2012/12/04

Józan ésszel



Józan ésszel


Múlt heti jegyzetemben arra reflektáltam, hogy kevés olyan közintézmény működik ma országunkban, amelyben a társadalom széles rétegei megbíznak, az akut közbizalom hiánya pedig oda vezetett, hogy nehezen tájékozódunk, kevés fogodzót találunk a politikai folyamatok megítélésekor. A dolog úgy áll, hogy a legtöbben alig értik, hogy mi is a politikai választások tétje, és hogy kire-mire érdemes szavazni. Vannak politikai szereplők, akik egyenesen a konfúziót, a megtévesztést és az összes politikai szereplő összemosását ajánlják, akár alpári beszólásokkal is, mint a „még” elnök teszi, mások meg fulladoznak ebben a manipulált politikai mezőnyben, nem képesek megmutatni szándékaikat, stb. Nincsen jól artikulált politikai élet, sem az ideológiai doktrínák, sem a hagyományos regionális, vagy egy-egy problémára figyelő, fókuszált és határozott alternatívát felmutató álláspontok számára, ezért ajánlom a józan észt, mint „végső” eligazító szempontot. Mire gondolok? Thomas Paine az amerikai függetlenségi mozgalom értelmiségi vezetője 1776-ban „Józan ész” (Common Sense) címen adta ki híres kiáltványát, mely aztán forrásul szolgált a „Függetlenségi Nyilatkozathoz”. Ebben azokat az „ésszerű érveket” sorakoztatja fel, melyek az AEÁ függetlenségét támogatják[i], és amelyeket a köznapi emberek, és politikusok egyaránt racionális és meggondolandó, sőt „végső” érveknek tekinthetnek. Ebben az értelemben gondolom én is – egyéb racionálisan felépített demokratikus és kiszámítható intézményi keret működése híján – a józan észhez fordulni. Amikor választunk, akkor érdemes a pragmatikus, gyakorlati és egyben erkölcsi, a jó ízléssel és jó érzéssel összefonódó, logikus és morálisan vállalható szempontrendszert összekapcsoló, józan észre apellálnunk, mert így, ha nem is a feltétlen jó, de a legkisebb rossz lesz a választásunk eredménye.
Zavaros és manipulált közéletünkben, amikor semmi sem biztos, hiszen úgy a statisztikák, mind a kormányzati, önkormányzati, egyéb intézményi, stb. kommunikáció, mind-mind relatív, nem is beszélve a politikusok manipulált üzeneteiről, úgynevezett „stratégiai kommunikációjáról”, magyarán hazudozásairól stb., melyek a legkevésbé sem mutatják meg a közérdek valós kívánalmait és érvényre juttatásuk lehetséges útjait, vegyük elő józan eszünk. (Kérdem, egyáltalán maradt-e – nekünk gyalogos közembereknek - más?) Hiszen a józanul felfogott célkitűzések és a kiszámított lehetőségek (sein und sollen) összekapcsolása egy átlátható, nem túl bonyolult, de mind logikai, mind morális szempontból vállalható döntés megalapozása csak így lehetséges. Tegyük meg a megfelelő megkülönböztetéseket, a nem is igazán „államférfi” (üres halmaz), de azért tisztességes, céljaiban és eszközeiben is a „realitás határán belül mozgó” politikusok és a „megélhetési”, „bűnüldözés elől menekülő”, demagóg, stb. politikusok között és rangsoroljuk őket. Mérlegeljünk úgy, mintha nem csupán saját egyéni érdekeink, indulataink, érzelmi kötődéseink, szimpátiáink, pletykák és halovány benyomások, a politikai show szereplőinek felszínes bohóckodása, színházi teljesítménye lennének terítéken, hanem valóban a közérdek forogna kockán. A megalapozott közérdek pedig szorosan kapcsolódik a józan észhez, hiszen, mint Walter Lippmann írja: „a közérdek feltehetően az, amit az emberek választanának, ha világosan látnának, józanul gondolkodnának, érdek nélkül és jóindulatúan cselekednének”[ii]. Nem kétséges, hogy a politikai kommunikáció, mind tartalmában, mind előadásmódjában a józan ész egyszerű és világos, valamint racionálisan megalapozott kijenlentéseinek, a „tényeknek” az elferdítésére és elhomályosítására törekszik. Magyarán manipulál, félrevezet, eltakarja a valóságot és egyfajta „reality show”, szappanopera kulisszáivá teszi a tényekre már nem alapozó, politikai szcénát. De meg kell tanuljuk a demokratikus politikai kultúrát (hacsak nem valamiféle új-feudalizmust akarunk), melynek egyik pillére az „üzenetek elemzésének kultúrája”, vagyis a manipulatív megnyilatkozásoknak a leleplezésére szolgáló képesség – ahogyan azt Philippe Breton ajánlja[iii]. Ő egyenesen az új társadalmi egyenlőtlenségek alapjához helyezi azt a különbségtételt, hogy képesek vagyunk-e a manipulatív beszéd és magatartás dekódolására, megértésére és leleplezésére, van-e kritikai szellemünk és hozzá nyelvi (szemiotikai) eszközeink, vagy nem vagyunk képesek a leleplezésre és elhisszük a manipulációt a meg- és félrevezetést. A befolyásolás manipulatív módozatai olyannyira elterjedtek a politikai életben, hogy különös erőfeszítést igényel „kiolvasásuk” és leleplezésük, különösen a média-politizálás, a fogyasztási kultúra részeként előadott politikai show (buffonéria) hatására. Abban reménykedem, hogy végül mégis képesek leszünk átlátni a szitán, és nem csak az újonnan elterjedt konszumerizmus, fogyasztói észjárás és kultúra felületes szempontjai szerint, hanem a racionális cél-eszköz egyenletek reális összevetésére alapozó józan ész (néha még „parasztinak” is mondják nálunkfele) alapján fogunk eljárni, szavazáskor is. Voksolás előtt mérlegeljünk józanul!


[i] A röpíratról megjegyzik, hogy a 3 millió lakosú szövetségben, összesen hatszázezer példányban kelt el, egyfajta korabeli bestseller volt.
[ii] Lásd, Walter Lippmann: A közjó filozófiája, Bagolyvár, 1993, 38 p.
[iii] Lásd. Philippe Breton: A manipulált beszéd, Helikon, 2000, 196-200 pp.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése