2012/07/10

Sajátos demokrácia


Demokraták nélküli demokrácia, nemzetközi hisztériával

http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=62591%3Amagyari-nandor-laszlo-demokratak-nelkueli-demokracia-nemzetkoezi-hiszteriaval&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu

Mai rádiósjegyzetem

Romániában nem volt puccs, sem „parlamenti”, ami ugye baromi nagy újdonság lenne, sem semmilyen. Továbbá a köztársaság „demokratikus"-nak mondott, de az autokrata elnöki vezetés nyomán megszállt intézményei, nem lettek megtámadva. Lényegében egyet dübörgött az új parlamenti többség, meglepő módon sikerült összehangolni a kormányt támogató frakciók ténykedését és meglepetésszerűen jártak el némely tisztségviselő leváltásában. Nem volt elegáns gesztus – mihez elnökünk szoktatott (bruhaha és Lol) -, de puccs sem volt, sőt az intézmények fenyegetése is csak egy rossz ízlésre valló, erős elnöki kommunikációs klisé, melyet a hű média felerősített és Abszurdisztánba vitt. Okosabb lett volna kissé türelmesebben és körültekintőbben eljárni, az autokratikus rendszer lebontásában, hogy az ne tűnhessen a félig-meddig demokratikus rendszer illegitim átépítésének. Băsescu segélykiáltását, melyet bel- és külföldi fan-klubjai villámgyorsan elterjesztettek, azokat az abszurd vádakat, és fenyegetéseket, melyeket világgá kiáltott – újra átlépve elnöki mandátuma alkotmányos kereteit, ha ugyan valaha is érdekelte volna ez a dolog – többek között (gondolom ismét afféle megelőző becsúszásként), az RMDSZ-t is ellenségei közé sorolva, sokan vették.
Ha puccsveszély van, vagy „bányászjárás” (amit legyünk eszünknél, senki nem gondol komolyan) akkor azzal az elnök fenyeget, nehezen megjátszott komolysággal, fő műsoridőben elmondott diskurzusa, nyomatékosan elismételt felszólítása sejtet ilyesmit.

Băsescut felfüggesztették, és népszavazás fog dönteni további politikai sorsáról, de a politikai osztály marad. Attól tartok éppen Băsescu hathatós hozzájárulásával, elnökhöz méltatlan és autokratikus stílusa miatt, marad a román „demokrácia” sajátos jellege is, nehéz, sőt lehetetlen, demokráciát építeni és működtetni, demokraták nélkül. A ma demokráciát féltő néppárti és Băsescu-párti szóvivők és álértelmiségiek, közvetlenül érdekelt apró patriarchák autokrácia-imádata, nem terem demokratákat. Demokráciát félteni akkor kell, amikor az valóban veszélyben van, a Băsescu „védnöksége alatt” számtalan példa volt arra, hogy félteni kellett volna a megszállt intézmények önállóságát. Amikor a házelnök-asszony duplát látott és számolt; amikor Geoana-t szabálytalanul elmozdították; amikor botrányos éjszakai ülés keretében manipulációval választottak Băsescu barát alkotmánybírót; amikor sürgősségi kormányrendeletekkel szabályoztak egész ágazatokat, ráadásul az „elnökhöz közel álló” Alkotmánybíróság is elkaszálta azok némelyikét; amikor Băsescu, elnöki hatáskörét meghaladva maga kormányzott; amikor törvény-tervezetek az elnöki palotában készültek és nem a parlamentben, stb. A hiszterizált politikai és média-kórus meg bólogatott, vagy szemérmesen hallgatott, most a Băsescu-világ végének kezdetével hangos óbégatásba kezdtek: süllyed a hajó, szorul a hurok, dőlnek ki a vasszekrények féltve őrzött csontvázai. S, a kiszolgáltatott titkosszolgálatok, végzik a csak általuk és az elnök által tudott áldatlan tevékenységüket.

A politikai döntések világa ma pusztán média-percepción alapul. Az, hogy a Băsescut imádó „picipankák[1] sikolyai és apródrámái, érdekelt kommunikátorok sirámai és fenyegetései átjutnak a „művelt Nyugat” médiáiba, nem meglepő. De, hogy Ön is Frau Merkel, hogy a német kancellár is pártalapú kirohanásokat követ el, a romániai viszonyok legelemibb ismerete nélkül, meglepő. A politikai kommunikáció a nyilvános hazudozás szinonimája lett egész földrészünk szintjén, ezért eshet meg, hogy a román balliberális kormány, csillagokból, tyúkbelekből, vagy kávézaccból kiolvasható, jövőbeni jogellenes szándékait próbálják előzetesen beárazni. Teszik ezt nemcsak a hivatalából másodjára felfüggesztett elnököt támogató pártok, hanem a nyugati néppártok és kormányaik is. Tehetik, mert a gyenge és periférián tengő Románia, soha nem fog tudni „visszavágni”, belátható időn belül nem lesz képes érvényesíteni érdekeit, a „hatalmas Nyugattal” szemben: amit a Nyugat egy része tesz, az viszont nem a demokratikus Új-Európa, hanem a hatalmi előfeltételeken alapuló, „régi” reflexeit gyakorló „többlépcsős” Európa, gőgös és inkonzisztens politikai kommunikációja.

A nyugati médiáknak, sőt kancelláriáknak is szívük joga „szelektíven érteni” a közép-kelet európai politikai folyamatokat, másfelől viszont meg ne lepődjenek, ha kiderül: az EU intézményeinek, és tagállamainak hitele, még pontosabban innen világosan látható hiteltelensége a tét. Amikor azt látjuk, hogy teljesen megalapozatlanul ítélkeznek fölöttünk, és vélt szándékokat büntetnek előzetesen, miért hinnénk, hogy más esetben tényszerűen és elfogultságmentesen vizsgálják a dolgainkat és hoznak 27 országra (és világra) érvényes döntéseket? Miért gondolnánk, hogy nem félreértik és félrekezelik a pénzügyi-gazdasági-rendszer válságot, miért bíznánk Görögország mentőcsomagjának sikerességében, stb., stb., ha ez a pártalapú, elfogult és elhibázott diagnózis, máskor is alapját képez(i)te politikai programjaiknak, sürgősségi beavatkozásaiknak? Ha valakik „puccsot” és a „jogállami normák lábbal tiprását” kiáltják Băsescu szabályos felfüggesztése kapcsán, miért lennének hitelesebbek, megalapozottabbak más felmerülő problémák megítélésében?

Ez ma a velejéig átpolitizált ország, és ez a végletesen átpolitizált imádott-gyűlölt Európa, a szép új évezred elején. És késő estére az AB alkotmányosnak nyilvánította az inkriminált intézkedéseket: innen indul a népszavazási kampány!

,


[1] A románból vett “szakkifejezés”, az újgazdagok és befolyásos politikusok oldalán megjelenő dekoratív hölgyek megjelölésére szolgál, akik roppant jól ismerve érdekeiket, minden kis kritikára hisztérikusan reagálnak, vészes óbégatásba kezdenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése