Illúziók ellen való áfium
Azt hiszem a kijózanodás ma a „korparancs”.
Ne legyenek illúzióink országunkban, - és anyaországunkban úgyszintén - a
rendszerváltás megbukott![i] Úgy értem, hogy a jóléti állam, az erős
középosztálynak és vállalkozó rétegnek a kiépítése, a liberális demokrácia szilárd
intézményeinek a létrehozása, és újra meg újra a szociálisan érzékeny, a
szegénység kérdését kezelni tudó állam eszménye bukott meg mifelénk, méghozzá
zsenge csecsemő korában! Úgy tűnik valamit végzetesen lekéstünk, vagy
félreértettünk, hiszen a mi posztszocialista csoportunkból egyesek, mint a Cseh
Köztársaság, Szlovénia, Lengyelország és talán a balti államok némelyike
sikeresen integrálódott az európai rendszerbe. Mi meg Bulgáriával egy csónakban
evezve, lemaradtunk a késő-kapitalista virágzás minden gyümölcséről, befuccsolt
társadalom lettünk. Külön említésre érdemes Magyarország esete, amely jó start
után zuppant vissza a román-bolgár mezőnybe, végzetesen rossz politikai és
főként gazdasági döntések következtében elveszítve a kedvező start adta
lehetőségeit. És afelől se legyenek illúzióink, hogy egyhamar felzárkózhatunk,
az „ötéves tervet négy és fél év alatt” csak a Cseusiszta propaganda-statisztikák
szerint lehetett teljesíteni, a valóság mást mutat. És nem lehetnek illúzióink
a kitörést illetően sem, elsősorban azért nem, mert a rendszerváltással
megbukott az uralkodó elit is, amely - ugyan különféle háttérrel, a régi
rendszerben vállalt áldatlan másod-, harmadhegedűs szerepet vállalva, a
rendszert kiszolgálva, vagy az új rendszer termékeként, a korrupciót később
elsajátítva – a folyamatot levezényelhette volna.
Valamiről
lemaradtunk és egyre inkább úgy tűnik a történelmi lehetőség, mely a kilencvenes
évek és az azt követő kedvező konjuktúrában adva voltak elszálltak, elmúltak.
Utat tévesztettünk, mert valamit nem tanultunk (nem tanulhattunk?) meg, mert
türelmetlenek voltunk és meg sem értettük (mert időnk sem volt rá?) az „igazi”
törzsökös kapitalizmus és plurális demokrácia értékrendjét, leglényegesebb –
morális értelemben is központi – összetevőit. Azt hiszem csak akkor leszünk
képesek a lassú integrálódásra, ha felismerjük, hogy az EU túl korán és csupán
a legfelületesebb elvárások (acquis
communautaire) teljesítését megkövetelve vett fel soraiba, és mára lett
világossá: amíg a nyugati politikai kultúrát el nem sajátítjuk nincs igazi
integráció. Az eddigi mellényt újra kell gombolnunk, a kályha sarkától kell
elkezdeni a soron következő táncot. De hol a kályha sarka? Mi az amit félreértettünk
és mire támaszkodhatnánk a jövőben? Azt hiszem a leglényegesebb dolog, amit nem
értettünk meg, amit meg sem tapasztalhattunk, az a kapitalista társadalmak alapvető
morális tétele, amit Max Weber
fogalmaz meg a legvilágosabban: „a vagyonszerzés nem az emberi élet célja” a hivatás és annak társadalometikája,
annál inkább az lehet, a gazdagság nem a harácsolás, hanem a „jó és
tisztességes munka” eredménye.[ii]
És ugyancsak a híres szociológus sugallja azt is (Benjamin Franklin-ra hivatkozva), hogy hol tévedtünk el, mégpedig ott,
ahol a túlhajtott utilitarista képzeteink félrevezettek. Észre sem vettük, hogy
„a becsületesség [azért]
hasznos, mert hitelt eredményez ... [de] ott, ahol a becsületesség látszata megteszi ugyanezt a
szolgálatot, ennek is elegendőnek kell lennie”.
Nos, úgy tűnik mi a “képmutatás” kapitalizmusát és demokráciáját
próbáljuk felépíteni, s ez a végzetes tévedés, ez a csőd végső oka. A mi
országaink “félperifériás új-kapitalizmusa”[iii]
a törzsökös kapitalizmus morális elhivatottságának mellőzésétől torz. A hivatás
és a demokratikus, valamint piaci szabályoknak való megfelelés csupán mímelés,
a becsületesség látszata, előbbre való lett magánál a becsületességnél. Ezért a
végeláthatatlan gátlástalanság és kapzsiság, az önmegtartóztatás legkisebb
jelének hiánya, a közéletben, a piaci világban, a politikában, a médiában, stb. Az érdek racionalitása tenné kiszámíthatóvá a
társadalmat, az egyének és közösségek
tevékenységét, a belátható
és elvárható magatartásokat. A jól felfogott és racionális érdekek, kordában
tarthatnák a szenvedélyeket, mértékletességre és nem korrupcióra[iv],
rossz kormányzásra ösztönöznének, egy sikeresen összeálló társadalomban. A
rendszerváltás, előszőr szociális vonatkozásban bukott meg, mert félreértettük
az új kapitalizmus és a piac lényegét; másodszorra, nem voltunk képesek erős
intézményeket kialakítani, mert eltévesztettük a demokrácia szellemét, az
intézmények iránti közbizalmat nem tudtuk kialakítani; harmadszorra pedig, nem
sikerült uralkodóvá tenni a plurális demokrácia politikai kultúráját. Most
választás előtt állunk és kérdés, hogy mire alapozhatunk a jövőben? Meglátásom
szerint csak a józan ész maradt, mint ultima instancia. [Erről viszont a következő jegyzetemben szólnék.]
[i] A
rá jellemző módon Tamás Gáspár Miklós
mondta ki (talán) elsőnek az ítéletet a rendszerváltás felett, de inkább csak
bedobott fogalom maradt, mint kifejtett koncepció. Én megpróbálom a saját magam
módján értelmezni a bukást, miközben Szalai Erzsébet hasonló véleményére és
elemzésére alapozok (Szalai Erzsébet, http://rednews.hu/exkluziv/elmelet/szalai-erzsebet-a-rendszervaltastol-a-rendszervalsagig.html).
[ii] Lásd,
Max Weber: A
protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Cserépfalvi, Bp. 1995, 41-44. old.
És a kapitalista forma és szellem
viszonylagos elkülönülésének a lehetőségéről, de egymásnak való megfelelésének
a követelményéről is ő ír: “a modern kapitalizmus szelleme kifejezést használjuk
annak az érzületnek a megjelölésére, amely hivatásszerűen, rendszeresen és
racionálisan törvényes nyereségre törekszik…” 56-57. old.
[iii] A
kifejezést, a rendszerváltás bukásáról szóló kritikai elemzéssel együtt, Szalai Erzsébet: Az újkapitalizmus és ami
utána jöhet..., ÚMK, Bp., 2006, kötetére alapozom.
[iv] A
korrupció kifejezést eredetileg
Machiavelli használja (corruzione) „a kormányzás romlásának” kifejezésére,
később jelentése kiszélesedett és a csúszópénztől, a hivatalnokok és hivatalok megvásárlásán át, a megvesztegetés minden formájára alkalmazzák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése