DáDi

Dan Diaconescu (DáDi), a kollektív agyhalál előhírnöke

Mai Rádiós-jegyzetem 
http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=72106%3Amagyari-nandor-laszlo-jegyzete&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

Az OTV-beli Elodia fent a havasokban él, de egyre gyakrabban ereszkedik le közénk, pontosabban az agyunkra száll és szirénhangján, álmatlan éjszakákra csábítja a népet. Most a szappanopera egy újabb fejezete zajlik (ki állíthatná, hogy valaha is véget ér a sorozat?), s ki, ki vérmérséklete szerint örülhet, hogy az állami tulajdonú vegyipari kombinát (Oltchim) nem került át a „nép kezére”, vagy éppen bánkódhat afölött, hogy sikerült újraállamosítani, a csődtömeget szőröstül-bőröstül: „visszaadni a népnek”. Alighanem a leginkább a politikai nyertes Dan Diaconescu (a későbbiekben: DáDi) és a gyárat szándékosan csődbevivő haszonélvezők dörzsölik markukat. Az első, mert olyan médiateret nyert – bagópénzért, illetve néhány közszemlére tett pénzeszsákkal -, melyre más politikai szereplő, aligha képes, az utóbbiak pedig, hogy minden látszat szerint sikerült egy megtévesztő manőverrel elfedni a rablás nyomait. A kormány pedig – rossz kommunikációja, na meg baleksége (frájer) okán – újabb fiaskót, újabb veszteséget könyvelhet el: Elodia is padlóra küldte, legalábbis ideiglenesen, a médiák botrány-stúdiójának padlójára.

Vessünk egy pillantást – így választási kampányt megelőző körképünk végén – arra a rendszerellenes, vagy nevezzük szélsőségesen populista pártra, melyet Dan Diaconescu (DáDi), OTV-s foteljéből leszállva nemrég alapított, de amelyik a parlamenti várfalat eséllyel ostromolja. Minden közvélemény-kutatás egybehangzó eredménye, hogy Elodia, akarom mondani Dan Diaconescu (DáDi) és az ő Néppártja (PéPé-je) kétszámjegyű választási eredmény várományosa. Az új populista párt „méltó elődökre” tekint vissza, hiszen még parlamentbe jutásra esélyes két társa (meglehet csak vigaszágon, az alternatív küszöb alapján), a Vadim-féle PRM (Nagyrománia Párt) és a Dzsidzsi-féle PNG-CD (Új Generáció, Keresztény-Demokrata Pártja) is ott sürög-forog a politikai húsosfazék körül. De az új párt, politikai hitvallását tekintve, mégiscsak a demagóg-populizmus leghitelesebb megtestesítője. A párt hivatalos honlapja szerint politikai doktrínája még csak halovány ígéret és zavaros programja is legföntebb egyféle körítés húsz pontos kiáltványához képest melyet, hajnalokig tartó „horkolós” stúdió-beszélgetésekből, ismerhetnek a krónikus álmatlanságban szenvedők, az Elodia titkát keresők tarka hadserege. Ki ne szeretné, ha minden vállalkozást indító polgártárs – és gondolják csak el, mindannyian ilyenek lehetnénk – húszezer eurós induló tőkét kapna? Ki ne akarná, hogy minden fizetést és nyugdíjat egy lépésben azonmód megemeljenek, miközben az Áfa 10%-ra mérséklődne? Az illegálisan szerzett vagyonok elkobzása és a felelősök „néptribunok” általi felelősségre vonása is kecsegtető ígéretnek hangzik, akárcsak a pártfinanszírozás, a parlamenti képviselők és miniszterek fizetésének eltörlése. Izgalmas vállalkozásnak tűnhet a „Nép Vagyona” nemzeti érdekeltségű társaság létrehozása is, melynek főnökét közvetlen választásokon a nép választaná, és egyenlő nagyságú havi osztalékot nyújtana minden polgárnak. S, akkor még nem is szóltunk a DáDi néppártjának bombasztikus ajánlatáról, mely egy évre felfüggesztené a banki törlesztéseket, miközben az állam usque kétszázezer új lakást építene. Van-e polgár, aki mindezen javak és előnyök, az evilági paradicsom ígéretének hallatán, ne DáDira szavazna? Orwell fantáziája elbújhat az Elodiát kereső, és időről-időre meglelő apró-betyár hazudozásai mellett, s hiszik, vagy sem vannak, sőt jelentős számban vannak, akik elhiszik – mert el akarják hinni, mert erre szocializálódtak - a képtelennél, képtelenebb, egymásnak is ellentmondó média-sztorikat. DáDi, a showman, népszerű és parlamenti bársonyszék várományosa. Vajon miért lehetséges, hogy felnőtt, magukat épelméjűnek gondoló és mondó emberek sokasága, a DáDi-féle „nép” bedől az ilyen képtelen ígéreteknek? Vajon csak a populizmus diszkrét bája okozza a józanész halálát. azt, hogy a fedezet nélküli ígérgetések és fantazmagóriák, a „jól hangzó” de üres retorika mindent legyőz?

            A hatásvadász politikai retorika hatékonyságának példa nélküli megnövekedése, a politikai szcénát ért két lényeges kihívás kezeletlenségének a következménye. Az első, hogy a médiapolitizálás korában, a politika vészes közelségbe kerül a „színházhoz”, a politikai cselekvés jórészt, fiktív történetté, performanszá, mediatizált előadássá, esetünkben stand up comedy-vé válik. Ezzel párhuzamosan a közönség, egyszerű nézővé, ha úgy tetszik egyféle futballdrukkerré lesz, ki ugyan beleéli magát a „játék hevébe”, csak nem igazi részvevője, s még kevésbé aktív alakítója a cirkusznak. A politikai szcéna és a szereplői is szimulált valósággá válnak minden, ami akár marginális témaként bekerül ebbe a világba, új értelmet nyer. A vegyipari kombinát privatizációja, magyarán a csődtömeg eladási kísérlete, nemcsak média-cirkusszá, hanem egyben politikai kampányeszközzé válik: az immár elherdált vagyont, a népnek akarja visszaszerezni a „szimulákrum-hős”, a „papír-milliomos” apró-betyár. Másodsorban a politikai ideológiák hitelvesztése és az, hogy minden párt igyekszik minden választót megszólítani, vagyis a néppárti jelleg eluralkodása mögött, a kormányok gazdasági mozgásterének ellehetetlenülése a globalizált gazdaság és a multinacionális cégek hatalmának és kormányok fölötti döntőképességük megnövekedésének függvénye. A pártok nem fogalmaznak meg igazi politikai programokat és célkitűzéseket, hiszen kormányra kerülve szinte ugyanaz lesz a mozgásterük, mások (nagyhatalmak, IMF, multik, bankok, stb.) határozzák meg gazdasági és szociális programjaikat, stb. Ez a néppártosodás és kartellesedés, az hogy  minden párt középre húz és egy nagyon keskeny mezsgyén, igyekszik új barázdát szántani, a szélsőségeknek kedvez. A szélsőségek gyűjtőpártja a román politikai szcénán, ma a DáDi-féle Néppárt.

            Csak el ne feledjük, Hitlert és a többi borzalmas diktátor-társait is választották. Ha a politikai játszma hazugság-verseny, a tartalom nélküli ígérgetések egymásra licitálása, akkor mindig fog kerülni egy „leghazugabb”, leggátlástalanabb, vakon a legtöbbet ígérő, tizenkilencre kártyát kérő, cinkelt lapokkal játszó politikai játékos: Vadimra és Dzsidzsire, egy DáDi.