Márpedig átállni tudni kell
Kivételesen Markó Béla idézettel indítanék, aki azt mondja, hogy a jelenlegi
magyarországi kormány ellenséges magatartása a „magyar történelem minden drámáját magában
hordozza”, de érdemes e megállapítást kiterjeszteni az RMDSZ koalíciós
politikájára is. Mert az, hogy a szövetség képtelen volt a tavaly tavasszal (és
azóta még néhány kínálkozó alkalommal) „kiugrani” a gyalázatos kormányzásból, és
Băsescu, valamint pártjának utolsó
csatlósa maradt, úgyszintén magában hordozza „a magyar történelem minden
drámáját”. Az „átállások”, „kiugrások” nem mennek nekünk magyaroknak, a rossz
időzítés miatt valahogy minden esetben a vesztes oldalán találjuk magunkat, ez
pedig a politikai érzék és professzionalizmus hiánya mellett, az előljárók
telhetetlen hatalomvágyáról és kapzsiságáról egyaránt, tanúskodik. Az ugyanis
már a legutóbbi RMDSz
Kongresszust követően látható volt, hogy az átállás a balliberális oldalra
előbb-utóbb, és inkább előbb, mint utóbb, a politikai pozicionálás
napirendjére kerül. Ha megtörtént volna, minden bizonnyal ma jobb helyzetben
lenne az ország. Nem került volna sor az elmúlt PDL-s kormányok népszerűtlen és
elhibázott lépéseire és az intézmények Băsescu-féle
megszállása sem folytatódhatott volna, ma pedig a szövetség, mintegy
természetesen kapna helyet az új kormány asztalánál. Sőt, állítom – és
mindvégig állítottam, nem is egyedül, hanem a vezérkarból Frunda Györgygyel egyetemben -, hogy a
romániai magyar lakosság elvárásait tekintve az RMDSZ-nek a baloldali-liberális
táborban van a „természetes” helye, nem pedig az egyszerre neoliberális és
konzervatív – valójában populista – PDL és kiszámíthatatlan, felelőtlen és
alkalmatlan államelnöke mellett. Ha még bárki is kételkedett volna abban, hogy
Caragiale országa vagyunk,
most ismét le kellett neki essen
a tantusz, hogy az voltunk és az is maradtunk. Történt ugyanis, hogy az elnök, mint a politikai
kampány egyik fő arca fenyegetőzni kezdett, és politikai ellenfeleit igyekezett
minden elképzelhető „unortodox" módon lejáratni, kikezdett, padlóra próbált vinni mindenkit a közelmúltban. A győzelem
várományosai a kétharmad reményével együtt, berezeltek és nyekergésbe,
bizonytalankodásba, handabandázásba kezdtek, és az RMDSz segítségéért esedeztek, ígérve
fűt-fát, arra az esetre, ha Băsescu megpróbálná
beváltani fenyegetését. Miután a balliberális konglomerátum azzal szerzett kétharmados
többséget, hogy torkaszakadtából ordította „Le Băsescuval”!, urnazárást követően, annak első intésére a győztes vezérek és a
meggyötört elnök titkos
megbeszélésre gyűltek össze az elnöki palotában. A győztesek, hirtelen felindultságból egyezkedni kezdtek
azzal az elnökkel, aki a kampányban mindennek elmodta őket, nem utolsó sorban
kijelentve, hogy csak holttestén át lesz Ponta
ismét kormányfő-jelölt, s aki miután disznóknak mondta a kétharmados vezéreket,
azzal fenyegetőzött, hogy nem fogja tekintetbe venni miniszterelnök jelölésnél
a választási eredményeket. Létrejön valamiféle meg nem támadási paktum, melyet
mindenki titkol, illetve misztifikál. Ponta
urnazárás után pár perccel még bejelenti, hogy a romániai magyar szövetséggel
kíván kormányt alakítani, majd lassan, úgymond „engedve a népnyomásnak”,
kihátrál a bejelentett együttműködés mögül. Hirtelen eszébe jut az RMDSz
közelmúltbeli viselkedése (a nyáron
a székelyföldi vezérek – Borboly és Antal – a referendumtól való távolmaradásra
buzdították híveiket, majd egyszer külön is meg kell
köszönni ezt nékik!) és nemet mond a kormányzati együttműködésre. Băsescu Bruxellesben
kavar még egy utolsót, Catavencu
legfőbb imitátora, az utolsó utáni pillanatban is, protokollt mellőzve, zavaros
eredetű, „elveszett leveleket” lobogtat az unott, vagy visszautasító európai
vezérek szeme előtt. Aztán nyögve-nyelve (mint aki disznót nyelt) Pontát nevezi
meg kijelölt miniszter-elnöknek.
Pestiesen szólva nagyon ciki,
vagy meglehetősen zsenya, hogy az
a néppárt – nevezetesen az RMDSz -, amelyik néhány napja még versenypártként
próbálta talajba döngölni, az amúgy szintén a populárisokhoz húzó EMNP-t,
most hirtelen „minden romániai magyarok
érdekképviseleteként” követel magának kormányzati bársonyszéket, a
baloldali-liberálisok oldalán. Ez tökkelütött országban nem feltűnő, de Ponta és Antonescu éppen most ígérnek
normalizálódást és ezért sem voltak vevők a szövetség kettős játékára.
Egyébként az etnopolitikai alapú szimbolikus politizálás kettős nyelvezete alkalmas
az ilyen kettős beszédre. Egy kisebbségi párt politikai zsaroló képessége éppen
abban áll, hogy egy ilyen kettős játszmát képes folytatni: ha támadják, ha
egyre szűkebb a mozgástere, azt mondja az etnikum egészét éri támadás, ha a
hatalmi vetélkedés tűnik előnyösebbnek, akkor viszont ideológiailag
elkötelezett versenypártként viselkedik. Az elmúlt két évtizedben, ezzel a
hatalmi monopóliummal gyakran élt az RMDSz, de ez az ami a másik két romániai magyar
párt színrelépésével, illetve a rossz oldalon való beragadással erodálódott, és
ez a pozíciója került veszélybe szavazatarányának a parlamenti küszöb közelébe
való lecsökkenésével. Most még megpróbálkoztak az etnopolitikai zsarolás
eszközével, de a kétharmados többség, meg a Băsescu-pártiság
időbeli közelsége, ezt már nem tette hatékony eszközzé:
kormányon kívül maradt az RMDSz.
Marad az esetleges együttműködés
az operett-parlamentben (vagy Nagy Népi Hurálban), adott esetben, tematikus,
illetve napirendenkénti megegyezés szerint, ami persze lehetetlenné teszi, az
ellenzéki politizálást, az éles kritikát. Az alkotmánymódosítás ugyanis, olyan
lebegtetett téma, melyből kimaradni több, mint bűn, alapvető politikai hiba
lenne. Az új „toxikus kétharmad” választási törvényt, új régiófelosztást, a parlament,
az elnök és a kormány szerepének megváltoztatását, sarkalatos alkotmányos
tételek átalakítását tervezi, stb. És ezt ha nélkülünk teszi aggályos, hogy
ellenünkben fogja megszavazni, s ha kritizálunk és akadékoskodunk, minden
eddigi „vívmányt” veszélybe sodorhatunk: csapdahelyzet ez a javából. A karcsú
képviselet legfőbb politikai eszközeit elveszítve (kormányzás, magyarországi
támogatás), nagyon szűk játéktérben, kell(ene) érdekvédelmi feladatokat
ellásson, a jövő titka, hogy mekkora sikerrel.
Kimaradtunk a kormányból, és sem
politikai, sem aritmetikai, sem ideológiai, de még erkölcsi alapunk sincs a
helyzet észérvekkel való visszautasítására: ez a rossz kormányzás ára, a rossz
oldal támogatásának következménye, az átállás képtelenségéé. De igazi ellenzék
sem lehetünk, mert az operett-parlamentben nem is lesz igazi oppozíció (azt az
emeletes marhaságot gondolom nem követi el a szövetség, hogy összeálljon a
PP-DD-vel, vagy hogy újfent Băsescu vert
csapatának, maradék pártjának karjaiba ájuljon), csak amolyan vékony
operett-ellenzék, mely minden bizonnyal még tovább porlik. Tetszettek volna
idejében lovat váltani!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése