Érettségi
bankett, rejtett kamerával
Mai rádiós-jegyzetem
http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=63271%3Amagyari-nandor-laszlo-erettsegi-bankett-rejtett-kameraval&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu
http://www.bukarestiradio.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=63271%3Amagyari-nandor-laszlo-erettsegi-bankett-rejtett-kameraval&catid=43%3Aa-nap-jegyzete&Itemid=72&lang=hu
Mint ahogyan nagyon sokan emlékezünk rá,
az érettségi bankett az a rituális lerészegedés, mely a másnaposság biztos
jelei mellett (hányás, böfögés, hasogató fejfájás, emlékezet kiesés), a
felnőtté válás elismerését hozza. Nos, nálunk a szép felnőttkor, melyre úgy
vágynak gyermekeink, megaláztatást, kiszolgáltatottságot, kiábrándulást és
tehetetlen szorongást hoz, a felnövekedett nemzedék jó felének, s persze
szülőnek, pedagógusnak, az egész iskolai társadalomnak. De ne legyenek
illúzióink mindenki megbukott, csak a hatalom és a (köz)szereplők nagy része
ezt még nem tudja. Mindenki megbukott
mondom, makogó és másokra mutogató politikus
(némelyek még elmagyarázni is képtelenek a kudarc okait, mint például a Hargita
megyei főtanfelügyelő – még mindig az! - aki a tavaly szépen bezsebelte a
dicsőséget, mert kamera nélkül a megye diákjainak 67%-a sikeresen érettségizett,
most meg kamerával csak 30%,
tett sikeres vizsgát; a
magyar oktatási államtitkár jövőre még rosszabb eredményeket ígér, derűs
nyugalommal); mélyen hallgató vagy
esetleg sokatmondóan hümmögő pedagógus (pedig ennyi
fizetésért én mindent megtettem, még külön felkészítőt is tartottam); elkeseredett diák (hiszen én reggel
héttől délután háromig iskolában voltam, tudtam, hogy nem vagyok „perfekt”, de
azért ennyire, szóbelin „tapasztalt” minősítést kaptam, s most?); értetlenül a semmibe bámuló szülő (pedig
felkészítő órát vettünk neki, pedig bíztattuk is eleget a tanulásra).
Most, hogy az ennedszerre is bekövetkezett
pofára esésből is ócsúdozunk, beszéljünk az oktatási rendszerről egy külső
álláspontból. Az érettségi vizsgák eredményei, – pars pro toto alapon – mint
cseppben a tenger, megmutatják nemcsak a tanuló-tanító társadalom, hanem az egész társadalom állapotát, különösképpen
állam és társadalom általános viszonyát. Húsz éve folyik a szemléletében és
gyakorlatában egyaránt elhibázott, tanügyi reform és még az alapok sincsenek
lerakva, mit lerakva?, eltervezve, átgondolva sincsenek. A politikusaink
dicsérte tanügyi törvény részben alkalmazhatatlan, részben elszabotálják, nagy
részében pedig értelmetlen: politikai krédót tartalmaz, de alapvetően
társadalomidegen, nem találkozik sem diák, sem pedagógus, sem szülő
elvárásaival. Az oktatás tartalma, oly sokat markol, hogy végül semmit sem fog.
A pedagógus-életpálya presztízse a padlón, a diplomák értéke a nullához erősen közelít, stb., stb.
Az érettségi vizsgák, akár az egész oktatási-nevelési
rendszer, nem is a pedagógiai folyamat, a nevelés, hanem a hatalmi játszmák
része, és alapvetően a politikai pártok csatározásának színtere, melyet
kénye-kedve szerint változtatott minden hatalom az elmúlt két évtizedben.
Márpedig tanügyi reformot csak hosszabb távon – legkevesebb tíz-tizenöt
esztendő – érvényes politikai konszenzussal lehet véghezvinni, sok-sok
kísérlet, teszt, pedagógia, pszichológiai stb. ismeret összehangolása és
működtetése mellett. A folyamat sikerét a politikai támogatottság mellett az
iskola és társadalom, a diák és pedagógus, az iskola és szülői közösség, stb.
érdekeinek, elvárásainak, sőt vízióinak összehangolása és egy tágabb társadalmi
konszenzus kialakítása, biztosíthatja. Enélkül az oktatási reform csak
politikai kommunikáció, kisstílű és cinikus játék a társadalom jövőjével,
felelőtlen és öncélú hatalmi kísérletezés.
Az érettségi nálunk fennmaradt formája a
Nagy Testvér, nevezetesen a mindenkori
hatalom, végtelen bizalmatlanságának kifejezője, az oktatás-tanulás és
szülői társadalom minden szereplőjével kapcsolatban. A hatalom tesztje,
mégpedig bosszúszomjas tesztje (ezt a differenciálatlan vizsgatételek megfogalmazóinak
eljárása bizonyítja a leginkább: sokszor marginális témaválasztással és
beugratós vagy éppen értelmetlen kérdésfogalmazással, „elkapni”, „rajtakapni”,
szándékoznak és nem képességeket felmérni akarnak), az alattvalókkal szemben. A rejtett cél még
egyszer - a sikeresen érettségiző diákok egy része számára talán utoljára – megmutatni,
hogy hol is lakik a fennvaló, még egyszer meggyalázni, megalázni és
kicsinységét felmutatni diáknak, tanárnak, szülőnek. Az érettségi jelenlegi
formájának egyetlen üzenete van: féljetek, sőt reszkessetek mindnyájan, hiszen
a tesztet el fogjátok bukni (mintha látnám az exminiszter kaján mosolyát,
kárörömét, mert bebizonyította: az iskola valóban ostoba fajankókat nevel, mint
kedvenc elnöke üzente), ez felől a hatalom gondoskodott, sőt egy életre belétek
vésődjön, a Nagy Testvér mindent lát: kamerái mindenhová eljutnak, kontroll
alatt vagytok egy életen át.
Ahol társadalom és állam viszonya
kiegyensúlyozott, ahol bizalomra épül vezetők és vezetettek kapcsolata, ahol az
iskola társadalma szervesen beépül a szélesebb értelemben vett közösségbe, a
több szintű és formájú tudás-és-képesség felmérés és az érettségi vizsga vagy
formaság, vagy nincs is (pl. USA, ahol a folyamatos Stanford-tesztek
segítségével mérik a tanulói-pedagógusi teljesítményt). Ilyen helyeken persze
az államelnök nem mondja iskolai évadnyitón, hogy ő bezzeg rossz tanuló volt,
és íme elnök lett, vagy diákként cigizni menekült a matek tanár elől (ezt
nevezik nálunk „életre, pontosabban smekkerségre,
nevelésnek”), közben meg „értékes utasítást” ad arról, hogy nem filozófusokra,
hanem autóbádogosokra és pincérekre van az országnak szüksége (ezt nevezik a
szakoktatás társadalmi szükséglet-felmérésének, nálunk), ott az iskolának van
társadalmi presztízse: a tudás össztársadalmi érték, a jövő záloga. A szavak számunkra
is ismerősen hangzanak, csak legyintünk rájuk, mert kiürültek, a mi szimulált
valóságunkban, tartalmatlanok.
Kamerákat kikapcsolni, induljon a bankett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése