Józan ésszel
Múlt heti jegyzetemben arra reflektáltam, hogy kevés olyan közintézmény működik ma országunkban, amelyben a társadalom széles rétegei megbíznak, az akut közbizalom hiánya pedig oda vezetett, hogy nehezen tájékozódunk, kevés fogodzót találunk a politikai folyamatok megítélésekor. A dolog úgy áll, hogy a legtöbben alig értik, hogy mi is a politikai választások tétje, és hogy kire-mire érdemes szavazni. Vannak politikai szereplők, akik egyenesen a konfúziót, a megtévesztést és az összes politikai szereplő összemosását ajánlják, akár alpári beszólásokkal is, mint a „még” elnök teszi, mások meg fulladoznak ebben a manipulált politikai mezőnyben, nem képesek megmutatni szándékaikat, stb. Nincsen jól artikulált politikai élet, sem az ideológiai doktrínák, sem a hagyományos regionális, vagy egy-egy problémára figyelő, fókuszált és határozott alternatívát felmutató álláspontok számára, ezért ajánlom a józan észt, mint „végső” eligazító szempontot. Mire gondolok? Thomas Paine az amerikai függetlenségi mozgalom értelmiségi vezetője 1776-ban „Józan ész” (Common Sense) címen adta ki híres kiáltványát, mely aztán forrásul szolgált a „Függetlenségi Nyilatkozathoz”. Ebben azokat az „ésszerű érveket” sorakoztatja fel, melyek az AEÁ függetlenségét támogatják[i], és amelyeket a köznapi emberek, és politikusok egyaránt racionális és meggondolandó, sőt „végső” érveknek tekinthetnek. Ebben az értelemben gondolom én is – egyéb racionálisan felépített demokratikus és kiszámítható intézményi keret működése híján – a józan észhez fordulni. Amikor választunk, akkor érdemes a pragmatikus, gyakorlati és egyben erkölcsi, a jó ízléssel és jó érzéssel összefonódó, logikus és morálisan vállalható szempontrendszert összekapcsoló, józan észre apellálnunk, mert így, ha nem is a feltétlen jó, de a legkisebb rossz lesz a választásunk eredménye.
Zavaros és
manipulált közéletünkben, amikor semmi sem biztos, hiszen úgy a statisztikák, mind
a kormányzati, önkormányzati, egyéb intézményi, stb. kommunikáció, mind-mind
relatív, nem is beszélve a politikusok manipulált üzeneteiről, úgynevezett
„stratégiai kommunikációjáról”, magyarán hazudozásairól stb., melyek a
legkevésbé sem mutatják meg a közérdek valós kívánalmait és érvényre juttatásuk
lehetséges útjait, vegyük elő józan eszünk. (Kérdem, egyáltalán maradt-e –
nekünk gyalogos közembereknek - más?) Hiszen a józanul felfogott célkitűzések
és a kiszámított lehetőségek (sein und sollen) összekapcsolása egy átlátható,
nem túl bonyolult, de mind logikai, mind morális szempontból vállalható döntés
megalapozása csak így lehetséges. Tegyük meg a megfelelő megkülönböztetéseket,
a nem is igazán „államférfi” (üres halmaz), de azért tisztességes, céljaiban és
eszközeiben is a „realitás határán belül mozgó” politikusok és a „megélhetési”,
„bűnüldözés elől menekülő”, demagóg, stb. politikusok között és rangsoroljuk
őket. Mérlegeljünk úgy, mintha nem csupán saját egyéni érdekeink, indulataink,
érzelmi kötődéseink, szimpátiáink, pletykák és halovány benyomások, a politikai
show szereplőinek felszínes
bohóckodása, színházi teljesítménye lennének terítéken, hanem valóban a
közérdek forogna kockán. A megalapozott közérdek pedig szorosan kapcsolódik a
józan észhez, hiszen, mint Walter
Lippmann írja: „a közérdek feltehetően az, amit az emberek választanának,
ha világosan látnának, józanul gondolkodnának, érdek nélkül és jóindulatúan
cselekednének”[ii]. Nem
kétséges, hogy a politikai kommunikáció, mind tartalmában, mind előadásmódjában
a józan ész egyszerű és világos, valamint racionálisan megalapozott
kijenlentéseinek, a „tényeknek” az elferdítésére és elhomályosítására törekszik.
Magyarán manipulál, félrevezet, eltakarja a valóságot és egyfajta „reality
show”, szappanopera kulisszáivá teszi a tényekre már nem alapozó, politikai szcénát. De meg kell tanuljuk a
demokratikus politikai kultúrát (hacsak nem valamiféle új-feudalizmust
akarunk), melynek egyik pillére az „üzenetek elemzésének kultúrája”, vagyis a
manipulatív megnyilatkozásoknak a leleplezésére szolgáló képesség – ahogyan azt
Philippe Breton ajánlja[iii].
Ő egyenesen az új társadalmi egyenlőtlenségek alapjához helyezi azt a különbségtételt,
hogy képesek vagyunk-e a manipulatív beszéd és magatartás dekódolására,
megértésére és leleplezésére, van-e kritikai szellemünk és hozzá nyelvi (szemiotikai)
eszközeink, vagy nem vagyunk képesek a leleplezésre és elhisszük a manipulációt
a meg- és félrevezetést. A befolyásolás manipulatív módozatai olyannyira
elterjedtek a politikai életben, hogy különös erőfeszítést igényel
„kiolvasásuk” és leleplezésük, különösen a média-politizálás, a fogyasztási
kultúra részeként előadott politikai show (buffonéria) hatására. Abban
reménykedem, hogy végül mégis képesek leszünk átlátni a szitán, és nem csak az
újonnan elterjedt konszumerizmus, fogyasztói észjárás és kultúra felületes
szempontjai szerint, hanem a racionális cél-eszköz egyenletek reális
összevetésére alapozó józan ész (néha még „parasztinak” is mondják nálunkfele)
alapján fogunk eljárni, szavazáskor is. Voksolás előtt mérlegeljünk józanul!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése