A második Respublika

A második Respublika demokráciája

"Olyan alkotmánnyal élünk ugyanis, amely nem igazodik szomszédaink törvényei után, s inkább mi magunk szolgálunk példaképpen, mintsem hogy utánoznánk másokat. A neve pedig, mivel nem kevesekre, hanem a többségre támaszkodik: demokrácia. Törvényeink szerint a személyes ügyeket tekintve mindenki egyenjogú, de ami a megbecsülést illeti, hogy a közösség előtt kinek miben van jó híre, itt nem a társadalmi helyzet, hanem a kiválóság ér többet és ha valaki olyasmire képes, ami a város javára van, szegény sorsa és így jelentéktelen társadalmi rangja nem áll útjában. A szabadság szellemében intézzük közügyeinket és mindennapi tevékenységünk...” /Periklész beszéde az Athén-i demokráciáról/

Élnek itt felnőtt népek, úgy kábé 8 milliónyian, (persze tökkelütött országban semmi nem biztos), akik távol maradtak a múlt vasárnapi választási procedúrától. És élnének itt, magukat magyarnak gondoló és mondó felnőtt népek, úgy kábé fél milliónyian, (persze tökkelütött országban semmi nem biztos), akik úgyszintén távol maradtak a múlt vasárnapi választási procedúrától. Ők a második Respublika, a láthatatlan, de létező, és minden egyébben a többiekhez hasonló ország állampolgárai, csakhogy politikailag passzívak, vagy akadályoztatottak voltak, de ha egyszer aktivizálódnak .... És akkor itt álljunk meg egy szóra és tekintsük közelebbről a

politikai passzivítást,

mindkét megnyílvánulásában, úgy is, mint 1) szándéktalan akadályoztatást, vagy az urnáktól való (akcidentális) vétlen távolmaradást, és főként mint 2) szándék és akaratkifejező, illetve tudatos állampolgári magatartást.

                Ahhoz, hogy jobban láthassunk és az előítéleteket félretegyük, a kampány-kommunikációs sallangot leválaszthassuk a politikai valóságról, hogy eloszlassuk a jelszavakba és lájk-diszlájk színtű cimkézésekbe sűrített demagógiát, szögezzük le: aki távol maradt a választástól semmiféle bűnt el nem követett, magatartása racionális, decens és elfogadható, ha úgy tetszik magánügy volt, de minden esetre a demokratikus rendszer része, üzenet a politikumnak, nem ártott senkinek (legfennebb az általa gyűlölt, vagy legalábbis nem kedvelt jelölteknek vágta el az útját a húsosfazékhoz, sajna az irracionális szabályozás következtében ezek jórésze – vigaszágon – úgy is mandátumhoz jutott), stb. Közérthető módon foglalja össze ezt Egyed Ufó Zoltán, egy cikkében, ezért nem is részletezném tovább.

1)      A választástól távol maradó polgárok egy része, azért nem ment el szavazni, mert ebben a szándékában akadályoztatva volt; vagy mert külföldön tartózkodik és nem állt módjában a nagyon gyér szavazóhelyek egyikére elútazni; vagy mert nincs érvényes személyazanosságija; vagy mert szakmája-munkahelye akadályozta az urnához való járulást; vagy mert elvesztette szavazati jogát; betegség miatt; mert valóban nagyon zordak voltak az időjárási viszonyok és egészsége nem tette lehetővé a szavazófülkéhez való zarándoklást; stb., stb.  
Az akadályoztatottak, nem tudatos döntésként, racionális politikai opcióként éltek a távolmaradás eszközével, de az ők esetében is közrejátszhatott az alacsony motiváltság. Az adott körülmények között nem érte meg számukra, nem volt akkora tétje a választásnak, stb., hogy plusz erőfeszítést és erőforrás allokációt érjen meg.

2)      A távolmaradást, politikai opcióként vallók és alkalmazók sokasága, akik szintén többféle meggondolásból váltak, vagy maradtak passzívak. Azért, mert számukra a választások tétje nem volt világos, ismerték a választási szabályokat és azt, hogy szinte lutriszerűen múködik a rendszer, alig van befolyásuk arra, hogy végül ki jut mandátumhoz, a szabályozás következtében; nem találtak a palettán, vagy saját választói körzetükben,  politikai ízlésüknek, érdekeiknek, elvárásaiknak megfelelő pártot és jelölteket, a körzetük szavazólapján levőket pedig, nem kívánták szavazataikkal támogatni; egyáltalán nem érdekeltek és nem is tájékozottak a politika kérdéseiben – parokiálisak, az egész politikai osztályt sötét, tolvaj, stb. bandának gondolják, és azt képzelik nem érdemes semmilyen formában érintkezni ilyen kétes társasággal, hát még támogatni is őket.

Érdekes módon a választásokon való részvételi arányok, illetve a passzivitás mértéke nem feltétlenül politikai kultúra függő, hiszen nagyon fejlett plurális demokráciára jellemző politikai kultúra mellett is gyakran a lakosság fele nem vesz részt a választásokon. A politikai aktivitás tágabb fogalom, mint a választásokon való részvétel önmagában, hiszen más módon is aktiválhatnak a polgárok, mint az egyszerű szavazáson való részvétel, mégis érdemes egy pillanatra elidőzni annál, hogy

a mobilizálás, mint kampányfeladat

mennyire volt hatékony az éppen lezajlott választásokon. Az általános képhez tartozik, hogy a médiapolitizálás kommunikációs technikái, a tévés és internetes, stb. üzenetek, többé-kevésbé a pszeudorészvételnek kedveznek, a politikai kommunikációt, mint sporteseményt tálalják és úgy is fogyasztják, olyan dologként, melyet elég a fotelben ülve megfigyelni. Ez derül ki abból is, hogy miközben a tévénézők óriási tömege ül képernyő előtt az exit poll bemutatásakor, illetve a választások előzetes eredményeinek kihírdetésekor, ettől jóval kevesebben mennek el effektíve szavazni

Ami az országos részvételt és a kampány mobilizációs hatékonyságát illeti, nem lehet vitás, hogy az USL-nek jobban sikerült mozgósítani. Egyfelől azért, mert jól kitalált egy alapüzenetet, melyet jól kommunikált és mostanra emelve érdekessé tette a tétet, a nyáron elmaradt akció befejezését, az elnök elmozdítását. Az eredmények azt mutatják, hogy a kampányuk abból a szempontból is sikeresen mobilizált, hogy megvalósította a szelektív mozgósítást, a saját szavazói nagyobb arányban járultak az urnákhoz, mint az ellenzékként nagyon halovány ARD szavazói. Az ellenzékbe szorult, népszerűtlen és összezsugorodott volt kormánypárt több vonatkozásban is paradoxális helyzetbe került ezért nem tudott erős üzeneteket megfogalmazni és azokkal mozgosítani. Egyfelől igyekeztek elterelni a figyelmet a hallatlanul népszerűtlen kormányzásról, egy újonnan, sebtében összehozott ismeretlen formáció, és jelvény mögé elbújva, másfelöl pedig nem tudtak mit kezdeni sem az elnök szerencsétlennek bizonyuló beszólásaival, sem pedig saját vezetőik nyilvánosságban is megjelenő torzsalkodásaival. Băsescu „stratégiája” éppen az volt, hogy minél több embert távol tartson az urnáktól, abból a meggondolásból, hogy a kevés részvevő mérsékli a vereséget. De nem ez történt, hanem a szelektív mozgosulás: az elnök ellenfelei nagyobb mértékben elmentek, ellene voksolni, a pártja szavazói pedig elbizonytalanodtak.

Ami a rommagyar politikai mezőnyt illeti, erről bebizonyosodott, hogy a két jelölt párt, a „választás elvi szabadsága”, nem mozgósít, hanem a „kereszthatások”, a „széthúzás”, egymás lejáratási kísérlete, az ellenkampányok, sőt negatív kampányok kiábrándítják a rommagyar szavazókat. Ezzel együtt, vasárnap délután, sikerült egy utolsó mozgósítási hajrában – Székelyföldön, leginkább a csíki körzetben – többé-kevésbé „unortodox” módszerekkel egy végső hullámot elvinni az urnákhoz. Ahol ezt nem próbálták meg, ott lényegesen alacsonyabb maradt a részvétel (lásd. Kolozsvár). Az utolsó perc utáni mozgosítás sikere, a negatív következményektől való félelem, a képviselet nélkül maradás Damoklész-kardjának megvillantása miatt lehetett sikeres, de ez minden bizonnyal egyedi siker volt: nem megismételhető.

A szuverén nép,

melynek akaratát legalább szavazásokkor, legalábbis demokratikus rendszerekben, elismerik, végső soron a józan ész hordozója és megjelenítője: a józan ész győzött. Akik tudatosan távol maradtak, mert nem kívántak a lejáratott és korrupt politikai osztályra szavazni, és mert tudták, hogy a jelenlegi szabályozás eltéríti a szavazáskor kifejezett akaratukat, stb. maguk is a józan ész hordozói, kifejezői és jogos képviselői: a második respublika, ilyen értelemeben, győzött. Igaz, hogy őket kevésbé ismerjük, az ők szociológiai és politikai profilja kevésbé látható, mint akik voksoltak, igaz, hogy az ők elvárásairól, elképzeléseiről, vagy akár egyszerű esztétikai vagy más preferenciáiról kevesebbet tudunk, de léteznek, számosan vannak, és tudatos döntésük meghatározó lehet. Azt üzenik, hogy változtatásra van szükség, hogy a jelenlegi politikai pártok nem fedik le sem vertikálisan, sem horizontálisan a létező politikai érdekcsoportokat, és képtelenek megszólítani a teljes lakosságot, az állampolgárok egész közösségét. Azt üzenik, hogy helytelen szabályok mellett, nem hajlandók részt venni a demokratikusnak mondott játékban, hogy hiteles szereplők nélkül, számukra nem tét, hogy ki lesz hatalmon az elkövetkező időszakban.

A második Respublika - számításaim szerint - ma a felnőtt lakosság mintegy negyedét teszi ki, ha nem lesz képes a politika és a politikai osztály őket is megszólítani a rendszer elleni politikai csábítások, a szélsőségek martalékaivá válhatnak: túl minden lamentáláson, erre figyelnünk kell.