Látszat és valóság

Látszat és valóság

Már-már közhelynek számít, hogy a román és benne, a még úgy ahogy létező, rommagyar kisebb társadalom, akut bizalmatlanságon épül, még nyomatékosabban általános közbizalom-hiányban szenved, és ez az általános bizalmatlanság rendre zsákutcába, mellék-, sőt tévutakra tereli a társadalmi-gazdasági folyamatokat, hitelteleníti a mégoly ambiciózus modernizációs-fejlesztési programokat is: zombitársadalmat termel.

Paradox módon, a politikai mezőny és a benne folyó csatározások – Baudrillard nyomán – általam sokszor megfogalmazott szimulákrum jellegét, illetve kialakulásának hátterét, az elnök sejtető bejelentése – miszerint a mostani elnökjelöltek egyike, másika titkosügynök, vagy az volt – és aztán, különösképpen egy ismert újságíró, valós vagy csupán elbeszélt titkosszolgálati hátterének (coming out-ja) kitálalása mutathatja meg. Turcescu bejelentése (pontosabban patetikus/giccses vallomása, vagy nevezhetjük akár gyónásnak is), mintegy megbillenti a szőnyeg sarkát, mely alá be lett seperve a szekusmúlt és a jelenlegi titkosszolgálati hálózatok működésének, természetének és megnyilvánulásainak, stb. minden szennye. Ezek a gesztusok lényegében – minden bizonnyal szándéktalanul – azt a régebbi felvetést igazolják, illetve kezdik el feltárni, hogy a felszín, a szcéna politikai káosza mögötti „láthatatlan rend” alapja a szekus-árnyékvilág fennmaradt hálózataira épül, annak „valóságát” és szabályrendszerét, bevett szokásait, stb. követi. Nem lehet kétséges, hogy, a jelenséget, mintegy véletlenül, (és vétlenül – perverz hatásként) leplezi le az elnök és az újságíró gesztusa. Kampánytémaként, ellenfél lejáratásának szándékával jött elő a lelepleződés Damoklész-kardja, viszont az ön-leleplező gesztus jelentősége – manipulált és/vagy valódi jellegétől függetlenül – a rendszer mögöttes tartalmának, a politikai szcéna rejtett hálózatainak leleplezésében teljesedhet ki.

A média és újságírótársadalom, a politikum, és (i)gazságszolgáltatás, stb. titkosszolgálati behálózása, a rejtett ügynökök beszivárogtatása világossá teszi: a román és rommgyar politikába minduntalan beavatkozó „láthatatlan kéz”, a volt szeku által létrehozott, de soha le nem leplezett, illetve fel nem számolt „szekus-kéz”! A rendszerváltás politikai kudarcának magja a szekusmúlt fel nem tárása, illetve szokásrendjének, sőt hálózati (ön)szerveződésének láthatatlan továbbélése; ez mára világosabb, mint bármikor az elmúlt 25 esztendőben. A mai politikai osztály – így pártállástól, vagy pillanatnyi pozicionálástól függetlenül – Ceauşescu bosszújának és örökségének az áldozata! Nem véletlen, hogy Romániának van a százezer lakosra számított legtöbb titkosszolgálati ügynöke, hogy összesen (legkevesebb) 7 ilyen szervezet működik, nem kétséges, hogy gyakran más-más hatalmi gócpont ellenőrzése mellett, és az sem lehet véletlen, hogy mindenik hatalmi csoport igyekszik megfelelni a titkosszolgálati rendszer elvárásainak. A jelenlegi kormány éppen most emeli a nekük szánt (amúgy is csak részben átlátható) költségvetési támogatást, és – némiképp meglepő módon Johannis, – az ellenzéki elnök-jelölt beállt a sorba, egyetért a titkosszolgálatoknak a médiába való beszivárogtatásával.

Így van ez akkor is, ha egyesek ki- illetve felhasználják a szeku hálózatait, mások pedig – időszakosan, vagy a hatalmi csoportok egymást váltogatva – üldözöttjei a „rendszernek” (emlékszünk még Emil Constantinescu elnök kifakadására, hogy a titkosszolgálatok áldozata lett, akiket nem volt képes uralni?), mindnyájan a szekus múltból fennmaradt hálózatainak éltetői. Márpedig annak a rendszernek leglényegesebb vonása a magán- és a közbizalom aláaknázása volt, és ma is az (jól leírja a régi/új rendszer, a besúgóhálózat és intézményi beszivárgás mechanizmusát egy román újságíró!). Ez eredményezi, hogy ma sem tudjuk egy egy sajtótermék cikkeiből, tévéadásokból, stb., vagy egyik másik politikus beszédéből pontosan „ki beszél”, ki áll  mögötte? Az elnök és Turcescu gesztusa azt sugallja, sőt bizonyítja, hogy szkepszisünk, a politikai osztály hitelességét illető kételyeink megalapozottak. Nem tudjuk, hogy hányan és nem tudjuk, hogy pontosan milyen szándékkal, stb. épül(t) be a hét titkosszolgálat besúgóhada a médiákba és politikai pártokba, az (i)gazságszolgáltatásba, az adminisztrációba, esetleg civil társadalmi szerveződésekbe, de tud(hat)juk, hogy a jelenség létezik. Egyre inkább látható, hogy a manipulációt a háttérből irányítják és az is, hogy a régi bevett módszerekkel zsarolással, megfélemlítéssel, elvtelen alkukkal, és végeláthatatlan korrupcióval, stb. a háttérben ott van, és ebolaként fertőz az idejekorán eltemetett szekus rendszer.

A titkosszolgálatok okkult hálózatainak előterében, azok által manipuláltan, csak a demokratikus politikai szcéna szimulákruma alakul(hatot)t ki, nálunkfele. Végső soron csak a javíthatatlan naivak gondolhatják, hogy egyfelől a silány politikai dráma (még inkább tragikomédia vagy egyszerű szitkom) amiben játszanak valós, és ők valódi befolyással rendelkező szereplői a játszmának, mint ahogy másfelől a szavazók sem szabadon választó polgárok. A háttérmanipuláció szemmel láthatón eltéríti a választók politikai szándékát, ezt a legutóbbi 2009-es elnökválasztás, melyet Basescu a „külföldiek szavazatával” gyanús körülmények folytán nyert meg, éppen úgy igazolja, mint az 2012-es elnökleváltási népszavazás kimenetele, mely az Ab döntése nyomán, a népakarat ellenére hagyta funkcióban az elnököt.

Bizakodásra csak az adhatna okot, ha a most beindult önleleplező folyamat folytatódik, illetve ha a nagyon kevés valódi civiltársadalmi szerveződés és a polgárok kierőszakolják a rendszer feltárását és végső soron felszámolását, hiszen az egész térségben talán egyedülállóan Romániában a legjellemzőbb a múlt rendszer okkult hálózatainak továbbélése, a szekusmúlt folytatása. A szekus-hálózatok szétkapcsolása, és felszámolása elemi fontossággal bír, a román demokrácia jövőjének szempontjából, az hogy ki lesz az elnök, ehhez képest lényegtelen. A kérdés újfent az, hogy a láthatatlan, tovább élő, szekus-múltat le lehet-e váltani békés választások útján? S, ahogy a dolgok állanak sem Ponta, sem pedig Johannis nem erre készül, a többiek meg outsiderek.