Magyarázom a bizonyítványunk – és röhög az egész osztály
„Végül is mi az oktatási
rendszer, ha nem a beszéd egyfajta ritualizálása, a beszélő alanyok szerepének
minősítése és kijelölése; ha nem egy szétszórt doktrinális csoport létrehozása, a diskurzus hatalmának
és tudásának elosztása és kisajátítása?” (Foucault)
Az érettségi vizsgák jelenlegi
formájukban hatalomtechnikai játszmákként kerültek be a politikai csatározások
színterére, és ezért hűen tükrözik, elsősorban, nem a felnövekvő nemzedékek társadalmi
léptékben hasznos tudással való ellátottságának szintjét és milyenségét, hanem
az egész közélet, és ezen belül a tudástársadalom állapotát. Mondanom sem kell,
hogy az élet minden területére rátelepedő, a legkülönfélébb fajtájú és formájú
korrupció úgyszintén betüremkedett, sőt rátelepedett, át meg átszőtte az iskola
és az iskolai teljesítmény mérésének intézményes formáit is. Nincs ebben semmi
meglepő – legfennebb csak az érintetteknek és a „széplelkeknek” sokkoló –,
hiszen ahol mindenre kiterjedő közéleti korrupció van, ott egyetlen intézményi
rendszer sem képes kivonni magát és ellenállni a korrupciós hatalmi játszmák és
hálózatok gerincroppantó nyomásának. És itt nemcsak a leleplezett csalásokról,
vagy a felnagyított és túlexponált „Bolintineanu”-esetre gondolok (de persze
arra is), hanem a tanügyben uralkodó „hétköznapi” korrupciós eljárások
kiterejdt rendszerére, mely egy-egy kiemelt momentumban, mint amilyen az
érettségi is, minden oldaláról megmutatkozik. Az iskola társadalmát (is) fogva
tartó és maga alá gyűrő korrupciónak csak a csúcsa az, ami, ilyenkor
kiviláglik, ami viszont a legaggasztóbb ezzel kapcsolatban éppen az eisberg vízalatti részének elhallgatása,
az omerta, mely a rendszert övezi. Ne
legyenek illúzióink – a rendszer
minden szereplője nem egyenként és személy szerint, hanem eltérő mértékben,
viszont intézményes formában – érintett: azok a diákok, akik
előreszámolják, sőt iskolai előmenetelük stratégiájának kialakításakor eleve
beszámítják a csalás lehetőségét, kamerák és megfigyelés ide vagy oda (tartok
tőle, hogy az idei enyhén jobb érettségi eredmények semmiféle javuló trendet
nem mutatnak, csak azt, hogy a tanulók-tanárok megtanultak „együttélni a
térfigyelő kamerák hálózatával”, a legtöbb helyen megtalálták a rendszer
kijátszásának módját); azok
a tanárok, akik tisztán üzleti alapon tekintenek a pedagógusi
szakmára-karrierre, akik a leginkább nem a fő tevékenységként űzött iskolai
feladataikat tekintik elsődlegesnek, hanem az intézményen kívüli –
többé-kevésbé láthatatlan – oktatási piacon való részesedésüket igyekeznek fenntartani
és/vagy kiterjeszteni és ezért ellenérdekeltek a tananyag egyszerűsítésével
szemben. (Ki ne hallott volna olyan tanárról, aki a legalacsonyabb
osztályzatokat adja az iskolai teljesítményre azoknak, akik nem járnak fizetett
délutáni korrepetálásra, akiknek szülei nem akarnak, vagy legtöbbször persze
nem tudnak magánórát venni, aztán láss csodát, alig kezdik fizetni az illető
tanár – na jó, megengedem, egy másik hasonszakos kolléga – magánóráit, és minden
előjel nélkül, hirtelen és radikálisan megjavul az illető diákok „iskolai
teljesítménye”, az illető diszciplínából. Félreértés ne essék, sok pedagógus
belekényszerül a rendszerbe, ha nem áll be a sorba, nincs előmenetel, nincs
„jobb” városi iskolában való címzetes katedra, stb., stb. és persze egy
botrányosan alulfizetett pályán, végül a pénz beszél). A politikai alapon
kinevezett, és bármikor visszahívható, ennek következtében zsarolható, iskolai
előljárókról – igazgatók, aligazgatók, tanfelügyelők, minisztériumi
alkalmazottak, stb. –, az oktatáspolitikusokról felesleges külön szólni, ők az
általánossá lett politikai korrupció, a mindenkor aktuális korrupt establishment részeként generálják,
tartják fenn, illetve termelik újra az iskola társadalmának rendszerszintű
korrupcióját; azok
a szülők, erősítik a rendszert, akik kényszerből és konformizmusból, meg néha
kényelemből is (ha, megengedhetik maguknak) inkább duplán fizetnek, mint tanulásra
„fognák” gyerekeiket, vagy fellépnének a korrupt rendszer ellen (és aztán
sopánkodnak, ál-sokkot kapnak, fűt-fát összehordanak műfelháborodásukban.
Egyébként meg-, illetve lefizetni a tanárokat, pedagógiai előljárókat, és ezzel
(is) kijátszani a rendszert, társadalmi presztízs, kivagyiság kérdése, ezért
gyakran akkor is megteszik, ha erre még a korrupt rendszer logikája szerint sem
lenne szükség).
Az országos érettségi eredmények
– bár látszólag enyhe javulást mutatnak – a rendszer mély válságát, a fennálló
viszonyok tarthatatlanságát mutatják: a vizsgára állók szinte fele képtelen
sikeresen venni az akadályt. Ezen belül viszont, a rommagyar oktatás színvonala
talán az általánosnál is szomorúbb visszaesést, rendszerszintű csődöt mutat. A
két magyar többségű (székely) megye sikeresen vizsgázóinak aránya, mintegy
13%-al marad el az országos átlagtól, hátulról számítva a megalázó 3., illetve
4. helyen szerepel[i] (csupán a
leggyengébb két déli megyét, Ilfovot és Teleormant megelőzve – erre biza nehéz
autonómiát varrni!). A 122 csupa tízes végzős közül csak 2 magyar és
közülük egyik sem székelyföldi, a látszólag „jobb” eredmények mögött is az az
épületesnek nem mondható, (hogy nyomdafestéket nem tűrő kifejezést ne
használjak) oktatáspolitikai eljárás áll, hogy a magyar oktatási államtitkár
sugallatára, krédójának gyakorlatba ültetése nyomán hatékonyan eltántorították
a szülőket és végzősöket attól, hogy vizsgára álljanak. Így országosan, a
sikeresen érettségizők csupán 62%-a idei végzett, a többieknek
másodszorra-harmadszorra (vagy még többedjére) sikerült vizsgáikat letenni.
Ezzel együtt a Hargita megyei szakiskolásoknak csupán 19%-a a Kovászna
megyeieknek csak 15%-a ért el átmenő átlagot.
Azonnali lemondásuk benyújtása
helyett oktatáspolitikusaink magyarázni próbálják a magyarázhatatlant, kiderül,
hogy a
székely megyékben a román tannyelvű iskolák jobban teljesítettek, mint a magyar
tannyelvűek, (az átmenési arány a kovászna megyei román tannyelvű
gimnáziumok esetén 54.5%, a magyar tannyelvűeké pedig csupán 37%, és a
főtanfelügyelő asszony azt a nyílvánvaló, de közkeletű hazugságot is elismétli,
hogy mindez a román vizsga miatt van, ahol ugye a diákok fele ment át, szemben
az összesen 42 százalékban sikeresen vizsgázottak arányával (sic!), miközben a
magyarul tanulók arányát a magyar nyelv és irodalom átmenőinek 86%-a, és azok
magas médiája is javította), és egyetlen szó magyarázat vagy előremutató, változást
vagy javulást ígérő félmondatra sem futja. De a legmagasabb szintről jövő üzenet
a legfurcsább, mert ha jól értem, az RMDSZ által funkcióba juttatott,
magyar államtitkár üzenete a romániai magyar végzősökhöz és szüleikhez így
szól: "magyarázzuk el a
magyar diákoknak, hogy ne jelentkezzenek az érettségi vizsgára, mert 'érettségi
nélkül is van élet', és ezáltal lesznek jobbak az eredmények".
Különös logika ez, különös és torz (Talán azt kellene elmagyarázni, hogy mit
tett Ön – és az oktatásopolitikusok, tanárok, tanfelügyelők, stb – azért, hogy
az eredmények jobbak legyenek, s nem azt, hogy meggyőzzük a diákokat, arról, hogy
lemondjanak az érettségiről – vagy nem? Van itt felelősség, csak az nincs aki
vállalja, meddig még?), nagyban hajaz arra a másik rendszerből örökölt mentalitásra,
mely szerint az a lényeg, hogy a statisztikák ne romoljanak.
Sikeres és feltörekvő társadalmakban
az iskola és az oktatási rendszer a társadalmi felemelkedés (felfele való
mobilitás) hatékony eszköze (többek között Finnország és Kína lehet erre jó példa),
és nem a fennálló társadalmi (osztály)különbségek megerősítésének és bővített
újratermelésének az eszköze (Bourdieu), márpedig a román és ezen belül a rommagyar oktatási rendszer ez
utóbbit szolgálja. A szegény családból származó diákok eleve kimaradnak a
rendszerből, náluk a leggyakoribb a korai “iskolai halál”, és arányuk igen
magas társadalmunkban. Akiknek sikerül elbukdácsolnia a tizenkettedik végéig –
legtöbbször alacsony színvonalú szakiskolákban – azt a még mindig nem
kellőképpen differenciált érettségi vizsgarendszer veti ki a “sikeresek”
társadalmából, bélyegzi meg és kényszeríti alacsony presztízsű pályára. Az
iskolai sikeresség, amit az érettségi vizsgákkal mérni próbálnak, szinte
közvetlenül a diákok szociális hátterének a függvénye, a kontraszelekció és a
magánóravásárlási szokások, stb., a jelenlegi rendszer, a társadalom hatalom
általi megosztásának és a szegények felemelkedési lehetőségei elzárásának az
eszköze.
[i] Csupán a legnyersebb gyorsstatisztikák
állnak még rendelkezésemre, ezért egy árnyaltabb statisztikai elemzéssel még
várni kell.
"he who has the schools has the future" IHS
VálaszTörlés