Tökkelütött
ország nyáron bulizik
Crin
Antonescu – pán(i) (euro)félelmében
- részvételi küszöbbel dúsítva hirdette ki a frissen módosított népszavazási
törvényt[1].
Tette ezt azután, hogy az Alkotmánybíróság, a csakis általa ismert Alkotmányra
hivatkozva, részvételi küszöböt „javasolt” bevezetni, és ebben az ET is
látszólagos támogatásáról biztosította őt, sőt politikai nyomást gyakorolt
ebben az irányban. Ez a szabályozás szembemegy viszont nemcsak a józanésszel,
hanem a szakértői ajánlásokkal is: az elnök hivatalában való bebetonozásánál
egyebet nem szolgál. Az a faramuci helyzet állt így elő, hogy elnököt
választani bármilyen alacsony részvétel mellett lehet, de leváltani majd csak
akkor, ha a fiktív szavazói listákon lajstromba vettek fele megjelenik a
szavazáson. Az arányosság, illetve a tükör-szabályozás elve is sérül a kötelező
részvételi küszöb elfogadásával, hiszen akit a résztvevők többségével
választanak, az a résztvevők többségével is kellene, hogy leváltható legyen, ja
majd normális helyeken és nem tökkelütött ország hasonló politikai osztálya
számára. Másfelől meg ez aztán az igazi balkáni megoldás: a rosszban való
progresszió, a pozitív váltás lehetőségének akkurátus kizárására való kísérlet.
Ez annak a régi rossz beidegződésnek a törvényre emelése, mely azt mondja, hogy
„csak rosszabb ne legyen”, szemben a „jobb legyen” esélyével, a rossz konzervatív
kulturális beidegződések további erősítése a változásra, a jobbra való
törekvéssel szemben. A Velencei
Bizottság ajánlata azért érvel a részvételi küszöb bevezetés ellen a
népszavazások megszervezésekor, mert így a távol maradók véleményei
összeadódnak a „nem” opciókkal és tulajdonképpen megduplázott erővel
érvénytelenítik az „igen” szavazatokat. Továbbá a küszöb bevezetése megfosztja
a szavazókat a „tartózkodás”-tól, mint politikai opciótól. A legnagyobb
tapasztalattal a népszavazások megszervezésében és lebonyolításában Svájc rendelkezik, ahol a
„félig-közvetlen” demokrácia jegyében szinte havonta tartanak referendumot a
legkülönfélébb közérdekű ügyekben. Az ügyekről – a pro és kontra érvekről –
kimerítően értesítik a polgárokat. Nos, ott sincs semmiféle részvételi küszöb,
mely a pro vélekedések érvényre
jutását, megakadályozná.
A most nálunk elfogadott
referendum-törvény viszont éppen ezért, különös módon a „demokratikus Nyugat”
nyomására elkövetett, demokráciát csorbító szabályozás. Azoknak a politikai zúg-formációknak,
a „nem oszt nem szoroz” pártocskáknak, a népszerűtlen és a zavarosban
halászgató apró-népvezéreknek, kis sumákolóknak kedvez ez az eljárás, akik nem
merik nyilvánosan is felvállalni politikai el-, illetve pontosabban lekötelezettségüket, akik érvek helyett
a „távolmaradásra” játszanak, manipulálnak és eltérítik a referendumnak, mint
demokratikus intézménynek a küldetését. Így aztán – ha nincs meg a többszörösen
fiktív, ötven százalékos, részvételi küszöb – a referendum, pótcselekvés:
politikai manőver a Băsescu minden
áron való megtartására.
S mintha önmagában nem lenne elég az egyik
félnek kedvező, az esélyegyenlőséget csorbító részvételi küszöb bevezetése, azt
ráadásul egy olyan 50%-os
értékhez kötötték, mely a valóságban legkevesebb 55-57,5%-os részvételt követel meg a népszavazás
érvényesítéséhez. Akármennyire
is elhibázottak legyenek ugyanis a legutolsó népszámlálás adatai, egy dolgot
biztosan jeleznek: nem vagyunk 22 milliónyian román állampolgárok. Arról
lehetne vitatkozni, éppen az inkonzisztens, nyilvánosságra sem hozott „előzetes
eredmények” alapján, hogy hány szavazásra jogosult polgára is van az országnak,
de egy dolog egészen bizonyos, nincs 18,4 millió. A pontatlan és torz választói
névjegyzékek esetében érvényességi küszöböt bevezetni több mint bűn, ez
politikai hiba a javából. Józan feltételezés szerint, mintegy 16-16,5 millió
szavazati joggal rendelkező román állampolgár megléte feltételezhető, így a
megkövetelt 9,2 millió népszavazáson részvevő személy, az összes szavazó
mintegy 55-57,5%-át, adja. Hogy miféle logika mondatja, hogy ez a nem éppen
kerek potenciális szám szükséges a referendum érvényességéhez, azt egyszer a - törvényhozással egyre inkább elfoglalt - Alkotmánybíróság, vagy hasonlóan inkompetens és elfogult szerveződés bizonyára tudtunkra
hozza, az elnök boldog nyugdíjas éveinek a vége fele.
Politikusok
és politikai „mánélisták”[2]
Szóval ilyen jogi szabályozás mellett
népszavazunk a nyáron, tengerparton, hegyi üdülőkben és itthon, vagy akárhol,
ahol éppen ránk jön. S, mint ilyenkor már lenni szokott a politikai pártok
„értékes utasításokkal” látnak el bennünket, formálják (értsd: manipulálják)
véleményünket, győzködnek és győzködnek az egyedül üdvözítő és honorálandó
álláspontról. A politikusok pedig éjt nappá téve politikai kommunikálnak,
pontosabban hazudoznak fűt és fát, ha lehet még áldásos esőt is ígérnek, ha „maradnak”,
illetve, ha „jöhetnek” eztán. A politikai mánélizmus (mellyel a leginkább Băsescu, felfüggesztett elnök élt) újbóli felélesztése
gőzerővel folyik, mint legutóbbi elnök-választáskor. Ebből és így épül és
szépül Tökkelütött ország, égig ér már, talán!
A
politikai pártok és politikusok véleménye, természetesen, megoszlik a
referendum tárgyát képező elnök menesztésével kapcsolatban: egyesek pro,
egyesek kontra, érveket hangoztatnak, mások meg a választók belátására bízzák a
döntést. Mindhárom álláspont többé-kevésbé racionálisan érvelhető és mindhárom
álláspont demokratikus, nem csorbítja az amúgy is (szabályozásánál fogva) torz
népszavazás integritását, eredeti értelmének fenntartását. Vannak viszont
politikai mánélistáink, különös módon éppen, az amúgy racionálisan a harmadik
alternatívát magáénak valló RMDSZ berkeiben, akik a sunyítást támogatnák.
Szeretném leszögezni, hogy aki a
referendumról való távolmaradásra bíztatja a rommagyar szavazókat, nemcsak
antidemokratikus gesztust követ el, hanem egyenesen gazemberséget[3].
Miért is ne élnének szavazati, alapvető polgári jogukkal, a romániai magyarok? Akik, ezt
javasolják, álságos és gyáva módon járnak el, hiszen mindenki számára
világos, hogy Băsescu támogatói, de
álláspontjuk mellett sem érvelni nem tudnak, sem nyíltan felvállalni nem
képesek azt: (ön)manipulációba menekülnek. Azt sugallják a politikai hip-hop
mesterei, a tartalmatlan és elvtelen, hol ide, hol oda húzó, egyszer ezt,
egyszer meg azt mondó politikai mánélistáink, hogy az elnök menesztése, vagy
megtartása „nem a mi ügyünk”. Nem a mi ügyünk, nekünk minden mindegy, az is hogy
ki az elnök? Mi nem ennek – a mellesleg tökkelütött - államnak a polgárai
vagyunk, a többséghez mindenben hasonló jogokkal és kötelezettségekkel? (Demény Péter találóan fogalmaz: „Vagy én valami
fiókban élek, amelyen az áll "magyarság", rajtam szalicil és celofán?”,
ezzel kapcsolatban). Amúgy a távolmaradásra buzdítás az az álláspont, melyet maga a felfüggesztett elnök
sem mer nyíltan magáénak vallani, ezért húzd meg, ereszd meg játékot folytat
„kedvenc pártjával” a pédélével is.
Demobilizálás
hátulütőkkel avagy, vajon mi lesz ősszel? Részt veszünk-e még?
A nyilvános, érvelő és demokratikus vita,
a közös gondolkodás fejleszti ki a demokratikus közvéleményt és a jogaival élni
tudó tudatos polgárt, a maszatolás, a manipuláció a nyilvánosan felmutatott
vállalt és ütköztetett érvek helyett, rombolja az állampolgári részvételt és a
„beleszólni tudást”, rezignáltságot és társadalmon kívüliséget eredményez. Nem
túl nagy ár ez a hőn szeretett vezér mandátumának ideig-óráig való
megőrzéséért? A politikusi hitelvesztés – s mennyi „háziszakértő” keresi okát
az RMDSZ-ben manapság – dinamikája egészen egyszerű: a hazudozás, nagyotmondás
és az egymásnak ellentmondó politikai üzenetek, a szétbeszélés és az
álláspontok változtatásának (szinte követhetetlen) gyors egymásutánja adja, a
választók sokszoros megvezetése (mellesleg 2007-ben, egyszer már „szavaztattak” volna Băsescu
ellen). Íme a példa rá: június
elején részvételre buzdítunk, mindent megteszünk, hogy mozgósítsunk, aztán
július végén az ellenkezőjéért kampányolunk, demobilizálunk, majd novemberben
ismét mobilizálunk, és újfent voksokért kuncsorgunk. De mi lesz, ha az
utasítást késő ősszel is követni fogja a rommagyar szavazó, hiszen azt a fő-fő
elöljáró hirdette meg? Megéri-e az elnök-liebling
nagyon is esetleges megtartása, hogy ősszel – éppen a távolmaradás miatt -
a parlamentbe jutást kockáztassák? Politikusok vagy csupán politikai mánélisták
elöljáróink? Ez itt a kérdés, s ez sem
kevés.
[1] Ez azt jelenti, hogy érvényes népszavazáshoz az
kell, hogy a választói névjegyzékeken szereplő személyek legkevesebb fele részt
vegyen a referendumon, kifejezze politikai opcióját.
[2] Eredetileg olcsó, de fülbemászó popart, zenei megnyilvánulás, melyet balkáni népek és ott élő roma
zenészek követnek el, másképpen egyfajta „lagzilajcsis”, népzenei elemekből
összetákolt, szubkulturális termék. Szövegeik egyszerűek – pontosabban
giccsesen ismétlődőek – és az igénytelen befogadók „ízléstelenségére”
apellálnak. Pénzről, autókról, nőkről, szerencséről, és gazdagságról regélnek,
akárcsak politikai követőik, akik ugyanolyan igénytelen-ízléstelen módon, csak
persze zenei tehetség nélkül, ígérik a mánélé szövegek sztereotip
mennyországát. A műfajt a leginkább Băsescu felfüggesztett államfő használta
kampányában, de átvitt értelemben minden demagóg és populista politikust a
politikai mánélé művelőjének tekinthetünk.
[3] Tessék mondani, a tökkelütöttségnek milyen
hiperbolikus szintjére kell eljutni, hogy politikai mánélista úgy lássa, hogy a hat héttel ezelőtti
választásokat fölényesen nyerő pártszövetség „szétverte magát”, a „padlón van”,
és nem a neki kedves párt támogatottsága csökkent a felére? A borbolyizmus,
mint politikai mánélé, a maga teljességében bontakozott ki az illető, legutóbbi
aranyköpéseiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése