Az utolsó pecsét és büdös nagy pofonok

Az utolsó pecsét és  büdös nagy pofonok

Nagy lélegzetet lehet venni, izzadságcseppet homlokról letörölni, megvan a „küszöb”, csak éppen szenátori és képviselői csoportja lett „csontra rágva”, (saját jogon, kevesebben már nem is lehetnének), a szövetségnek. Az EMNP pedig produkált egy újabb látványos pofáraesést, olyant ami már lassan megszokottnak számít a határontúli fideszbérenc pártok esetében.  Megvan a ballra át, a „toxikus kéthamad”, a balliberális-konzervatív oldalon, a volt kormánypárt usque 16%-ot szerzett és az ultrademagóg párt is az körül teljesített.

Az országos és a rommagyar eredmények is előreláthatóak voltak, az öt százalékos küszöb pedig lutrinak bizonyúlt, végül bejött, mert az urnazárás előtt sikerült mozgosítani és kiegyenlíteni a nap folyamán jellemző részvételi hátrányt. A két pártos választási rendszer nem hozott nagyobb részvételt (a magyar jelöltekre leadott szavazatok összességükben sem érik el a 2008-as RMDSz szavazatszámot), sőt az üzenetek kereszthatásai demobilizáltak, sok helyen zavart okoztak, különösen abban az esetben, ha a szövetség hangadói is szétkommunikáltak, mint Háromszéken tették. Ki kell mondani, hogy Antal Árpád, aki a kampány alatt is egyfajta (önjelölt?) szóvívőként lépett fel, a szövetség „arcaként” úgy viselkedett, mint elszabadult hajóagyú golyó, ellentmondásos és zavaros kommunikációja és magatartása már-már a hajó elsülyedésével fenyegetett. Hab a tortán a címben kiemelt „Nagy Testvér”-i fenyegető kijelentés, miszerint Antal, „büdös nagy pofonokat osztana ki” a néppártosoknak. Szóval ez az orwelli figura önmagában is szomorú látványát nyújtja a neo-eremdéeszes kommunikációnak, és akkor hova tegyük azt, hogy a többi vezető hallgatólagosan vagy kifejezetten egyetértőleg tekintenek erre a minősíthetetlen kirohanásra, hogy nem minősítik elszólásnak és nem kérnek elnézést, nemcsak a vetélytárstól, hanem a közönségtől is? De még meglepőbb, ha politikában tapasztalt úrhölgyek kajánkodnak társasági oldalakon és jóváhagyják a mosdatlan beszédet. Nagy valószínűséggel nem utcai verekedőket – afféle vidéki K1 fightereket – állt szándékukban voksukkal támogatni a romániai magyar szavazóknak, de az ilyenekért maradtak távol számosan.

A szövetség parlamenti képviselete nagy mértékben összezsugorodott. Nem is remélt senki képviseletet a „végeken”, Temes, Arad, Hunyad, Fehér, Beszterce, Szeben, Brassó, Máramaros rég elveszett. De a Kolozs, Bihar, Szatmár, Szilágy és valószínű Maros megyei képviselet mostani elkarcsúsodása sovány jövőt ígér, biztosan ez volt „az utolsó pecsét”, sokaktól, sokaknak: még egy ilyen győzelem és elveszítjük a háborút, végképp kiíratkozunk a román politikai életből, a kéve megoldatott, újra összekötni hallatlanul nehéz lesz. Félős, hogy az öntelt „győztesek”, a mainstream, akik természetesen továbbra is benépesítik a kis képviseleti csoportjainkat, nemcsak hogy nem hajlandók tanulni a „rezgő léc” fenyegetéséből, de eszük ágában nem lesz részletes és önkritikus elemzést végezni. A sportkedvelő főnökség, azt fogja mondani, hogy a  „győzelmet nem kell megmagyarázni” és ámen, márpedig ettől nagyobb hibát el sem követhetnének. Azt hiszem, ideje lenne tanulni a sorozatos tévedésekből, a tervezési és kivitelezési hibákból, a rossz kommunikációból, stb. és, hogy elengedhetetlen lenne a szövetség radikális megújítása, egész stratégiájának és szervezeti rendszerének átalakítása. Csakhogy kevés a garancia arra, hogy a mainstream számára, ez egyáltalán felmerül: ők újra a húsosofazék körül tolonganak, s mi lehet ennél kellemesebb, négy év hosszú idő, s „ráérünk arra még” mondogatják, sűrűn hátbaveregetve egymást.

Ennél elkeserítőbb képet csak a néppárt mutat, amint ismét megpróbálják elsunnyogni a felelősséget, győzelemként feltüntetni a nyilvánvaló bukást. Ez még érthető is lenne, ha főemberük, az örök loser Tőkés – aki, azért szélcsendben vészelte át a kampányt, nem merte európarlamenti mandátumát kockára tenni – máris be nem jelenti a „posztkommunista visszarendeződést”. Addig zavar vizeket paranoiás beszólásaival, amíg az orbáni támogatás és farvíz tart, s ez egyelőre tovább élteti, bár zárt budapesti ajtók mögött lehet még fejmosás, s a hiábavaló igyekezetbe beleőszült 3T számára úgyszintén.

Azért korai még a mérlegkészítés, mert igen nagy eltérések és különféle változatok vannak választói körzetenként, kampányonként, regionális, stb. szinten, és végső soron a jelöltek személye is sokat nyomott a latban, mind a mozgosítás, mind az eredmények tekintetében.

Forró hét követi a választások forró éjszakáját, hiszen nagy az áthelyezkedési serte-perte, az újrapozicionálás, a teljes politikai színtéren. Az urnazárást követő tízedik percben, meglepetésre, a biztosan győztes formáció társ-elnöke, Ponta az aktuális miniszterelnök, bejelentette, hogy szeretne az RMDSZ-el kormányozni, vagy legalábbis egyezkedni az együttműködésről. Mindenestől bombasztikus szitu, hiszen borít minden elképzelést. A helyzet komikumához tartozik, hogy Băsescu elnök (a győztes szövetség legádázabb ellensége) alig egy órája bíztatta facebookon a romániai magyarokat szavazásra, abban a reményben, hogy a magyar szövetség „vele tart”. Ponta sok belső ellenkezést kiváltó bejelentésének értelme a túlbiztosítás, az elnök esetleges manipulációjával szemben, azt üzeni, hogy az RMDSZ rögvest átáll és hajlandó tárgyalásba kezdeni, s semmiképpen nem fogja az esetleges manipulációt támogatni. Egyfelől azt jelzi, hogy Ponta átgondolta a dolgot – még nem szaladt el vele a kétharmados magas ló -, azt is, hogy Európában igencsak pozitív visszhangja lenne a romániai magyar képviselet kooptálásának. Azért is, mert így egyfajta „nemzeti nagykoalíciót” sikerülne létrehozni, hiszen immár mindhárom európai pártcsoporthoz tartozó formáció adva lenne a kormánytöbbségben. Másrészt pedig sikerülne hermetikusan elzárni az elnöki párt (maradék) képviselőit és az ultrademagóg Nép Pártjának szedett vedett képviselőit: az, első körben, RMDSZ egyfajta cordon sanitaire kiépítéséhez kellene, az ellenzék beszorítására egy szűk mozgástérbe. Racionális a miniszterelnök ajánlata abból a szempontból is, hogy megakadályozza az elnököt, hogy megpróbálja ismét kihasználni az alkotmányos bizonytalanságot, a miniszterelnök-jelölt kijelölésének kérdésében, és akadályokat gördítsen Ponta kinevezése elé. Aztán, ha az elnök újboli felfüggesztése jönne számításba, ismétcsak jól fogna a szövetség támogatása. De racionális a tárgyalás, - akár esetenkénti parlamenti támogatás, rejtett-, vagy felvállalt kormányzati szerep lesz az eredménye - az RMDSZ és a romániai magyarság számára is. Alkotmányt módosítani és új régiók határait kijelölni a jelentős és befolyásos kisebbség nélkül, „nem ajánlatos”, ezért a képviselet bevonása igencsak kívánatos mindkét fél számára. Meglepő, de ez lett a román parlamenti választások éjszakájának és a posztválasztási hét központi témája. S, ez a normalitás jele lehet.