Háromszéki lepaktálás

Háromszéki lepaktálás

Kampányban minden politikai szereplő igyekszik megmutatni „nagyságát”, mozgosító képességét, no meg természetesen másságát, sajátosságát, azt ami elválasztja, megkülönbözteti, saját arcot kölcsönöz neki, szemben a többi politikai szereplővel.  Mindez persze a sokat dícsért (vagy inkább csak sóvárgott) és mostanában egyre többet ócsárolt Nyugaton, a fejlett demokratikus világban van így, a mi kis megjátszott múcsai demokraturánkban másképpen mennek a dolgok (ezt neveztem „kis rommagyar politikai szimulákrum”-nak, máshol). Nálunk, a politikai szimulákrum világában minden levajazható, egyszerre két sőt több lovat is igyekeznek meglovagolni politikusaink, jó esetben a kampányban magasztalt, amúgy magasról lepottyantott  „nép”, észre sem veszi, vagy „úgy sincs más választásom” alapon, megszavazza a csalókat.

            Mert, ha egy pillantást vetünk az éppen zajló rommagyar politikai kampányra máris kiderül, hogy a két versengő formáció egyáltalán nem képes (politikai kommunikációs stratégia lenne? mert akkor bizony több mint síralmas és amatőr) megjeleníteni semmiféle saját arcot, másságot. A kampány és az eszközök is egymás, nem túl eredeti ötleteinek másolásai („A [szimulált] valóság miniatürizált sejtekből, mintákból, emlékekből, parancsmodellekből áll elő, és végtelen sokszor reprodukálható” – mondaná erről Baudrillard), követő, nemzetieskedő és összemosó kommunikáció. Mert mi az RMDSZ központi jelszava? a konzerv és semmitmondó „Minden magyar számít”, amit a népszámláláskor már (el)használtak, akkor sem sok sikerrel, hiszen a cenzus eredménye, akárcsak módszerei szerfelett gyanúsra és félrevezetőre sikeredtek. Végül nem megszámoltak, hanem „elszámoltak” és így sokan egyáltalán nem számítanak, mint ahogy a népszámlálás eredményei sem jöttek számításba az elnököt menesztő népszavazás érvénytelenítésekor. A vesztes szlogen leváltása alapvető kampány-terv követelmény (mint ahogy az oly sokszor bukott stilizált szív úton-útfélen való felmutatása is biztos kudarcot eredményezett mindeddig). Mondom a szövetség felmelegített szlogenje önmagában is hatástalannak tűnik, - erre miért is mozgosulnának tömegek? De még mosolyogtatóbb az, hogy az „új” párt ezt próbálja még képi, grafikai megoldásaiban is követni, mondván: „Minden magyar nyer” (hatos lottó reklámban ez elmegy, politikai kampányban nem biztos, mert ott van a tapasztalat, mely ennek homlokegyenest ellentmond: akárhányszor szavaztunk egyszer sem nyertünk, különösen nem a többség, s erre sokan emlékeznek ám!). Azt sem hiszem, hogy a „6:3” a nyerő, mert légüres térben mozog, csak egy bedobott ötlet (lehet éppen tőlem „nyalták”? mert írtam már róla), mely semmihez nem kapcsolódik, csak azok agyában vált ki egyfajta „aha” érzést, akik ismerik az amúgy zavaros szabályozást az alternatív bejutási küszöbről, ilyenek viszont kevesen vannak és ők is tudják, hogy az EMNP erre (is) esélytelen (szóval már a jó öreg Wembley sem a régi).

A politikai programok szintjén alig van különbség, illetve csak hangsúlybeli eltérések vannak, egymás „változatainak” tekinthetjük az EMNP rövid (ezért talán olvasásra alkalmasabb) és az RMDSZ hosszú (horkolós) programját: ismét csak autonómiáz mindkét párt, s közben mindkettő a „centrumhoz” húz, dörgölőzik, rinyál, igaz az egyik szíve és nyitott bugyelárisa Budapesten, a másik, alamizsnára kinyújtott tenyere Bukarestben autonomizál.

            Figyelemreméltó viszont, a „háromszéki paktum”. Mire gondolok? Másodszorra esett meg, hogy „tömeg”-tüntetést szerveztek Sepsiszentgyörgyön, az autonómiáért, az egyházi iskolák visszaszolgáltatásáért, és ismét az autonómiáért, mégpedig közösen a rommagyar pártok, egyházak (mindig csodálom, amikor a római-katolikus egyházat a „magyar történelmi egyházak” között emlegetik – van azért ebben egy kis elfogultság, azt hiszem), civilnek mondott szervezetek. Csakhogy, mecsoda nagy a különbség a nyár végi dzsembori és a minapi rendezvény között, mert ez utóbbi szőröstől bőröstül kampány-rendezvény volt, mégpedig az „ellenzéki” aprópárt szervezésében, az ő koreográfiája szerint. Ehhez társult a „nagy testvér” külsösként, besegítőként, beszállítóként (részvételre mozgosító és zászló beszállító tevékenységeket szerveztek ki számukra – kölönös outsourced akció volt, minden esetre) egy kis közös megismételt autonómiázásra, ebben a novemberi ködben. Nos, mit üzen a rendezvény a választópolgároknak?  Elsősorban, hogy minden politikus szervező, vagy csendestárs, hangoskodó, vagy utóbb nyilatkozó, mind egykutya ugyanazt a követ fújja, a régi (aki, most éppen új) az új, (aki, a megszokott régi) mind egy és ugyanaz, összemosódott kontűrrel, egyazon mocsárban dagonyázva mutatkozik. Ott volt minden, kék-arany színű, talpig székelyzászlóba öltözött politikus, és ezzel azt üzente: nincs köztük sem ideológiai, sem pragmatikus szempontú különbség, identitásukat a húsosfazéktól való távolságuk adja. Egyesek – akik semmiben sem különböznek kettősöktől – éppen hatalmon vannak, mások meg erre ácsingóznak, tertium non datur, a belgák, tessék mondani, kire szavazzanak? Másodsorban pedig erősödik a gyanú, itt háttéralkúk vannak, valakik titkon kiegyeztek és elkezdték felosztani a (murok)tortát maguk között. Ez már akkor is feltűnhetett, mikor az EMNP Antal Árpádot (a szavazatszerzés szempontjából fölöslegesen, hiszen biztos befutó volt a polgármesteri székért) támogatta a helyhatósági választáson, aztán amikor az RMDSZ, Semjén Zsolt „személyes barátját” jelölte a szövetség szenátorának és Orbán Viktor komáját képviselőnek. Cserében persze, az EMNP nem zaklatja Markó Attilát. Ezt sugallta a Tóró T. Tibor és Antal Árpád közös „kávézása”, melyről aztán homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatok születtek, stb.  S, akkor most a közös rendezvény, „kéz a kézben az autonómiáért”, az sem számít, ha közben Tőkés a szövetség ellen fröcsög, politikusait barmolja, csak-csak jut a kegyekből ott is, ahonnan ma és a közeljövőben pénz várható. A paktum – vagy annak látszata, ami a politikai kommunikáció szempontjából teljesen közömbös – hozhat szavazatokat a kihívó aprópárt konyhájára, de semmi esetre sem a szövetségnek, aki másodhegedűssé vál(ha)t a háromszéki politikai palettán. Elmarad a 6:3, de 1:0 az éemenpé javára! Az akció pedig, egyáltalán nem támogatja a nagyobb részvételt, sőt mindkét oldalon „kiábrándultakat” teremt, azok márpedig leginkább elmaradnak az urnáktól, és az sem kizárt (mert a pártok és jelöltek összemosódnak – a „féldecis rezsímekkel”, ahogy a költő mondaná), hogy növeli azoknak a számát, akik tudatosan vagy sem, két párt jelvényére ütik majd pöcsétjüket, érvénytelenül szavaznak. Nehéz lesz ezt (is) kideríteni, hiszen kétlem, hogy egyik vagy másik párt hatásvizsgálatokat végezne a kampányidőszakban, márpedig enélkül, a reális feedback hiányában tudatos kampányvezetés és korrekció kizárt dolgok.

            Most, túl a kampánynak felén, még mindig tartom eredeti megállapításaimat és „jóslataimat” a végeredményt illetően, pontosabban a kampány nem ad okot azok fölülvizsgálatára. Erős kampányhatással és magas részvétellel kell számolni román részről, hiszen ma már az elnöki párt (és gyanús szövetsége - ARD) is egyre inkább elismeri a szociálliberális egyesület fölényes győzelmét. De nem látom a mozgosítási tervet, a mobilizációt segítő erős és egyértelmű üzeneteket, sem a regnáló rommagyar szövetség, sem az ellenzéki aprópárt oldalán, ezért az alacsonyabb rommagyar részvételt valószínűsítem. Persze van még egy tucat nap, csak kérdés, hogy intelligencia és fantázia kerül-e, mikor azt olvasom, hogy a „szűk szakma” is tanácstalan. A mozgosításról nem sokkal többet tudnak mezei magamnál, hogy t.i. „a tét” ( és a „lé”) befolyásolja a részvételt, az elmúlt időszakra vetítve, pedig csak olyan lapos közhelyekre futja, mint az, mely szerint általában csökkent a lakosság és a parlamenti választásokon való részvétel (sic). Azt is mondják, hogy a jelenséget (ha nem is Schopenhauer-képzeteibe) a politikai folyamatok és történetük egészébe ágyazva kell tekinteni, ezzel szemben pedig elemzéskor figyelmen kívül hagyják a helyhatósági választásokat, EP választásokat, és referendumokat. Ebből új mozgosítási stratégiát kiolvasni a hátralevő rövid időszakra több, mint művészet, ez a sámánizmus csodája lenne.