak a(z etnikai) politikacsinálás homokozóiban
játszadoznak, bár a legmagasabb rangokkal, funkciókkal büszkélkednek[2] gőzük
sincs az oktatáspolitikáról, csak úgy tesznek mintha.
Szóval
a lesújtó, de a megoldási javaslatoknál mindenképp, relevánsabbnak tűnő
diagnózis kulcsszavai: a román oktatás versenyképtelen, eredménytelen,
méltánytalan és középszerű, illetve rossz minőségű.
Máskor
is megtettem[3], ismét leszögezhetem, amit (oktatás)politikusaink
előszeretettel romániai magyar oktatási rendszernek neveznek, az valójában nem
rendszer, illetve egyetlen más megfigyelő sem érzékeli/tekinti akként.
Megszokásból, illetve vágyaink elõrevetítésébõl fakadóan, igen gyakran
reflektálatlanul, beszélünk "romániai magyar oktatási rendszerrõl",
akár az elemi akár a gimnáziumi, közép- vagy felsõoktatásról legyen szó. A
romániai magyar nyelvû oktatási rendszer megmarad(t) metaforának, folyamatos
terv, mely az utóbbi jó nyolcvan esztendõben - a kisebbségi sorba jutás óta -
sohasem vált valósággá. Valójában egy igen lazán és korántsem rendszerszerûen
kapcsolódó, csupán az oktatás nyelvének szintjén homogén, igen kevéssé
integrált, idõszakos és esetleges kapcsolatokat kialakító és fenntartó
részegységekként mûködõ entitásokról van szó. Ez is egyik oka annak, hogy
képtelenség, akárcsak korporatív módon is, megjeleníteni e nemlétező rendszert,
az oktatásról szóló országos vitákban.
Így
aztán nincs okunk, sőt érveink sincsenek, azt feltételezni, hogy e rendszeren
belül a Romániában magyar nyelven folyó oktatás másmilyen lenne, mint az
országos, általában. Tetszik nem tetszik a diagnózis érvényes, mégha több
szempontból árnyalásra is érdemes, nem utolsó sorban a kisebbségi nyelven folyó
oktatás perspektívájából. Tartok tőle viszont, hogy az árnyalás nem javít,
hanem még sötétebbé teszi a képet. A jelentés, minden bizonnyal helyesen, az EU-s és
általában a nyugati világra jellemző, a globalizációs- és a tudás-piaci
kihívásoknak megfelelő kompetenciák kitermelésére (az output-okra) koncentrál
és azokat teszi meg egy feltétlen szükséges, átfogó oktatáspolitikai és/vagy
intézményi reform céljának. Ezen célok a Romániában (kisebbségi és/vagy) magyar
nyelven folyó oktatás számára is kézenfekvőek lehetnének, hacsak politikusaink
másként nem döntöttek volna. Mert hadd ismételjem el a Romániában magyar
nyelven folyó oktatás általános célkitűzései, annak alapelvei és a
prioritásai mások. Hadd említsem fel újra, hogy az RMDSz programjának oktatási
fejezete, mit jelöl ki általános célként: „Alapelv. A romániai magyarság
nemzeti identitása megõrzésének, szülõföldön maradásának és a versenyképes
szakemberképzésnek feltétele a minõségi anyanyelvû oktatás, amelynek autonóm és
korszerû rendszerben kell megvalósulnia."[4] Nemcsak a nemzeti identitás
megőrzése, hanem a helyben maradás is fontosabb szempont, mint a tudás- és
munkaerőpiacon való versenyképességhez szükséges tudás megszerzése. Ennyiben
aztán felesleges is lenne részvenni a bizottságban és (esetleg a vitában is).
Én
mégis fontosnak vélem legalább a vitában részt venni és mindjárt jeleznék is
néhány a jelentésben meg nem oldott problémát, a felsőoktatással kapcsolatban.
Kétségtelen, hogy az olyan célkitűzések, mint az intézmények közötti
differenciálás és az erőforrások koncentrációja, az egyetemi menedzsment és vezetés
modernizációja, az eltérő és rugalmas finaszírozás, stb. tetszetős és hogy úgy
mondjam trendi célkitűzések. Csakhogy a jelenlegi viszonyok közepette, a
megoldási javaslatok között kiemelt egyetemi autonómia erősítése, mind
országosan, mind kisebbségi vonatkozásban ellentmondásba kerül a diagnózisban
feltűntetett és a célkitűzések közt kiemelt elemekkel. Mire gondolok?
Mindenekelőtt üdvözlendő, hogy kimondatik: „az egyetemi oktató és kutató
személyzet igen alacsony minőségű. A nepotizmus, a „gang"-hez (gasca)
tartozás alapján klónozott szélhámosság, a korrupció, köznapi jelenségei a
román egyetemeknek", "a curriculum, melyet a diákoknak kínálnak,
többnyire az egyetemen és a karokon belüli, hatalmi viszonyok eredménye, semmint
a legbiztosabb út ahhoz, hogy megfelelő minősítést szerezzenek".[5] A
karok és tanszékek közötti együttműködés hiánya ismétcsak a hatalmi ambíciók a
szakma-sovinizmus és a „kiskirályságok" kiépítésének és körülbástyázásának
vágya eredményezi[6].
És
itt látom az ellentmondást: az egyetemi autonómia megerősítése, a jelenlegi
helyzetben, nagy valószínűséggel konzerválja, sőt adott esetben elmélyíti és
nem megoldja a jelzett helyzetet. Érdemes lenne kielemezni, a magánegyetemek
ilyen vonatkozású tapasztalatát, a legtöbbről rövid úton kiderülne, hogy a
hatalmi viszonyoknak kiszolgáltatott tanrend, a nepotizmus, és a klónozott
szélhámosság egyáltalán nem ritka ezeken sem, pedig autonómiájuk - legalábbis
elvben - tökéletes. Igaz, a jelentés szerzői, az autonómia kiterjesztése mellé,
szigorú szakmai grémiumok, szigorú elbírálását rendelnék. Csak félő, hogy amint
ők maguk, más összefüggésben jelzik: „a kutatási programokat tudományos teljesítménnyel
nem rendelkező személyek értékelik". Az egyetemi autonómia az intézmények-
és a tudás működő piaca mellett, konkurenciával és felelősséggel jár és tartok
tőle, egyelőre még tetszetős szlogen csupán.
Aztán
itt van a minket közelebbről érintő romániai magyar felsőoktatás helyzete. Ami
a magán-intézeteket illeti helyzetük meglehetősen zilált, rendezetlen[7]. Mint
olvasom a Sapientia esetében nem is élvez elsőbbséget az akkreditáció
megszerzése[8], az autonómiájáról pedig éppenséggel az derül ki, hogy
problematikus, hiszen nem választott szenátus, hanem (valahogyan
„kinevezett") kuratórium vezeti[9].
És
akkor eljutunk a BBTE-hez. Előrebocsájtom, hogy e helyen nem kívánok állást
foglalni az újabban kialakult rommagyar viták ügyében, csupán a jelentésnek az
autonómiát hangsúlyozó perspektívájából próbálom meg értelmezni a kialakult
helyzetet. Egyre világosabb ugyanis, hogy az intézmény mindazokkal a
szimptómákkal rendelkezik, melyeket a jelentéstevők (egyrészük, sőt vezetőjük
is, éppen a BBTE tanára) felsorolnak, mind magyar, mind román vagy német
vonatkozásban és az is egyre láthatóbb, hogy az autonómia növelése,
kiterjesztése csak ronthat a helyzeten. Az intézményi „szélhámosság", a
hatalmi kiszolgáltatottság elsőrendű letéteményese az ú.n. Akadémiai Tanács,
mely elvben tanácsadói, de valójában döntéshozói, sőt mindenható mandátumot
alakított ki sajátmaga számára. Az autonómia növelése nem a felsőbb
különítménynek kiszolgáltatott szenátust vagy a rektori hivatalt-, hanem éppen
a hatalmat bitorló klikk befolyását erősítené ezek feje fölött és nemcsak
magyar vonatkozásban[10].
Nem
vitás, hogy a „magyar vonal", kilátásai is szomorúak, amennyiben a
jelenlegi helyzetben, még nagyobb autonómiát biztosítunk az egyetem manipulált
vezetésének, de akkor sem fényesek a kilátások, ha a szenátus szavaz le
mindenféle „magyar" kezdeményezést. Alapos 22-es csapdájának tűnik a
kialkult helyzet, ezért magam sem vagyok az egyetemi autonómia feltétlen híve.
Az egyetem-ügy, kisebbségi vonatkozásban etno-politikai kihívás, ezért aki
politikusként elmenekül előle, vagy áttolja az „egyetemi közösség"
térfelére, manipulál, félrevezet. Félreértés ne essék, a politkai megoldásoknak
a szakmai megalapozás és a „belülről jövő" megoldásjavaslatok a szerves
részei kell legyenek, sőt ezekre kell alapozni. „Politizálni" az egyetemen
belül is muszáj, egyetemi vezetőnek lenni nemcsak adminisztrálást, hanem
oktatáspolitikai aktivitást is jelent, minden
társadalomban. A döntés mégis politikai...
Kvár,
2007 július 12.
[1]
Lásd. Az oktatás Romániája, a kutatás Romániája, Az
elnöki bizottság jelentése az oktatás és nevelés elemzéséről és a megfelelő
politikák kigolgozásáról.
http://www.presidency.ro/?_RID=det&tb=date&id=8983&_PRID=
[2]
Markó Béla, a jelentés-készítés ideje alatt mindvégig
miniszterelnök-helyettesként felelt „az oktatás koordinálásáért". Az
elmúlt félévben Pásztor Gabriella, államtitkár-asszony fontos teeendőket látott
el az oktatási minisztériumban, és Lakatos András, oktatásiügyeket vitt a
megfelelő elnökség megfelelő osztályát vezetve.
[3] Lásd. Oktatás?Politika?, in Erdélyi
Riport, 2006, febr. 2. www.riport.ro/mod.php?mod=userpage&page_id=213
[4] RMDSZ- Program,
http://www.rmdsz.ro/script/mainframe.php?lang=hu
[5] Igen személyes tapasztalatokat
szerezhettem arról, ahogyan a curriculum egyes hatalmasok kénye-kedve szerint
alakult/alakul az egyetemen, illletve ú.n. „cumul"-függő, azaz aszerint
alakítják, hogy a saját, és/vagy a kliensek óraszáma- és fizetése
megduplázódjék.
[6] Többnyire ez okozza, hogy a BBTE-n
immár mintegy 26 kar működik megannyi dékánnal, helyettesekkel, titkárságokkal,
ügyvitellel, stb.
[7] Az EMTE státusára vonatkozó
fenntartásaimat, az általánosabb dielmmákat alkalmam volt régebben kielemezni,
lásd.: Fides(z) Labor, ÉS, 2002. március
[8] Bíró A. Zoltán, Esély a
vesztésre?, című írásában, mely A Hét honlapján jelent meg azt írja: „A
Sapientia kapcsán - ezt az intézményt ismerem jobban - gyakran elhangzik, hogy
a legfontosabb kérdés az akkreditáció. Az akkreditáció egy új egyetem esetében
kétségkívül nagyon fontos, de az alapkérdés mégsem ez." Lásd itt.
[9]
Rostás Zoltán professzor (A Sapientia csíkszeredai karának dékánja) monjda egy
interjúban: „Ha akkreditációs szakértőként nézem a helyzetet, szinte
megmagyarázhatatlan jelenségeket is látok. Ideiglenes működési engedéllyel
rendelkező intézményként a Sapientiát kuratórium irányítja. Az akkreditációs
követelmények azonban mostmár előírják az egyetemi autonómia érvényesítését. Az
egyetem vezetésének jogát át kell ruházni a szenátusra, az egyetem illetékes
vezetőire és testületeire. Ez a folyamat sajnos nem akar beindulni, pedig az
akkreditációs dossziék leadásának határideje égetően közel van. Tudni kell azt,
hogy a záros határidőn belül nem akkreditált szakokat fölszámolják. /Az egyetemi
autonómia/Elsősorban azáltal csorbul, hogy a kuratórium nevezi ki az egyetem
rektorát, a dékánokat. Gond az is, hogy késlekednek az egyetemi hatáskörben
szervezendő vezetőválasztások, várat magára a funkcióhalmozások felszámolása,
az akkreditációhoz szükséges szervezeti keretek - például a homogén összetételű
karok - kialakítása, a törvényes előírásoknak való megfelelés helyett úgy
tűnik, mintha kibúvókat igyekeznek keresni. Elfogadhatatlannak tartom azt, hogy
továbbra is vegyes karok működnek az egyetemen, ilyen például a Műszaki és
Társadalomtudományi Kar Csíkszeredában."
http://maszol.ro/index.php?menu_id=254&cikk=5707
[10]
Figyelemfelkeltő szándékkal, nemrég egy gyűlésen erről azt mondtam a „fej
dupla-fenekű", néhány cinkos mosollyal jutalmaztak egyes kollégáim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése