Nemzettaktikai búbánat

Nemzettaktikai búbánat

Mai rádiós-jegyzetem 

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=74285%3Amagyari-nandor-laszlo-nemzettaktikai-bubanat&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

A romániai magyar jobboldali aprópártok mindenben az anyaországot követik, még abban is, hogy nem képesek egy jottányit sem „együtt menetelni”! A mindenkire kötelező „nemzeti egység” törvénybe iktatása és köztereken való kidoboltatása sem lenne elég ahhoz, hogy létrejöjjön jobboldalon a „romániai magyar összefogás”, az egyetértés és közös politikai cselekvés. Pedig van ám Pest-Budán nemzetstratéga fölös számban és azoknak intézete is, mindjárt kettő, miután Orbán, Szász Jenő havert is intézménnyel látta el.

Komolyra fordítva, a romániai magyar jobboldali aprópártok viselkedése minden szinten a professzionalizmus hiányát, az improvizációt és ellentmondásos, tartalmatlan (inkonzisztens), politikai kommunikációt példázza. Meg sem próbálnak „valódi” politikai játszmát kezdeményezni, pontosabban nyilvános okoskodásba kezdeni, egymástól eltérő politikai meggyőződések, ideológiai, vagy akként értelmezhető diskurzusok szintjén vetélkedni, és végül értelmes kompromisszumot kötni. Néhány, elnagyolt politikai kommunikációs panell (klisé) felmondását követően, melyek hasonlóságokat és egybeeséseket mutatnak, személyi okok, no meg felfuvalkodott, agresszív és önző magatartások, tartalmatlan és el nem magyarázott kölcsönös vádak alapján rugnak fel mindenféle lehetséges kompromisszumot. Mindenki egységet prédikál és közben személyes hiuságok és „kivagyiságok”, összeférhetetlenségek és presztízs-konfliktusok nyomására borítja az asztalt. Két – politikai és kommunikációs szempontból is - lényeges dolgot olvasok ki az EMNP és MPP megegyezésre való képtelenségéből. Először, hogy mindenféle szakmai hozzáértést nélkülöznek az apró akarnokok (nem tudom megfigyelték-e már, hogy környezetünkben minél jelentéktelenebb egy-egy párt, vezetője annál hangosabb és pofátlanabb módon kommunikál, affektál és ágál a nyilvánosságban!) mikrópártjai, röviden ultrapancserok. Miért kerültek saját csapdájuk fogságába? Mindenekelőtt azért, mert a romániai magyar társadalomról alkotott elképzelésük, saját önképükhöz hasonlatosan torz. Még pontosabban folyamatosan és következetesen eltévesztik a választók valóságát, nem képesek kommunikálni a szavazókkal, mert jellemzőjük a vágyálmok kergetése (whisful thinking), mert rögeszmésen sulykolt jövő-képeik illúziók (szebb terminussal utópiák) és önmagukban is ellentmondásosak. Miközben folyamatosan autonómiát követelnek – anélkül, hogy azt tartalommal tudnák meg-, illetve feltölteni – ők maguk és vezetőik a legkevésbé sem autonóm civil szerveződések, illetve személyiségek, és éppen ezért hiteltelenek. Titkon – minden bizonnyal – a pártközpontok is meg vannak győződve jelentéktelenségükről, sőt feleslegességükről és arról, hogy vetélkedésük nettó személyes érdekeket szolgál. Vigyázó tekintetük ugyanis a pesti vezérek óhaján, világ-, és Erdélyképük pedig magyarországi politikai patrónusaik által közvetített előítéleteken átpasszírozott, valóságtól elrugaszkodott erdély-sztereotípiák. A pesti csicskáztatás szinte lehetetlenné is teszi a kitűzött cél racionális lebontását és távlati megvalósítását. Mantraként ismételgetni az autonómiát, miközben ők maguk magyarországi potentátok távírányításos bábúi, nem vezethet sikerre, kettős ámokfutásuk pedig – gyakorlatilag – képtelenné teszi őket egy egészen egyszerű kommunikációs feladat megoldására, mely legitimálhatná politikai jelenlétüket. Az MPP már hat éve, az EMNP meg az utóbbi évben időről-időre a „választás lehetőségét” árulja, a romániai magyar politikai szcénán, ha úgy tetszik politikai piacon. Eközben az egység, az összefogás és közös politizálás hiányát róják fel az ellenségként kezelt RMDSZ-nek. Alapgondjuk, hogy közben nem is potenciális választóikat igyekeznek meggyőzni céljaik fontosságáról, hasznosságáról, hanem a pesti patriarchák kegyeiért versengenek. Pedig a pluralizmusra lenne igény, az egység és sokféleség nem egymást kizáró követelmény-rendszer a romániai magyar választók mentális térképén. Másodsorban, tehetetlenségük forrása, hogy tartalmatlan médiapolitizálásuk mögött semmiféle konzisztens választási program és ezzel kapcsolatos kommunikációs stratégia nincsen. Hallot valaki efféle programokról, azok vitájáról, egyeztetéséről? Vitájuk másod-harmad rangú akarnokok acsarkodása, erőből szeretnének átvinni hatalmi ambiciókat – ugyan ki(k)től tanulhatták? – mindenféle megmérettetés és reális politikai teljesítmény nélkül vitáznak azon, hogy melyik párt-pöcs(étje) ér többet, kinek a zászlaja alá sorakozzon fel az eleve vert csapat? Sem arculatuk, sem távlatuk, távirányított pillanat-pártocskák, melyek – minden valószínűség szerint – inkább lejáratják, mint megjenítik a politikai pluralizmus eszméjét, és újfent bizonyítják: a magukra aggatott ideológiai cimkék üres lózungok csupán.

A szászjenők és tőkések hosszú, sötét, és vészjósló árnyéka, no meg a pesti fülkeforradalmár, nagyvizír és bajszos szárnysegédjének (titkos ellenfelének?) szélesre tárt erszénye, akárcsak minden biztatása, viszályt és széthúzást, testvérháborút hoz, határon innen és határon bévül egyaránt. Könnyű helyzetben a regnáló szövetség, legjobb, ha semmit sem tesz ellenük, a két kis ellenzéki aprópárt kiüti egymást, kioltja egymás üzeneteit, lenullázza saját esélyeit.  A közszájon forgó 6-3 csak ötvenháromban sikerült a Wembley-n, de az rég volt, egyszer volt ...